Geotermikus energia hasznosítás

  • Ha nem vagy kibékülve az alapértelmezettnek beállított sötét sablonnal, akkor a korábbi ígéretnek megfelelően bármikor átválthatsz a korábbi világos színekkel dolgozó kinézetre.

    Ehhez görgess a lap aljára és a baloldalon keresd a HTKA Dark feliratú gombot. Kattints rá, majd a megnyíló ablakban válaszd a HTKA Light lehetőséget. Választásod a böngésződ elmenti cookie-ba, így amikor legközelebb érkezel ezt a műveletsort nem kell megismételned.
  • Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján házirendet kapott a topic.

    Ezen témában - a fórumon rendhagyó módon - az oldal üzemeltetője saját álláspontja, meggyőződése alapján nem enged bizonyos véleményeket, mivel meglátása szerint az káros a járványhelyzet enyhítését célzó törekvésekre.

    Kérünk, hogy a vírus veszélyességét kétségbe vonó, oltásellenes véleményed más platformon fejtsd ki. Nálunk ennek nincs helye. Az ilyen hozzászólásokért 1 alkalommal figyelmeztetés jár, majd folytatása esetén a témáról letiltás. Arra is kérünk, hogy a fórum más témáiba ne vigyétek át, mert azért viszont már a fórum egészéről letiltás járhat hosszabb-rövidebb időre.

  • Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján frissített házirendet kapott a topic.

    --- VÁLTOZÁS A MODERÁLÁSBAN ---

    A források, hírek preferáltak. Azoknak, akik veszik a fáradságot és összegyűjtik ezeket a főként harcokkal, a háború jelenlegi állásával és haditechnika szempontjából érdekes híreket, (mindegy milyen oldali) forrásokkal alátámasztják és bonuszként legalább a címet egy google fordítóba berakják, azoknak ismételten köszönjük az áldozatos munkáját és további kitartást kívánunk nekik!

    Ami nem a topik témájába vág vagy akár csak erősebb hangnemben is kerül megfogalmazásra, az valamilyen formában szankcionálva lesz

    Minden olyan hozzászólásért ami nem hír, vagy szorosan a konfliktushoz kapcsolódó vélemény / elemzés azért instant 3 nap topic letiltás jár. Aki pedig ezzel trükközne és folytatná másik topicban annak 2 hónap fórum ban a jussa.

    Az új szabályzat teljes szövege itt olvasható el.

  • Az elmúlt évek tapasztalatai alapján, és a kialakult helyzet kapcsán szeretnénk elkerülni a (többek között az ukrán topikban is tapasztalható) információs zajt, amit részben a hazai sajtóorgánumok hozzá nem értő cikkei által okozott visszhang gerjeszt. Mivel kizárható, hogy a hazai sajtó, vagy mainstream szakértők többletinformációval rendelkezzenek a fórumhoz képest a Wagner katonai magánvállalat oroszországi műveletével kapcsolatban, így kiegészítő szabály lép érvénybe a topik színvonalának megőrzése, javítása érdekében:

    • a magyar orgánumok, közösségi média oldalak, egyéb felületek hírei és elemzései (beleértve az utóbbi időkben elhíresült szakértőket is) nem támogatottak, kérjük kerülésüket.
    • a külföldi fősodratú elemzések, hírek közül az új információt nem hordozók szintén kerülendők

    Ezen tartalmak az oldal tulajdonosának és moderátorainak belátása szerint egyéb szabálysértés hiányában is törölhetők, a törlés minden esetben (az erőforrások megőrzése érdekében) külön indoklás nélkül történik.

    Preferáltak az elsődleges és másodlagos források, pl. a résztvevő felekhez köthető Telegram chat-ek, illetve az ezeket közvetlenül szemléző szakmai felületek, felhasználók.

szpg9

Well-Known Member
2017. december 17.
1 688
1 195
113


De mint mondtam voltak nálam ukrajnából. Mondták, hogy lengyelek mind Poros, mind pedig annak az oligarchának a házában elcseszték a geotermikus fűtést, amit megpróbálok helyrehozni... Ezt élvezném, a jövő hét elején megy ki az árajánlat és akkor meglátjuk mit tehetünk az ügyben, de megígérték, hogy a meglévő adatokat küldik... Ha ez összejön, akkor erről feltétlen írok.... mert azt hiszem több itteni topiccal van összefüggése...
 

szpg9

Well-Known Member
2017. december 17.
1 688
1 195
113
De mint mondtam voltak nálam ukrajnából. Mondták, hogy lengyelek mind Poros, mind pedig annak az oligarchának a házában elcseszték a geotermikus fűtést, amit megpróbálok helyrehozni... Ezt élvezném, a jövő hét elején megy ki az árajánlat és akkor meglátjuk mit tehetünk az ügyben, de megígérték, hogy a meglévő adatokat küldik... Ha ez összejön, akkor erről feltétlen írok.... mert azt hiszem több itteni topiccal van összefüggése...


UI.: azt hiszem nem maradnak el ők sem Janukovics mögött. Nekem pénteken azt mondták, 1 db szint 1000 m2 (!!!!!).
 
  • Tetszik
Reactions: Kopi2000

szpg9

Well-Known Member
2017. december 17.
1 688
1 195
113
Köszönöm szépen a figyelmet és az érdeklődést! Az előzetes várakozásaimat mindenben meghaladta a „geotermikus energia” projekt, mármint itt a fórumon.

Három nap alatt volt (több hete írtam ezt a hsz-kezdeményt, mert nem fejeztem be egyéb fontosabb problémák miatt) kb.: 300/nap topic látogató, remélem, ez azért egy jó mérőszám, úgyhogy próbálok a kihívásnak megfelelni, amit a két fiam is támogat. A nagyobbik éppen ma mondta, nem hitte volna rólam, hogy így 50-en felül az internetes célközönségnek írok. Ez alapján (Ő 21 éves) azt állította, már az sem lepné meg, ha tulajdon anyám kezdene irkálni hosszabban ebbe, vagy akár más topicba a neten. (Ez azért elég kemény optimizmus, mindig a fiataloké a jövő, mert nem kell komoly apparátus ahhoz, hogy anyám 75 évesnél idősebb….)

Úgy gondolom, aki ide írt vagy olvasott, az valamilyen szinten „élvezte” ezt a témát. Vagy mióta beleálltam a politikai véleményem taglalásába, az csalódott… De hát az élet kemény, meg kell kűzdeni az elismerésért, ha nem születtünk ….-nek. (Mindenki azt helyettesítse be a pontozott részre, ami számára szimpi.). Említhetem például a volt nejemet, aki gratulált, de valószínűleg csak a közös szerzeményektől (a gyerekek!) hallott erről a témáról, de lehet, hogy tényleg belenézett! Persze azt nem kell említenem, hogy a mostani párom is nagyra becsülte ezt a kezdeményezést, de persze Ő nagyon is elfogult velem, „bármiben támogat”, és nekem is szükségem van arra, hogy „bármiben” támogassanak. Nevezzük Őt a legnagyobb tisztelettel „Lillának”. (A fekete hajú démon a Csajok rovatból, aki tíz éve még keményen manökkenkedett Ausztriában, 4 nap/hét bécsi elfoglaltság mellett 4000 EUR/hó fizuval. hú de régen volt, akkor el sem hittem volna, hogy megérem…(vele együtt). akkor még jobb képű voltam, mint most, de a pia hízlal… De egy nő szeretheti az okos férfiakat is, ezt üzenem azoknak, akik a küllemük miatt érzik hátrányban magukat a gyengébb nemnél. másrészt a párom mióta nem jár ki csak hébe-hóba kapál, kertet művel, mint rgy jobbikos feleség…Ez nem az enyém, hanem az övé, így gátlástalanul kiposztolhatom. Ez a magyarázata, miért látok bele talán másoknál jobban Ausztriába…

Talán azt is elmondhatom, hogy annak, amit itt leírtam, illetve amit leírok, a hatásvadász címeknél nincsen semmilyen mélyebb értelme, így nem kell tartalmat keresni a sorok között. Azt sem kell komolyan venni – így a választások előtt -, hogy legalább ebben a témában lehet egy álláspontra, véleményre, vagy talán jutni a kormánypárti szavazókkal is. Talán leírtam többször, és talán mindenki emlékszik is rá, nem vagyok feltételen híve a jelen kurzusnak, de én biztos nem szavazok áprilisban. (Nem szavaztam, már talán 20 éve. Azóta frissítettem, szavaztam, és magam által gondolt mennyiséget is kommenteltem a választások után!!!!) Persze azért teszek így, mert így oldom fel azt az ellentmondást, hogy az ember bármit irkálhat a „netet”, de mégsem „szarik” bele, még titkosan le abba a fészekbe, amiben melegedett. Vagytok itt és az országban egynéhányan, akik ezt megtehetitek, kisebb rizikó és lelkiismeret-furdalás nélkül nálam…..

Szeretném előre bocsátani, pályám elején, kb.: 26 éve még újságírással is foglalkoztam, és sokat köszönhetek D. J-nek az életem ezen időszakában. Ő volt az, aki megtanított arra, lehet az ember megbecsült vagy pária a saját világában, az igazat kell írnia, ha azt a közönségnek teszi. Szintén Ő volt az, aki akkor is azt gondolta (és drukkolt neki), hogy többre vagyok hivatott ennél a foglalkozásnál, ami akkor a „második” állásom volt. Persze Ő tanított meg arra is, hogy meg kell próbálni úgymond „színesen” írni, mert így jobban emészthető minden tartalom. Ha közönségnek írok, mentorálása mindig eszembe jut, és az újságíró igazolványom is megvan még valamelyik fiókomban. (Ne kérjétek, úgysem találnám meg.)
 
  • Tetszik
Reactions: Kopi2000

szpg9

Well-Known Member
2017. december 17.
1 688
1 195
113
De az is eszembe jutott már, hogy Ti is és mások is számos alkalommal számon kértétek az INDEX és az ORIGO újságíróin, hogy nem elég szakszerűen nyúlnak egy témához. Ez kétségtelenül igaz, de szerencsére (vagy talán sajnos), nekem megadatott az, hogy a másik oldalt is ismerjem. Amikor nulla tapasztalattal három év alatt 300 db cikket írtam, akkor bizonyára engem is érhettek volna ilyen kritikák. Ezért megértem a későbbi kollégákat… Erre a területre is igaz, hogy aki nem csinálja, az tanítja. Nekem erről az a véleményem, erre a megközelítésre ezen a területen ez a lehetőség adódik. Nagyúr az íráskényszer és nem szakembereket kérnek fel a témákban, hanem a „régi favágókkal” oldatják meg a témákat. Tudom, ezzel messzire kalandoztam, de ha az írásom „korrajznak” legalább remek, akkor mindenféle képpen volt értelme. Jó lenne, ha ezeknek a napszámosoknak a munkáját mindenki a saját helyén értékelné, bár tudom, itt nagyon sokaknak a rálátása nagyon sok témára nagyobb. De higgyétek el, az egy teljesen más műfaj!

Nagyon értékesnek és figyelemre méltónak találom mindenki felvetését! Külön témát fogok szentelni ZEAL „lapos a Föld” felvetésének is, mert sosem tudni, hátha nem neki van igaza. De a „geotermikus projekt” azért is csodás, mert már előre lelőttem a poént, erre is van megoldás.

Külön köszönettel tartozom SHARID-nak, mert magasra dobott egy olyan labdát, amit lehet, hogy le tudok ütni, a hely sajátosságai alapján.

De persze külön köszönettel tartozom másnak is, például MOLNI-nak is, akit legalább itt a fórumon ezzel a témával „össze lehetett egy kicsit zavarni!” Beismerem (persze utólag), ez is egy apró cél volt (tényleg!!!), de talán lesz később komolyabb mondandóm is, mindenki örömére ha még tud valaki örülni rajtam kívül amit leírok….. Persze igen sokaknak köszönhetnék még nagyon sokat, de ha nem is ebben az esszé részben, de a következőkben, akik eddig kérdeztek valamit, talán válaszokat is kapnak. Ha valakinek valami nem kielégítő, az hívjon telefonon, vagy jelezzen bármilyen más módon. Pld az íróasztal fiókban hever egy Kárpátalja írás, aminek a fele készen van és be kéne fejeznem. Előre mondom, elég megosztó írás lenne ( lesz..), mert ehhez a témához nem úgy nyúlok, mint ahogy az az átlag magyar, aki legfeljebb csak a térképet, de a generációs sorsokat nem ismeri. Nekem azért erre is van egy kis rálátásom….

