A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Más sokadszorra magyarázom el neki. Vegytiszta trollkodás, amit előad. Simán ki lehetne vágni ezért.

Szerintem meg nem bűn, ha van aki meri használni a józan paraszti eszét. Az egy dolog, hogy te több technikai számadatot tudsz, de ettől még lehetsz nagyon buta ember is. Téged is simán ki lehetett volna már vágni innen legalább egy milliószor. Amit te itt most előadtál az nem más, mint véleményterror. Részemről befejeztem.
 
Annyi oldal lett, már azt hittem megint vettünk valamit... pedig csak a szokásos.
Van abban valami bájos, hogy ő akar mindig mindenkit kirúgni aki szerinte nem éri el az általa felállított "mércét". Az igazság az hogy még az életben nem verte jól képen valaki hogy kicsit ébredjen már fel. S itt eltűrik mert jó káder... Egyre inkább hányingerkeltő ez a magatartás.
 
Az meg csak egy mítosz, hogy egy modern mozgó háborúban mindent meg lehet védeni. Lehet, hogy egyesek számára kijózanító pofon, de ez fizikai képtelenség. Tessék már megnézni, hogy a HAWK vonal hol volt az NSZK-ban. Izé... Na ennyit a realitásokról. Csak akkor lennél képes minden egyes települést pár km-re védeni a határtól, ha 5-10-szer erősebb vagy, mint a támadó. De igazából talán még akkor sem. Ha meg ennyivel erősebb vagy akkor meg miről is beszélünk? Ilyen esetben pirézia fővárosáig meg sem állna a "védekező" fél támadása. A realitás az, hogy a feladott területek a győztes konfliktus után/alatt visszakerülnek az eredeti tulajdonosához. Aki szerint lehet úgy védekezni és védelmi erőt építeni, hogy nem adunk fel semmi területet az nincs magánál egészen szerintem. Ez több száz éve sem volt realitás, amikor lábon meneteltek a seregek nemhogy ma.

Szar ez a civileknek, ha lőnek vagy csak odamennek? Igen az. Csak lehetetlen feladatra nem készítünk fel haderőt, mert azt Isten pénze sem elég rá. Furcsa, hogy más téren milyen kockázatokat képesek felvállalni szívbaj nélkül az emberek - lásd autóvezetés és közlekedés - de egy ilyen megközelítésnél egyesek mégis verik a tamtamot, hogy ez elfogadhatatlan...

Akkor tudod védeni a városaidat és településeidet legjobban és kompletten, ha az ellenség területén tevékenykedsz és pusztítasz. Nézd meg Szíriát, Donbasszt, tök jól lerombolták igaz? Törökországban, Oroszországban, Usában, Izraelben esett valami kár? Nem. Itt volt téma tegnap Srebrenica, most akkor dobjam fel a lasztit hogy engedjük át Budapestet mert az a város majd elszív egy halom ellenséges katonát hogy kontrollálja? Mi meg körülötte szabadon mozoghatunk és áttesszük a fővárost Debrecenbe mint Kossuthék 48-49 telén, amúgy nagyon helyesen. A Pestiek majd megszívják mert kicsit deportálják, megerőszakolják, lemészárolják őket, éheznek kicsit, meg fáznak mert lerombolják a lakásukat, ki is fosszák. De sebaj mert a háború után majd visszakerül. Vagy nem.
Mennyivel egyszerűbb ha te kalézolsz maradva BP miatt mondjuk Szlovákia területén. A Börzsönyből fel Rózsahegyig vagy 130km az út, azzal kb ketté is vágod őket plusz behúzol vagy két repteret. Kassánál csinálsz egy zárást meg egyet valahol Zólyom környékén és lentebb pár kisebbet másodvonalas csapatokkal. Aztán Rózsahegy felől rá is fordulhatsz Trencsén majd tovább Pozsony felé. Sakk matt. Magyarországon meg sok kár nem esett.
 
Pedig még a közelmúltban is kerültek fel pl foszforbombázásokról videók, amiket "NATO szövetséges országok" indítottak. Mi lett? Semmi.

Magyar városok bombázásáról volt szó! NATO tagok vagyunk, EU tagok vagyunk, nem szíria! Szíriai konfliktust senki nem akarja lezárni, az most a fegyverek játszótere, ha akarták volna 2 hónap alatt elfoglalta volna egy koalíciós hadsereg!
 
