A pénz világa

Még szép hogy nem. De csinálhatnak Pride napot, mert az fontos.

Ugyanis évtizedekig azt játszották a helyi elvtársak, hogy az önkori pénzét (ami nagyrészt állami forrásból volt a helyi, hozzájuk szervezett, akkor még önkormányzati feladatokra) szépen szétlopták, aztán a magyar államnak kellett őket folyton kimenteni mert a központi forrásból helyi feladatokra adott pénzből nem maradt semmi. Aztán így ment ez, újra meg újra. Az állam a végén mindig kénytelen volt kimenteni a mondjuk úgy, felelőtlenül gazdálkodókat. Vígan lehetett lopni, mert helyi szinten kéz kezet mos.

Na erre lett az kitalálva hogy akkor az önkori feladatai szépen mennek vissza az államhoz, és ott maradnak a források is, sőt egy bizonyos szint felett bizony a pénzügyminiszter negyedéves ellenjegyzése kellett bizony minden projekthez vagy vásárláshoz, és ehhez sajnos azt is be kellett mutatni hogy erre hogyan lesz helyben forrás. Hirtelen az önkoris képviselők sógórai már nem tudtak 20x-osan túlárzva játszóteret meg aszfaltot építeni. Hirtelen abbamaradt hogy az önkorik csődbe mentek és az államnak sem kellett újra és újra kimentenie a csődbe ment önkormányzatot.

Oh wait, egy kivétel azért van, hiszen van egy csődbe ment komcsi vezetésű önkormányzat, ahol tök véletlenül pont ugyanez a forgatókönyv zajlik ismét... régi reflexek ugye.
Annyi változott, hogy most nagyobb léptékben, központosítva lopnak.
Ha az lett volna a cél, hogy ne lopjanak, azt máshogy is meg lehetett volna oldani.
 
Még szép hogy nem. De csinálhatnak Pride napot, mert az fontos.

Ugyanis évtizedekig azt játszották a helyi elvtársak, hogy az önkori pénzét (ami nagyrészt állami forrásból volt a helyi, hozzájuk szervezett, akkor még önkormányzati feladatokra) szépen szétlopták, aztán a magyar államnak kellett őket folyton kimenteni mert a központi forrásból helyi feladatokra adott pénzből nem maradt semmi. Aztán így ment ez, újra meg újra. Az állam a végén mindig kénytelen volt kimenteni a mondjuk úgy, felelőtlenül gazdálkodókat. Vígan lehetett lopni, mert helyi szinten kéz kezet mos.

Na erre lett az kitalálva hogy akkor az önkori feladatai szépen mennek vissza az államhoz, és ott maradnak a források is, sőt egy bizonyos szint felett bizony a pénzügyminiszter negyedéves ellenjegyzése kellett bizony minden projekthez vagy vásárláshoz, és ehhez sajnos azt is be kellett mutatni hogy erre hogyan lesz helyben forrás. Hirtelen az önkoris képviselők sógórai már nem tudtak 20x-osan túlárzva játszóteret meg aszfaltot építeni. Hirtelen abbamaradt hogy az önkorik csődbe mentek és az államnak sem kellett újra és újra kimentenie a csődbe ment önkormányzatot.

Oh wait, egy kivétel azért van, hiszen van egy csődbe ment komcsi vezetésű önkormányzat, ahol tök véletlenül pont ugyanez a forgatókönyv zajlik ismét... régi reflexek ugye.

Itt legalább nincs kettős mérce, a megyéktől pont így elvettek minden hataskört, pedig ott azert eleg rendes kormánypárti többség volt.
 
Ezért tart 1+ évig egy eü felvételi eljárás, kivéve ha az odaültetett ner báró új kurvájáról van szó?
Ezt a sztorit nem ismerem, de eü téren vannak "érdekes" dolgok. Nekem is volt ami hosszú lett volna időben, de át kértem máshová, ahol rövidebb volt a várakozás. Pedig én aztán senkinek senkije nem vagyok...
Úgy tudom, valami nagyon tanult kitalálta, hogy a betegellátásban 15 , vagy 30 percet kell szánni egy betegre. Így kézenfekvő, hogy adott rendelési időben fix számú beteget lehet ellátni. Ha így van, megszexuálhatná magát...

Ha rosszul tudom, javítsatok ki...
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby

Nem ennyit láthat el, ennyit finanszíroz a TB... Amúgy bő 15 éve regnáló kormányunk után hogy lehet az ezt megelőző kormányoknak felhánytorogtatni?
 