Nagyon bosszantott, hogy az anoním alkoholisták topicban egyetlen reagálás sem született a bejegyzéseimre, ezéer, borba, pélinkába és pezsgőbe döntöttem a bánatom. A múlt pénteken kapott kárpátaljai 1-1 karton bor és pálesz mára elfogyott, így vissza kellett térnem az orosz nevű pezsgőhöz.. kértem is kintről ma (kedden) egy nagyobb adag „ajándék”-ot a kreativitásom növelésére….Persze a net-en mindenki lehet az, aminek láttatni szeretné magát, bár magam sem vagyok tisztában sok dologgal… .De, ha álmomból felébreszt valaki, akkor is tudnám, kire szavaztam….

MOLNI-nak volt, mérnökként egy igen figyelemre méltó hozzászólása, amiről szerintem Ő sem, meg más sem tudta (szerintem Én sem), hogy a téma szempontjából mennyire fontos. Fején találta a szöget. Mert, aki arra vetemedik, hogy ilyen tevékenységre téved, igen sokszor téved arra a mezőre, ahol 2 x 2 = 4 „egyenlet” az érvényét veszti. Ezért nem folyamodhat senki sem olyan átváltási táblázatokhoz, mint amelyek szerint 3,6 kWh = 1,0 MJ-ral, bár ezen összefüggést sem lehet figyelmen kívül hagyni. De talán mindeni érti, hogy miért. Bevallom, magam akkor szoktam a munkát félretenni, amikor annyira fáradt vagyok, hogy ezt az összefüggést is a neten kell megkeresnem. Sajnos a választások óta többet foglalkoztam mással, mint ezzel a témával, de mivel részben elkészült, ezért ezt a bejegyzést közzé teszem. Eredeti szándékom szerint erre csak akkor került volna sor, ha a témát, aminek a tartalomjegyzékét már megírtam, befejezem. Hát ez sem sikerült, mert kéziratban vannak olyan hsz-aim, mint pld. a magas aktivitású radioaktív hulladékok elhelyezése (a villamos energia topicba szántam), valamint a demokráciával kapcsolatoa kérdések. Ez utóbbi a Közép-Kelet Európa topic 6506 számú hsz-ére lenne válasz (Premortem számára).

Hát akkor írjunk ez kicsit a fúrásról is. A mélyfúrás a lényegét tekintve kevéssé különbözik a kútásó tevékenységétől. Az is hasonló, csak itt maga a lapátoló ember a „fúrófej”, de a kútásás is csak a lyukfal biztonsága mellett „csövezéssel” (lehet fa, falazott tégla, kő vagy akár beton szerkezete) tartható fenn.

Itt jegyzem meg OZY (akit korábban OXY-nak hívtam, mert nem láttam jól a „nick” nevét), megjegyezte, Ő bizony kapott újrafogazásra, felújításra fúrókat, igen elbizonytalanított. Mármint az az információ, hogy újrafogazzák azokat. Ilyet korábban csak Magyarországon tapasztaltam, külföldi cégeknek végzett korábbi munkáknál sohasem! A magyarok kockáztatták sokszor, hogy egy-egy újrafogazott (görgős) fúró a lyukban marad (ilyenkor lehet menteni), de az, amik mindig kidobták az elhasznált fogazású görgős fúrófejeket. Ők nem kockáztattak, mert megtehették. Hát itt kérdezném meg OZY-tól, mert érdekel engem is a téma, hogy MO-n, vagy esetleg NO-ban fogazott újra görgős fúrókat, márha jól értettem amit nagyrabecsült, külföldre szakadt szakmánk fia leírt korábban….

Volt korábban arról vita, hogy kik alkottak logisztikai téren nagyobbat a II. Világháborúban (amik oroszok, németek?). Hát az USA biztosan nagyot tud ezen a téren alkotni. Láttam, amikor a MO-i helyszínen nem volt több fúró (és az európai raktárbázison sem), hogy képesek voltak Amerikából (a HUGHENS cégtől) – Németországba, Németországból Magyarországra, ahonnan meg a munkaterületre vasárnap (DHL-lal) eljuttatni egy kb. 200 eUSD értékű fúrót, potom 12 óra alatt! Így az a szükséges pillanatban ott volt, ahol kellett! Míg ezt nem láttam, nagy összegben fogadtam volna, hogy ez hétvégén úgysem megy, mert régen a DKG EAST Kft.-től sem tudták volna ugyanezt megcsinálni. Pedig ott csak Magyarországról – Magyarországra kellett volna szállítani. (Megjegyzem, nem voltak túl rosszak ezek a fúrók, volt náluk rosszabb, az „átlag orosz és román” minőség, de túl jók sem. Igazából eléggé kiszámíthatatlanok voltak. Volt, amelyik 10 óra után szétszakadt, míg a másik meg 100 órát is bírt. Ki érti ezt, én biztos nem?

Ezt (mármint az USA logisztikát) először lenyűgözőnek találtam, azután már nem lepődtem meg semmin. (Biztos vagyok benne, hogy a németek is „oroszosabban” oldották volna meg ezt a feladatot.) Mindenképpen jár ezért nekik a plusz pont, mert Ők azok, akik a „civil ipar”-ban is szívesebben használják a hazait, ha van rá lehetőségük, még akkor is ha az cirka 10 e km-re van….

A fúrás, tulajdonképpen úgy, ahogy kb. OZY korábban leírta, aprózza a kőzetet. A fúróterhelés és a forgatás ad egy nyomatékot a fúrórúdnak, amit el kell viselnie. De azt is figyelembe kell venni, hogy a fúrórudazat sem tud „végtelen” igénybevételt törés nélkül elviselni, ezért a mélyebb fúrásokat (kb.: 3.000 métertől mélyebben), már inkább fúróturbinával fúrják. Ilyenkor a fúrórúd (és a súlyosbítok), csak terhelést adnak a fúróra, de a fúrót magát nem a felszínről forgatja a rudazat. Ha valaki fúróturbinát használ, azt az iszap öblítő körének a térfogatárama hajtja meg. Ezért írtam korábban röviden, annak, hogy mekkora szakaszt lehet csövezés nélkül fúrni, elsősorban nemcsak a „vas” minősége, hanem az iszaptechnológia minősége határozza meg. Ez pedig eléggé korlátos tényező. Ezen a ponton mutassuk be, mi a fúróiszap szerepe. (Írtam azóta egy előzetes környezeti hatásvizsgálati anyagot, amihez a mostani hsz egyes pontjait is fel tudtam használni…):.


1.) Meghajtja a fúróturbinát,

2.) eltávolítja a furadékot a fúró körül, nem elhanyagolható „jet” hatás mellett,

3.) hűti a fúrószerszámot,

4.) ellensúlyozza a réteg nyomását (beleértve az esetleges jelentős túlnyomást is),

5.) kitámasztja a lyukfalat,

6.) megakadályozza, hogy a lyukból a kőzetbe, a nyitott szakaszon keresztül a folyadék (az iszap vagy annak víz fázisa) eltávozzon.


7.) fontos, hogy ezt a tulajdonságát nemcsak fúrás közben, hanem anélkül is megtartja (bár itt a réteghőmérséklet kritikus).
 

szpg9

Well-Known Member
2017. december 17.
1 688
1 195
113
Ez után, ha elérted a fúrási szakasz tervezett mélységét, akkor elkezdhetsz béléscsövezni. A béléscsöveket egymással összecsavarva, a toronyból ereszted lejjebb és lejjebb. Ekkor a torony szerkezetét egyre nagyobb terhelés éri. Ez is korlátja annak, hogy mennyit fúrhatsz előre (mélyebbre), mivel a toronynak egyszerűen el kell viselni a béléscső terhelését, akár egy 1.000 méteres szakaszon is (kisebb mélységű kutaknál).

Mégsem ez szokott a legnagyobb teher lenni, hanem az, amikor valamilyen technikai vagy rétegszerkezeti okból, vagy emberi hiba folytán megszorul a szerszám. Ilyenkor van lehetőség „kivételes” toronyterhelésre, ami a névlegesnél akár 20 %-kal is nagyobb lehet. A torony rácsos tartószerkezete viseli ezt el, míg a megszorult szerszámra „csak” húzóerő hat. Mint tudjuk az acél, ami hosszú és vékony, elég jól viseli a húzást, de a nyomó terheléseket, azt nem. Ezért van az, hogy ugyan kivételes problémákkor a fúrórúdra nagy húzó igénybevétel hat, de fúrás közben a szerszám súlyának a nagy része nem a szerszámra hat, hanem a (fúró) torony veszi fel a terhelést. Mondjuk nem élettől elrugaszkodott dolog, ha egy 100 tonnás szerszámsúlyból 90-95 tonnát maga a fúrótorony vesz fel, és csak 5-10 tonna terhelés jut a fúróra, és így a kőzetre is. Ha nagyobb terhelést adnál a kőzetre, két dolog történhet. Egyrészt a kihajlás miatt eltörhetne a rudazat, másrészt meg, ha meg akarnád a szerszámot forgatni, olyan csavaró igénybe vétel keletkezne, hogy szintén eltörne a szerszám.

Úgyhogy, amikor lecsöveztél egy béléscsővel, akkor utána rögzítened kell. Keversz némi cementpépet és azt lenyomod a béléscső belső részén és hagyod, hogy a cement eljusson a béléscső és a lyukfal közötti térbe, a cső hosszának megfelelő helyre. Úgynevezett cementpalást veszi körül a beépített béléscsövet, ami rögzíti azt. Ha ezzel a lépéssel megvoltál, kezdheted a következő szakaszt mélyíteni. De ezt már nem lehet ugyanazzal az átmérővel folytatni, hiszen a fúrónak el kell férni a korábban beépített béléscső belsejében, az előző béléscsőbe a következő szakasznak csak kisebb átmérőjű béléscsőre építhető be. A végén az egész egy teleszkopikusan csökkenő átmérőjű kútszerkezetet eredményez. Például, ha a felszínen mondjuk 21” átmérővel kezdet a fúrást, 2.000-2.200 méteres mélységben már 6” a fúrási átmérő. (Ha mélyebb fúrást akarsz, akkor nagyobb átmérővel kezdesz!)

Sokszor sokan nem szokták érteni, hogy hogyan haladhat egy fúrás egyre és egyre mélyebbre. Sok egyetemi tankör társamon kívül még a mélyfúrás tanárom sem értette, pedig Ő akkor egy országos fúróvállalat vezérigazgatója volt. Kisegítettem, ami miatt az indexemben csak egy 3-as szám szerepel (mélyfúrás vizsga). Nem felejtett, pedig nem is olyan bonyolult. Tegyük fel, a felszínről, a munkaasztalról forgatjuk a szerszámot. Ekkor az öblítő fejjel egybeépített sokszög alakú rúd segíti a szerszám megforgatását. Ez a sokszög alakú rúd mindig hosszabb, mint a fúrócső. A példa kedvéért legyen a hossza 12,0 méteres. Ekkor, ha lefúrtad a csontig a forgatórudat, akkor toldás előtt megemeled a szerszámot, mondjuk 2,0 méterrel a talp fölé azért, hogy az a furadékban, addig amíg nincsen öblítés, ne szoruljon meg a szerszám. Itt rögzíted úgynevezett ékekkel a szerszámot, majd a következőt teszed. (Az egész olyan mint a Paprika TV-én egy recept!) Ezután (mondjuk), ha egy 9,0 méteres hosszúságú fúrócsövet rátoloattál, akkor, ha azt visszaereszted a fúrás talpára, még lesz átfedés a sokszögű forgató rúd és a forgató asztal között, hogy a szerszám ne forogjon el és a szükséges nyomatékot át tudja adni.. (Mivel a fúrócső kerek, ezért azt igen nehéz lenne befogva forgatni. Sokkal könnyebb, ha egy 6 vagy 8 szögű rúddal kell ugyanazt csinálni.)

