[BIZTPOL] Magyarország

Szerintem több vasat tartunk a tűzben. Nem kell nekünk elkötelezni vagy magunkra haragítani senkit.
Ha több vasat tartasz a tűzben az pont a nem elköteleződés jele. Nem úgy mint a romulánok akik most nagyon egy lapra játszanak vagy ha már vasnál vagyunk akkor csak 1-et ütnek.
 
A magyar és a horvát hálózatot összekötő interkonnektor kétirányúsításával Horvátország 2019 végére lehetővé teszi, hogy Magyarország gázt vásároljon tőle - mondta Szijjártó Péter szombaton az MTI-nek telefonon Dubrovnikból, miután tárgyalt folytatott Tomislav Coric horvát környezetvédelmi és energetikai miniszterrel.

A külgazdasági és külügyminiszter hozzátette, elkezdődtek a tárgyalások a krki LNG-terminálról (cseppfolyósított földgáz-terminálról) vásárolható gáz áráról is. A miniszter szerint Magyarország nemzetbiztonsági és gazdasági érdekeit is az szolgálja, ha minél több forrásból tudja beszerezni a gazdaság működtetéséhez és a lakosság igényeinek kielégítéséhez szükséges gázmennyiséget.

Szijjártó szerint legkésőbb 2020 végén lejár a jelenleg hatályos magyar-orosz gázvásárlási megállapodás, ami teljesen új helyzetet teremt majd, és amelynek nyomán Magyarország teljesen új forrásokat tud bevonni a gázellátásába.
https://444.hu/2018/09/01/jovore-horvatorszag-felol-is-johet-a-gaz-magyarorszagra
 
  • Tetszik
Reactions: blitzkrieg
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/putyin-orban-bank-szovetseg.669077.html
"Moszkvából Budapestre teheti át a székhelyét a Nemzetközi Beruházási Bank nevű orosz állami bank. Az Orbán-kormány ahol tudja, segíti az oroszok terjeszkedését."

Lényeg Eurázsia egyik bankjának regionális székhelye is itt köthet ki a kínai nagy bank után !

Magyar sakk lépések az Eu sakk táblán Macron vs Orbán az EP választások össze csapó erők két jelképes vezetője.

A nagy Európai játék előtt újabb futó lépés jelentkezünk Türk népi tanács. Iszlám és török kártya kijátszva.
http://mandiner.hu/cikk/20180903_or...n_a_keleten_felemelkedo_allamok_meghatarozoak

http://hvg.hu/itthon/20180903_Duborog_a_szittyaszumomagyar_diplomacia_KozepAzsiaban

HVG nálam hallgattassék meg másik fél is! Ők is elismerik magyar gazdaság jól járhat ezzel.
Mért fontos ez ? Biztonság politikailag iszlám fundamentalisták lába alól kivan húzva a talaj ha hazánkat akarják célban venni. Erdogán és a törökök erről gondoskodnak.
 
Biztos, hogy ki van húzva alóluk a talaj?
Nem lehet, hogy csak hátul vagyunk a listán?
Ez már nem a 70-es 80-as évek...
 
Biztos, hogy ki van húzva alóluk a talaj?
Nem lehet, hogy csak hátul vagyunk a listán?
Ez már nem a 70-es 80-as évek...
Nem hiszem, hogy hátul lennénk, amikor jöttek a migránsok hirtelen jöttek sokan de olyan hirtelenséggel zárójelbe is rakta őket valaki.
Más: Trump nem akar ide jönni vagy mi nem akarunk odamenni? Ha jól emlékszem pedig itt európában de legalábbis KKE-ban Orbán támogatta őt egyedül.
 
Biztos, hogy ki van húzva alóluk a talaj?
Nem lehet, hogy csak hátul vagyunk a listán?
Ez már nem a 70-es 80-as évek...
EU és a németek alol szerintem ki van húzva a talaj
Mi milyen listán vagyunk hátul? A múszlim inváziós listára gondolsz. Válasz valószínűleg igen, de minden attól is függ, hogy adott ország mennyire puha célpont !
 
Nem hiszem, hogy hátul lennénk, amikor jöttek a migránsok hirtelen jöttek sokan de olyan hirtelenséggel zárójelbe is rakta őket valaki.
Más: Trump nem akar ide jönni vagy mi nem akarunk odamenni? Ha jól emlékszem pedig itt európában de legalábbis KKE-ban Orbán támogatta őt egyedül.

Igen de Trump politika érdekei gyökeresen ellentétesek az Orbáni érdekekkel. Jelen folyamatok szerint a magyar kormány nemet mondott a Három tenger elképzelésre!
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Orbán már mehetne Washingtonba, de akkor az amik kérnének vmit. Inkább kivár, az idő most neki (nekünk) dolgozik.
Orbán tudatosan készíti elő az Euróázsia opciót ! EU-ban lévő ellenségeivel szemben ez a legkomolyabb adóász ! Amerikai és magyar érdekek messze állnak egymástól. USA a térségünkben Romániát választotta. Földrajzi helyzetünk és orosz sajátosságok miatt Putyin sokkal jobb opciókat képes számunkra felajánlani ! Egyfajta kirakat precedens államként is felhasználva minket !
 
  • Tetszik
Reactions: haubagoi and fip7
Hát érdemes elolvasni. :) Most így hirtelen pár mondat:

"Az egyik: román energia egy a Fekete-tengertől érkező vezetéken keresztül jut Magyarországra. Itt az Exxon Mobil végzi a kitermelést és kész folytatni a munkát. Sajnos, időközben Románia olyan törvényt hozott, amely 15 százalékos adót vet ki a rossznak tartott energiahordozókra."

"Hivatalba lépésem harmadik napján már látogatást tettem a CEU-n, hogy megmutassam, milyen fontos ez az intézmény számunkra. És ez ismét nem amerikai érdek. Ez Budapest és Magyarország érdeke. Ez az egyetem nem fog elköltözni. Ugyan miért akarják, hogy Bécsbe költözzön? Semmi értelmét nem látom. "

"Azt mondanom sem kell, hogy én a demokrácia elkötelezett híve vagyok, ami a joguralmat és a számunkra oly fontos szabadságjogokat – vallásszabadságot, szólásszabadságot, sajtószabadságot – jelenti, amelyek életünket irányítják. A mi országunk számos háborút vívott ezeknek a jogoknak a védelmében."

"Véleményem szerint Oroszország nagyon bomlasztó ország, nagyon bomlasztó vezetővel. Célja a bomlasztás, ami az Egyesült Államoktól távol áll. A mi országunk célja a segítségnyújtás, amit egész történelmünk bizonyít."

Szóval na, érdemes elolvasni az biztos.

Ez nagyon beteg! :0