[Kantin] Magyarország

Status
Not open for further replies.
Névtelen levelet írt egy belső ember márciusban a hivatali korrupció ellen létrehozott Nemzeti Védelmi Szolgálatnak és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak, ebben egyes belügyi vezetők viselt dolgait, feltételezett szabálytalanságokat szedett össze. A Magyar Nemzetben megjelent bizarr sztori szerint ezután a névtelen levél szerzőjének felkutatására indult titkos nyomozás.

Harangozó Tamás szocialista képviselő kérdésére Pintér Sándor belügyminiszter parlamenti válaszban erősítette meg, hogy hazugságvizsgálót is bevetettek az ügyben, Pintér szerint a levéllel az író a "szolgálati tekintély megsértése" nevű vétséget követte el, és ez indokolta, hogy titkos nyomozás induljon a felkutatására.

Arra, hogy a névtelen levélben felvetett szabálytalanságok ügyében, akár titkos nyomozás, akár bármilyen eljárás indult volna, nem tért ki válaszában Pintér Sándor belügyminiszter.
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed
Igen, pont ezt írtam, egy Arad és egy Battonya nem egy kategória. Érdekes amit írsz az ingatlan árakról, mert bennem is megfordult, hogy át kellene települni Nagyváradra Debrecenből. Nos, a kertvárosi, de azért a belvároshoz közeli házam áráért Váradon csak egy lakást lehetne kapni...Hogy is van ez?
Egyébként ismerek több embert, aki nem áttelepült és mégis Váradra, Székelyhídra, Nagykárolyba jár dolgozni.Nem jelent semmit, csak kinyilt a határ.Illetve még azt, hogy a romániai viszonyok erősen közelítenek a hazaihoz...

Várad vonzáskörében román oldalon lévő falvak házai jellemzően 2-szer drágábbak a magyar oldalon lévő falvak házainál.
Az meg természetes, hogy egy határ melletti román nagyvárosban (150000-200000-ről van szó) jobbak a fizetések, mint a határ melletti néhány száz esetleg ezres magyar falvakban.
Tudsz románul? Anélkül elég nehéz lesz elhelyezkedni Váradon. Debrecenben szerintem jobbak a fizetések, mint Váradon.
 
Háttérinfóval...
Ami […] megyében a katasztrófavédelemnél folyik, az lehetne egy rossz brazil szappanopera is, de sajnos nem az. Másik példával, egy kvartett úgy játszik, hogy mindenki úgy táncol, ahogy ők fütyülnek, még az országos katasztrófavédelmi főigazgató is." - katasztrófavédelmis tűzoltó aláírással ezzel a felvezetéssel indul a még márciusban küldött levél a belügyminiszternek.

Az írás egy megyei katasztrófavédelmi igazgatóság több vezetőjének összefonódásáról, vezetői hibákról, az összeférhetetlenségi szabályok kijátszásával maszekolásról, házastársak megcsalásáról, haverok és szeretők felfelé ívelő karrierjéről szól.

"Követendő vezetői magatartás az olyan, ahol arra ösztönözzük a beosztottakat, hogy nem kell tanulni, nem kell dolgozni, csak jó emberrel kell lefeküdni […] Tényleg egy érdekek mentén szerveződött 4 fős "családnak" kell a lakosság biztonságát garantálnia […] megyében?" – egyebek között ilyen kérdéseket tesz fel a belügyminiszternek a névtelen levélíró, aki az információit a Nemzeti Védelmi Szolgálatnak és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak (OKF) is megküldte.

Hajsza a levélíró után

A levél gyorsan terjedt a tűzoltók között, ami a megyei igazgatót is rendkívül kellemetlen helyzetbe hozta. Megkezdődött a kutatás a levélíró után, az igazgató célkeresztjébe pedig a helyettese került, aki a tisztázása érdekében "önként" vállalta a poligráfos vizsgálatot. A Nemzeti Védelmi Szolgálat által végzett műszeres vizsgálaton azonban átment, nem ő írta a levelet. Az igazgatóhelyettest - akit az állomány szakmailag és emberileg is nagyra becsült - mindenesetre eltávolították a posztjáról, s mivel a felajánlott, kellően megalázó alacsonyabb beosztást elfogadta, nem került utcára. Mindez csaknem 30 év szolgálat után, amely során még a Magyar Érdemrend Lovagkereszte Katonai Tagozatát is kiérdemelte.

