Legyetek bátorak!Csapj a szádra! Csak azért mert te és a hasonszőrűek nem vagytok elég jóknés merészek, még nem kéne ilyeneket állítanod a tehetséges emberekről akik bátorak...

Annyi változott, hogy most nagyobb léptékben, központosítva lopnak.Még szép hogy nem. De csinálhatnak Pride napot, mert az fontos.
Ugyanis évtizedekig azt játszották a helyi elvtársak, hogy az önkori pénzét (ami nagyrészt állami forrásból volt a helyi, hozzájuk szervezett, akkor még önkormányzati feladatokra) szépen szétlopták, aztán a magyar államnak kellett őket folyton kimenteni mert a központi forrásból helyi feladatokra adott pénzből nem maradt semmi. Aztán így ment ez, újra meg újra. Az állam a végén mindig kénytelen volt kimenteni a mondjuk úgy, felelőtlenül gazdálkodókat. Vígan lehetett lopni, mert helyi szinten kéz kezet mos.
Na erre lett az kitalálva hogy akkor az önkori feladatai szépen mennek vissza az államhoz, és ott maradnak a források is, sőt egy bizonyos szint felett bizony a pénzügyminiszter negyedéves ellenjegyzése kellett bizony minden projekthez vagy vásárláshoz, és ehhez sajnos azt is be kellett mutatni hogy erre hogyan lesz helyben forrás. Hirtelen az önkoris képviselők sógórai már nem tudtak 20x-osan túlárzva játszóteret meg aszfaltot építeni. Hirtelen abbamaradt hogy az önkorik csődbe mentek és az államnak sem kellett újra és újra kimentenie a csődbe ment önkormányzatot.
Oh wait, egy kivétel azért van, hiszen van egy csődbe ment komcsi vezetésű önkormányzat, ahol tök véletlenül pont ugyanez a forgatókönyv zajlik ismét... régi reflexek ugye.
Még szép hogy nem. De csinálhatnak Pride napot, mert az fontos.

Ezt a sztorit nem ismerem, de eü téren vannak "érdekes" dolgok. Nekem is volt ami hosszú lett volna időben, de át kértem máshová, ahol rövidebb volt a várakozás. Pedig én aztán senkinek senkije nem vagyok...Ezért tart 1+ évig egy eü felvételi eljárás, kivéve ha az odaültetett ner báró új kurvájáról van szó?
Nem ennyit láthat el, ennyit finanszíroz a TB... Amúgy bő 15 éve regnáló kormányunk után hogy lehet az ezt megelőző kormányoknak felhánytorogtatni?Ezt a sztorit nem ismerem, de eü téren vannak "érdekes" dolgok. Nekem is volt ami hosszú lett volna időben, de át kértem máshová, ahol rövidebb volt a várakozás. Pedig én aztán senkinek senkije nem vagyok...
Úgy tudom, valami nagyon tanult kitalálta, hogy a betegellátásban 15 , vagy 30 percet kell szánni egy betegre. Így kézenfekvő, hogy adott rendelési időben fix számú beteget lehet ellátni. Ha így van, megszexuálhatná magát...
Ha rosszul tudom, javítsatok ki...
Tanult kollégám erre már válaszolt, de itt nem erre gondoltam.Ezt a sztorit nem ismerem, de eü téren vannak "érdekes" dolgok. Nekem is volt ami hosszú lett volna időben, de át kértem máshová, ahol rövidebb volt a várakozás. Pedig én aztán senkinek senkije nem vagyok...
Úgy tudom, valami nagyon tanult kitalálta, hogy a betegellátásban 15 , vagy 30 percet kell szánni egy betegre. Így kézenfekvő, hogy adott rendelési időben fix számú beteget lehet ellátni. Ha így van, megszexuálhatná magát...
Ha rosszul tudom, javítsatok ki...
Köszi a kiigazítást.Nem ennyit láthat el, ennyit finanszíroz a TB... Amúgy bő 15 éve regnáló kormányunk után hogy lehet az ezt megelőző kormányoknak felhánytorogtatni?
Nem tudom eldönteni hogy ez most szarkazmus volt e vagy semCsapj a szádra! Csak azért mert te és a hasonszőrűek nem vagytok elég jóknés merészek, még nem kéne ilyeneket állítanod a tehetséges emberekről akik bátorak...
Szép zaftos történet, nem mondom....Tanult kollégám erre már válaszolt, de itt nem erre gondoltam.
