Tudom, csak ironizalni probaltam azzal, hogy az o sajtojukbol atvett szamot irtam.80 ezer? Azon a tüntin jó ha 10-12 ezren voltak. ...
Tudom, csak ironizalni probaltam azzal, hogy az o sajtojukbol atvett szamot irtam.80 ezer? Azon a tüntin jó ha 10-12 ezren voltak. ...
A Hősök terén tartott szívecskés tüntire csináltam kép alapján beosztogatással egy becslést, olyan 9 ezer ember volt rajta, a szervezők 8-at mondtak. Sajnos az a 80k is lehetett annyi.80 ezer? Azon a tüntin jó ha 10-12 ezren voltak.

Nem akarlak elkeseríteni, de én láttam már Viktort így főtéren kóricálni. Akkor két testőr volt vele, de nagyon megnőtt az 5.11 és hasonló márkák száma a környéken.![]()
Legalább tizen voltak vele csak ötvenméteres körben +a biztosítás és már előző nap körbejárt mindent, a kijelölt egészségügyi intézményektől a helyszínig és az összes jelenlévőnek pontos alaprajzok voltak a fejében a véletben beugrásra nem véletlenül kiválasztott kávézóig bezárólag. Ha még a 888 kommentjei között előadnád ezt a miniszterelnöksimogatós szöveget, akkor talán meghadótna egy fizetett kormánytapsoló, de mégiscsak a Htka-n vagyunk!![]()
Viszont most a kávézóba is biztosan előtte körülnéztek és amikor belépett, már tiszta volt a helyszín biztonsági szempontból. Ez logikus. 
Én 30 embert számoltam össze a téren és a környező utcákban. Mind nagyon kimért, lassú léptű egyén élénk érdeklődő szemekkel. Ötnek közülük kicsit görnyedt a háta és kabát volt rajtuk hosszúinges időben.
Műkezük azért nem volt mint Trump gyíkemberének![]()
Türk László, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte az időközi választást Debrecen 6-os számú választókerületében.
http://www.hirado.hu/2017/05/07/a-fidesz-jeloltje-nyerte-a-debreceni-idokozi-valasztast/
Brezsnyev Magyarországra látogat. Kádárral sétálgatnak a pesti utcán. Brezsnyevnek feltűnik, hogy nem kísérik őket sehol a biztonsági emberek. Szóvá is teszi:
- Mondd, János, te csak így minden őrizet nélkül sétálsz bármikor itt Budapesten?
- Igen, Leonyid Iljics.
- És nem félsz attól, hogy valaki megtámad, leüt?
- Ugyan, Leonyid Iljics, nálunk az emberek 95 százaléka rendes, becsületes, tisztességes ember, azoknak ilyen eszébe sem jut!
- Jó, jó, de mi van a maradék 5 százalékkal?
- Azokat meg köti a pártfegyelem...

https://444.hu/2017/05/08/paks-2-re-lehet-hogy-meg-egy-hitelt-felvesz-a-kormany
7 generacioig el fogunk adosodni a tuggyukkiknek. Ideje lenne beszelni a sirkovessel meg a pappal, a nemzethalal barmikor beaalhat.

Ja, és a 2009-es IMF-EU-hitelnél nem síránkoztál ? 14,2 mrd eurót hívtunk le, ill. hívtak le a libásék - a semmire - az királyság.https://444.hu/2017/05/08/paks-2-re-lehet-hogy-meg-egy-hitelt-felvesz-a-kormany
7 generacioig el fogunk adosodni a tuggyukkiknek. Ideje lenne beszelni a sirkovessel meg a pappal, a nemzethalal barmikor beaalhat.
Ja, és a 2009-es IMF-EU-hitelnél nem síránkoztál ? 14,2 mrd eurót hívtunk le, ill. hívtak le a libásék - a semmire - az királyság.
Most, hogy 10 mrd-ot veszünk igénybe termelő beruházásra, az meg katasztrófa ...
Nem semmi vagy, öregem.


Igen, lehet szavazni a háztetőről is.
A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..