Az ügy már-már elcsitulni látszott, júliusban azonban a tűzoltósági főfelügyelő került a porondra. Három másik vezetővel együtt felrendelték az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságra, hogy vessék alá magukat hazugságvizsgálatnak. A tűzoltósági főfelügyelő elmondta, hogy nem ő írta a levelet; az együttműködési szándékát kifejezte, ám a műszeres vizsgálaton nem kívánt részt venni, mert a levél tartalmát már ismerte, ami a vizsgálat végeredményét erősen befolyásolhatja.

A poligráfos vizsgálat megtagadását a helyszínen Bittmann Tibor tű. dandártábornok, az OKF humán szolgálatvezetője a levélírás beismeréseként értékelte, és lefújta a többieknél a folytatást. A tűzoltósági főfelügyelő szolgálati panaszt tett, melyben kifejtette, mélységesen felháborítónak és sértőnek tartja, hogy nem az elvégzett munkája, hozzáállása alapján ítélik meg a szervezethez, a vezetőkhöz való lojalitását, és állítása szerint arról sem tájékoztatták, hogy egy ilyen vizsgálatra kizárólag önkéntes alapon kerülhet sor.

A szolgálati panasz benyújtása után egy héttel a megyei igazgató visszavonta a vezetői megbízatását, még mielőtt elutasította volna a beadványát. A tűzoltósági főfelügyelő több mint 20 év szolgálattal a háta mögött a felajánlott alacsonyabb beosztást nem fogadta el, így megkapta az országos katasztrófavédelmi főigazgató parancsát arról, hogy 2018. március 30-án a hivatásos szolgálati jogviszonyát felmentéssel megszüntetik.

Jogszerű a poligráfos vizsgálat?

A Kúria 9/2013. számú munkaügyi elvi határozata kimondja, hogy a munkavállalónál alkalmazott poligráfos vizsgálat - beleegyezése esetén is - személyiségi jogi jogsértést valósít meg. A határozat hivatkozik az adatvédelmi biztos állásfoglalására is, miszerint sem az általános humán kockázati szűrés, sem a munkaviszony fennállása alatt történt bűncselekmény munkáltató általi felderítése körében nem elfogadható, illetve megkérdőjelezhető a poligráf alkalmazása. A bűncselekmények felderítése ugyanis nem a munkáltató, hanem az erre törvény által felhatalmazott nyomozó szerv feladata. A biológiai, neurofizikai vizsgáló eszközök használata alapvetően sérti az érintett személyek személyiségi jogait, ezek alkalmazása ugyanis az érintettet "az eljárás alanyából annak tárgyává fokozza le". Az emberi méltóság, mint alkotmányos jog egyik leglényegesebb tartalmi eleme az, hogy az érintett a gondolatait, érzéseit mással szabadon megoszthassa, és szabadon eldönthesse azt is, hogy azt kinek nem mondja el.

Az adatvédelmi biztos szerint a poligráf munkaügyi alkalmazása alapvetően ellentétes a demokratikus elvekkel, az ilyen célú felhasználás semmilyen hatósági engedéllyel nem tekinthető jogszerűnek. Az adatvédelmi biztos állásfoglalása kifejtette azt is, hogy az érintett személy hozzájáruló nyilatkozata sem alapozza meg az ilyen vizsgálati módszer jogszerűségét - áll a munkaügyi elvi határozat indoklásában.

Világos üzenet

Jelen esetben ugyan hivatásos szolgálati jogviszonyról van szó, ennek ellenére komolyan felvetődik az országos katasztrófavédelmi főigazgató felelőssége, hiába csak arról lehet szó, hogy megvezették, és a háttérben valójában más osztja a lapokat.

Az üzenet az állomány részére azonban egyértelmű: sem névvel, sem név nélkül nem tűri meg a felsővezetés, hogy akárcsak a visszaélések halvány gyanújára is rávilágítsanak. Szakmai alapú megítélésről pedig ebben a rendszerben szó sem lehet, az emberi élet, egy élet karrierje mit sem ér.

Az üggyel kapcsolatos kérdéseinket megküldtük a Belügyminisztériumnak, a Nemzeti Védelmi Szolgálatnak; válasz eddig nem érkezett. Az érintett megye ügyészségi szóvivője azonban közölte, hogy a névtelen levélről nincs tudomásuk.

Lánglovagok.hu
(2017. augusztus 21.)
 
