[BIZTPOL] Magyarország

Ne légy te abban olyan biztos :) 1994-ben mindenki meg volt győződve, hogy az SZDSZ nem áll össze az MSZP-vel. Aztán mi lett a vége... Politikában soha ne mond, hogy soha.

Ez ma már nem megy.

1994-ben az SZDSZ harcos antikommunista pártként szerepelt mindkét fordulóban és csak utólag derítették ki magukról, hogy az amúgy abszolút többséget szerzett MSZP mellé beállnának kiegészítésként, hogy meglegyen a 2/3-ad is. Átverték a választóikat. Az eredmény az lett, hogy az 1994-1998-as ciklus nagy vesztese nem az MSZP volt, mert pár százalékot még erősödött is, hanem az SZDSZ esett 20-ról 8 %-ra.

Azonban a választási rendszert a Fidesz megváltoztatta és a változás lényeges elme egy olyan egyfordulós rendszer kialakítása, amelyben mindenkinek előre meg kell mondani, hogy kikkel indul együtt. Az új rendszerben már nem lehet olyan módon hülyére venni a választót, ahogy 1994-ben az SZDSZ csinálta. Ha a Jobbik és az MSZP+DK előre nem mondja meg, hogy össze akarnak bútorozni és nem közös jelölteket indítanak egyéniben, akkor még 35-38 %-os országos támogatottsággal is nyer a Fidesz annyi egyénit, hogy meglegyen a parlamenti abszolút többsége, tehát értelmetlen legyen a választás után a Jobbik-MSZP-DK összeborulás. Ha pedig előre bejelentik, azt sem a Jobbik, sem az MSZP, sem a DK szavazótáborának tetemes része nem fogja lenyelni. Az Orbán-féle elképzelés a Fidesz szempontjából elég jól működik: centrális erőtérben a Fidesz és az ellenzék reménytelenül megosztott Jobbikra és balliberális blokkra.

Arról nem is beszélve, hogy 8 közvélemény kutató mérésének átlaga és mediánja is 50 %-os Fidesz támogatottságot, mutat mind a biztos szavazók, mind a pártot választani hajlandók között. 2014-ben 44 %-os listás eredménnyel lett 2/3-a a Fidesznek úgy, hogy akkor kevésbé volt kiegyenlített a verseny a balliberális blokk és a Jöbbik közt (minél kiegyenlítettebb, a győztesnek annál jobb). A balliberális blokkba 2014-ben besöpörték az Együtt, PM, liberális Párt szavazókat is. 2018-ban viszont már valószínűtlen, hogy ezt a 3 virtuális pártot ismét be akarná vinni a hátán az MSZP és a DK. 2014-ben hajszálnyival, de bejutott az LMP, ami 2018-ban messze nem olyan biztos. Ha nem jut be, az 3 plusz mandátum a Fidesznek.
Eközben kevesebb mint 1,5 év van hátra a ciklusból. Ilyenkor kellene mélyponton lennie a kormánypárt támogatottságának. Ez a rendszerváltás után érvényesülő legerősebb törvényszerűség, hogy a győztes(ek) támogatottsága a győzelem után fut csúcsra, aztán csökken. a ciklus közepén, 1,5-2,5-3 év között a legalacsonyabb és az utolsó 1-1,5 évben az aktuális kormánypárt(ok) vissza erősödnek. Ez minden ciklusra igaz volt eddig függetlenül attól, hogy melyik oldal volt éppen hatalmon, hogy az adott kormány népszerű, vagy népszerűtlen volt-e, hogy szakadt-e a koalíció, vagy akár egyik-másik kormánypárt, hogy váltottak-e menet közben miniszterelnököt, hogy történt-e olyan hatalmas összezuhanás, mint 1990-ről 1994-re az MDF és 2006-ról 2010-re az MSZP esetében. Valamekkora emelkedést az utolsó 1-1,5 évben mindig produkált a hatalmon lévő párt. Ennek egyik oka, hogy a választás előtt a kormánynak van módja osztogatni, hangulatjavító intézkedésekre. Másik oka, hogy az elégedetlenek mindig hangosabbak, mint a számarányuk. A ciklus közepére a politikai aktivitás mélypontra esik. Minél kisebb az aktivitás annál nagyobb a megmaradt aktívakon belül az elégedetlenek aránya. Aki elégedett, vagy nem lát jobb alternatívát az nagyobb arányban válik passzívvá ciklus közben. A választáshoz közeledve az aktivitással együtt emelkedik a kormány mért népszerűsége is.
A Fidesz most úgy fordul rá a választás előtti évre, hogy ha az eddigi nagyon erős szabállyal ellentétben az utolsó évben nem tud növelni a népszerűségén, mindössze csak nem veszít belőle sokat, akkor is hatalmas fölénnyel nyer és csak az újabb 2/3 a kérdés. Pontosan ugyanakkora utcahossznyi az előnye a Jobbikkal szemben, mint a balliberális blokkal szemben.