Mivel ahogy azt a filmekből (Dallas, Vadnyugati téma) a modern olajipar kezdetei is az újvilágban voltak, no meg azért is, mivel a magyar olajipart is az amerikai metódussal honosították meg (SHELL), ezért a két ország mélyfúró ipara eléggé azonos tartalmú dokumentációk készítésére „állt rá”. Ahhoz, ha egy amerikai kútkönyvet és egy magyart a kezedbe veszel, akkor a szerkezete a kettőnek nagyon hasonló. (Korábban írtam, de a kettő közötti legnagyobb különbség a különböző „korszakokban” készült dokumentációk, eltérő megbízhatóságában van. Hogy egyértelmű legyen, Én megbízhatóbbnak tartok egy 1940-es MAORT-os anyagot, mint egy 1976-os OKGT-és anyagot. Persze a mai (vagy majdnem kortárs MOL-os anyagokkal sincsen semmi bajom, hiszen nem egyet saját magam is készítettem. De ez korábbi bejegyzéseimből azt hiszem nyilvánvaló volt.).

A korábban leírtak alapján nem meglepő, ha az olajipari szakkifejezések is a tengeren túlról jöttek. Sokat tűnődtem azon (de feladtam a rejtvény megoldását), hogy miért lett egy gáztalanító berendezés neve „szegény fiú” (poor boy). Ennél könnyebben értelmezhetőnek tűnő kifejezések is vannak, mint a különböző csövek (forgatórúd, fúrócső) tárolására szolgáló munkapadi nyílások, amelyek „egérlyuk” (mouse hole) vagy éppen „rókalyuk” (fox hole) névre hallgatnak. Azon pedig igazán nincsen semmi különleges, ha egy „kitörésgátló” berendezést BOP-nek (blow out preventer) hívnak. Nyilván más szakmáknak is megvannak a sajátosságai. Ennek éppen ezek a saját szakkifejezései.

Korábban írtam a rétegvizsgálatokról, így azt most nem teszem meg újra, valószínűleg sokak örömére…

De nem hagyható az a fontos kérdés megválaszolatlanul, hogy hogyan jelölhetők ki azok a szintek, amelyek akár CH, akár termálvíz vagy éppen geotermikus energia beszerzésére lennének alkalmasak? Hát erre valók egyrészt azok a szondák, amelyeket a nyitott lyukszakaszokba engednek le, és az EKG görbékhez hasonló szelvényeket rajzolnak ki. A különböző módszerek (pl.: ellenállás, természetes gamma, neutronaktiválású szelvények, lyukbőség, természetes potenciál, termikus szelvény, differenciál termikus szelvény, akusztikus szelvény, stb.). Ennél többet nem írnék erről, akit érdekel, az kérdezzen, de a neten található mélyfúrási és lyukgeofizikai egyetemi jegyzet is (szakkönyv).

Az előbb leírt módszerek alapjai eléggé régiek, még a 20. század elejére vezetnek vissza, addig amit kiemelnék, az azok az információ szerzési módszerek, amelyek …………………………………………………

Na ebben a pillanatban választottunk (nálunk minden szavazókorú a jobbikra szavazott, és a szavazások óta nem találkoztam MO-n élő emberrel, aki a FIDESZ-re szavazott volna. De jövő hét közepén már biztosan, mert találkozom egy FIDESZ-es város polgármesterével!!) és a nagyfiam azt mondta, ha „like” vadászat lenne a célom, akkor ezzel kellene foglalkoznom, és óva intett az akkor még el sem kezdett Bel.pol témájú megjegyzésektől De hát nagy az Isten állatkertje és Én vagyok az egyik címeres tagja ennek a kompániának, nem hallgattam rá és így csak eddig jutottam…

Remélem lesz kedvem, időm és talán biztatásom is ahhoz, hogy ezt a munkát folytathassam, mint MOLNI- projektjét. Beismerem, ennek elérése lett volna a cél, amit a választások földrengése meghiúsított, engem meg összezavart.

Aki meg az állítólagos alkohol problémáim miatt aggódik miattam a közutakon, üzenem, hogy egy barátom autójával és sofőrrel veszek részt ettől az évtől a hosszú távú autóutakon. Én márcsak 100-150 km-t vezetek márcsak a korom miatt is. de kiírom a netre, hogy pénteken Zalaegerszeg, Sárvár, Csorna, Győr településekre vezet a lakóhelyemről az utam, míg a jövő hétfőn reggel Tapolcára megyek és ezeken az utakon én vezetek. Az érintett útszakaszokat, kérem mindenki kerülje el a balesetek megelőzése érdekében. remélem, ha másban nem is, de ezekkel a csonka bejegyzésekkel is tudtam új infót adni azoknak, akik ezt eddig tlem hiányolták. De lehet, ez most sem sikerül, mert URSA MAJOR és MATRÓZ KOMMANDÓ fórumtársaink kedvére nagyon nehéz tenni valamit.

Remélem ez egy kicsit oldja bennetek is az elmúlt hét stresszét ez a két bejegyzés… ez nem belpolitika, amit különösen Mac és Tcat figyelmébe ajánlok. Egyébként előre elárulom, terveztem egy olyan részt is, ami a kínai-amerikai másolt fúróberendezésekről szól közérthetően,. sajnos kínai hk-t még élőben nem láttam, de kínait is csak a legutóbb, kínai étteremben. bár nagyon féltem, hogy egy chip a fogaim közé akad, megúsztam az egészet egy kiadós hasmenéssel. 8na jó, ez utóbbit, csak a hatás fokozása érdekében írtam, ami tőlem sem idegen…). remélem ez a téma felkelti Mac érdeklődését, és nem zár ki addig a fórumról, amig ez az írás meg nem születik…
 
M

molnibalage

Guest
Három nap alatt volt (több hete írtam ezt a hsz-kezdeményt, mert nem fejeztem be egyéb fontosabb problémák miatt) kb.: 300/nap topic látogató, remélem, ez azért egy jó mérőszám, úgyhogy próbálok a kihívásnak megfelelni, amit a két fiam is támogat. A nagyobbik éppen ma mondta, nem hitte volna rólam, hogy így 50-en felül az internetes célközönségnek írok.
Ki másnak írnál....?
 
  • Tetszik
Reactions: Kopi2000

szpg9

Well-Known Member
2017. december 17.
1 688
1 195
113
szia szpg9, itt kell belpolitizálni? :)


Véletlenül sem, még nyitva van erre a célra (most magam előtt látom Mac feddő tekintetét, a profilképéről, hát meg is borzongok tőle) a Közép-Kelet-Európa topic. Magam is írtam oda néhány perce, de mikor írtam neked, azt hittem az is zárva van...de nem minden belpol ami ott van... De köszi, hogy benéztél...
 

szpg9

Well-Known Member
2017. december 17.
1 688
1 195
113
Az előző tanulmányim oldalain kísérletet tettünk arra, hogy a hazai környezetvédő mozgalmakat társadalmi keretüktől nem elszakítottan értelmezzük, így mód nyílott arra, hogy tevékenységük, arculatuk helyi vonásainak genezisét jobban megismerhettük. Elemzésünk tárgyául magyarországi viszonylatban példátlanul nagy szerepet betöltő vízlépcsőellenes mozgalmakat választottuk. Lényeges eredmény volt észrevenni, hogy a mozgalmak „alternatív” titulusa számos értelmezésbeli buktatót rejt magában, hiszen a korlátozott polgárosodás viszonyai között fellépő mozgalmak működésének nem elhanyagolható vonása volt a társadalom felkészítése a pártprularizmus igényelte politikai magatartásformák elsajátítására. Ezen tevékenységük elsajátítása mellett szinte elhomályosul az, hogy – a vélekedésekkel ellentétben – nem sikerült megteremteni a társadalomban egy új típusú környezeti érzékenységet, mivel a Duna-mozgalmak petíciói és tömegrendezvényei vagy csak egy szűk kört érintve maradtak hatástalanok, vagy pedig tömegszerű csoportokba rendezetten nyitottak utat támogatóik önkifejezése előtt, így nem tették lehetővé érdekeik beépülését a problémák kommunikatív megközelítése során, a horizontálisan is differenciálódó társadalomba. Ennek megfelelően úgy tűnik, hogy az alternatív környezetvédő mozgalmak hangsúlyos szereplése múló epizód volt csupán a magyar társadalomfejlődés történetében (bár biztosan nem tűnnek el teljesen).

Az „egy elit által demokratikusan tervezett kapitalizmus” fogalma olyan elméleti fából vaskarikának bizonyul, amely a társadalmi átalakulásnak csak ideologikus (valamely pártérdeket vagy utópikus célt szem előtt tartva) leírására alkalmas. A közélet civil társadalomra támaszkodó demokratizálódásának, valamint a gazdasági- és tulajdonreform végrehajtásának egyidejűleg megjelenő kívánságai olyan problémahelyzetet teremtettek, amelyben a társadalmi igazságosság modern társadalmakban kialakult követelményrendszerének megfelelő cselekvés csak illúzió lehet. Jóllehet a Kádár-rendszer tagadása még széleskörű konszenzust volt képes teremteni, de a tulajdonosi jogok újraelosztásának megvalósuló módja, már nem a népesség többségének empirikus akaratán nyugszik. Mivel a demokratizálódás és a tulajdonszerzés játékszabályait egy kisebbség konszenzusa hitelesítette, a törvények nem képesek kellő legitimáló erőt lehelni a vitatható és a többség politikai kultúrájától idegen eljárásokba. Ez azt eredményezi, hogy a demokratikus játékszabályokra a régi szemüvegen keresztül nézve eljutunk azok formális érvényességének tartalommal való megtöltéséhez, amely viszonyaink között az antidemokratikus konfliktuskezelés stratégiáinak visszaáramlását jelenti a demokratikus eljárásokra hivatkozás álorcája alatt. Ennek következtében nemcsak a még meg sem gyökerező értékek gyakorlati eróziója következik be, de erejét veszti a demokratizálódás programjának az az első szabad választásokhoz kötődő máris megvalósulásába vetett, a rendszerváltozás előestéjén még féktelen bizalom is. Ha a társadalmi berendezkedés megvalósult állapota önmagában nem képes megteremteni a társadalom tagjainak támogatását (vagy legalábbis semleges magatartását), akkor a politika terepét a változtatás átforgó programjai fogják uralni. A piacgazdaság szociális, liberális és nemzeti előtaggal egymástól megkülönböztethető tervezeteinek visszanyúlása az itt és most valóságához meglepően egyöntetű: mindegyik a cél felé haladás aposztrofálásával üti el a jelenlegire reflexíven irányuló kérdések élét. Ezek mögé az utópikus vonásokat is jócskán tartalmazó programok mögé csak a jövőt építeni, illetve gondolatilag, érzelmileg azonosulni lehet, a mindennapi élet és a civil társadalmi önszerveződések formális eszközként való reagálására alkalmatlanok. Az élet átfogó reformjának ígérete mellett a pártpolitikai ideológiától mentes civil társadalmi szerveződések létrejöttének csekélyek az esélyei. (A frissen megalakuló mozgalmakban is kimutatható az uralkodó politikai alternatívák szerinti polarizálódás.)