  • Tetszik
Reactions: wolfram
Szerintem meg nem bűn, ha van aki meri használni a józan paraszti eszét. Az egy dolog, hogy te több technikai számadatot tudsz, de ettől még lehetsz nagyon buta ember is. Téged is simán ki lehetett volna már vágni innen legalább egy milliószor. Amit te itt most előadtál az nem más, mint véleményterror. Részemről befejeztem.
Annyi oldal lett, már azt hittem megint vettünk valamit... pedig csak a szokásos.
Van abban valami bájos, hogy ő akar mindig mindenkit kirúgni aki szerinte nem éri el az általa felállított "mércét". Az igazság az hogy még az életben nem verte jól képen valaki hogy kicsit ébredjen már fel. S itt eltűrik mert jó káder... Egyre inkább hányingerkeltő ez a magatartás.
Való igaz,Molni stílusa kissé (nagyon) fensőséges.De a legnagyobb baj vele-hogy túl sokszor van igaza:)Nameg,hogy van mire fensőségesnek lennie.HTÖ és egyébb irásai jol összerakott,hinypótló irások.És nehéz megszoritani,de azért meglehet.De ahoz tessenek érvelni,és példákkal alátámasztani.
 
Most sem sikerült semmit hozzá tenni az oldalhoz.
Szerintem meg nem bűn, ha van aki meri használni a józan paraszti eszét. Az egy dolog, hogy te több technikai számadatot tudsz, de ettől még lehetsz nagyon buta ember is. Téged is simán ki lehetett volna már vágni innen legalább egy milliószor. Amit te itt most előadtál az nem más, mint véleményterror. Részemről befejeztem.
Jó reggelt, a kommentek és a HTÖ az mi? Bizonyíték arra, hogy én és mások megtették. Te nem. Úgy, hogy kb. harmadjára van elmagyarázva a 200 db pancírós ökörséges kommented óta.
Való igaz,Molni stílusa kissé (nagyon) fensőséges.De a legnagyobb baj vele-hogy túl sokszor van igaza:)Nameg,hogy van mire fensőségesnek lennie.HTÖ és egyébb irásai jol összerakott,hinypótló irások.És nehéz megszoritani,de azért meglehet.De ahoz tessenek érvelni,és példákkal alátámasztani.
Konkrétan semmivel sem tudott érvelni. Se történelmi példákkal, se a megfelelő eszközparkkal, de semmivel. Csak mantrázza az ökörségét.
 
Hol? Mikor? Ki ellen? Ki intézte? Legyenek pontos adatok vagy az a válaszom hogy nem igaz! :) Gondolom egy nagyvárost bombáztak a senki nem ítélte el a dolgot!
A Donyeck név ismerős?
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: antigonosz
A támadásnak van egy fontos axiómája: nyílt terepen háromszoros túlerőben kell lenned az ellenséggel szemben, beépített területen pedig ötszörös túlerő kell ahhoz, hogy reális esélyed legyen a sikerre.
Ebből az alapigazságból következik,hogy egy zászlóaljal önállóan támadni nem nagyon lehet századerőnél nagyobb ellenséget. Egész egyszerűen a zászlóaljban nincs elég technika,ember és tűzerő.Az pedig,hogy csak állod az "ütéseket" de nem tudsz "visszaütni" halálra ítélt dolog.
Dudi, kérdeznék valamit tőled, vagy krisstől , íjásztól mint tisztektől. Tegyük fel van egy gldd, 1 hkz-vel, 1 tü o-val, 3 gl zlj-al, 1 -1 felderítő és pct századdal +egyéb mondjuk még egy osztály légvédelem vegyes. Ezzel rendelkezel adott körben, területen. Nem volna jobb háromfelé szedni ezt a mennyiséget és úgy 1 glzlj mellé 1 hk századot, 1 tü üteget, pct szakaszt, felderítő szakaszt rendelni fixen és ez a három a dd vezetése alatt rugalmasabban kicsit egymástól jobban eltávolodva (de nem túlságosan) manőverezhetne? Ha valamelyik elakad akkor a dd pk átirányítja a tartalékot vagy a 3 közül még egy ilyen harccsoportot vagy ezredet vagy mit.
 