  • Hűha
Reactions: Tumpek

Tanult kollégám erre már válaszolt, de itt nem erre gondoltam.
Íme az én sztorim:
2023 februárjában meghírdettek egy perinatális genetikai állást egy magyar kórházban.
Mielőtt évközivel jönne valami 22. Októberétől lett szólva, és ugye végül meghírdették.
A szükséges 5 új ember helyett végül 2re.
Jelentkeztem, a laborfelvételin nyertem, benn voltam a titeket vennénk fel kettőbe.
Április elején beszéltem a laboros főorvossal. Idáig semmi izgi.
Innentől indult az egyáltalán nem példátlan tragikomédia.
Májusban felhívott a főorvos, hogy felvételstopp lett, de megindokolják, hogy tényleg kell, ne aggódjak. Május végén behívott az osztályos főorvoshoz, akivel elbeszélgettünk, ő is mondta, hogy kell az ember, csak át kell verni a kuratórium elnökön. (Tudod az oda ejtöernyőzött neres új pénzügyi góré)
szeptemberben felhívtak, hogy már tényleg de tényleg, csak az a baj, hogy aki betanított volna, az erre már azt mondta, hogy elmegy mindenki az édes anyukájába, és akkor nem marad nyugdíj mellett ha senkit nem vesznek fel, de megoldják, mert akkor a Dél-Tepsiben fogunk betanulni.
(Közben felvettek a samsunghoz)
Novemberben jött az infó, hogy hát talán jövőre. Közben a kórházban dolgozó ismerősök mesélték, hogy azért a neres pénzügyi atyaúristen új bmwjére, meg három titkárnőjére valahogy mégis lett pénz.
Majd januárban szóltak, hogy hát talán márciusban. Én itt csatlakoztam a sztoriba.
A labor azóta megszűnt.
De mesélhetném orvos (na jó igazából nem feltétlenül fogadná el hogy)kolléga kálváriáját azzal, hogy nyugdíjba ment az osztályos orvos, így az osztály működési feltétele megszűnt, így át akart menni máshova, hogy csinálhassa tovább a rezidensségét, de mivel ehhez az osztályos orvos engedélye kellene így...
Szóval bocsánat, de meglehetősen szkeptikusan állok a magyar eühöz
 
Köszi a kiigazítást.
Annak "hánytorgattam" fel, aki ezt kitalálta, nem értem hogyan keveredett ide bármelyik kormány.
Az, hogy melyik kormánynak "segített" ezzel a nagy ötlettel, azt nem tudom, attól még úgy szar ahogy van. Régen annyi beteget láttak el, amennyit tudtak. Jól működött. Most meg csodálkozunk a várólistákon.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Tanult kollégám erre már válaszolt, de itt nem erre gondoltam.
Íme az én sztorim:
2023 februárjában meghírdettek egy perinatális genetikai állást egy magyar kórházban.
Mielőtt évközivel jönne valami 22. Októberétől lett szólva, és ugye végül meghírdették.
A szükséges 5 új ember helyett végül 2re.
Jelentkeztem, a laborfelvételin nyertem, benn voltam a titeket vennénk fel kettőbe.
Április elején beszéltem a laboros főorvossal. Idáig semmi izgi.
Innentől indult az egyáltalán nem példátlan tragikomédia.
Májusban felhívott a főorvos, hogy felvételstopp lett, de megindokolják, hogy tényleg kell, ne aggódjak. Május végén behívott az osztályos főorvoshoz, akivel elbeszélgettünk, ő is mondta, hogy kell az ember, csak át kell verni a kuratórium elnökön. (Tudod az oda ejtöernyőzött neres új pénzügyi góré)
szeptemberben felhívtak, hogy már tényleg de tényleg, csak az a baj, hogy aki betanított volna, az erre már azt mondta, hogy elmegy mindenki az édes anyukájába, és akkor nem marad nyugdíj mellett ha senkit nem vesznek fel, de megoldják, mert akkor a Dél-Tepsiben fogunk betanulni.
(Közben felvettek a samsunghoz)
Novemberben jött az infó, hogy hát talán jövőre. Közben a kórházban dolgozó ismerősök mesélték, hogy azért a neres pénzügyi atyaúristen új bmwjére, meg három titkárnőjére valahogy mégis lett pénz.
Majd januárban szóltak, hogy hát talán márciusban. Én itt csatlakoztam a sztoriba.
A labor azóta megszűnt.
De mesélhetném orvos (na jó igazából nem feltétlenül fogadná el hogy)kolléga kálváriáját azzal, hogy nyugdíjba ment az osztályos orvos, így az osztály működési feltétele megszűnt, így át akart menni máshova, hogy csinálhassa tovább a rezidensségét, de mivel ehhez az osztályos orvos engedélye kellene így...
Szóval bocsánat, de meglehetősen szkeptikusan állok a magyar eühöz
Szép zaftos történet, nem mondom....
Az az igazság, hogy az egészségügyben is, és igazából mindenhol ez megy. A "valakinek a valakijét" akkor is felveszik, ha segghülye, és akkor is, ha nem férne bele tulajdonképp a létszám keretbe. Sajnos ezeknek az erősen túlnyomó többsége még ahhoz is hülye, hogy egyedül kitörölje a hátsóját. Ez amolyan sírva röhögős tapasztalt, és ha elég idős vagy hozzá, akkor tudod, hogy ez kormányoktól, pártoktól, nemzetektől függetlenül így működik. @Negan ezek miatt szokott mucsajozni. Azokban az országokban, ahol nem sikerült a komcsiknak teret nyerni, ott is működik, csak nem ilyen látványosan, mert ez nyereség rovására menne. Ott "eldugják" őket. Itthon meg ugye sosem számított a nyereség...
Lehet hogy még ötven év legalább kell, hogy ezt kárt, amit a cucializmus okozott a fejekben, kiheverjük valamennyire.
Hidd el, nekem is van saját sztorim, ami nem túl szívet melengető. Viszont megtanított látni is, nem csak nézni (finoman szólva kissé vakon voltam előtte..:D), nameg értékelni, és helyén kezelni a dolgokat. Mondjuk elég drága volt a tanuló pénz...
 