A kikristályosodott és bejáratott intézményrendszer hiánya miatti bizonytalanság, valamint az ezt helyettesítő, a társadalom összes problémájára gyógyírt kínáló pártprogramok komoly kihívást jelentenek az alternatívok jellegzetesen „singleissue” mozgalmai számára. Ez utóbbiak egy meghatározott problémakörből kibontott társadalomkritikája csak egy működő intézményrendszer tagadásával teremtett viszonyrendszer segítségével nyerheti el sajátos arculatát, hiszen az ellentmondások közvetlen felszámolásának stratégiájából csupán az ellentmondások felismerése, meg a fennálló radikális elutasítása az egyedül megfogható, valóságos elem. Vagyis csupán postespriori alternatívát mutatnak, míg a hagyományos pártprogramok képviselik a priori kitűzött célokat. A pártok mindig visszautalnak a modernség valamelyik hagyományára, így teremtve kontaktust a múlt, jelen és jövő közt, addig az alternatív mozgalmak éppen ezeknek a hagyományoknak az elutasításával távolságot teremt a társadalom adott kultúrájú tagjaitól. Emiatt a valóságos társadalomszervező erők nem is lehetnek, nagyobb szerepük pusztán ott lehet, ahol egy megvalósult intézményrendszer díszfunkcióinak kritikáját képesek nyújtani. Ám ebben az esetben sem jelentenek reális alternatívát, hanem csupán a negatív tendenciák leküzdésének válnak hajtóerőivé. Jól megfigyelhető volt ez a pártállami idők Magyarországán, amikor a pártállami berendezkedés nagy tömegeket mozgósító kritikája nem csapott át a modernizációs törekvések általános elutasításává, de megfigyelhető ugyanez a vonás a nyugati parlamentáris rendszerekben is, ahol az intézmények a „régi” politika legitimáló értékeire épülnek, míg a lakosság kimutatható posztmateriális érzékenysége jórészt az alternatív mozgalmak fellépésének eredménye. Mégsem képesek a társadalmat az alternatív modernizáció útjára terelni, mivel cselekvéseik magától értetődően értelmezhetők (no nem tartalmilag, hanem csak hermenutikailag) az ember és a kisebbség formálisan rögzített, ámde tartalmilag az adott társadalmi szituációnak megfelelően kitölthető jogok alapján, amelyek segítik a modern politikai állam kialakult képviseleti rendszere immunizálható az új utópiák orientációja alapján jelentkező nem – rendszerkonform törekvésekkel az által, hogy azokat az értelmezés segítségével rendszerkonformként bemutatva beépítése a társadalmi többség hagyományos konszenzusának rendszerébe. Mindenképpen valós alapot szolgáltatva a történelem végét megjövendölő elméletek számára.

Ha nem is tarthatjuk reálisnak, hogy az alternatív modernizáció képes konkurálni a „jóléti államokkal” vagy annak perspektivikus képével szemben, mindenféleképpen relevánsnak tarthatjuk az ökológiai vagy posztmateriális érzékenység megjelenését a civil társadalomban, amelyre az alternatív ideológia – legalábbis Nyugat-Európában – maradandó hatást gyakorolt. Csak néhány fontosabb mozzanatot említve: előtérbe került a környezetbarát vásárlás elve, a lakosság figyelmet szentel a szemét szelektív gyűjtésére… Természetesen, mindezek a változások hátterében kimutatható a zöld fogyasztó kiszolgáltatottsága a világgazdasági rendszer haszonelvűségének. Az asztalunkra kerülő ún. „tiszta termékek”: sok esetben a természet kirablásának eszményített produktumai. No nem is az a lényeges, hogy a fenntartható fejlődés meghirdetett elvei által az egyénre szabott feladatok teljesítésével felszámolható globalitás és a partikularitás közötti szintkülönbség, hanem az, hogy a „gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan” akcióra serkentő felhívás visszhangra talált a Nyugat-európai államok civil társadalmaiban, és a környezetvédelmi beállítódás az emberi cselekvés alapaxiómáira emelkedhetett.
 
  • Tetszik
Reactions: Kopi2000

szpg9

Well-Known Member
2017. december 17.
1 688
1 195
113
Az előbb elmondottakat átültetve a hazai helyzet leírására, nyilvánvaló, hogy meg kell szabadulnunk attól a paradigmatikus irányultságtól, amely az alternatív-ökológiai mozgalmak sokrétű rendszeréből az intézményekhez fűződő kapcsolatrendszerüket kiválasztva elemi működésük fő vonásait. Ez a sajátos témaválasztás megfelelt a mozgalmak és a hatalom meg -megismétlődő konfrontációjának és tágabb értelemben vett szerepüknek, amennyiben autonóm szerveződésekként a demokratizálódás követendő példáit nyújtották. Nyugat-európai mozgalmak elemzése kapcsán pedig szerzőink egy kívánatosabb civil társadalom képét vázolhatták fel. De a rendszerváltás után – mint már bemutattuk – e mozgalmak társadalomkritikája már nem hat releváló erővel.

Tevékenységük lehetséges új hatóterületéül – legalábbis Nyugat-európai analógiák alapján – a „környezettudatos magatartás” alapformáinak a civil társadalom felé történő közvetítése jelölhető ki. Rátalálnak-e a magyarországi mozgalmak erre az útra, vagy esetleg más attitűdök termelődnek újjá? A kérdés megválaszolása során nemcsak a mozgalmakról, hanem arról a társadalmi erőtérről is kapunk információt, amely nagyban behatárolja a mozgalmak által felvetett problémák tárgyalási módját. A vízlépcső témaköréből – mint a rendszerváltás választóvonalán is átmetsződő probléma fűzérből – kiindulva próbáljuk bemutatni a reá helyezett hangsúly eltolódását.

A pártprogramokban testet öltő környezetvédelmi érzékenység az ökológiai témák túlkínálatához vezetett a „politikai piacon”. E summás magyarázat úgy tűnik, hogy képes magyarázni a környezetvédelmi témák iránti politikai figyelem lanyhulását, de nem kerülhetjük el ezt az érvelést használva a populizmus zsákutcáját, mely a politika demokrácia modelljét a piac ideál-tipikus képéhez hasonlítja. Kézenfekvőnek látszik a kérdés: milyenek is voltak azok a pártprogramok, amelyek a kínálati oldalt határozták meg.

A legtöbb párt ugyan kidolgozta saját környezetvédelmi koncepcióját, de ezek nem integrálódtak bele a programtervezetek szemléletébe, hanem csupán egyetlen elszigetelt fregmentumát alkották. A gazdasági kulcsfogalmak (a vállalkozási szabadság korlátlansága, a magasabb rendű piacgazdaság, a versenyhelyzet, a külföldi működő tőke bevonásának növelése…) és az azok ellenpólusán megjelenő törekvések (az ökológia szempontjainak érvényesítése, a természet javainak mértéktartó kiaknázása, az ökoszisztémák védelme, a hathatós állami ellenőrzési, engedélyeztetési mechanizmus kidolgozása) bizonyítják megelőlegezett feltételezésüket, hogy egymást kölcsönösen kizáró, csak önmagukban értelmezhető nézetrendszerekkel van dolgunk. Külön érdekessége a programok környezetvédelmi fejezeteinek, hogy bennük a gazdaság átalakításáról – az előző fejezetekben már vázolt – elérendő gazdasági berendezkedés megsemmisítő kritikáját adják. A globális problémák apokaliptikus képére hivatkozva utalnak a növekedésre orientált gazdaságok csődtömegére. Újabb paradoxonra találtunk: egyazon írások egyaránt prófétái és sírásói a modern államok gazdasági berendezkedésének. A gazdasági, illetve környezetvédelmi problémarész koherens kidolgozását csak olyan, a választási eredmények ismeretében marginális pozícióban lévő pártok (pl.: Magyarországi Zöld Párt, Bioszféra Párt) adták, amelyek nyíltan hirdették a polgári társadalom átfogó kritikáját (alternatív alternatíváját).

Véleményünk szerint a meglehetősen ellentmondásos programok (programrészek) iránt mutatkozó érdeklődés/közömbösség érzékeltetésére nem használható a kereslet-kínálat eltérésének analógiája, mivel ezek a tervezetek strukturális felépítésüket globálisan szemlélve megfeleltethetők a társadalomban is megfigyelhető elvárásoknak, értékpreferenciáknak (legalábbis az általunk vizsgált gazdasági és környezetvédelem relációjában).

Empirikus felmérések tapasztalata szerint az emberek többségében nem alakult ki a környezet és az élet veszélyeztetettségének érzete, azaz közvetlenül nem érzékelik az ökológiai problémákat. A környezetvédelmi kérdések, ökológiai értékek – a tömegtájékoztatás és a nagy nyilvánosságot kapott tiltakozó akciók következményeként – mintegy ismeretszinten kimutathatók a lakosság túlnyomó többségénél. Az általános ismeretség mellett viszont szerény az aktivitás szintje, az emberek többségének – a mit tudna Ön tenni a környezet állapotjavítása érdekében kérdésre válaszolva – semmi sem jut az eszébe. A gazdasági fejlődés vagy a környezetvédelem prioritása kiélezett döntési szituációban egyértelműen megmutatkozik, hogy a gazdasági fejlődés elsőbbségét nem kérdőjelezik meg általánosan. Összességében megállapíthatjuk, hogy a környezetvédelem nem tartozik a lakosság fő gondjai közé, bár közömbösségről szó sincs.

Az írott sajtóban megjelenő környezetvédelmi érdeklődést a vízlépcső ügye figyelemmel kísérésének intenzitásával próbáljuk meg jellemezni. Kísérletünk azért is lehetséges, mivel az építkezés felfüggesztéséről, valamint a nagymarosi erőmű elhagyásáról szóló országgyűlési határozatok (24/1989.) mellett is adódtak olyan kérdések, amelyek megérdemelték volna a nyilvánosságot, hiszen egyáltalán nem volt rendezve a bősi létesítmény sorsa. Érthetetlen ennek a témának a háttérbe szorulása, mivel a lakossági tiltakozások fenntartására kijelölt utat mutathatott volna a kormány – amúgy ebben a kérdésben tétova és óvatos – cselekvése számára.

1990-ben feltűnően kevés írás jelent meg a hazai sajtóban a vízlépcsőről. Az uborkaszezon főleg akkor szembetűnő, ha az 1989. évi vagy éppen az 1991-92-es hír és publicisztika dömping méreteihez viszonyítjuk a „termést”. De mi lehet ennek az érdeklődésbeli hullámvölgynek a magyarázata? Úgy tűnik, hogy az érdeklődés egyaránt megillette a nagymarosi építkezés körüli huzavonát, valamint az úgynevezett „C” variáns előkészületeit. De nem, hiszen a Duna egyoldalú szlovák elterelésének réme már az 1989-es évben is kísértett, a sajtó is teret engedett a felmerülő félelmek nyilvánosságra kerülésének. Mégis, bár a „C” variáns fejünk felett lebegő demoklészi kardja 1990-ben sem tűnt el, a vízlépcső témakörét az előző sajtókampányhoz képest az unott csönd kerítette hatalmába. Véleményünk szerint a csend okait az események eltérő dinamikájában kell keresnünk, amely kihatott a tömegtájékoztatásbeli megjelenítés egészére.
 
  • Tetszik
Reactions: Kopi2000

szpg9

Well-Known Member
2017. december 17.
1 688
1 195
113
Ha jobban szemügyre vesszük a témában megjelent cikkeket, észrevesszük, hogy kitapintható bennük az újságírói attitűd megváltozása – a rendszerváltás óta. Hogy jobban megértsük a kilencvenben megfigyelhető folyamatokat, vissza kell nyúlnunk a rendszerváltást közvetlenül megelőző időszakhoz.

A pártállam médiapolitikája tartalmasan jellemezhető a tájékoztatás fogalmával. Már ez a meghatározás is utal arra, hogy a tömegtájékoztatásnak csupán azt a szerepet szánták, hogy minden egyéb érdek vagy különvélemény megjelenítésének kizárásával a hivatalos párthatározatok szócsöve legyen. De a jogállamiságot mellőző „informális birodalom” állapotában még a jól megzabolázott sajtó is kellemetlen lehet, hiszen „….a politikai élet misztériumainak körül oldalog”, ahol is a politika beleütközik a zárt hatalommal összefonódó korrupció szövevényébe. A sajtó első kellemetlenkedésének korszakában a hangzatos párthatározatokkal össze nem férő helyi szokások erkölcsi kritikája volt a leleplezések tárgya. Még a pártállam idején is erre a korlátozott kritikai nyilvánosságra való alkalmassága helyezte centrális pozícióba a tömegtájékoztatást a kiteljesedett válság időszakában. A sajtó szerepének felértékelődése vezetett oda, hogy a változások előestéjén megpróbáljon, nemcsak ott lenni az eseményeken, pótolva a nyilvánosság egyéb fórumait, tevékenyen részt vegyen a közvélemény megszervezésében, amely közben, az akkor kulcshelyzetbe kerülő (fővárosi) újságírók beállítódása beleszűrődött a hírek, értékelések anyagába.

