A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Egyszer szó volt valami 120 órás valami "honvédelmi" alapismeretek, modulrol hogy jobban megismertessék a honvédséget. Vajon ehhez hasonló full alap oktatatási 120 órás modulnak lenne e értelme? Pl én úgy képzelném el hogy valamilyen középiskolában heti 2x4 órrában. Pl délutáni képzésben 3 tól 7 ig (6 ig a szüneteket vegyük ki belőle.) ingyenesen munkavállaloknak és érdeklődőknek. Aki meg délutános vagy elfoglalt lett az egyik napja azoknak pl szombati napon egy négy órrás pót órábban bepotolná. Tehát lenne benne alaki, fegyverismeret, kis közelharci ismeret a végén meg valami terep gyakorlat. Pl okáért nyíregyen a volt simmai úti lőtér ideális is lenne. Egyébként is azon a jó nagy területten az ürgéken kívül más nincs is :) Én még az airsoft és egyéb klubokat is bevonám olyan lengyel minta alapján. Na jó van csak kósza ötletelés igy késő este. A lényeg ha lenne rá igény és párran elvégeznék már a HM nek elérhető lenne egy területi tarcsis létszám. A gond azzal van hogy a cégek itthon nem nagyon honorálják az eféle közöségi szerepvállalást. Én pl egy simma normál rendelkezési állási szerződést csinálnék. Már akinek lenne kedve a hozzá a tanfolyam után. Egy rendelkezésre állás pl évi 50-120 órrában. Ha teljesíti, rendelkezésre áll akkor fizetés. Ha nem pl családi okok, munkahely váltás stb akkor no lové vagy csak a teljesített órák után. A második évben végén ha szintén nem ált rendelkezésre viszlát. Így a kumantosokat ki lehet rostálni. Előnye hogy rugalmasabban tudná kezelni a munkahelyi hozzá állást. Hátránya a stabil "kevés" létszámot pl rendes önkéntes szerződésesek adnák. Emiatt igazán rangot pl tizedes nem is nagyon adnék a rendelkezésre állóknak, ezzel is ösztönőzve lennének a normál ÖTT vagy esetleg egy ÖMT szerződésre. Magyarán egy nyers ÖTT alap lenne a honvédség részére. További elönye hogy nagyobb társadalmi réteg felé is el tudna érni a HM.
off helyesírásért. De igy éjszakában telorol nyomkodni marha jó.
 
  • Tetszik
Reactions: marton
Egyszer szó volt valami 120 órás valami "honvédelmi" alapismeretek, modulrol hogy jobban megismertessék a honvédséget. Vajon ehhez hasonló full alap oktatatási 120 órás modulnak lenne e értelme? Pl én úgy képzelném el hogy valamilyen középiskolában heti 2x4 órrában..
Ennél tovább nem is olvastam. Ez egész egyszerűen nevetségesen magas óraszám.

Fizikát, matekot és kémiát nem oktatnak összóraszámban ennyit ma már talán, amiknek elsődleges hasznoságga hát hogyismomndjam... Picit magasabb...

Ha engem érdekelne a téma akkor sem szántam volna rá ennyit fiatalon. Heti cirka 32 órám volt fakultációval együtt + 2x1,5 óra röpladba, mert azt tényleg én választottam és akartam csinálni.

Már elnézést, de a tököm akarta volna erre a hétvége egyik felé eltolni vagy egy teljes napot, mert hétközben ennyi be nem fér sehova, amikor annyi felesleges faszsággal fárasztják most is a fiatalokat.
 
Egyszer szó volt valami 120 órás valami "honvédelmi" alapismeretek, modulrol hogy jobban megismertessék a honvédséget.
Nekünk anno honvédelmi "szakkörünk" volt.
Imádtuk, mert lehetett rohangálni üres (de valódi) AMD-vel, meg hatástalanított kézigránáttal :D:hadonaszos:
Plusz kispuska lövészet. Hiába, az elvtársak már akkor sem xarral gurigáztak :)
Hetente 2x vót, a napköziben :)
 
Eközben finneknél.. a lékhorgászat kicsit durva.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Az,hogy nem modern.Gyakorlatilag a páncéltesten kívül mindent cserélni kéne+meg kéne erősíteni a páncélt is.
Dudi,a modernen a hangsúl.a Rozsomák buszodat is lehetne gyártani PSZH-3 néven.A BTR-80nál szvsz a PSZH-2 is jobb lenne....Az új BTR87 lehet a 70nes évekbeli magyar tervvel egyszinten
 
Ennél tovább nem is olvastam. Ez egész egyszerűen nevetségesen magas óraszám.