A BBC számára most az eddigi patás ördög Jobbik is szimpatikussá vált, ha a Fidesz megbuktatásáról van szó. Mint ahogy az ukrán vezetés megbuktatásához, a színes forradalmakhoz, az arab tavaszhoz is felhasználták a legdurvább politikai és vallási szélsőségeseket is. Azokhoz képest a Jobbik tényleg babazsúros társaság. Ez a cél szentesíti az eszközt gondolkodás nem olyan nagy meglepetés. De nálunk hatástalan volt a nyugatnak tetsző politikai oldal pénzzel, sajtóval, megmondó emberekkel, külföldi véleményekkel való támogatása. Megbukott az Együtt-PM-Bajnai csináljunk virtuális partot projekt. Nem hogy az országban, hanem még a balliberális oldalon sem tudták átvenni a hatalmat. Érdektelenségbe fulladt a 2015 tavaszi erőteljesen szervezett és pénzelt tüntetés sorozat. Azok a módszerek, amik egyes országokban legalább rövid távon működtek, nálunk hatástalannak bizonyultak. És nem csak nálunk volt sikertelken nyugati próbálkozás. Most kínjukban mindenfélén elgondolkodnak. Ez a cikk is ennek a része. Álmodozhat a BBC arról, hogy most majd kilóra megveszik a Jobbikot és ezzel legyőzik a Fideszt, de:
- Egyrészt nem hiszem, hogy Vona ennyire bolond lenne, hiszen ez politikai öngyilkosság lenne számára.
- Másrészt nem hiszem, hogy ne szakadna szét a Jobbik, ha a vezetés a nyugat zsoldjába állna.
- Harmadrészt nem hiszem, hogy a választóik a Jobbik mellett maradnának ebben az esetben.
- Negyedrészt nem hiszem, hogy a balliberális szavazók szívesen látnák a kedvenc pártjukat a Jobbikkal egy táborban.

2018-ban a Jobbik esélytelen. Ezen a választáson legfeljebb a Fidesz buktathatja meg önmagát, de azt is művészet lenne összehozni. Egyszerű, mezei hülyeség nem elég hozzá. Vagy valami irtózatos mértékű és sebességű válságnak kell hozzá. Ha most a Jobbik beállna nyugati zsoldba, azzal nem nyerne semmit némi pénzen kívül. Viszont amint ez nyilvánvalóvá válna a választók számára, az összes jövőbeni esélyét elvesztené. Még akkor sem nyerhetnének Vonáék semmit ha valami csoda folytán sikerülne a Fideszt parlamenti kisebbségbe szorítani. Mert ekkor rövid úton kiderülne, hogy a Jobbik a nyugat szemében a közmondásos mór, akit csak felhasználnak. A nyugat elvárása szerint nem a saját számára kellene legyőzni e Fideszt, hanem azon, a nyugat számára megbízhatóbb

Szerintem csak álmodoznak a BBC-nél.
 
Egy kicsit furcsára sikeredet a vége, mert a net kapcsolat kihagyott. Szóval:
A nyugat elvárása szerint nem a saját számára kellene legyőzni a Fideszt, hanem abból acélból, hogy a nyugat számára megbízhatóbb balliberális blokk szerezhesse meg a hatalmat. Ha ezt Vona nem látja, akkor nagyon vak, márpedig én ezt nem feltételezem róla.
 