Tanult kollégám erre már válaszolt, de itt nem erre gondoltam.
Íme az én sztorim:
2023 februárjában meghírdettek egy perinatális genetikai állást egy magyar kórházban.
Mielőtt évközivel jönne valami 22. Októberétől lett szólva, és ugye végül meghírdették.
A szükséges 5 új ember helyett végül 2re.
Jelentkeztem, a laborfelvételin nyertem, benn voltam a titeket vennénk fel kettőbe.
Április elején beszéltem a laboros főorvossal. Idáig semmi izgi.
Innentől indult az egyáltalán nem példátlan tragikomédia.
Májusban felhívott a főorvos, hogy felvételstopp lett, de megindokolják, hogy tényleg kell, ne aggódjak. Május végén behívott az osztályos főorvoshoz, akivel elbeszélgettünk, ő is mondta, hogy kell az ember, csak át kell verni a kuratórium elnökön. (Tudod az oda ejtöernyőzött neres új pénzügyi góré)
szeptemberben felhívtak, hogy már tényleg de tényleg, csak az a baj, hogy aki betanított volna, az erre már azt mondta, hogy elmegy mindenki az édes anyukájába, és akkor nem marad nyugdíj mellett ha senkit nem vesznek fel, de megoldják, mert akkor a Dél-Tepsiben fogunk betanulni.
(Közben felvettek a samsunghoz)
Novemberben jött az infó, hogy hát talán jövőre. Közben a kórházban dolgozó ismerősök mesélték, hogy azért a neres pénzügyi atyaúristen új bmwjére, meg három titkárnőjére valahogy mégis lett pénz.
Majd januárban szóltak, hogy hát talán márciusban. Én itt csatlakoztam a sztoriba.
A labor azóta megszűnt.
De mesélhetném orvos (na jó igazából nem feltétlenül fogadná el hogy)kolléga kálváriáját azzal, hogy nyugdíjba ment az osztályos orvos, így az osztály működési feltétele megszűnt, így át akart menni máshova, hogy csinálhassa tovább a rezidensségét, de mivel ehhez az osztályos orvos engedélye kellene így...
Szóval bocsánat, de meglehetősen szkeptikusan állok a magyar eühöz
Ez lemaradt:
A BMW-re, és a titkárnős dologra meg max. annyit tudok reagálni, hogy ez sajna sosem volt másképp. Nem szép, és nem is jó, de mindig is így ment ez mindenhol is. Régen nem volt internet, és nem látták annyira az emberek. Azt meg aki sokat járatta a száját, minimum megnevelték munkatáborban, és mindkét táborban így működött.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Az volt. Nincs szarkazmus jel, emiatt én is néha bajban vagyok ezzel, ilyenkor próbálok abból következtetni, hogy a kommentelő hogyan írt korábban az adott témában.
Redditen ha nem teljesen egyértelmű akkor egy per s-t szoktunk írni :D /s
 