Fizikát, matekot és kémiát nem oktatnak összóraszámban ennyit ma már talán, amiknek elsődleges hasznoságga hát hogyismomndjam... Picit magasabb...

Ha engem érdekelne a téma akkor sem szántam volna rá ennyit fiatalon. Heti cirka 32 órám volt fakultációval együtt + 2x1,5 óra röpladba, mert azt tényleg én választottam és akartam csinálni.

Már elnézést, de a tököm akarta volna erre a hétvége egyik felé eltolni vagy egy teljes napot, mert hétközben ennyi be nem fér sehova, amikor annyi felesleges faszsággal fárasztják most is a fiatalokat.
Mond az neked hogy fiatal munkaválallaló? És már elnézést de nem mindenki úgy gondolkodik ahogy te.
 
Tartalékos képzésnek úgy van értelme,hogy teszem azt havi 1-2 nap(mondjuk hétvégén)
meg évente 3 maximum 4 több napos kiképzési esemény.No itt sem 2 hetes dologra kell gondolni hanem csak 2 vagy nagyon extrém esetben 3 naposra.De akkor ezeknek a foglalkozásoknak tartalommal kell telniük és el is kell járni rájuk.
 
Ennél tovább nem is olvastam. Ez egész egyszerűen nevetségesen magas óraszám.

Fizikát, matekot és kémiát nem oktatnak összóraszámban ennyit ma már talán, amiknek elsődleges hasznoságga hát hogyismomndjam... Picit magasabb...

Ha engem érdekelne a téma akkor sem szántam volna rá ennyit fiatalon. Heti cirka 32 órám volt fakultációval együtt + 2x1,5 óra röpladba, mert azt tényleg én választottam és akartam csinálni.

Már elnézést, de a tököm akarta volna erre a hétvége egyik felé eltolni vagy egy teljes napot, mert hétközben ennyi be nem fér sehova, amikor annyi felesleges faszsággal fárasztják most is a fiatalokat.

Fizika, matek, kémia ismeretének hiánya sajnos meg is látszik, nem kell csak a felső oktatásról beszélni. Egy jó szakmunkásnak is elengedhetetlen ezeknek alapjaival alapos ismerete.
Például: Lakótársam tervező mérnök kerékpárját tervezi annak egy alkatrészének dokumentáció 10-15 oldal. Befogatási helyek lépésről lépésre le van dokumentálva hogy egy alumínium tömbből, hogyan lesz alkatrész hozzá cnc program. Igen ám de így is CNC technológusnak ezen részletes dokumentáció mellett munka közben alkarésszel kapcsolatban jó pár számítás elkel végezni stb. Lakó társam még a nagyon alapos és részletekben menő mérnökök közé tartozik. Technológus személyzetnek sokkal kevesebb információból képesnek lenni alkatrész legártására
 
Ennél tovább nem is olvastam. Ez egész egyszerűen nevetségesen magas óraszám.

Fizikát, matekot és kémiát nem oktatnak összóraszámban ennyit ma már talán, amiknek elsődleges hasznoságga hát hogyismomndjam... Picit magasabb...

Ha engem érdekelne a téma akkor sem szántam volna rá ennyit fiatalon. Heti cirka 32 órám volt fakultációval együtt + 2x1,5 óra röpladba, mert azt tényleg én választottam és akartam csinálni.

Már elnézést, de a tököm akarta volna erre a hétvége egyik felé eltolni vagy egy teljes napot, mert hétközben ennyi be nem fér sehova, amikor annyi felesleges faszsággal fárasztják most is a fiatalokat.