Mikor az újságírók megszabadultak a „sztálinista diktátumok” figyelembe vételének követelményétől, az adott helyzet újabb – bár más jellegű – szelekciós mechanizmust termelt ki, amely már nem függött mástól, mint a mértékadó szerkesztői és újságírói gárda ízléskörének diktátumától. Ennek megfelelően a sajtó nem a társadalomban felmerülő alternatívákat közvetítette / ütköztette, hanem felvázolt a magyar társadalmi átalakulás idealisztikus képét, amely a társadalomban felmerülő irányzatok (pl.: nép-nemzeti nacionalizmus, antiszemitizmus, intolerancia) mind-mind megkapták írott ellensúlyukat. (Ha a rendszerváltást kísérő jelenségeket csak hírből ismernénk, meg lehetnénk győződve a „Magyar Út”-nak az európai liberalizmus felé haladásáról.) Ez az „européer” attitűd röviden jellemezhető a szociális piacgazdaság, euroliberalizmus, valamint a környezetvédelmi érzékenység fogalmaival, amelyeknek való megfelelés lett a közlés legalapvetőbb feltétele.

A legtöbb olyan cikk, amely nem felelt meg a felállított mércének – eleve a szemétkosárra ítéltetett. Jól követhető ez a folyamat a vízlépcső esetében, amikor is nem jelenhettek meg azok az írások, amelyek a vízlépcsőrendszer megvalósítását támogatták, illetve próbálták kiigazítani a (vízépítő) szakmai balfogásoktól hemzsegő félretájékoztatást, avagy cáfolni a nyilvánvaló hazugságokat.

A választások éveiben már nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar sajtó a pártpolitikai szempontok szerint polarizálódik. Különösen az elektronikus telekommunikáció eszközeinek birtoklása vált – úgy tűnik létkérdéssé. A sajtó is követte a változásokat, a korábbi, a változásokra hatást gyakorolni próbáló, messianisztikus újságírói magatartás már a múlté lett a nagypolitikát uraló pártok megerősödésével. Megfigyelhető, a publicisztikának a meghatározó politikai irányzatok mögé való felzárkózása. Így inkább a szovjet csapatok kivonásának különböző értelmezései, a kormány első száznapi tevékenységét taglaló fejtegetések, a pártállam társadalmi szervezeteinek vagyonelszámoltatása, valamint a taxisblokád által kiváltott félelmek kerültek előtérbe. Nemcsak bemutatva az eseményeket, hanem a pártpolitikai elkötelezettségüknek megfelelően magyarázva azokat. Azok a témák viszont, amelyekben egyetértés (pl.: vízlépcső) volt a politikai élet új szereplői között, kiszorultak a tömegtájékoztatásból, vagy csak tényszerű közlésekkel informáltak, amelyekből hiányzott minden, a társadalom mozgósítására való törekvés: jelezve, hogy az akkori belpolitikai konfliktusok frontvonalai máshol húzódnak. (A régi alternatív-ökológiai mozgalmak vagy az új civil társadalmi szervezetek már nem/még nem voltak képesek a helyzet adta problémákat a köztudatban, megfelelő intenzitással, megtartani.) Mindez nem jelenti azt, hogy a vízlépcső vagy a tágabb értelemben vett környezetvédelem tárgyalását nem tarkították politikai felhangok. A környezetvédelem ürügyén megszólalók is beskatulyázhatók a kormánypárti attitűdök valamelyikébe. Számunkra talán nem is ez a leginkább lényeges, hanem az, hogy ha a környezetvédelem (vagy a vízlépcső) ki is kerülhet ideiglenesen az érdeklődés előteréből, nem érződik azoknak a civil társadalmi mozgalmaknak az aktivitása, amelyek ideológiai alapon szerveződnek, vagy személyes érintettségükből eredő félelmükből, működésükkel hívják fel a figyelmet a még véglegesen le nem zárt kérdések legelőnyösebb megoldásának szükségességére.

A vízlépcső ügy iránti érdeklődés intenzitásának csökkenése mellett új környezeti konfliktus kialakulásának lehetünk a tanúi – egyelőre csak az újságok hasábjain. A jelentős méretű zöld offenzíva a kibontakozó atomkonfliktus kapcsán bontakozott ki. (Érdekes, hogy az Ó-falu határában tervezett radioaktív hulladéklerakó körüli lakossági tiltakozások még csak a régió számára voltak fontosak, és akkor nem indult az ökológiai ideológia jellegzetes érveiből merítő sajtóvita. A tömegtájékoztatás ugyan érdeklődött az Ó-falu történetek felől, de az többnyire még precedenst látott a történetekben és a „kis falu az ipari óriás ellen” hangnemben tudósított az eseményekről. Igaz az is, hogy az ó-falui lakossági tiltakozás nem alulról szervezett – főleg nem ideologizált – mozgalom volt, hanem a helyi, illetve regionális vezetők perspektivikus hatalmi aspirációjuk jól felfogott érdekéből következően szervezték a tiltakozást, illetve helyi hatalmukból kifolyólag megakadályozták az építkezést.)

Úgy tűnt, hogy az atomkonfliktus segítségével sikerült újrarendezni az alternatív-ökológiai mozgalmak megtépázott sorait. Közben az újraalakuló Duna-kör is foglalkozni kezdett a Paksi Atomerőmű tervezett bővítése ellen, a tiltakozni kívánó laikusok és szakemberek segítségével. Az új konfliktussal jóval nagyobb terjedelemmel foglalkozott a sajtó, mint a BNV kapcsán kialakult új feszültségekkel, bizonytalansággal. Úgy látszott, hogy a mozgalmak ösztönösen is a német környezetvédő mozgalmak kifejlődési útját kívánják bejárni, amelyben nagy szerepe volt az általánosan atomellenes tiltakozásoknak, amelyek ott a nemzeti fontosságú energetikai, ökológiai konfliktust jelentették.

A magyarországi alternatív mozgalmak számára a BNV képviselte – a rendszerváltás előtt – a nemzetinek kikiáltott energetikai, ökológiai konfliktust, ám ez a problémakomplexum tartós hatásában nem versenyezhet (Csernobil után főleg) az atomkonfliktus eredményezte sokkal.
 
  • Tetszik
Reactions: Kopi2000

szpg9

Well-Known Member
2017. december 17.
1 688
1 195
113
Vízerőmű létesítése még olyan hagyományos beavatkozás, melynek hatásai, ha nem is teljes bizonyossággal, de előre jósolhatók, a károk (esetleg az előre nem látottak is) műszaki beavatkozásokkal elháríthatók, elfogadható szinten tarthatók. A rendszer környezetet nem károsító működésének megvalósítását csak a beruházási költségek szűkössége befolyásolja. Elvileg a problematika beépíthető a költséghaszon-elemzés szemléletébe és csupán azon lehet vitatkozni, hogy a beavatkozás hatásterületén élő ökoszisztémák milyen értékkel (egyáltalán lehet-e egy élő értéke? – vethető fel egy alternatív érv, ami már egy más dimenziót ad a problémának) kerüljenek be a releváns tényezők közé; vagy tisztázandó, hogy gazdasági előnyök elbírják az előre nem teljes biztonsággal tervezhető károk felszámolásának költségeit. A létesítmény körüli problémakört ilyen keretek között szemlélve (ez nyilván nem az alternatív-ökológiai kemény mozgalomi mag, hanem inkább a környezeti értékekre érzékenyebb, azokat magasabb áron értékelő „átlagpolgár” szemlélete) a döntési (jelen esetben tiltakozási) folyamat nem más, mint egy egyszerű racionalizáció, aminek semmilyen primer kapcsolata nincsen az alternatív ideológiával. Megtehetjük, mert az igaz ugyan, hogy a Mű életet veszélyeztet, de nem közvetlenül az emberi életet. A racionalizáció megtörténte (a beruházás törése) után a kikényszeríttet döntés, nem sérti a már hagyományos döntési eljárás monopóliumát. A racionalizáció egyre terjedő (pl.: self-made-men) eljárásának illetékessége, az emberi formális racionalitás uralma nem csökkent.

Az alternatív atom-ellenesség a lakosság körében érzett szorongás köré építi fel az atomtechnika kritikáját. A szubjektív kockázatértékelés mögött három tényező hívja fel az empirikus vizsgálatokra a figyelmet. A potenciálisan veszélynek kitett emberek száma (egy esetleges szennyezés hatalmas területet érinthet), a veszély közvetlen megfigyelhetetlensége (érzékszervekkel nem mérhető fel a veszély), valamint a veszélyhelyzet minősége (katasztrofális) mind olyan tulajdonságok, melyek lehetővé teszik, hogy az atomenergia használatára épülő energetikai koncepciók bírálatában találkozzék egymással a polgári (NIMBY) és az alternatív tiltakozás.

Az atomerőmű – hogyha minimális valószínűséggel, de közvetlenül az emberi életet veszélyezteti, ezért értelmetlen taglalni, hogy a katasztrófák felszámolásának költségigénye kisebb/nagyobb –e a reaktorok által termelt haszonnál. Így minden közgazdasági költség-haszon eredménye irreális, mivel az embert veszélyeztető üzemzavar felszámolja azt a szubjektumot is, aki véleményével kisebbségben maradva ellenezte az atomtechnika alkalmazását – ám ez összeegyeztethetetlen a demokráciával (az embert általában veszélyeztető technológiák használatáról nem dönthet a többségi elv).

Mivel az atomtechnika keltette félelmek (ellentétben az autóvezetés kockázatairól kialakult képpel) nem semlegesíthetők a többségi akarat érvényesítésére épülő döntésképző mechanizmusok által, ezért az atomkonfliktus alkalmas arra, hogy megteremtse az alternatív célok, ideológiák és általában az ökológiai problémafelvetés iránti érdeklődést – a személyes meggyőződésre épülés katartikus folyamatán keresztül.

Az atomerőmű veszélyeinek tudatosításával a hullámvölgybe került alternatív-ökológiai mozgalmak próbálnak nagy horderejű feladatot találni, amely segíti túlélésüket, és újra megteremheti – immár ökológiai alapon – a társadalom figyelmét. Az mér kérdéses, hogy az atomerőmű bővítése több lesz-e felmerült tervnél, de az atomalku írásban megfogalmazott elutasítása kapcsán tehetünk néhány észrevételt. Az atomerőmű bővítés elutasításának gerincét a gazdaságtalanságra hivatkozások adják, bár maga az atom-vita alkalmas lenne az alternatívok technikájának reprezentálására, az ipari fejlődés túlkapásainak elvi elutasítására. Természetesen megtalálhatók az iparban az alternatív atomkritika elemei is, de nem párosul feltevésük az itt és most helyzet relevanciájával. Az atomerőmű kettős természetére (polgári és katonai felhasználás egybefonódása) hivatkozásuk aktualitását erodálta az enyhülés folyamata, és az sem mellőzhető, hogy nálunk sosem volt erős az autonóm, pacifista békemozgalom.

A reaktorok balesetmentes üzemelésének árával a központi ellenőrzés megerősödésével (rendőrállamiság rémével való riogatás nem lehet igazán félelmet keltő a jogi lehetőségeit – források és demokratikus tradíció híján – kihasználni sem tudó fejletlen civil társadalom számára. Jó okunk van feltételezni, hogy ezek az alternatív érvek az NSZK atomellenző mozgalmak tapasztalatának külső elsajátításából eredően kerültek bele az elemezett cikkek érvrendszerébe, míg a gazdasági megközelítés az adekvát módszer, amelynek meggyőző ereje lehet ma a magyar társadalomban.

