[BIZTPOL] Oroszország (a Szovjetunió utódállama)

Ahoz egyszer meg kell szálljanak egy rakás országot, mint az amerikaiak, hogy azok majd kitermeljék nekik azt a gazdaságot.

Oroszország az egy főre jutó természetes erőforrásokban messze a leggazdagabb. Teli vannak pénzzel.

Spanyoloknál mitől lenne mentség, valamikor övék volt a világ min. harmada (nem véletlenül beszél spanyolul Brazília kivételével egész Latin-Amerika, de a Fülöp-szk. is), és nem oda vitték az országuk javát, hanem onnan szedték össze!! Csak éppen ők is szarul hasznosították, így nem gazdaságfejlődés hanem zsugorodás, "fogyókúra" lett belőle.

Akkoriban valóban elk*rták a spanyolok. De ez épp erősíti azt, hogy az oroszok meg most cseszik el. Az olajpénzeket hülyén használják fel.

Sem társadalomlélektani, sem etnikai, sem történelmi, sem geopolitikai helyzetük még csak nem is hasonló. Az ország mérete, erőforrásai talán pariban vannak, de minden más szempontból az oroszok vannak rosszabb helyzetben. Nagyon sok kötetet meg lehetne tölteni csak a különbségek mibenléte, okai, viszonyai feltárásával, mégtöbbet az elméletek kidolgozásával amik Oroszország az USA-val azonos helyzetbe hozásának elméleti és gyakorlati hogyanjával foglalkozna.

Továbbra is azt tanácsolom, hogy olvass többet.

Épp azt mondom, hogy társadalomlélektanilag (=kulturálisan) különböznek. Részben épp emiatt vitte többre az USA, mint Oroszország. Ezért van nekik több pénzük haditechnikai fejlesztésre.

Az USA megerősödése saját társadalmi berendezkedéséből, az emberek mentalitásából, rátermettségéből stb. következett. Az, hogy a 2. VH után megszálltak országokat a jólétükhöz alig járult hozzá.

Igen.
 
  • Tetszik
Reactions: Robur
Nem fognak, mert az amerikai spanyolok nem akarnak Mexikóhoz tartozni. Még a mexikói spanyolok nagy része is szívesebben tartozna inkább az USA-hoz, ezért is szöknek át tömegesen, mert Mexikóban a drogkartellek és a korrupt politikusok miatt az erőszak és a szegénység szedi áldozatait. Az amerikai spanyoloknak esze ágában sincs ezt választani az amerikai álom helyett.
 
Oroszország az egy főre jutó természetes erőforrásokban messze a leggazdagabb. Teli vannak pénzzel.
Csak épp nem mindegy mennyire könnyű kitermelni. Amúgy meg tényleg tele vannak pénzzel, saját pénzzel, nem mások által megtermelttel.
 
Az USA megerősödése saját társadalmi berendezkedéséből, az emberek mentalitásából, rátermettségéből stb. következett. Az, hogy a 2. VH után megszálltak országokat a jólétükhöz alig járult hozzá.
Az egész EU vezetését rángatják. A legnagyobb konkurest vezetésének irányítás - ami GDP-ben és népességben is nagyobb, mint az USA - mégis hogyan nem jár brutális módon hozza a jólétükhöz?! A módszer bebetonozására meg helybe telepítettek hadosztályokat és atomfegyvereket is.
 
Nem az amerikaiak, hanem az oroszok irányítják Európa vezetését, Trump megmondta a tutit:

"Németország teljesen az oroszok irányítása alatt van. (...) Az energiájuk 60-70 százalékát Oroszországtól kapják majd egy új vezetéken keresztül, és azt mondja nekem, hogy ez normális, de én meg azt gondolom, hogy nem az. (...) Szerintem ez nagyon rosszat tesz a NATO-nak, ennek nem szabadna megtörténnie, és erről beszélnünk kell a németekkel. Ráadásul a németek alig többet, mint a GDP 1 százalékát költik a hadseregükre, miközben mi több mint 4-et. (...) Szerintem nagyon szomorú, hogy Németország ekkora olaj- és gázüzletet köt Oroszországgal. Azt mondják, hogy nekünk kellene megvédeni Európát Oroszországtól, miközben a németek sok - sok milliárd dollárt fizetnek ki az oroszoknak évente."

Még jó, hogy Trump hamarosan helyrerakja Putyint és megment minket ettől az áldatlan állapottól.
 
Gyorsan megnéztem, hogy miket írtak az elmebetegek meg beteges hazudozók akik az ignore listámon vannak, ugyanazt mint régen, hülyeséget meg hazugságokat. Szóval mint a nuki lerakóhely ellenőrzése után amit mondani szoktak: "zárjuk még le 50 évre, aztán újra megnézzük".
 