Íme az én sztorim:
2023 februárjában meghírdettek egy perinatális genetikai állást egy magyar kórházban.
Mielőtt évközivel jönne valami 22. Októberétől lett szólva, és ugye végül meghírdették.
A szükséges 5 új ember helyett végül 2re.
Jelentkeztem, a laborfelvételin nyertem, benn voltam a titeket vennénk fel kettőbe.
Április elején beszéltem a laboros főorvossal. Idáig semmi izgi.
Innentől indult az egyáltalán nem példátlan tragikomédia.
Májusban felhívott a főorvos, hogy felvételstopp lett, de megindokolják, hogy tényleg kell, ne aggódjak. Május végén behívott az osztályos főorvoshoz, akivel elbeszélgettünk, ő is mondta, hogy kell az ember, csak át kell verni a kuratórium elnökön. (Tudod az oda ejtöernyőzött neres új pénzügyi góré)
szeptemberben felhívtak, hogy már tényleg de tényleg, csak az a baj, hogy aki betanított volna, az erre már azt mondta, hogy elmegy mindenki az édes anyukájába, és akkor nem marad nyugdíj mellett ha senkit nem vesznek fel, de megoldják, mert akkor a Dél-Tepsiben fogunk betanulni.
(Közben felvettek a samsunghoz)
Novemberben jött az infó, hogy hát talán jövőre. Közben a kórházban dolgozó ismerősök mesélték, hogy azért a neres pénzügyi atyaúristen új bmwjére, meg három titkárnőjére valahogy mégis lett pénz.
Majd januárban szóltak, hogy hát talán márciusban. Én itt csatlakoztam a sztoriba.
A labor azóta megszűnt.
De mesélhetném orvos (na jó igazából nem feltétlenül fogadná el hogy)kolléga kálváriáját azzal, hogy nyugdíjba ment az osztályos orvos, így az osztály működési feltétele megszűnt, így át akart menni máshova, hogy csinálhassa tovább a rezidensségét, de mivel ehhez az osztályos orvos engedélye kellene így...
Szóval bocsánat, de meglehetősen szkeptikusan állok a magyar eühöz
), nameg értékelni, és helyén kezelni a dolgokat. Mondjuk elég drága volt a tanuló pénz...Az volt. Nincs szarkazmus jel, emiatt én is néha bajban vagyok ezzel, ilyenkor próbálok abból következtetni, hogy a kommentelő hogyan írt korábban az adott témában.Nem tudom eldönteni hogy ez most szarkazmus volt e vagy sem
Ez lemaradt:Tanult kollégám erre már válaszolt, de itt nem erre gondoltam.
Íme az én sztorim:
2023 februárjában meghírdettek egy perinatális genetikai állást egy magyar kórházban.
Mielőtt évközivel jönne valami 22. Októberétől lett szólva, és ugye végül meghírdették.
A szükséges 5 új ember helyett végül 2re.
Jelentkeztem, a laborfelvételin nyertem, benn voltam a titeket vennénk fel kettőbe.
Április elején beszéltem a laboros főorvossal. Idáig semmi izgi.
Innentől indult az egyáltalán nem példátlan tragikomédia.
Májusban felhívott a főorvos, hogy felvételstopp lett, de megindokolják, hogy tényleg kell, ne aggódjak. Május végén behívott az osztályos főorvoshoz, akivel elbeszélgettünk, ő is mondta, hogy kell az ember, csak át kell verni a kuratórium elnökön. (Tudod az oda ejtöernyőzött neres új pénzügyi góré)
szeptemberben felhívtak, hogy már tényleg de tényleg, csak az a baj, hogy aki betanított volna, az erre már azt mondta, hogy elmegy mindenki az édes anyukájába, és akkor nem marad nyugdíj mellett ha senkit nem vesznek fel, de megoldják, mert akkor a Dél-Tepsiben fogunk betanulni.
(Közben felvettek a samsunghoz)
Novemberben jött az infó, hogy hát talán jövőre. Közben a kórházban dolgozó ismerősök mesélték, hogy azért a neres pénzügyi atyaúristen új bmwjére, meg három titkárnőjére valahogy mégis lett pénz.
Majd januárban szóltak, hogy hát talán márciusban. Én itt csatlakoztam a sztoriba.
A labor azóta megszűnt.
