A pénz világa

Még szép hogy nem. De csinálhatnak Pride napot, mert az fontos.

Ugyanis évtizedekig azt játszották a helyi elvtársak, hogy az önkori pénzét (ami nagyrészt állami forrásból volt a helyi, hozzájuk szervezett, akkor még önkormányzati feladatokra) szépen szétlopták, aztán a magyar államnak kellett őket folyton kimenteni mert a központi forrásból helyi feladatokra adott pénzből nem maradt semmi. Aztán így ment ez, újra meg újra. Az állam a végén mindig kénytelen volt kimenteni a mondjuk úgy, felelőtlenül gazdálkodókat. Vígan lehetett lopni, mert helyi szinten kéz kezet mos.

Na erre lett az kitalálva hogy akkor az önkori feladatai szépen mennek vissza az államhoz, és ott maradnak a források is, sőt egy bizonyos szint felett bizony a pénzügyminiszter negyedéves ellenjegyzése kellett bizony minden projekthez vagy vásárláshoz, és ehhez sajnos azt is be kellett mutatni hogy erre hogyan lesz helyben forrás. Hirtelen az önkoris képviselők sógórai már nem tudtak 20x-osan túlárzva játszóteret meg aszfaltot építeni. Hirtelen abbamaradt hogy az önkorik csődbe mentek és az államnak sem kellett újra és újra kimentenie a csődbe ment önkormányzatot.

Oh wait, egy kivétel azért van, hiszen van egy csődbe ment komcsi vezetésű önkormányzat, ahol tök véletlenül pont ugyanez a forgatókönyv zajlik ismét... régi reflexek ugye.
Annyi változott, hogy most nagyobb léptékben, központosítva lopnak.
Ha az lett volna a cél, hogy ne lopjanak, azt máshogy is meg lehetett volna oldani.
 
Még szép hogy nem. De csinálhatnak Pride napot, mert az fontos.

Ugyanis évtizedekig azt játszották a helyi elvtársak, hogy az önkori pénzét (ami nagyrészt állami forrásból volt a helyi, hozzájuk szervezett, akkor még önkormányzati feladatokra) szépen szétlopták, aztán a magyar államnak kellett őket folyton kimenteni mert a központi forrásból helyi feladatokra adott pénzből nem maradt semmi. Aztán így ment ez, újra meg újra. Az állam a végén mindig kénytelen volt kimenteni a mondjuk úgy, felelőtlenül gazdálkodókat. Vígan lehetett lopni, mert helyi szinten kéz kezet mos.

Na erre lett az kitalálva hogy akkor az önkori feladatai szépen mennek vissza az államhoz, és ott maradnak a források is, sőt egy bizonyos szint felett bizony a pénzügyminiszter negyedéves ellenjegyzése kellett bizony minden projekthez vagy vásárláshoz, és ehhez sajnos azt is be kellett mutatni hogy erre hogyan lesz helyben forrás. Hirtelen az önkoris képviselők sógórai már nem tudtak 20x-osan túlárzva játszóteret meg aszfaltot építeni. Hirtelen abbamaradt hogy az önkorik csődbe mentek és az államnak sem kellett újra és újra kimentenie a csődbe ment önkormányzatot.

Oh wait, egy kivétel azért van, hiszen van egy csődbe ment komcsi vezetésű önkormányzat, ahol tök véletlenül pont ugyanez a forgatókönyv zajlik ismét... régi reflexek ugye.

Itt legalább nincs kettős mérce, a megyéktől pont így elvettek minden hataskört, pedig ott azert eleg rendes kormánypárti többség volt.
 
Ezért tart 1+ évig egy eü felvételi eljárás, kivéve ha az odaültetett ner báró új kurvájáról van szó?
Ezt a sztorit nem ismerem, de eü téren vannak "érdekes" dolgok. Nekem is volt ami hosszú lett volna időben, de át kértem máshová, ahol rövidebb volt a várakozás. Pedig én aztán senkinek senkije nem vagyok...
Úgy tudom, valami nagyon tanult kitalálta, hogy a betegellátásban 15 , vagy 30 percet kell szánni egy betegre. Így kézenfekvő, hogy adott rendelési időben fix számú beteget lehet ellátni. Ha így van, megszexuálhatná magát...

Ha rosszul tudom, javítsatok ki...
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby

Nem ennyit láthat el, ennyit finanszíroz a TB... Amúgy bő 15 éve regnáló kormányunk után hogy lehet az ezt megelőző kormányoknak felhánytorogtatni?
 