Jaja, szándékosan jól meg is embargóztatták magukat Európával, de ez is csak a maszkirovka része, mint tudjuk.
Az embargó az amikor blokád alá vonják az országot. A maszkirovka része az, hogy embargónak nevezik a szankciókat. A szankciókat pedig bármikor feloldhatnák, csak be kéne tartani a minszki szerződést. Azt amit nem csak a szankciók miatt kéne betartani, hanem azért mert nemzetközi egyezményben vállalták a végrehajtását.
 
Oroszország az egy főre jutó természetes erőforrásokban messze a leggazdagabb. Teli vannak pénzzel.

Akkoriban valóban elk*rták a spanyolok. De ez épp erősíti azt, hogy az oroszok meg most cseszik el. Az olajpénzeket hülyén használják fel.
I
Ha tényleg rosszul csinálják az oroszok, az az ő bajuk lesz, de ne te mondd meg az orosz tutit (gondolom fordított esetben rohadtul meg lennél sértve), hadd döntsék el ők maguknak, állítólag erről szól a demokrácia. Állítólag ...
 
Nem fognak, mert az amerikai spanyolok nem akarnak Mexikóhoz tartozni. Még a mexikói spanyolok nagy része is szívesebben tartozna inkább az USA-hoz, ezért is szöknek át tömegesen, mert Mexikóban a drogkartellek és a korrupt politikusok miatt az erőszak és a szegénység szedi áldozatait. Az amerikai spanyoloknak esze ágában sincs ezt választani az amerikai álom helyett.
Simán áthozzák a határon a népszokásaikat, ahogy pl az új Európaiak is Afrikából vagy a Közel -Keletről. Így lesz Új-México a jó öreg Usából, Európában legalább el vitáznak majd egy kicsit hogy törökök,vagy kurdok, szírek vagy szudániak legyenek -e hivatalosan majd.
 
Nem az amerikaiak, hanem az oroszok irányítják Európa vezetését, Trump megmondta a tutit:

"Németország teljesen az oroszok irányítása alatt van. (...) Az energiájuk 60-70 százalékát Oroszországtól kapják majd egy új vezetéken keresztül, és azt mondja nekem, hogy ez normális, de én meg azt gondolom, hogy nem az. (...) Szerintem ez nagyon rosszat tesz a NATO-nak, ennek nem szabadna megtörténnie, és erről beszélnünk kell a németekkel. Ráadásul a németek alig többet, mint a GDP 1 százalékát költik a hadseregükre, miközben mi több mint 4-et. (...) Szerintem nagyon szomorú, hogy Németország ekkora olaj- és gázüzletet köt Oroszországgal. Azt mondják, hogy nekünk kellene megvédeni Európát Oroszországtól, miközben a németek sok - sok milliárd dollárt fizetnek ki az oroszoknak évente."

Még jó, hogy Trump hamarosan helyrerakja Putyint és megment minket ettől az áldatlan állapottól.

bort iszik és vizet prédikál ?? (egyébként áruld már el hogy ha nem az oroszoktól veszi .. akkor kitől vegye? )

http://hvg.hu/gazdasag/20180111_Az_...rt_orosz_gazt_vesz_mikozben_maga_is_ezt_teszi
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Ma kiadták a szlovákok az FSZB-nek Aszlan Jandijev csecsen terroristát, aki Samil Baszajev csecsen terrorista bandájában volt. Nevéhez több gyilkosság, merénylet kötődik. Sajnos Oroszországban felfüggesztették a halálbüntetést még Jelcin alatt. A terroristák mást nem érdemelnének mint kivégzést.

Nem adták volna ki, ha esély van rá, hogy halálra ítélik. A legtöbb terroristánál meg úgyis megodják, tárgyalás meg ilyen szarakodás nélkül Szu-34-gyel és társaival.
 
Ma kiadták a szlovákok az FSZB-nek Aszlan Jandijev csecsen terroristát, aki Samil Baszajev csecsen terrorista bandájában volt. Nevéhez több gyilkosság, merénylet kötődik. Sajnos Oroszországban felfüggesztették a halálbüntetést még Jelcin alatt. A terroristák mást nem érdemelnének mint kivégzést.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Jó lesz ennek szibériában is, majd összezárják valakivel akinek a rokonát csecsenek ölték meg és onnantól el van intézve. Másnap már közelről nézi az olvadó permafrosztot.
 
Érdekességként. Hasznos olvasmány magyarul. Van benne elgondolkodtató elmélet. Ma már csak a liberalizmus maradt, mint politikai eszme, ennek is az utódja a posztliberalizmus.
Ami felszámolta a politikai rendszereket, végül önmagát...
Eljutatt egy sci fik által megelevenített világba...

Dugin: A negyedik politikai eszme

http://www.tradicio.org/kvintesszencia/dugin4pt.htm