  • Tetszik
Reactions: karpatalja
Amióta lehozta a nyugati média, hogy a Fidesz leváltásának egyetlen alternatívája a Jobbik lehet, még inkább berezeltek a fiúk. Egyébként a Fidesz mindig is a Jobbikot tartotta a legfőbb ellenfelének, legjobban mindig is őket támadták.

A Fidesz a legfőbb ellenfelének mindig is a demokráciát tartotta.
 
Jelen pillanatban a Fidesz és a hozzájuk szorosan köthető körök lopják szét az országot, züllesztik még a ballib szintnél is alább honvédelmet, építenek kormánykötődésű rendőri/titkosszolgálati erőt és akadályozzák az igazságszolgáltatás munkáját valamint üzletelnek szaudi terrorista kötődésű, Soros/open society kötődésű egy egyéb sötét figurákkal.

Szóval igen, el kell zavarni a Fideszt, a fő embereket lehetőleg azonnal a cellába.

Azoknak pedig akik szerint a magyar haza érdekei kimerülnek Orbán, Rogán és köreik gazdagodásából elmeorvosi kezelésen túl nem tudok mit ajánlani.

Nem tudom, hogy tényleg nem látod át a folyamatokat, vagy valamilyen érdekből nem vagy hajlandó átlátni, és monomániásan lököd a jobbikos közhelyeket.
A Fidesznek vannak kevéssé vállalható ügyei, de azt állítani, hogy nem tett meg számos lépést a külföldi függőségünk csökkentésére, azaz hogy ne ment volna szembe számos területen a globalista érdekekkel, az egyszerűen hazugság. Számos pénzügyi lépés (pl. az alacsonyabb alapkamat, bankadó), önállóbb külpolitika, a paksi beruházás, a bevándorlással szembeni határozott és világos állásfoglalás. Ezek az okai, ezek, az önállóságunkat védő lépések az okai a külföldi támadásoknak. Hogy nem vagyunk eléggé engedelmesek a nyugati globalista köröknek.
És ekkor jön a képbe egy BBC cikk, annak a BBC-nek a cikke, amely a globális elit egyik legfőbb médiuma, és megjelentet egy pozitív hangvételű cikket a Jobbikról. Hangsúlyozva, hogy ők az esély az ENGEDETLEN kormány leváltására. Ugye nem kell tovább magyaráznom, hogy akkor a Jobbikot már kevéssé tartják veszélyesnek, vagyis kevéssé tartanak attól, hogy engedetlen lesz. Ha pedig engedetlen lesz, az egyet jelent a nemzeti érdekeink maximális feladásával a globális érdekekért.

Ennél szájba rágósabban nem tudom elmagyarázni a helyzetet. Ha így sem érted, feltételezem, nem akarod érteni.
 
Miért, a Fidesz mely cselekedete összeegyeztethető morálisan azzal, amit kifelé mondanak? Még akkor is hazudnak, amikor jó napot kívánnak.

A wikileaks szerint Orbán Viktor még 2010-ben azzal nyugtatta az amerikai nagykövetet, hogy ne azt nézzék amit mond, hanem amit tesz.

A jobbik már 2009/10-ben is leszögezte, hogy ők nem cigány vagy zsidóellenes párt, csak azt szeretnék, ha a törvények mindenkire egyformán vonatkoznának. Ehhez képest mi változott? És azt sem értem, mi olyan van leírva abban a cikkben, amivel bármi probléma lenne.

Szerintem mielőtt elkezded Orbánt támadni, és azt a hamis látszatot akarod kelteni, hogy mennyire amerikabarát, olvassál bele Eleni Kounalakis volt amerikai róla írott könyvébe. Másról sem ír, mint arról, hogy hónapokba, de inkább évekbe telt, míg kiismerték, hogy őket veszi hülyére Orbán. Mert szemtől szembe mindig nagyon udvarias, kompromisszumkész volt, aztán a döntések mást tükröztek. Velük legalább eljátszotta, hogy mást mondott, és tett.
 