Érdekes, amit +"TONYO" felvet. Engem majdnem 40 éve ponrt a kötelező egyetemi honvédelmi ismeretek oktatása után, a kollégiumi szobából vittek el a VÁP-osok kiihallgstni a veszprém megyei hadkirgre,, hogy még a katonai törvények alá esem, mert kb. két héttel előtte szereltem le... Egy tiszt és két soros gépfegyveres tartóztatott le és vittek el a koleszból úgy, hogy az akkor még élő szüleimet sem tájékoztatták. Két napos kihallgatás, és az előre megírt vallomásom aláírása megtagadása után elengedtek úgy, hogy azt mondták, kirűgnak az egyetemről.. Ez nem történt mrg, de életem egyik legnehezebb, legsőtétebb idpszaka volt. Még egy napig, ha ott tartottak volna étlen szomjan, biztosan megtörök. De elengedtek egy őszi este, és olyAN SZABADNAK NEM ÉREZTEM MAGAM, MINT AKKOR... gYEREKKOROMBEN, SOK magRE FELÜGYELŐS KRIMI MENT E tv-BEN, AHOL MINDIG AZ EMBER POFÁJÁBA VILÁGÍTOTTAK EGY LÁMPÁVAL. sOSEM RUDRÓTAM ELKÉPZRLNI, EZ MIÉRT OLYAN KELLEMETLEN, MÍG AZ ÉN POFÁMBA NEM VILÁGÍTOTTAK SOK ÓRÁN KERESZTÜL VELE. sAJNOS, NEKEM EZ JUT ESZEMBE AZ Ügynevezett honvédelmi oktatásról....
 
  • Tetszik
Reactions: antigonosz

Ehhez mit kellett csinálni?
 
  • Tetszik
Reactions: borisz
[
Tartalékos képzésnek úgy van értelme,hogy teszem azt havi 1-2 nap(mondjuk hétvégén)
meg évente 3 maximum 4 több napos kiképzési esemény.No itt sem 2 hetes dologra kell gondolni hanem csak 2 vagy nagyon extrém esetben 3 naposra.De akkor ezeknek a foglalkozásoknak tartalommal kell telniük és el is kell járni rájuk.
Így van. Nyugaton kint sok helyen pontosan így megy. A fizetés meg írtam feltétele hogy 90% ban részt vegyen a foglalkozásokon. Ha teljesíti a 90% os részvételt a foglalkozásokon akkor 13 ig hónapban mehet a rendelkezésre állási díj.
 
Érdekes, amit +"TONYO" felvet. Engem majdnem 40 éve ponrt a kötelező egyetemi honvédelmi ismeretek oktatása után, a kollégiumi szobából vittek el a VÁP-osok kiihallgstni a veszprém megyei hadkirgre,, hogy még a katonai törvények alá esem, mert kb. két héttel előtte szereltem le... Egy tiszt és két soros gépfegyveres tartóztatott le és vittek el a koleszból úgy, hogy az akkor még élő szüleimet sem tájékoztatták. Két napos kihallgatás, és az előre megírt vallomásom aláírása megtagadása után elengedtek úgy, hogy azt mondták, kirűgnak az egyetemről.. Ez nem történt mrg, de életem egyik legnehezebb, legsőtétebb idpszaka volt. Még egy napig, ha ott tartottak volna étlen szomjan, biztosan megtörök. De elengedtek egy őszi este, és olyAN SZABADNAK NEM ÉREZTEM MAGAM, MINT AKKOR... gYEREKKOROMBEN, SOK magRE FELÜGYELŐS KRIMI MENT E tv-BEN, AHOL MINDIG AZ EMBER POFÁJÁBA VILÁGÍTOTTAK EGY LÁMPÁVAL. sOSEM RUDRÓTAM ELKÉPZRLNI, EZ MIÉRT OLYAN KELLEMETLEN, MÍG AZ ÉN POFÁMBA NEM VILÁGÍTOTTAK SOK ÓRÁN KERESZTÜL VELE. sAJNOS, NEKEM EZ JUT ESZEMBE AZ Ügynevezett honvédelmi oktatásról....

Mit csináltál konkrétan hogy elvittek ? Mert az írásodból ez nem derült ki.