Erre azt hiszem a geciputtony kommancs banda a megfelelō kifejezés. Ezek tényleg a katasztrófális helyezet oltalmazzák odafent, a vezetōségi szinten. A szerencsénk, hogy éles helyzetben ezeknek a suttyók csak elismerés begyűjtése a dolguk. Ôszintén sajnálom a normális állományt.

Ez valahol szervesen kapcsolódik az elmúltharmincévezéshez is. Hatalmas hiány van a felkészült és alkalmas vezetōkbōl, középtōl a legfelsōbb szintekig. Felfelé nyal, lefelé tipor, mint ahogy a mútrencerben megszokta, vagy az onnan visszamaradt dinoszauruszoktól látta. Szomorú
 
Egyetértek.
Csak szólj Mack-nek, hogy a prediktív szövegbevitel funkció egy szót "geciputtony"-ra módosított.
Nehogy téged is 1 hónap pihire tegyen trágárságért. ;)
 
Bevallom a történetet nem értem, de a poligráfos vizsgálat önmagában vicces. Ennyi erővel tenyérjósolni is lehetne, az a berendezés kurva könnyen becsapható, értelme ráadásul semmi. Fel nem foghatom, hogy miért használják még azt a szart bármire is... Nem bizonyító erejű.
 
Jogos. Szolzsenicin a lény szót használta, nekem egy sokkal vulgárisabb jutott eszembe. Ha átléptem egy határt, akkor elnézését kérem a jelenlévōknek, a jōvōben mellōzni fogom.
 
Ellenben kitünōen alkalmas a karaktergyilkosságokra...
 
Jogos. Szolzsenicin a lény szót használta, nekem egy sokkal vulgárisabb jutott eszembe. Ha átléptem egy határt, akkor elnézését kérem a jelenlévōknek, a jōvōben mellōzni fogom.
Nem tudom, hogy a moderatúrán kívül ez a trágárság kérdés érdekel-e valójában itt bárkit, de semmiképpen nem szeretném, ha egy véletlen "baleset" következtében pont egy értelmes embert veszítsünk el egy hónapra.
 
Nos, mivel lassan elkezdődik a kampány, meg a vele együttjáró köpdösődés is, úgy érzem, hogy a politizálást vissza kéne szorítani.
Kinek, mi a véleménye erről?
 
  • Tetszik
Reactions: ghostface
Nos, mivel lassan elkezdődik a kampány, meg a vele együttjáró köpdösődés is, úgy érzem, hogy a politizálást vissza kéne szorítani.
Kinek, mi a véleménye erről?
Ez a szint megfelel. Az egyéb tartalom nélküli szavazz rám-ne, ne rá szavazz rám szavazz típusú dolgokat majd bejelentjük.

Ami érdekes lesz, az az őszre ígérgetett felforgatási kísérlet. A kritikus infrastruktúra akadályoztatása szerintem mehet a biztpol topikba, ezt kockázatelemzési szempontból már figyelembe kell venni. A polgári engedetlenségi fázis eseményei jöjjenek ide mint háttéranyag, ha parttalan kocsmapolitizálás üti fel a fejét azt szintén jelentjük. Ehhez az kellene, hogy a bejelentésnek hatékony foganatja is legyen.
 
  • Tetszik
Reactions: notaricon
Roni, minden bántás nélkül mondom, de ha ez a kérdés felmerült benned, akkor a válasszal sem leszel elōrébb..

Dehogy nem Hisz minden bérmemelés új munka hely iskola stb írjuk az Eu számlájára de csak akkor ha Magyarországról van szó ha ugyan ez történik máshol akkor az csak azért van így mert azok vérdemokraták uralkodnak.

Nekem folyamatosan ez jön le.
 
Mackensen!
Van valasztasunk? Szamit amit mondunk? Vagy csak udvariassagbol kerdezted?
Szvsz. neked lehet tobb munkad. Az a kerdes, hogy elbirod-e.
 
  • Tetszik
Reactions: gergo55
Hagyjátok már ezt a Románia jobban teljesít marhaságot. Ez egy színmagyar falu, Erdélyben nem Mordorban a hegyeken túl. Nézzétek meg jól mit láttok. Én vagy 5 autót számoltam meg, átlag 15 évesek. Minden második villanyoszlopon van világítás. A falu elején egy csőtörés miatti útfelbontás, na ez egy csodaszép balkáni munkavégzés volt, ilyet itthon sehol sem látsz. A falu végén meg egy nő a patakban mos. Gumikerekes szekerentyűk mindenfelé.
46.838748, 24.942042
 
Status
Not open for further replies.