  • Tetszik
Reactions: lgabo and zeal

volt amerikai nagykövet, utóbbi szó lemaradt
 
Nem tudom, hogy tényleg nem látod át a folyamatokat, vagy valamilyen érdekből nem vagy hajlandó átlátni, és monomániásan lököd a jobbikos közhelyeket.
A Fidesznek vannak kevéssé vállalható ügyei, de azt állítani, hogy nem tett meg számos lépést a külföldi függőségünk csökkentésére, azaz hogy ne ment volna szembe számos területen a globalista érdekekkel, az egyszerűen hazugság. Számos pénzügyi lépés (pl. az alacsonyabb alapkamat, bankadó), önállóbb külpolitika, a paksi beruházás, a bevándorlással szembeni határozott és világos állásfoglalás. Ezek az okai, ezek, az önállóságunkat védő lépések az okai a külföldi támadásoknak. Hogy nem vagyunk eléggé engedelmesek a nyugati globalista köröknek.
És ekkor jön a képbe egy BBC cikk, annak a BBC-nek a cikke, amely a globális elit egyik legfőbb médiuma, és megjelentet egy pozitív hangvételű cikket a Jobbikról. Hangsúlyozva, hogy ők az esély az ENGEDETLEN kormány leváltására. Ugye nem kell tovább magyaráznom, hogy akkor a Jobbikot már kevéssé tartják veszélyesnek, vagyis kevéssé tartanak attól, hogy engedetlen lesz. Ha pedig engedetlen lesz, az egyet jelent a nemzeti érdekeink maximális feladásával a globális érdekekért.

Ennél szájba rágósabban nem tudom elmagyarázni a helyzetet. Ha így sem érted, feltételezem, nem akarod érteni.

Utolsó előtti előtti mondat: engedetlen helyett engedékeny
Bocsánat, fáradt vagyok.
 
Egy kicsit furcsára sikeredet a vége, mert a net kapcsolat kihagyott. Szóval:
A nyugat elvárása szerint nem a saját számára kellene legyőzni a Fideszt, hanem abból acélból, hogy a nyugat számára megbízhatóbb balliberális blokk szerezhesse meg a hatalmat. Ha ezt Vona nem látja, akkor nagyon vak, márpedig én ezt nem feltételezem róla.

Majdnem mindennel egyetértek, csak ne becsüljük le az elvtelen, pusztán protestből szavazó tömegek méretét. Azok meg odaállhatnak majd vagy a ballibhez, vagy a Jobbikhoz. Amelyiket esélyesebbnek látják Orbán ellen. Nyilván ezért simogatják a Jobbikot a ballib médiában, hogy adott esetben ne legyen lelki trauma a komcsiknak átszavazni rájuk Orbánék ellen, ha úgy hozza az élet, hogy nekik van több esélyük. Mindez megint csak elég árulkodó, hogy a ballibnek jobban megfelel akár a Jobbik is, mint az Orbán-kormány.
 
Ez így van. Ahogy 1-2 fészbukos ismerősnél is látom, van aki eddig helyi DK-s csoportvezető és szervező volt, telepakolt mindent GYF-el, most -elvágólag- csakis jobbikot támogató cikkeket posztol.
 
  • Tetszik
Reactions: lgabo
Ahogy mondod, majd megszakérti, hogy a légpuska csőtorkolati energiája erősebb mint 7,5 Joule, tehát jogilag lőfegyver, ha talál még egy régen engedély nélkül vásárolható flóbert revolvert, máris megnyerte a főnyereményt, mert az már ma engedély köteles, hiszen lőfegyver. A hatástalanított fegyvereket szépen szétszedi, tesz bele egy komplett zárszerkezetet, ütőszeget, és megállapítja, hogy élessé visszaalakítható lőfegyver. majd lehozza a kormány média: több éles lőfegyvert találtak a náciknál!

Régebben még lehetett ilyet csinálni, de ma már nem, a jelenlegi hatástalanított fegyvert lehetetlen visszalakítani, mert olyan végleges változtatásokat eszközölnek, hogy azt nem lehet élessé alakítani. Azokat a helyeket marják le a tokban, amely miatt nem lesz működőképes a lőfegyver, a zárszerkezet nem fog működni és ha jól emlékszem, még a csövet is beöntik. Ráadásul be kell mutatni a kabátoknak is. Persze lehetséges másik tokkal, csővel, zárszerkezettel variálni, de az a visszalakítás tényállása, lőfegyverrel visszaélés bcs., 2-8-as.
Erősebb légpuskával való machinálás sajna lőfegyverként történő elbírálást vonhat maga után, de az az egyéb körülményektől is függ, flóbert nincs is nagyon már senkinek, mert értelmetlen kockázat a tartása, lőszer is engedéllyel szerezhető be, nem utolsósorban rendkívül megdrágult hozzá minden.
 