  • Hűha
Reactions: Tumpek

Tanult kollégám erre már válaszolt, de itt nem erre gondoltam.
Íme az én sztorim:
2023 februárjában meghírdettek egy perinatális genetikai állást egy magyar kórházban.
Mielőtt évközivel jönne valami 22. Októberétől lett szólva, és ugye végül meghírdették.
A szükséges 5 új ember helyett végül 2re.
Jelentkeztem, a laborfelvételin nyertem, benn voltam a titeket vennénk fel kettőbe.
Április elején beszéltem a laboros főorvossal. Idáig semmi izgi.
Innentől indult az egyáltalán nem példátlan tragikomédia.
Májusban felhívott a főorvos, hogy felvételstopp lett, de megindokolják, hogy tényleg kell, ne aggódjak. Május végén behívott az osztályos főorvoshoz, akivel elbeszélgettünk, ő is mondta, hogy kell az ember, csak át kell verni a kuratórium elnökön. (Tudod az oda ejtöernyőzött neres új pénzügyi góré)
szeptemberben felhívtak, hogy már tényleg de tényleg, csak az a baj, hogy aki betanított volna, az erre már azt mondta, hogy elmegy mindenki az édes anyukájába, és akkor nem marad nyugdíj mellett ha senkit nem vesznek fel, de megoldják, mert akkor a Dél-Tepsiben fogunk betanulni.
(Közben felvettek a samsunghoz)
Novemberben jött az infó, hogy hát talán jövőre. Közben a kórházban dolgozó ismerősök mesélték, hogy azért a neres pénzügyi atyaúristen új bmwjére, meg három titkárnőjére valahogy mégis lett pénz.
Majd januárban szóltak, hogy hát talán márciusban. Én itt csatlakoztam a sztoriba.
A labor azóta megszűnt.
De mesélhetném orvos (na jó igazából nem feltétlenül fogadná el hogy)kolléga kálváriáját azzal, hogy nyugdíjba ment az osztályos orvos, így az osztály működési feltétele megszűnt, így át akart menni máshova, hogy csinálhassa tovább a rezidensségét, de mivel ehhez az osztályos orvos engedélye kellene így...
Szóval bocsánat, de meglehetősen szkeptikusan állok a magyar eühöz
 
Köszi a kiigazítást.
Annak "hánytorgattam" fel, aki ezt kitalálta, nem értem hogyan keveredett ide bármelyik kormány.
Az, hogy melyik kormánynak "segített" ezzel a nagy ötlettel, azt nem tudom, attól még úgy szar ahogy van. Régen annyi beteget láttak el, amennyit tudtak. Jól működött. Most meg csodálkozunk a várólistákon.
 
