Hát ha megnézed az Iron beam-et, az is nudli távolságot tud. Cserébe meg akkora mint egy ház. Kis drón kis célpont; megtalálni is nehéz és nem abból kell kiindulni, hogy egyetlen DJI Mavic támad ideális körülmények között ideális irányból.
Hát, 10 km-t tud. Az nekem reális kb. akkora méretben és a jelenlegi technológiával.
Nos, ha nem észleled a drónt/drónokat, vagy nem időben észleled (vagyis a védekező rendszered), akkor nem is nagyon tudsz védekezni, ez nyilvánvaló. Szóval kell a megfelelő 360 fokos szenzorcsomag, optikai és radar.
Gyenge eső, köd már elég ahhoz, hogy az Iron Beam elvérezzen.
Erről vannak adataid? Mert persze akár gyenge eső, akár köd is elég ahhoz, hogy kilométerekről ne tudjon lelőni valamit.
Meg az Iron Beam elsősorban az olcsó és tömeges Hamasz-rakéták ellen készült, azoknak azért kicsit ellenállóbb is a fémfelülete, mint a műanyag drónoknak.
De az fpv drónok ellen nem kilométerekről fognak védekezni, hiszen olyan távolságból, pláne ha földközelben, tereptárgyakat kerülgetve repülnek, nem is fogják észlelni azokat. Pár száz méter a max, ahonnan érzékelni lehet ezeket, ha alacsonyan repülnek.
Abban még bőven tud repülni egy kisebb dróncsapat (nyilván kompromisszumosan), de nem is kell operátornak vezetnie, ha egyébként ismert a cél lokációja, csak a végleges megközelítéskor. Ott meg lemehet minimál sebességre és magasságra vagy akár a földre is letehető, amíg odaér az ellen. Egy repeszrobbantás elég, hogy kiüsse a lézert/szenzort, utána szabad a préda.
A szenzorok eléggé sérülésérzékenyek. Lehet persze kerámia védőréteget tenni az AESA radarokra, meg az optikára zafír, vagy AlON védőlencsét (látható tartományú/NIR/SWIR/MWIR-re igen, de az LWIR kamerára nem, mert LWIR-tartományban a zafír/AlON nem átlátszó), ami növeli a sérülésállóságot valamelyest. Na de ha kiütődnek a szenzorok, akkor az a jármű védekezés- és harcképtelenné válik, nem csak a drónok ellen. És itt már lényegtelené is válik, hogy amúgy az adott járműnek lézeres védekező eszköze van-e, vagy másmilyen, vagy semmilyen.
És nyilván van az a drónmennyiség, amelyik bármilyen védekező rendszeren át tudna jutni túlterheléssel, na de szerintem, itt sem mindegy, hogy milyen távolságból és mennyi drón kell ehhez.
És egy 50-100 kW-os lézernél, mondjuk 200-300 méteren belül, szerintem a nyalábot úgy 1 másodpercig kellene a drónon tartani ahhoz (nyilván ez függ a nyalábátmérőtől/teljesítménysűrűségtől), hogy megsemmisítse, aztán mehet a következő drónra. A rendszer hatékonysága több drón ellen, amik több irányból támadnak, pedig attól függ, hogy mennyire stabilan tudná a nyalábot a célon tartani és hogy mennyi ideig tartana utána a lézertorony elfordulása és a következő cél befogása.
Szerintem a StrykeShield is erősen túl van misztifikálva. Az a helyzet, hogy most nagyot lépett a kard a pajzs ellenében szerintem; szimplán fizikai korlátok vannak (lézer méret, környezeti változók/elfogótöltetek végessége/sérülékenység/elektronikus jelkibocsátás kockázata és az ár-arány.
Lesz rá válasz valószínűleg, de nem tudom, hogy mikor.
Szerintem (nem területem, csak terveztem korábban egy-két megoldást vagy húsz éve, amik most visszaköszönnek a valóságban, engem is meglepve).
A StrikeShield-ben az a jó, hogy 360 fokos is lehet, és elvileg nagyon kicsi a reakcióideje, tehát a nagyon közelről "felpattanó" drónokat is le tudná szedni. Amennyiben megfelelően tudja a javarészt műanyagból készült drónokat érzékelni, akkor szerintem hatékony lenne.
A lézert meglátjuk majd. Szerintem beválhat (nyilván a korlátain belül, tehát nagyon közelről felbukkanó és/vagy igen nagy rajban támadó drónok ellen már nem), ha tudnak faragni a méreten és az áron annyit, hogy ne kelljen hozzá dedikált jármű.