[BIZTPOL] Szíriai helyzet

Emlékeztetőül.
Ez a kép Al Bab és Manbij elfoglalását tette egymás mellé. Felül az ostrom kezdete, alul a helyzet 3 hónap után. A bal-alsó képen az évszám hibás, helyesen: 2017.
Az IÁ valójában akkor adta fel Al Babot amikor délről az SAA a város közelébe ért, mert bennmaradtak volna a 2 fél között. Az SAA csak 2017. jan.-ban indult északra Al Bab felé.

Személyes véleményem szerint a török légiók nem tudják bevenni Afrint úgy, hogy a törökök csak hátulról lövöldöznek, légierő meg nincs. Ennél több kell a törököktől, aminek viszont ára lesz. Lehet hogy hajlandók rá.

UWhof03.jpg
 
Most akkor mit is akarsz tőlem pontosan?

Tegyem be neked a gyerek fej levágósat a Zinkitől? Őket se támogatják ugye!?

Már semmit. Amit akartam, azt megtudtam.
Nem kell betenned, mert jól emlékszem rá. De még mindig a Nuszráról volt szó, nem pedig a Zinkiről. És a Nuszrát soha nem támogatták. Egyébként úgy tudom, de nyugodtan cáfolj meg, ha rosszul, hogy már az FSA (és azon belül a Zinki) sem kap támogatást.

Ott tartottunk,hogy az oroszok hazudtak. A wiki kémián kívül amit már cáfoltak tudsz is előhozakodni valamivel vagy maradjunk annyiban,hogy továbbra se tudsz semmit csak magas a lovacska....

Áruld már el, honnan jött neked ez a "wiki kémia"? Nem megy talán az olvasás? Már írtam, hogy nem a wikiről voltak az adatok. Ja, ha már adatok. Itt egyedül én hoztam olyanokat. És azok nem wikisek. És talán azt is olvashattad (bár ebben már nem is merek reménykedni) abban a posztomban, amire legutóbb válaszoltál, hogy mire jutottam velük.

Már jósolsz is ?

Akkor még jóhiszemű voltam, bocsi. De mostantól törekedek rá, hogy többet ilyen ne forduljon elő.

Nyilván más az én szerény véleményem és más a realitás. Szerintem Ukrajna felszámolása egy abszolút elfogadható dolog lenne a lengyelek és az oroszok között, lévén "Ukrajna", mint ország semmiféle előzménnyel nem rendelkezik, max. földrajzi fogalomnak jó. Részemről mehet a levesbe.
Az tény, hogy az oroszoknak ezzel lenne (nem kevés) problémája (és a következményei), de ez az ő bajuk, nem az enyém. Az viszont fix, hogy ha nincs az "Ukrajnának" nevezett ország, akkor nincs ukrán válság sem, már csak azért sem, mert szvsz. ez egy eléggé mesterkélt ország, ahol eleve nem beszéli a többség a "hivatalos államnyelvet". Azaz az ukránt, mert hogy a tényleges államnyelv valójában az orosz. Most őszintén: milyen ukrán az, aki nem tud ukránul? :D:D:D:D:D:D Szerintem az ukránok olyanok, mint a Star Trek rajongók egy része: beöltöznek klingonnak, "klingonul" beszélnek, aztán hazamennek a rajongói klubból és élik a rendes életüket, és marhára nem beszélnek (nem is tudnak valójában) "klingonul", mert hogy ilyen nyelv valójában nincs is. De ez legyen Oroszország problémája, már csak azért is, mert "Ukrajna" ezzel szemmel láthatóan nem boldogul. :cool:

Az ukránban akartam válaszolni, de az épp le van zárva.
Annyiból (lehet) a mi problémánk, hogy ha oda az oroszok izomból bemennek, az esélyesen eredményezne pár millió menekültet (és ezeket már tényleg jogosan lehetne menekültnek nevezni és a menekültügyi szabályok szerint ezeket be is kell engedni, ellátásukról gondoskodni...), akik nem akarnának orosz fennhatóság alatt élni és ezek egy része (nyilván elsősorban inkább Lengyelországba, meg nyugatabbra akarnának menni) ide jönne. És, ha Ukrajna, megszűnne és közvetlenül az oroszokkal lennénk határosak, akkor az azt eredményezné, hogy NATO-tevékenység felerősödne kishazánkban. Én meg csak egészen mérsékelten örülnék annak, ha a f.szméregetés újabb fejezetét pont nálunk kezdenék el intenzíven művelni az amcsik és az oroszok. Nem tudom, talán az lenne a legjobb, ha szépen szétesne. A középső-északnyugati területek maradnának mint Ukrajna, Kárpátalja független lenne, délen és keleten meg létrejönne egy új állam, Novorosszija.
 
  • Tetszik
Reactions: angelsoul
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: gergo55

Megindultak a török légicsapások

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

21604186_0.jpg

DT_d0NqWAAAm4WT.jpg
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Hivatalos bejelentés Erdogantól: Törökország megkezdte az Afrin elleni hadmüveletet
VPmD4pToPBc.jpg
 
Hivatalos bejelentés Erdogantól: Törökország megkezdte az Afrin elleni hadmüveletet
VPmD4pToPBc.jpg

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Már semmit. Amit akartam, azt megtudtam.
Nem kell betenned, mert jól emlékszem rá. De még mindig a Nuszráról volt szó, nem pedig a Zinkiről. És a Nuszrát soha nem támogatták. Egyébként úgy tudom, de nyugodtan cáfolj meg, ha rosszul, hogy már az FSA (és azon belül a Zinki) sem kap támogatást.
Igazán lenyűgöz ama kitartásod,hogy elhitesd,ezek egymástól független csoportok akiknek semmi köze egymáshoz de tartok tőle az ide látogatók zöme ezt nem veszik be.
Látsz egy zsákot lent a Jordán határon a közepén egy amerikai bázissal na azok szerinted kik a fa..m? Csak nem az FSA. (vagy valamelyik az aktuális pc. nek megfelelő nevű gittegylet)de cáfolj meg ha tévedek.Arról nem is beszélve,hogy egy 2015-ös mészárlás volt a kiindulópont nem az a kérdés most mit hazudnak a fehér házban.
Közvetve vagy közvetlenül az usa. és arab csatlósai Izraellel együtt igenis támogatnak mindenkit aki a legitim szír kormány ellen van nem finnyásak az urak.
Én így gondolom ezen nem fogsz változtatni akár be is fejezhetnénk ezt a részét a dolognak.

Az,hogy az oroszok mit csinálnának ha az usa helyébe lennének egy elmélkedés semmi több.

A robbanóanyag téma nem érdekel te nem értesz hozzá eléggé én valószínűleg még annyira se ,nem ismerünk minden részletet meg egyébként is egy sajtótájékoztatóból nem lehet ténymegállapításokat levonni.Ebből a "hazudtak és pont" szerintem meredek de ha neked jól esik tudod mit hazudtak. ;)
 
Hivatalos ,kivonják az orosz csapatokat ma délután kezdték meg a kivonást miután megindultak a törökök.