  • Tetszik
Reactions: dudi
Tanult kollégám erre már válaszolt, de itt nem erre gondoltam.
Íme az én sztorim:
2023 februárjában meghírdettek egy perinatális genetikai állást egy magyar kórházban.
Mielőtt évközivel jönne valami 22. Októberétől lett szólva, és ugye végül meghírdették.
A szükséges 5 új ember helyett végül 2re.
Jelentkeztem, a laborfelvételin nyertem, benn voltam a titeket vennénk fel kettőbe.
Április elején beszéltem a laboros főorvossal. Idáig semmi izgi.
Innentől indult az egyáltalán nem példátlan tragikomédia.
Májusban felhívott a főorvos, hogy felvételstopp lett, de megindokolják, hogy tényleg kell, ne aggódjak. Május végén behívott az osztályos főorvoshoz, akivel elbeszélgettünk, ő is mondta, hogy kell az ember, csak át kell verni a kuratórium elnökön. (Tudod az oda ejtöernyőzött neres új pénzügyi góré)
szeptemberben felhívtak, hogy már tényleg de tényleg, csak az a baj, hogy aki betanított volna, az erre már azt mondta, hogy elmegy mindenki az édes anyukájába, és akkor nem marad nyugdíj mellett ha senkit nem vesznek fel, de megoldják, mert akkor a Dél-Tepsiben fogunk betanulni.
(Közben felvettek a samsunghoz)
Novemberben jött az infó, hogy hát talán jövőre. Közben a kórházban dolgozó ismerősök mesélték, hogy azért a neres pénzügyi atyaúristen új bmwjére, meg három titkárnőjére valahogy mégis lett pénz.
Majd januárban szóltak, hogy hát talán márciusban. Én itt csatlakoztam a sztoriba.
A labor azóta megszűnt.
De mesélhetném orvos (na jó igazából nem feltétlenül fogadná el hogy)kolléga kálváriáját azzal, hogy nyugdíjba ment az osztályos orvos, így az osztály működési feltétele megszűnt, így át akart menni máshova, hogy csinálhassa tovább a rezidensségét, de mivel ehhez az osztályos orvos engedélye kellene így...
Szóval bocsánat, de meglehetősen szkeptikusan állok a magyar eühöz

Nem akarok részletekbe kotorászni, csal feltűnt, hogy ha jól értem magzati genetikai vizsgálatokra alkalmaztak volna, de utána felvettek a Samsunghoz. Most akkor a Samsungnak van egészségügyi vállalata is Magyarországon, vagy genetikus és villamosmérnök is vagy? :)
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Még szép hogy nem. De csinálhatnak Pride napot, mert az fontos.

Ugyanis évtizedekig azt játszották a helyi elvtársak, hogy az önkori pénzét (ami nagyrészt állami forrásból volt a helyi, hozzájuk szervezett, akkor még önkormányzati feladatokra) szépen szétlopták, aztán a magyar államnak kellett őket folyton kimenteni mert a központi forrásból helyi feladatokra adott pénzből nem maradt semmi. Aztán így ment ez, újra meg újra. Az állam a végén mindig kénytelen volt kimenteni a mondjuk úgy, felelőtlenül gazdálkodókat. Vígan lehetett lopni, mert helyi szinten kéz kezet mos.

Na erre lett az kitalálva hogy akkor az önkori feladatai szépen mennek vissza az államhoz, és ott maradnak a források is, sőt egy bizonyos szint felett bizony a pénzügyminiszter negyedéves ellenjegyzése kellett bizony minden projekthez vagy vásárláshoz, és ehhez sajnos azt is be kellett mutatni hogy erre hogyan lesz helyben forrás. Hirtelen az önkoris képviselők sógórai már nem tudtak 20x-osan túlárzva játszóteret meg aszfaltot építeni. Hirtelen abbamaradt hogy az önkorik csődbe mentek és az államnak sem kellett újra és újra kimentenie a csődbe ment önkormányzatot.

Oh wait, egy kivétel azért van, hiszen van egy csődbe ment komcsi vezetésű önkormányzat, ahol tök véletlenül pont ugyanez a forgatókönyv zajlik ismét... régi reflexek ugye.

