Idlibben már egy jó ideje próbálják egyesíteni a különböző lázadó csoportokat, de eddig ez nem volt életbevágó, a részletekben történő egyet nem értésre hivatkozva mindig csak húzták-halasztották a dolgot. Nem ok nélkül, ugyanis minden külső támogatónak más érdekei vannak a térségben, amiket a jelenlegi rendszer - so kis szervezet létezik, így minden támogató be tud állni egy olyan mögé, ami a legjobban tudja az érdekeit képviselni - jól ki tud szolgálni. Egy egységes szervezet esetén viszont hamar kiütköznének az ellentétek, ami a támogatások elapadásával járna.
Aleppó elestével viszont megváltozott a helyzet, hirtelen mindenkiben tudatosult az a tény, hogy egy egységes katonai és politikai szervezet nélkül esélyük sincs a győzelemre, ezért újra megindultak a tárgyalások az egyesülésről. A fő kérdés az, kikből álljon, és hogy kik vezessék ezt az új szervezetet. A kisebb csoportok más választásük nem lévén nyilván csatlakoznának, viszont, jelenleg van két megkerülhetetlen lázadó csoport Idlibben, az Ahrar al-Sham és az al-Nusra Front (most Jabhat Fateh al-Sham). Ezek pusztán a méretükből fakadóan olyan befolyással bírnak, hogy a jövőbeni új szervezet nem létezhet párhuzamosan az egyikkel sem, vagy egyesülnie kell velük, vagy eliminálnia kell őket.
Az eredeti terv(még tavaly) az volt, hogy a Nusra átszervezi magát(innen a névváltás), szakít az al-Kaidával, majd egyesülnek az Ahrar-al egy új szervezetben, ahol a vezető pozíciókat elosztják egymás közt(illetve juttatnak néhány kisebb csoportnak is a látszat fenntartása végett). A Nusra kapta volna a hadügyhöz kapcsolódó pozíciókat, az Ahrar-nak pedig a politikai oldal jutott volna. A Nusra egy kis győzködés után belement ebbe az egyezségbe. Ezt viszont el kellett volna adniuk a támogatóiknak is, ami egyáltalán nem sikerült. Az USA-nak politikai katasztrófa lett volna egy olyan csoportot nyíltan támogatnia, amelyben vezető szerepet tölt be egy egykori al-Kaida tagszervezet. A törököknek ez úgyszintén sok volt, még az öböl mentiek között sem volt teljes az egyetértés. A "mérsékelt" oldalról ekkor hozakodtak elő egy B tervvel, eszerint a Nusra nyilvánosan feloszlatta volna magát, majd mindenki egyénként beléphetett volna az új szervezetbe, viszont nyíltan nem vállalhattak volna vezető pozíciót. Ez első körben mindenkinek megfelelt, kivéve a Nusra-nak, akik a semmiért cserébe nem akartak lefeküdni a külföldi támogatóknak, így minden maradt a régiben
Szóval ez volt tavaly év elején-közepén, látható, hogy akkor még a Nusra nem tudta érvényesíteni az akaratát, igaz, őket sem tudták elnyomni. Azóta több fontos esemény is történt. Egyrészt mindkét nagy szervezet beolvasztott több kicsit, ebből a Nusra jött ki jobban, akikhez csatlakozott az egyébként is jelentős Jund al-Aqsa nevű csoport, akik az Ahrar-al való konfliktus elől kerestek menedéket. Másrészt a törökök megindították a saját hadműveletüket Észak-Szíriában, amihez lázadó csoportok támogatását keresték. A Nusra élesen elítélte az akciót, és mindenkit, aki azt támogatta, betolakodónak nevezve a törököket és zsoldosoknak a segítőiket. Az Ahrar ezzel szemben támogatta a hadműveletet(nekik az egyik fő szponzoruk a török kormány, szóval más lehetőségük nem nagyon volt). A szír lázadók kezdetben lelkesek voltak a hadműveletet illetően, de ez a lelkesedés hamar lelohadt, majd kiábrándultságba fordult át, amikor rájöttek, hogy a törökök nem fognak Aszad ellen vonulni. Emellett a törökökhöz csatlakozó csoportok főként a az aleppói frontot hagyták ott a magasabb fizetség reményében, ami ezáltal vészesen meggyengült. Összegezve, 4-5000 Ahrar szövetséges elhagyta Idlibet, az Ahrar elvesztette a keményvonalas lázadók jóindulatát, míg a Nusra politikai éleslátásról tett tanúbizonyságot. Végezetül ott van Aleppó ostroma. Röviden, a bentiek inkább az Ahrar szövetségeseinek voltak tekinthetők, míg kintről a Nusra vezetésével próbálták meg feltörni az ostromot. A bentiek teljesen leszerepeltek, a Nusra viszont keményen küzdött, és egyszer sikerült is feltörnie az ostromgyűrűt. Ha ezek után sorra vesszük az idlibi lázadók 2016-ban elért eredményeit, akkor azt láthatjuk, hogy már említett aleppói áttörés mellett csak egy esetben értek el említésre méltó sikert, az Észak-Háma fronton a Jund al-Aqsa(jelenleg a Nusra oltalma alatt) vezetésével. A Nusra ezek után tényként állíthatja, hogy katonai sikereket csak ők tudnak felmutatni a kormányerők ellen.
Szóval az elmúlt fél évben megváltoztak az erőviszonyok Idlibben, és ez megmutatkozott, amikor Aleppó után újra megindultak az egyesülési tárgyalások. Még mindig az eredeti terv a befutó, a Nusra és az Ahrar feleznek, a többiek asszisztálnak, azonban míg fél éve ezt az Ahrar akarta elfogadtatni a Nusrával, addig mostani körben ez fordítva történt. Az Ahrar, tudván, hogy a támogatói az egyesülésbe nem egyeznének bele, ellenállt. Erre az Nusra burkoltan elkezdte fenyegetni és megfélemíteni az Ahrar mögött álló vallási és világi elöljárókat, hogy ezzel gyakoroljon nyomást a katonai szárnyra, illetve elkezdte szítani az ellentéteket az Ahrar keményvonalas és mérsékelt részei között. Egy meghiúsult egyesülési kísérlet után még mindig ott lett volna a lehetőség, hogy a Nusra beolvassza az Ahrar keményvonalasokat, és szétverje a mérsékelteket. Néhány hétig úgy tűnt, hogy a Nusra-nak áll a zászló, de kb két hete megkezdődtek a cikkben említett merényletek és dróntámadások. Szóval most itt tartunk.
Nem akartam én ennyit írni, de elkapott a hév...
Szóval miért pont az amerikaiak állnak a támadások mögött?
, ami valljuk be....áh mindegy