Néhány környezetvédő szervezet sikeresen tagozódott be a társadalomba. A Levegő-munkacsoport például a benne dolgozó zöldszervezetekből, magánszemélyekből és párt-zöldfrakciókból áll össze, így összetételüknél fogva képesek közvetíteni a civil társadalom és a hagyományos típusú szerveződések (pl.: pártok) között. A „BME Zöld Kör”-ösök alternatív elmélettel megtámasztott magabiztossága is ennek a jól sikerült beilleszkedésnek, már megszerzett tekintélynek köszönhető.

Az előzőekben röviden bemutatott két helyzet és két különböző magatartás összevetése során önkéntelenül is adódik a kérdés: melyik szerveződés beállítódása az „alternatívabb”? A pragmatikus zöldek civil társadalmat kiszolgáló cselekvése (a határozott alternatív ideológiai elem ellenére is) elakad a magánélet feltételeinek javításán (a társadalomformálás ideológiai céljai nem valósulnak meg). A hagyományos érvrendszert használó „alternatívok” csupán egy régi típusú (a korlátos javak „jobb” elosztásáért csíráit élesztgetik), amely igazán nem képes meggyökereztetni az ökológiai problémák iránti érzékenységet (a BNV kapcsán – ahol a politikai demokratizálódás célja adta a hangsúlyos hagyományos elemet, már láttuk, hogy ez mennyire nem sikerült). Talán a kérdést is inkább így lenne érdemes feltenni, hogy milyen alternatív, ökológiai kezdeményezések azok, amelyek képesek létrehozni a civil társadalom hagyományos érdekeiket követő, kényelmüket kereső polgáraiban egy új típusú környezeti érzékenység alapjait? (Azaz képesek-e ezek az alternatív-ökológiai mozgalmak / mint alternatív mozgalmak / a fejlődő társadalomhoz kapcsolódni, vagy társadalmi dimenziójuk pusztán a kollektív cselekvés attribútumára korlátozódik?)
 
  • Tetszik
Reactions: Kopi2000

szpg9

Well-Known Member
2017. december 17.
1 688
1 195
113
Az ipari társadalmakban elterjedt döntési kultúra egy posztulátumra épül, amely szerint a társadalmi problémákra lehet technológiai megoldásokat találni. Így megtörténik a politikai kérdések technikai alternatívákká való transzformációja. Ez a folyamat mindenféleképpen egy redukciós eljárásnak fogható fel, amelyben a társadalmi konfliktusok egy formális eljárás instrumentális felhasználása során oldódnak fel. A folyamatban a szimbolikusan nehezen közölhető életmegnyilvánulások, mint értelmes rész-alternatívák reinkarnálódnak. A hatalmat és a konfliktust szubjektíven megítélők megértése sem feltétlenül szükséges ebben a modellben (ezzel magyarázható, hogy a nyugati demokráciák nem a legoptimálisabb döntések kitermelői, bár ez az eljárás nagy erejű legitimációs eszköz a társadalom fenntartása számára). Az alternatív mozgalmak, amikor a politika modernizálódására (a bázisdemokráciára épülő közvetlen részvétel megvalósításával) törekszenek, gyökeresen leszámolnak az egyén és a rendszer közti technikai közvetítés szükségszerűségével (eszményük: az organikus, közösségbe szerveződő társadalom). Látszik, hogy az értékorientált új típusú mozgalmak és a hatalom technokratái közötti távolság viszont fényévnyi. Ugyan kézenfekvő dolog, hogy a mozgalmak, és a rendszert megtestesítő mindenkori hatalom közti kommunikációt létre kell hozni, de ez csak korlátozottan, a hatalomhoz hasonló aszimmetrikus módon lehetséges. J. Habermas szerint ez „csak <<fönntartással>> működik, mert a <<főnök>> ami a mondott viszonyok formális – szervezeti jellegével függ össze” ( a rendszerek – Habermas kifejezésével élve – „a legitim önkény területei”). A helyzet specifikumából következően az alternatív mozgalmak és a hatalom közötti kommunikáció során jutunk el a megértésig. A végeredmény csak egy, a dolgokhoz való viszonyulásuk különbözőségéből eredő, interpretáció lesz, amely csupán arról tudósít, hogy az üzenetet desifírozó milyen a dolog iránti érdeklődésre adja az értelmező kérdésfeltevést (és homályban marad minden megértésben szerepet játszó szempont: vajon a kérdés valóban arra irányuló-e, amit az értelmezett közlés tudtunkra kíván adni). Mindaddig, amíg a mozgalmak a radikális utópia megvalósítását követelve lépnek fel (vagyis ahhoz, hogy az alternatív modernizáció felé kormányozzanak: előbb a fennálló társadalom utópiáját kellene követniük) a hatalommal (aminek célja a rendszer önfenntartása) szemben, nem biztosítható – az alapvető célok különbözősége miatt – az egyazon dologra irányuló kérdések azonossága. Az alternatív mozgalmak nem képesek kommunikatív módon lebontani a rendszert, így céljaik felvetésével semmit sem érnek el, pusztán a társadalmi realitások változásait – mint a megszokottól eltérő jelentkezését – jelzik a permanens modernizációt végrehajtó hatalmi elit számára. E realitások felmérése ún. kvázi-ráhatásokkal indukálnak. Ilyen például a termelés arculatának megváltozása. A korszerű termékeknek ma már környezetbarát tulajdonságokkal kell rendelkezniük – és zöldülnek a vállalatok is Persze mindez nem öncél, hanem a public relation része. A realitások, persze nem érintik a gazdasági filozófia lényegét: a zöldülés eszközszerűen alá van rendelve a profit maximalizálása követelményének.

Mindezeknek a társadalmi – ideológiai szikra fordítása: a legfejlettebb ipari országok – a globális tendenciákhoz képest: partikuláris – környezetvédelmi siker története. Az alternatív programok instrumentális használata kiüresíti azok minden új irányba mutató szociális tartalmát (bár kétségtelenül élhetőbb lesz nyomukban az ember környezete).

Ha az alternatív mozgalmak és a rendszer egymás számára releváns kölcsönhatása nem képzelhető el (azaz nem kapcsolódnak az intézményformálás hatékony faktoraihoz) a meglévő kollektív identitás számára csak a rendszerrel szemben védekező civil társadalomban találhatja meg a szükséglet kielégítésének terepét. Nem feltétlenül egy, a szervezetek közti direkt kapcsolódásra kell gondolnunk, hanem inkább diffúz, diaszporikus egymásra hatása, amelynek a kapcsolatot megteremtő vonása az egyéni élet pertikularitása. A civil társadalom ugyanannak az egyéni életvilágnak a megőrzéséért szerveződik, mint az alternatív mozgalmaknak harcosai, csak míg az előbbiek partikuláris motivációjukat a társadalomba belenövésük során szerzik meg, addig az utóbbiak – egy utópiából levezetve – tudatosan alakítják ki azokat. Nem is a motivációk egymásnak való megfeleltetéséből áll össze a köztük lévő kapcsolat, hanem pusztán a mindennapi élet jellegzetességéből, hogy benne található meg az életmegnyilvánulások három nagy osztálya: a cselekvés, a nyelvi és élmény-kifejezési együttes lehetősége. Míg mindezek biztosítják a kommunikáció folyamatos lehetőségét, addig a partikuláris problémák (pl.: az ipari üzemek szennyezése, közlekedési eszközök okozta ártalmak, a természeti környezet pusztulása, stb.) megegyezése biztosítja a megértés lehetőségét.

A civil társadalom szervezetei és az alternatív ökológiai mozgalmak közös felépítése az életlehetőségeket negatívan befolyásoló tényezők ellen az alternatív ideológia, értékrend terjedésének kezdőpontja. Alapja, hogy a „…. nyelvi szimbólumok jelentése világosabbá tehető a bevett – megélt interakciók felidézésével”. Az alternatív ideológia ebben az életösszefüggésben már nem utópia, hanem a régi társadalmi közmegegyezés holtpontjából való elrugaszkodás hatékony előmozdítója. A valamit, valamiért (jólétet a növekedés negatívumainak elviselésért) elv kompromisszumával szembeszegezve képes progresszív irányt nyújtani az indusztrializmus társadalmi következményeihez alkalmazkodás defenzívájához képest.

Egy pillanatra érdemes elgondolkozni azon, hogy az „alternatív értékrend személyiségbe épülésének” – az előbbiekben pozitív értéktartalommal jelzett programja rendelkezik-e relevanciával a társadalmi átalakulásunk sodrában kijelölt kardinális célok (pl.: szocialista helyett „igazi” demokrácia) vonatkozásában. Elsősorban azt kell tisztáznunk, hogy a folyamat eredményeként nem várhatunk radikális, forradalmi átalakulást. Az alternatív értékrend nem egyszerűen felváltja a jogállami keretbe foglalt pártelit-konkurencia által teremtett (nálunk csak mostanság megteremtődő) kínálathoz fogyasztói (= választói) viszonyulást, hanem csupán kiegészíti azt. A komplementer értékek egyszemélyben való megjelenése lehetővé teszi a kritikát anélkül, hogy a mindennapi élet lehetőségét biztosító társadalmi berendezkedést el kellene utasítani. A konfliktusok forrása a döntéshozó szervek funkcionális zavara, amelynek hátrányai a társadalmi együttélés hétköznapi formájában jelentkeznek. Így a reflexió sem a totális elutasítás aktusa. A radikális kritika a mindennapi élet normális menetébe ágyazottan tör a felszínre, amely így az organikus partikularitás értékeinek a figyelembe vételéért száll síkra, elutasítva a bürokratikus partikularitást, valamint a többségi akarat legitimációs alapjára támaszkodva (az egyénnel szemben) normatívan (jelen kontextusban: autoratívan) fellépő államhatalomnak való „…kérdezés nélküli engedelmesség és követőkészség hagyományos attitűdjét. A felértékelődő közvetlen politikai (és más jellegű) részvétel igénye a civil társadalom és az egy dimenziós ember szoció – kulturális kiteljesedéséhez vezet (nálunk vezethet).
 
  • Tetszik
Reactions: Kopi2000

szpg9

Well-Known Member
2017. december 17.
1 688
1 195
113
Visszatérve az eredeti kérdésfeltevéshez, azt mondhatjuk, hogy azok az alternatív-ökológiai mozgalmak játszhatnak fontos szerepet az új környezeti érzékenység kialakításában, amelyek sikerrel oldják meg a civil társdalomba betagozódás feladatát. Azok a kezdeményezések viszont, amelyek csak a tömegtájékoztatáson, publicisztikán keresztül próbálnak mozgósítani, kénytelenek olyan fogalmazást, érvelést alkalmazni (az ökológiai problémát gazdasági konfliktussá átfordítani), amely érthetővé teszi a törekvések célját, előjelét – pusztán a fogalomhasználat ismerőssége kapcsán. Jól ismert eljárás ez a pártállami időkből, a BNV elleni tiltakozó akciók kapcsán. Akkor a politikai demokratizálódás általánosan elismert kívánalma forrasztotta egybe az ökológiailag elkötelezett magot a támogatóik szélesebb körével. De már az időszak tárgyalásánál felhívtuk a figyelmet arra, hogy a szélesebb értelemben vett mozgalom hagyományos értékek mellett konstituálódott, amelyek nem voltak képesek garantálni az ökológiai elvek mélyebb meggyökerezését. Egy ilyen stratégiára építve a rendszerváltás után is lehet nagyobb tömeghatást elérni, de szintén nem az ökológiai szemlélet rendezőelve alapján. Talán a magyar társadalom, égető környezetvédelmi (és társadalmi) problémái megoldásához – és az alternatív-ökológiai mozgalmak súlyának hosszú távú növekedésének – jobban kedvezne, ha az ökológiai értékek beépülnének a lakosság személyiségébe.

Az atomkonfliktus szűk körben maradó kitárgyalása azt is mutatja, hogy e probléma még nem tudatosult a társadalomban (a mindennapi élet partikularitásában még nem jelentkezik), a „vita” súlypontja a szakemberek és a zöldek között helyezkedik el.