ITT : http://www.antalffy-tibor.hu/?p=20295#comment-180881

EZT olvastam:

"bocsánat ha offolok kissé, de ugy néz ki, hogy valami fölöttéb érdekes dolog van nálatok-magyarországon-készülőben,
csak nem tudom pontosan mi lesz az, akkor esetleg ti odaát többet tudtok a dologról.
nos, a lényeg:
a nem messze lakó kedves fiam néha átszalad hozzánk egy kávéra, tereferére , anyja főztjére stb.
nem ismeri magyarországot, de tudja ,hogy mi igen, és most ezalkalommal szegedről kérdezősködött. jó barátaink vannak szegeden, voltunk náluk néhányszor, szóval amii keveset tudunk a városról, megosztottuk vele.
kiderőlt, hogy néhány napot nálatok volt, valami fejvadász cég hozta össze egy valami ottani-DE NEM MAGYAR-cég, vagy kutatóintézet illetékeseivel a létesitmény computerizálását illetóen, amire nagyon szeretnék az izraeli fiukat megnyerni.
nem biztos, hogy a fiam kimegy a végén, mert, ahogy előadta, és nem tetszik neki:
a facility valami lézertechnológiai kisérletekben utazik, aminek mibenlétét nem közlik,csak annyit, hogy lézerről van szó. csak miután aláirta volna a szerződést, azaz rácsapódik a csapdaajtó, akkor tudott volna meg közelebbit, ez viszont nem tetszett neki, csak ugy, megérzésből.
azonkivül, ami gyanus volt, az a felkinált fizetés. ” apus, olyan javadalmazást kináltak, hogy kishiján lefordultam a székről”- mondja nekem a kölyök , aki már dolgozott sokfelé a világban, még az emirátusokban is 2007-8-ban, szintén olyan pénzekért, hogy ÉN bizony lefordultam a székről, mikor hallottam, de most valami nagyon nem tetszett neki, és a fiamnak annyi sok külhoni munkák uyán megvan a szimatja.
ami szinytén nem volt inyére, hogy a munkahely mélyen a föld alatt lenne.
dolgozott ő bizony a füld alatt 5 hónapig valahol-akárhol, szintén eszméletlen fizetéssel, de miután végre hazajütt, kijelentette, hogy soha többé.
az egész ahogy van, nem tetszett nekem. az hogy mélyen lent vagyunk, hagyján, ha ugy van berendezve az egész environment, hogy észre sem veszed, hogy lent vagy, mint volt AZON a másik helyen.
de azok legalább nem adták ki magukat tudományos intézetnek, és helybeliek voltak, ezek pedig, akikkel magyarban talélkoztam, egyik sem az.
azonkivül, teszi hozzá, nincs az a tudományos kutatóintézet a világon, amely ILYEN JAVADALMAZÁST KINÁLHAT.
Mivel semmi továbbit nem lehetett kiszedni belöle, megkérdem, mit tudtok a valahol szeged környékén létesülő óhajtó akármilyen lézerkutató intézetről?"

Esetleg valaki-valamit tud erről?
 
Hát évek óta nyíltan beszéltek róla, hogy Szegeden lesz egy nagy nemzetközi kutatóhely egy böszme nagy lézerrel. Aszem nemrég nagy csindradattával át is adták. Szóval lehet hogy van ott valami lézer... :)
 
Van egy újonnan átadott lézeres központ Szegeden, de ez a föld alatti dolog felettébb érdekes.
Ha kizöldül körbeszaglászok.
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Nem hiszem, hogy olyan nagy mélységű és rejtélyes valamit is ástak volna ott, meg nem a város (pár száz méterre már házak állnak, nagy forgalmú üzletek, ipar, kollégium stb.) és a szerb határ közelében. Amúgy három ilyen "giga" project valósult meg, egy Csehországban, egy megy Romániában és ugye van a Szegedi.
Azonban nyilvánvaló, hogy nem csak polgári kutatásokat fognak végezni.