Tanult kollégám erre már válaszolt, de itt nem erre gondoltam.
Íme az én sztorim:
2023 februárjában meghírdettek egy perinatális genetikai állást egy magyar kórházban.
Mielőtt évközivel jönne valami 22. Októberétől lett szólva, és ugye végül meghírdették.
A szükséges 5 új ember helyett végül 2re.
Jelentkeztem, a laborfelvételin nyertem, benn voltam a titeket vennénk fel kettőbe.
Április elején beszéltem a laboros főorvossal. Idáig semmi izgi.
Innentől indult az egyáltalán nem példátlan tragikomédia.
Májusban felhívott a főorvos, hogy felvételstopp lett, de megindokolják, hogy tényleg kell, ne aggódjak. Május végén behívott az osztályos főorvoshoz, akivel elbeszélgettünk, ő is mondta, hogy kell az ember, csak át kell verni a kuratórium elnökön. (Tudod az oda ejtöernyőzött neres új pénzügyi góré)
szeptemberben felhívtak, hogy már tényleg de tényleg, csak az a baj, hogy aki betanított volna, az erre már azt mondta, hogy elmegy mindenki az édes anyukájába, és akkor nem marad nyugdíj mellett ha senkit nem vesznek fel, de megoldják, mert akkor a Dél-Tepsiben fogunk betanulni.
(Közben felvettek a samsunghoz)
Novemberben jött az infó, hogy hát talán jövőre. Közben a kórházban dolgozó ismerősök mesélték, hogy azért a neres pénzügyi atyaúristen új bmwjére, meg három titkárnőjére valahogy mégis lett pénz.
Majd januárban szóltak, hogy hát talán márciusban. Én itt csatlakoztam a sztoriba.
A labor azóta megszűnt.
De mesélhetném orvos (na jó igazából nem feltétlenül fogadná el hogy)kolléga kálváriáját azzal, hogy nyugdíjba ment az osztályos orvos, így az osztály működési feltétele megszűnt, így át akart menni máshova, hogy csinálhassa tovább a rezidensségét, de mivel ehhez az osztályos orvos engedélye kellene így...
Szóval bocsánat, de meglehetősen szkeptikusan állok a magyar eühöz
Szép zaftos történet, nem mondom....
Az az igazság, hogy az egészségügyben is, és igazából mindenhol ez megy. A "valakinek a valakijét" akkor is felveszik, ha segghülye, és akkor is, ha nem férne bele tulajdonképp a létszám keretbe. Sajnos ezeknek az erősen túlnyomó többsége még ahhoz is hülye, hogy egyedül kitörölje a hátsóját. Ez amolyan sírva röhögős tapasztalt, és ha elég idős vagy hozzá, akkor tudod, hogy ez kormányoktól, pártoktól, nemzetektől függetlenül így működik. @Negan ezek miatt szokott mucsajozni. Azokban az országokban, ahol nem sikerült a komcsiknak teret nyerni, ott is működik, csak nem ilyen látványosan, mert ez nyereség rovására menne. Ott "eldugják" őket. Itthon meg ugye sosem számított a nyereség...
Lehet hogy még ötven év legalább kell, hogy ezt kárt, amit a cucializmus okozott a fejekben, kiheverjük valamennyire.
Hidd el, nekem is van saját sztorim, ami nem túl szívet melengető. Viszont megtanított látni is, nem csak nézni (finoman szólva kissé vakon voltam előtte..:D), nameg értékelni, és helyén kezelni a dolgokat. Mondjuk elég drága volt a tanuló pénz...
 
  • Tetszik
Reactions: Rferi66
Tanult kollégám erre már válaszolt, de itt nem erre gondoltam.
Íme az én sztorim:
2023 februárjában meghírdettek egy perinatális genetikai állást egy magyar kórházban.
Mielőtt évközivel jönne valami 22. Októberétől lett szólva, és ugye végül meghírdették.
A szükséges 5 új ember helyett végül 2re.
Jelentkeztem, a laborfelvételin nyertem, benn voltam a titeket vennénk fel kettőbe.
Április elején beszéltem a laboros főorvossal. Idáig semmi izgi.
Innentől indult az egyáltalán nem példátlan tragikomédia.
Májusban felhívott a főorvos, hogy felvételstopp lett, de megindokolják, hogy tényleg kell, ne aggódjak. Május végén behívott az osztályos főorvoshoz, akivel elbeszélgettünk, ő is mondta, hogy kell az ember, csak át kell verni a kuratórium elnökön. (Tudod az oda ejtöernyőzött neres új pénzügyi góré)
szeptemberben felhívtak, hogy már tényleg de tényleg, csak az a baj, hogy aki betanított volna, az erre már azt mondta, hogy elmegy mindenki az édes anyukájába, és akkor nem marad nyugdíj mellett ha senkit nem vesznek fel, de megoldják, mert akkor a Dél-Tepsiben fogunk betanulni.
(Közben felvettek a samsunghoz)
Novemberben jött az infó, hogy hát talán jövőre. Közben a kórházban dolgozó ismerősök mesélték, hogy azért a neres pénzügyi atyaúristen új bmwjére, meg három titkárnőjére valahogy mégis lett pénz.
Majd januárban szóltak, hogy hát talán márciusban. Én itt csatlakoztam a sztoriba.
A labor azóta megszűnt.
De mesélhetném orvos (na jó igazából nem feltétlenül fogadná el hogy)kolléga kálváriáját azzal, hogy nyugdíjba ment az osztályos orvos, így az osztály működési feltétele megszűnt, így át akart menni máshova, hogy csinálhassa tovább a rezidensségét, de mivel ehhez az osztályos orvos engedélye kellene így...
Szóval bocsánat, de meglehetősen szkeptikusan állok a magyar eühöz
Ez lemaradt:
A BMW-re, és a titkárnős dologra meg max. annyit tudok reagálni, hogy ez sajna sosem volt másképp. Nem szép, és nem is jó, de mindig is így ment ez mindenhol is. Régen nem volt internet, és nem látták annyira az emberek. Azt meg aki sokat járatta a száját, minimum megnevelték munkatáborban, és mindkét táborban így működött.