Jóllehet mindez előkészítheti egy társadalmi mozgalom kialakulását, de a problémakomplexum gazdasági racionalitás fogalomrendszerében megfogalmazódása inkább arra utal, hogy pillanatnyilag egy rendszerelvű „pressure group” van kialakulóban a populista (életvilág – védelem – centrumú) tiltakozás megszerveződése helyett. Mindezekből a kilátásokból arra következtethetünk, hogy egy, a BNV elleni küzdelemben kvázi – professzionalista aktivista mag kényelmesen, „felülről” szervezi a tiltakozást, amely az eltérő vélemények mentén polarizációt ugyan okozhat, de nem segíti betagozódásával a – magántársadalmi szinten – a horizontális kommunikáció, információ-áramlást. A próféciákkal ellentétben 1991-ben az érdeklődés előterében nem az atomvita állt; még mindig a BNV kapcsán rajzolódott ki az újra felfedezett nemzeti ökológiai konfliktus.

Az újra felfedezett konfliktus sajátossága volt, hogy nem szerveződött az ökológiai mozgalmak megmaradt magja köré egy nagyobb súlyú társadalmi mozgalom, mint ahogyan az várható lett volna a rendszerváltás előtt történtek ismeretében, amikor is a vízlépcső-ellenes mozgalmak képviselték egyedül hitelesen saját álláspontjukat (kézenfekvő lett volna, hogy a probléma újra köztudatba kerülését egy újabb mozgalmi csúcs követi).

Természetesen nem vonhatunk közvetlen párhuzamot a rendszerváltás választóvonalának két különböző oldalán álló történések között. Míg a rendszerváltás előtt egy új politikai részvétel biztosította a tömegtámogatást, addig a rendszerváltás után a tiltakozó mozgalmaknak már más dimenzió adhatott volna aktualitást: mégpedig az állam társadalmi ellenőrzésére a demokratikus keretek adata formális lehetőség tartalommal való kitöltése. Azaz – legalább a nagy horderejű ügyek esetében – a mozgalmi tevékenység nem lenne más, mint a civil társadalomfelsorakozása a kormány által képviselt irányvonal mellett / ellenében. Láthatjuk, hogy egy ilyen mozgalmi tevékenységben nem lenne szerepe az alternatív ideológiának. A civil társadalom hagyományos akcióformájához kötődne, a közéletben való részvétel polgári ideológiája, alapvető emberi jogok alapján. Nálunk az alternatív mozgalmak közvetlen előéletükből kifolyólag lettek volna a legalkalmasabbak a polgári erények alapján konstituálódó mozgalmak megszervezésére.

De az események kapcsán mégsem indult el a mozgalmi élet fellendülésének új hulláma. Közbevethetjük: bizonyára azért, mert a közélet más, legitim szereplői (kormány, pártok) fellépése az ügyben megfelelően, hitelesen képviselte a társadalom álláspontját, így az egyén számára, a kollektív cselekvés helyett racionálisabbnak tűnt a passzivitás.

E magyarázat azonban túlzottan leegyszerűsítőnek tűnik, mivel a civil társadalmat egy homogén érdekű, azonos érintettségű alakulatnak tételezi. Ez koránt sincs így, mivel az erőmű „C” variáns szerinti üzembeállítása (a konfliktus forrása) eltérően érintené az egyes régiók lakosságát. Lenne, akinek egyéni életlehetőségeit szűkítenék a vált vagy valós hátrányok (erdőgazdálkodásra, mezőgazdaságra, halászatra, pszichikumra gyakorolt negatív hatások) és lennének olyanok, akiket csak nemzeti sérelemként, kizárólag érzelmi, pszichikai síkon érintene a folyamelterelés hullámverése. (Itt lehetne nagyobb szerepe a személyes meggyőződésbe épült alternatív értékrendnek, de nem, mint a civil tiltakozás morális kötelességének az igazolása – azt a polgári társadalom eszménye biztosítja -, hanem mint a konfliktus határozott értéktartalmú megélésének alapja). Korántsem simultak el a közelmúlt ellentétei, amelyek szintén inhomogén ítéletek forrásai. A feltűnő inkább az, hogy ezek a különbözőségek nem nyertek kollektív cselekvésekben határozott artikulációt.

Annak okát, hogy a konfliktus rendezésére miért nem éledtek fel az állampolgári mozgalmak, nem a problémakezelés intézményes rendezettségében, hanem a rendszerváltás után kialakult társadalmi – politikai helyzet sajátosságaiban kell keresnünk. Elemzésünk, a megközelítés eredményeként a mozgalmak életciklusainak változását a társadalom átstrukturálódásának folyamatával együtt értelmezi. Ebben a keretben a mozgalmi működés úgy jelenik meg, mint a politikai rendszer és az állampolgári részvétel olyan kölcsönviszonya, amelyet nem az elvont, formális lehetőségek, hanem a tényleges hatás gyakorlásának tényleges valószínűsége fog determinálni. Természetesen, ebben az esetben azt vizsgáljuk, hogy a rendszerváltás után mely folyamatok azok, amelyek a nem konvencionális társadalmi nyomásgyakorlás lehetőségét befolyásolják.

A rendszerváltás és a pártstruktúra kiépítése körül megfigyelhettük a magyar politikai élet ideologizálását. A késő – állampárti pragmatikus – autoriter politikai rendszer helyét betöltendő, egy, a tradicionális ideológiák (keresztény, konzervatív, nép-nemzeti, urbánus-liberális) szerint polarizált politikai tagoltság van kialakulóban. Emiatt a környezetvédő alternatív mozgalmak nehéz helyzetbe kerültek. A késő-állampárti éra ideológiailag neutrális légkörében az alternatív ideológiával nem álltak szemben más, jelentős identitásképességgel rendelkező ideológiák, így az ideológiai konfliktusok észlelése nem törté meg a konkurens ideológiák prizmáján. Ellenben a rendszerváltás során és utána jelentkező ideologikus szemlélet előszelektálja a problémákat és gátolja a konfliktusok (pl.: ökológiai) pragmatikus megoldását, amely már önmagában is a kozmopolita alternatív mozgalmak elszigetelődésének, marginalizálódásának irányába hat. Erre az alaphelyzetre szuperponálódnak az alternatív mozgalmak társadalmi súlyának változását meghatározó további hatások.

A rendszerváltás tájékán általános volt az a nézet, hogy a politikai rendszer demokratizálódása megteremti az utat – pressziótól megszabadult civil társadalom kibontakozására. E felfogásukban implicite megnyilvánul a politikai átalakulásukat kísérő kedvelt szlogen, amely szerint elegendő kiépíteni a demokratikus intézményrendszert és ez elegendő garancia lesz arra, hogy az új társadalmi viszonyok közé demokratikusan integrálódjon a társadalom. Ennek a folyamatnak a kezdőpontja a parlamenti választások, míg végpontja a helyi hatalom megteremtése az önkormányzati választások. („Az új önkormányzatok megalakításával befejeződik a rendszerváltás.”) Ezzel az optimista jövendöléssel a problémánk csupán csak az, hogy nem látjuk biztosítottnak, hogy egy politikai intézményrendszer önmagában képes-e a leváltotthoz képest minden szinten minőségileg más rendszerintegrációt létrehozni?
 
  • Tetszik
Reactions: Kopi2000

szpg9

Well-Known Member
2017. december 17.
1 688
1 195
113
A többpártrendszer bevezetésével kétségkívül minőségi változás jött létre, mivel megvalósult a pártprogramoknak az a változatos kínálata, amely megteremti a választópolgárok részére – a választás lehetőségét. Ez az intézmény fontos ugyan, de nincs közvetlen összeköttetésben a társadalommal. Persze nem szabad drasztikusan elkülöníteni a civil társadalomtól a törvényhozást, hiszen ez utóbbi mozgásterét meghatározó jogszabályok kidolgozásával indirekt módon jelentős hatást tud gyakorolni az autonóm polgári kezdeményezések cél-horizontjára. De mindenképpen a hatalom helyi szintjein történő változások azok, amelyek közvetlenebbül befolyásolják a civil szféra szervezeteinek érdekérvényesítési lehetőségét. A következőkben éppen ezért azt vizsgáljuk, hogy a demokratikus választások mennyire érintették a társadalom egészét.

Igenlő válasz adása korántsem triviális. Mert könnyen beláthatjuk, hogy a demokratikus intézmények valódi, hiteles működéséhez (mert működni képesek antidemokratikus módon is) szükséges előfeltétel, hogy létezzen egy demokratikus kultúra, amely meghatározza az intézmények képviselőinek, alkalmazottainak a viselkedését a nem szabályozott területeken addig, míg a teljes demokratikus intézményhálózat kiépítésre kerül, beleértve a hatalom (helyi vagy országos) természetes ellensúlyának számító civil társadalom megizmosodását. A magyar átalakulás bizonytalanságát jellemzi, hogy a demokratizálódás biztosítékát (a többi feltétel hiányában) egy olyan demokratikus viselkedésű kultúrában kell látnunk, amely jóformán csak szándék szintjén valósult meg. Ilyen értelemben az átalakulás mindaddig féloldalas marad, míg be nem fejeződik (az intézményrendszer és a gazdaság átalakítása mellett) a Kádár rendszer paternalista, intoleráns, tekintélyelvű, hivatali kultúrájának megváltoztatása, amelynek hatása jóval túlterjedt az intézmények falain és mélyen átitatta a társadalom mindennapi kultúráját is. A probléma az, hogy ennek a hivatalnoki magatartásnak jelentős szerepe van a rendszerváltás felülről kezdeményezett és megvalósuló forradalmában, így megvan az esélyünk arra, hogy ez a jelentőség (mely a lojalitás és az informális kapcsolatok jelentőségének fennmaradásában látszik) maradandó torzulásokat okoz a demokratikus intézmények használatában / használhatóságában. Hasonlóan a meghaladni kívánt rendszerhez, ahol is a formális jogok és a tényleges lehetőségek korántsem voltak egymással szinkronban. Könnyedén létrejöhet egy a múlt századihoz hasonló struktúra, amelyben a régi rend (akkor a feudalizmus) helyét az új elven szerveződő elit (akkor társadalmi osztályok) töltötték ki, aminek eredménye az volt, hogy az új világ modernként és demokratikusként értelmezte magát, míg a régiek szemüvegén keresztül szemlélte fő konfliktusait. Természetesen, mindezek az állítások csupán hipotetikus jelentőséggel bírnak mindaddig, míg nem a társadalmi élet arculatát meghatározó érdekből vezetjük le azokat.

A magyar átalakulás sajátos arculatát az alkotta, hogy ugyan a Kádár rendszer tagozódása (mivel nem teljesítette a fogyasztási elvárásokat), általánossá vált, de ez nem kötődött semmilyen ideológiához, amely meghatározta volna a pozitív társadalomépítés arculatát. Ez a tünet jellegzetesen ahhoz a politikai érdekhez köthető, amelyet méltán rendelhetünk az államszocializmus időszakához. A politikai rendszer funkcionális jelentőségét az adta, hogy képes kielégíteni a fogyasztói igényeket, míg a legitimitást a kommunista társadalom biblikus, érték-racionális mozzanata biztosította. Létrejött egy olyan struktúra, amelyben az érték-racionális elem nem a formalizált tényleges működésben megfigyelhető cél-racionális támasztékául szolgált. Emiatt az értéktudat nem a rendszer értéktartalmával, hanem a fogyasztást kielégítő képességével kapcsolódott – a mindennapi szint szürke társadalmi szerződésében – össze. A Kádár kor „polgárosodása” így nem zoón politikonokat vagy civiseket teremtett, hanem inkább egy ma már megmosolyogtató hedonizmust.

Természetesen egy ilyen statikus modellben, ahol nem a társadalmi alrendszereknek a modern értelemben vett jól működését biztosító funkcionalitás lesz a társadalmi funkció nélküli (illetve csak pertikuláris törekvéseket illetően funkcióval rendelkező) értékracionalitás és a valódi teljesítményekkel rendelkező funkcionális működés értékvonzata közötti ellentét nem lesz racionálisan feloldható, mivel a társadalom empirikus működése látszólag az érték-racionális peremfeltételek érvényességét biztosítja (bár nem sok köze van hozzá), míg a funkcionalitásból következő értékkonvenciók – legjobb esetben is csupán másodlagosak maradnak.