De mesélhetném orvos (na jó igazából nem feltétlenül fogadná el hogy)kolléga kálváriáját azzal, hogy nyugdíjba ment az osztályos orvos, így az osztály működési feltétele megszűnt, így át akart menni máshova, hogy csinálhassa tovább a rezidensségét, de mivel ehhez az osztályos orvos engedélye kellene így...
Szóval bocsánat, de meglehetősen szkeptikusan állok a magyar eühöz
Redditen ha nem teljesen egyértelmű akkor egy per s-t szoktunk írniAz volt. Nincs szarkazmus jel, emiatt én is néha bajban vagyok ezzel, ilyenkor próbálok abból következtetni, hogy a kommentelő hogyan írt korábban az adott témában.
/sTanult kollégám erre már válaszolt, de itt nem erre gondoltam.
Íme az én sztorim:
2023 februárjában meghírdettek egy perinatális genetikai állást egy magyar kórházban.
Mielőtt évközivel jönne valami 22. Októberétől lett szólva, és ugye végül meghírdették.
A szükséges 5 új ember helyett végül 2re.
Jelentkeztem, a laborfelvételin nyertem, benn voltam a titeket vennénk fel kettőbe.
Április elején beszéltem a laboros főorvossal. Idáig semmi izgi.
Innentől indult az egyáltalán nem példátlan tragikomédia.
Májusban felhívott a főorvos, hogy felvételstopp lett, de megindokolják, hogy tényleg kell, ne aggódjak. Május végén behívott az osztályos főorvoshoz, akivel elbeszélgettünk, ő is mondta, hogy kell az ember, csak át kell verni a kuratórium elnökön. (Tudod az oda ejtöernyőzött neres új pénzügyi góré)
szeptemberben felhívtak, hogy már tényleg de tényleg, csak az a baj, hogy aki betanított volna, az erre már azt mondta, hogy elmegy mindenki az édes anyukájába, és akkor nem marad nyugdíj mellett ha senkit nem vesznek fel, de megoldják, mert akkor a Dél-Tepsiben fogunk betanulni.
(Közben felvettek a samsunghoz)
Novemberben jött az infó, hogy hát talán jövőre. Közben a kórházban dolgozó ismerősök mesélték, hogy azért a neres pénzügyi atyaúristen új bmwjére, meg három titkárnőjére valahogy mégis lett pénz.
Majd januárban szóltak, hogy hát talán márciusban. Én itt csatlakoztam a sztoriba.
A labor azóta megszűnt.
De mesélhetném orvos (na jó igazából nem feltétlenül fogadná el hogy)kolléga kálváriáját azzal, hogy nyugdíjba ment az osztályos orvos, így az osztály működési feltétele megszűnt, így át akart menni máshova, hogy csinálhassa tovább a rezidensségét, de mivel ehhez az osztályos orvos engedélye kellene így...
Szóval bocsánat, de meglehetősen szkeptikusan állok a magyar eühöz

Még szép hogy nem. De csinálhatnak Pride napot, mert az fontos.
Ugyanis évtizedekig azt játszották a helyi elvtársak, hogy az önkori pénzét (ami nagyrészt állami forrásból volt a helyi, hozzájuk szervezett, akkor még önkormányzati feladatokra) szépen szétlopták, aztán a magyar államnak kellett őket folyton kimenteni mert a központi forrásból helyi feladatokra adott pénzből nem maradt semmi. Aztán így ment ez, újra meg újra. Az állam a végén mindig kénytelen volt kimenteni a mondjuk úgy, felelőtlenül gazdálkodókat. Vígan lehetett lopni, mert helyi szinten kéz kezet mos.
Na erre lett az kitalálva hogy akkor az önkori feladatai szépen mennek vissza az államhoz, és ott maradnak a források is, sőt egy bizonyos szint felett bizony a pénzügyminiszter negyedéves ellenjegyzése kellett bizony minden projekthez vagy vásárláshoz, és ehhez sajnos azt is be kellett mutatni hogy erre hogyan lesz helyben forrás. Hirtelen az önkoris képviselők sógórai már nem tudtak 20x-osan túlárzva játszóteret meg aszfaltot építeni. Hirtelen abbamaradt hogy az önkorik csődbe mentek és az államnak sem kellett újra és újra kimentenie a csődbe ment önkormányzatot.
Oh wait, egy kivétel azért van, hiszen van egy csődbe ment komcsi vezetésű önkormányzat, ahol tök véletlenül pont ugyanez a forgatókönyv zajlik ismét... régi reflexek ugye.
A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..