Az önkormányzatoknál is nyilván volt korrupció, mindenhol van. De nem volt különösebben kirívó és az önkormányzatok ellátták az alapvető feladataikat. A probléma 2002 után jött. Tehát nem évtizedekkel ezelőtt. A 2002-2010 időszakról van csak szó. Akkor, 2002 után, Orbán parancsba adta az általa uralt önkormányzatoknak, hogy adósítsák el az önkormányzatokat. Két céllal: Egyrészt, hogy kilopják belőlük a pénzt és azzal is finanszírozták a pártot. Másrészt hogy minél rosszabb anyagi helyzetbe akarták hozni az akkori kormányt. Ugye ismert, hogy akkoriban a fideszes Járai volt az MNB elnök és direkt úgy alakította az alapkamatot, hogy rosszul járjon az állam. Meg akkoriban került napvilágra, hogy Orbán lobbizott az EU-nál, hogy Magyarország ne kapjon EU-s támogatást. Aztán 2010 után rendezték az adósságot, de el is kezdték maguk alá vonni őket. Mivel diktatórikus rendszerről van szó, ezért nyilván az elsődleges cél a teljes kontroll volt az önkormányzatok felett. És valószínűleg volt olyan ostoba kommunista elképzelés, hogy majd ha központosítják az oktatást és egyebeket, akkor majd lehet spórolni. Ez elvi szinten is hülyeség. Nem is működött. Kevesebbet költöttek az oktatásra, de nem a spórolás miatt, így alulfinanszírozott lett az egész. Az oktatás mára össze is omlott. Ami ugye nem azt jelenti, hogy bezártak az iskolák, hanem hogy már nem látják el az alapvető feladataikat. A korrupció nyilván nem lehetett indok a központosítás mögött, mert az új állam épp a korrupcióra épült. "Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája" - mondta Lánczi András ugye... Budapest valamennyire kivétel volt egy ideig, mert egyrészt egy ideig a fideszes Tarlós volt a polgi, másrészt erős adóbevételei voltak a városnak. Aztán hiába került tisztességes és felelős vezető az élére, a kormány addig vonta el a pénzt a várostól, ameddig már fizikailag nem tudja finanszíroznia magát. Magyarul a kormány a csődbe viszi a fővárost. Egyébként a hatékony és gyakorlatilag egyetlen jó megoldás a megfelelő autonómia az önkormányzatoknak. Tehát bármi problémája is van valakinek az önkormányzatokkal, azt biztos nem az autonómia megvonásával szabad orvosolni.
 
  • Tetszik
Reactions: Rferi66

Az állam olyan mint a vezetőket megválasztó emberek. Ahol a politikusok gátlástalanul lopnak, a választóik meg rendületlenül rájuk szavaznak, ott nem kell csodálkozni hogy az adóként beszedett pénz egyre nagyobb részéből lesz jacht, kastély, vállalatbirodalom stb.
 
Csak miattuk meg azok is szopnak akik amúgy nem rájuk szavaznak. Néha tényleg el lehetne gondolkodni azon, hogy a választójog ne legyen általános, hanem legyenek megkötések. És most nem arra gondolok, csak a lilahajú sötétzöld libsik szavazhatnak mielőtt kiforgatjátok a szavaimat.
 
Nem akarok részletekbe kotorászni, csal feltűnt, hogy ha jól értem magzati genetikai vizsgálatokra alkalmaztak volna, de utána felvettek a Samsunghoz. Most akkor a Samsungnak van egészségügyi vállalata is Magyarországon, vagy genetikus és villamosmérnök is vagy? :)
Long story short: molekuláris immun és mikrobiológus vagyok.
Volt egy olyan pont az életemben, ahol a kiszámíthatóbb munkaidő fontos volt, és elmentem egy vegyipari céghez mikrobiológusnak. Aztán nyugdíj meg egyebek miatt "megörököltem" az egész MEO labort, amihez még néhány papírt is összeszedtem. Aztán úgy hozta a sors, hogy az adott cégnél a fizetésemelés kezdett az Obi-Van névhez hasonlítani, és elkezdtem állást keresni. A samu kémiai minőségellenőrzési laborja meg megtalált.
De nem vagyok mérnök, tudod ahogy van virág és művirág, úgy van egyetem és műegyetem. Én meg igazit végeztem :p
Amúgy viccet félretéve erősen gondolkodom h így utólag elvégzem a minőségbiztosítashoz szükséges egyetemi szakot is, mert ez is tök érdekes. De azért ha lehet visszamennék biomókusnak.
 
  • Tetszik
Reactions: aquarell and krisss
Eszem ágában sincs védeni a rendszert.De reagálnom kell a "bezzeg bmw-re van pénz"-re csupán a sportszerűség miatt.
A kettőnek semmi köze egymáshoz. De más dolog a létszámstopp és más dolog a bmw lizingelés. Még ha akarná, akkor sem tudja senki sehol a bmw lizing költségét (amit büdzséztek) bérköltségre költeni(aminek a büdzséjét visszavágták). És kivételesen nem szerintem, mert ez tény,amin nincs mit vitatkozni. :)