Ha történtek is próbálkozások az érték-racionális és a funkcionális elemek összehangolására a társadalmi intézményrendszeren belül, e reformok meglehetősen felmás eredménnyel zárultak. E kudarcok látványosan jelentkeztek az érdekképviseleti szervek reformja során, amikor is az addig felügyeleti szervként működő szervezetek jogkörét ajánlási, illetve irányelv kiadási joggá szűkítették. Mindezek a valódi érdekképviseletet megteremteni kívánó próbálkozások meddők maradtak, mivel az átalakítás csupán a jogkörök újraelosztását jelentette, és az önálló cselekvés fonalát pedig keresztülmetszették – a korábbi intézményesített alá-– fölérendelést reprodukáltak – a bürokratikus hatalomgyakorlás formailag már csak informális csatornákon keresztül lehetséges, de a „hatalom logikája” szerinti módjai.

A „hatalom logikája” – a kafkai kastély – sokszor misztifikált fogalmainak konkrét jelentése ebben a jelentésben tetten érhető. A felülről való demokratizálódás teremtsen is akárhány közvetítő láncszemet a csúcs-hatalmi szervek, és a társadalom között nem vezet igazi autonóm társadalmi szerveződések kialakulásához, hogyha fennmarad a hierarchikus egymásfelettiség homogén piramisa. Ez a homogenitás minősíthető a szolgálati út grádicsainak kikerülhetetlenségében, ahol már az alsóbb szinten tudni – ismerve a felettes szervek érdektelenségét (eltérő érdektelenségét) -, hogy „ez nem fog menni/”. De megemlíthetjük az információ felülről lefelé történő áramlását, mint a hierarchikus viszonyok konzerválásáért felelős kerékkötőt, amely a kvázi - autonóm szervezeteket is érdekeltté teszi – többlet információ reményében – a formalizált kapcsolatoknál is fontosabb informális jó viszony kialakítására. Így leginkább érdekképviseleti szerveink saját működésük karikatúrájává a felsőbb elhatározások helyességéről való meggyőzések formáivá váltak, s működésük aforisztikus összefoglalója lehet az ismerős érv, amelyet az érdekképviseletek egyikével szegeznek éppen szembe: „nem jól látja az elvtárs”.

A vízlépcső ügyében is megnyilvánult a hivatalos társadalmi szervezetek tehetetlensége, képviseltek érdekképviseletének lehetetlensége. Feleslegesen szervezett a Hazafias Népfont (HNF) a Hidrogeológiai társasággal ankétot a vízlépcsőről, mivel az nem lehetett az eltérő vélemények értékelésének képviseletének a fóruma, csupán a társadalmi szervezet statisztikákban megjelenített, értékelt tevékenység. A rendezvény során felmerült kételyek, ellenérvek egyikét sem foglalták bele az illetékesek felé továbbított „ajánlásokat” tartalmazó jegyzőkönyvbe.
 

szpg9

Well-Known Member
2017. december 17.
1 688
1 195
113
Később az alternatív-ökológiai mozgalmak tevékenységének hitelét nagymértékben támogatták azok a dokumentumok, amelyeket rendszeresen publikáltak szamizdat kiadványaikban. Nem legális úton jutottak hozzá a közölt iratokhoz, hanem az ezeket birtoklók, lelkiismeretüktől vezetve bocsátották a Duna-kör rendelkezésére – megszegve ezzel a dokumentumok kezelésére vonatkozó szabályokat. A vízlépcsőről szóló anyagok titkosítása is egyetlen célt szolgált. Hogy ne lehessen a bennük megjelenő alternatív értékelésre támaszkodva fellazítani a nyilvános közlésre kerülő kincstári optimizmus monolit egyveretűségét. A szakintézményeken belül megfogalmazódó ellenvélemények megismerése hozzájárult – ha szűk körben is – az információ szerzés alternatív útjainak kiépüléséhez, amelynek szerepe társadalomtörténetileg jelentős esemény volt. Ugyanazokra az írásos anyagokra támaszkodva a mozgalmak képesek voltak – még ha más nyelven is beszéltek – az ismeretekre, a szakmai, hatósági vitákra hivatkozva kérni a döntés és a koncepció szakmai felülvizsgálatát. Az alternatív nyilvánosság jótékony hatása volt az is hogy nem lehetett a kételyt elutasítani arra hivatkozva, hogy nem ismerik a hivatalos szakértői vélemények, szakhatósági értékelések garmadáját, ezért alaptalan és destruktív mindenféle ellenkezést. Egy demokratikus vitakultúra és döntéshozatali eljárás esetén az ismeretanyag középrésze meg kellett volna, hogy teremtse a megtárgyalandó témák, kérdések körét. Nálunk erre, akkor nem volt lehetőség. Az alternatív nyilvánosság megteremtőinek tevékenységét adminisztratív úton korlátozták. Munkájuk viszont nem maradt hatástalan. Attitűdjük ifjúsági szubkultúrákba épülve őrjöngésszerűen tartották felszínen tevékenységük által meghonosított értékeket egészen addig, míg az átalakulás időszakában korábbi, elszigetelt akcióik egy demokratikus társadalom biztosította érdekképviseleti lehetőségének előképévé váltak.

A magyarországi átalakulás nehézségét ugyanaz jelenti, mint ami a múltban megakadályozta a társadalomban felbukkanó érdekek arányos megjelenítését a döntési folyamatokban. Nevezetesen azt, hogy olyan monolitikus hatalmi berendezkedést kell lebontani, amely nem volt képes integrálni a társadalmat, hanem azt lefolytatva kvázi – függetlenül exisztált. A kérdés az, hogy a magyarországi rendszerváltás – amely az intézményrendszer belső átalakulás révén konszolidáltan viharos társadalmi megrázkódtatás nélkül zajlik, hasonlítható-e a Kádár korszak reformfolyamatához, amelyet az előzőekben tárgyaltunk. Észre kell vennünk, hogy vannak sajátságok, amelyek rokonítják egymással a két folyamatot. Mindkettő az intézményrendszer átalakításával próbálja megteremteni a „kontaktust” az „elveszett” társadalmi testtel. Jól megmutatkozik ez a demokrácia fogalmának – rendszerváltás utáni – tartalmában.

A demokrácia ebben a megközelítésben egy olyan politikai berendezkedést jelent, amelyről a választásokon résztvevő polgárok döntenek, míg a távolmaradók lemondanak demokratikus jogaikról. Nem kell különösebb bizonyítás ahhoz, hogy belássuk a demokráciának ez egy meglehetősen szűk értelmezése, amelyet csak politikai demokráciaként, és nem társadalmi berendezkedésként tekinthetünk. Nyilvánvaló, hogy ez az értelmezés egy felemás társadalmi integrációt takar, amelyben az egyéni érdekek megjelenítése a politikai program-alternatívák közötti választás közvetítésével jelentkezik, majd megnyilvánul a választott képviselőtestületek munkájában. Ez az érdekmegjelenítés akkor lenne képes (elméleti, ideális esetben) kifejezni az egyéni érdekek fluktuációját (népakaratot), ha a kinyilvánított egyéni preferenciák közvetlenül megjelennek a pártok döntéseiben. Ezzel a feltételezéssel éljünk a demokrácia populista felfogásához, amely azonban a magyar pártrendszer sajátosságai miatt nem alkalmazható (leginkább az amerikai politikai mechanizmusok leírására alkalmas ez a modell).

Bármennyire is a közérdek nevében lépnek porondra pártjaink, megfigyelhető, hogy értéknek az olyan következetes politikai irányvonal követését tartják, amely nem közvetíti a közhangulat változását, ugyanis annak figyelembevétele nem teszi lehetővé a „felelős politizálást”. A politikai természetű érdekek szubjektumai a pártok, az érdekek konfrontációjának terepe pedig a parlament. Ez a következménye a pártok egyértelműségének, eklektista jellegűknek, így a politikai programok előállításában kulcsszerepe van a pártokon belül zajló folyamatoknak. Ebben az összefüggésben viszont csak akkor remélhetjük, hogy a pártok mégiscsak képesek az egyéni érdekek képviseletére, ha feltételezzük, hogy a priori módon meghirdetett programok sikeresen fejezik ki a társadalomban is létrehozható érdek-konszenzust. E magyarázat szerint a pártok belső érdekegyeztető folyamatai a társadalmi érdekegyeztetés megkettőződése, ami nyilván nem lehetséges, mert akkor a pártokat kis mikroméretű nagytársadalomként fognák fel, elvonatkoztatva szervezeti egyezségükből fakadó külön-érdekeiktől. A gyakorlatban pusztán oda vezet, hogy a társadalmi érdek ködtartalmú felismeréseit próbálják meg deduktív módon ráerőszakolni a társadalomra. Természetesen nem kívánjuk negligálni a pártok értékmegjelenítő képességét, csupán arra szerettük volna fektetni a hangsúlyt, hogy bemutassuk a bennük megvalósítható érdekérvényesítés korlátait. Általánosan: a pártok nem alkalmasak a bennük megvalósítható érdek megjelenítésére. Maguk csupán olyan általános érdekek képviseletét képesek ellátni, amely következtében csak annak nő meg a lehetősége, hogy maguk az egyének realizálhassák az érdekeiknek megfelelő cselekedeteket.

Bármit is tételezünk fel, látnunk kell, hogy a politikai demokrácia önmagában nem képes az egyéni érdekek képviseletére, ezért fel kell építeni azokat a csatornákat, amelyeken párhuzamosan folyhat az érdekmegjelenítés és – egyeztetés processzusa. A kívánalmak körének ilyen kijelölésével a helyi, önkormányzati adminisztráció kapcsolatrendszerének feltárására kell helyezni a fő hangsúlyt. Különös figyelmet kell szentelni annak a kérdésnek, hogy milyen lehetőség van a pártoknak és a lakosságnak az önkormányzatok felé irányuló érdekmegjelenítésre és – érvényesítésre.

Az önkormányzati rendszer kiépítése megteremtette az elvi lehetőségét egy társadalomközpontú közigazgatás megvalósulásának. A deklarált célok megvalósulása – egyáltalán megvalósíthatóság – kétséges. Az önkormányzati rendszer neuralgikus pontja nem szervezeti, hanem genetikai eredetű probléma. A hierarchikus felépítésű tanácsrendszer hatalmi bázisának felbomlás után a pártok képviselőiből szerveződő testületek foglalták el az akaratképzés kiindulópontját képező pozíciókat. Tehették ezt azért, mert a civil társadalom regenerálódása nem volt olyan gyors, mint a politikai szféra újjászerveződése. Ezzel a pártok minden helyszínen lépéselőnyre tettek szert a civil társadalommal szemben. A továbbiakban ők lehetnek az önkormányzatok tulajdonosai, megszabhatják a centralizált apparátus átalakulásának, ellenőrzésének – a pártérdekeknek megfelelő – módozatait.
 
  • Tetszik
Reactions: Kopi2000

szpg9

Well-Known Member
2017. december 17.
1 688
1 195
113
UI.: 20 gépelt oldal volt az előző cikk terjedelme, 1992-93-ben írtam, a Miskolci Egyetem Filozófia Tanszékén. Eredeti címe pedig az volt, hogy

Környezetvédelmi mozgalmak?, Politikai mozgalmak?, Gazdasági szakemberek?. Pártpolitikusok?

Azért szedtem elő, mert az egyetem megkért, ha megvan a hosszabb változat (200 old. tanulmány, majd a linkjét azért feldobom ide annak is anno, még nálam és oda tudom adni digitalizált formában, akkor felteszik egy afféle tudástár oldalra. hát itt ezzel a rövidített verzióval próbálkoztam...Annak a címe meg:

Környezeti konfliktus (ok) a civil társadalom,

a politikai állam, és az alternatív – ökológiai

mozgalmak triászának erőterében