A harcászat nem így működik(nem jut eszembe a megfelelő szó).Alapelvek vannak és az adott szituáció(az adott szituáció értékelésének is meg van a maga metódusa raj szinttől egészen haderő szintig) dönti el,hogy mia jó megoldás.Ilyen alap elv pl amit már említettem az erőfölény kapcaán vagy az,hogy támadásban mindig törekedni kell az erőkonncentrációra stb.
 
Most sem sikerült semmit hozzá tenni az oldalhoz.

Jó reggelt, a kommentek és a HTÖ az mi? Bizonyíték arra, hogy én és mások megtették. Te nem. Úgy, hogy kb. harmadjára van elmagyarázva a 200 db pancírós ökörséges kommented óta.

Konkrétan semmivel sem tudott érvelni. Se történelmi példákkal, se a megfelelő eszközparkkal, de semmivel. Csak mantrázza az ökörségét.
Akkor végy példát Hpapsrol,és türelmesen pontokba szedett érvekkel magyarázd el miért marhaság amit gondol.Hameg nem megy,lépj túl rajta.(mondom én,aki szintén hajlamos vagyok a hüle vitákba belemenni.Naja,könnyebb tanácsokat osztogatni,mint jó példával elöljárni...:))
 
  • Tetszik
Reactions: wolfram
És kikérem magamnak!Nem vagyok tiszt!:hadonaszos::hadonaszos::hadonaszos::hadonaszos::hadonaszos::hadonaszos:;););)
infantry-after-piss-up-officer-with-compass-infantry-sas-2822852.png
 
Való igaz,Molni stílusa kissé (nagyon) fensőséges.De a legnagyobb baj vele-hogy túl sokszor van igaza:)Nameg,hogy van mire fensőségesnek lennie.HTÖ és egyébb irásai jol összerakott,hinypótló irások.És nehéz megszoritani,de azért meglehet.De ahoz tessenek érvelni,és példákkal alátámasztani.
Soha nem is a tartalommal volt van a bajom hanem ezzel a magatartással amit meg mer magának engedni mert hátszele van... Egy trágyadomb a jelleméhezt kepest egy magaslat.
 
Dudi, kérdeznék valamit tőled, vagy krisstől , íjásztól mint tisztektől. Tegyük fel van egy gldd, 1 hkz-vel, 1 tü o-val, 3 gl zlj-al, 1 -1 felderítő és pct századdal +egyéb mondjuk még egy osztály légvédelem vegyes. Ezzel rendelkezel adott körben, területen. Nem volna jobb háromfelé szedni ezt a mennyiséget és úgy 1 glzlj mellé 1 hk századot, 1 tü üteget, pct szakaszt, felderítő szakaszt rendelni fixen és ez a három a dd vezetése alatt rugalmasabban kicsit egymástól jobban eltávolodva (de nem túlságosan) manőverezhetne? Ha valamelyik elakad akkor a dd pk átirányítja a tartalékot vagy a 3 közül még egy ilyen harccsoportot vagy ezredet vagy mit.

De,hogy kicsit konkrétabb legyek már beszéltük itt,hogy nekem személy szerint nagyon szimpatikus az a fajta felépítés amit a svédek találtak is.
20170328-mathel-Bataljon-068.jpg
 
Soha nem is a tartalommal volt van a bajom hanem ezzel a magatartással amit meg mer magának engedni mert hátszele van... Egy trágyadomb a jelleméhezt kepest egy magaslat.
Semmiféle hátszelem nincs.
Akkor végy példát Hpapsrol,és türelmesen pontokba szedett érvekkel magyarázd el miért marhaság amit gondol.Hameg nem megy,lépj túl rajta.(mondom én,aki szintén hajlamos vagyok a hüle vitákba belemenni.Naja,könnyebb tanácsokat osztogatni,mint jó példával elöljárni...:))
  • A HTÖ elég türelmes?
  • Első kettőre is az voltam.
  • Elnézését, hogy kőhülyékkel szemben elfogy a türelmem, amikor NEGYEDSZERRE magyarázom el neki. Konkrét és történelmi példákkal műszaki és gazdasági alapon is. Csak neki. Már megint. Pont olyan, mint a sötétzöldek csak légvédelem terén.
 
Soha nem is a tartalommal volt van a bajom hanem ezzel a magatartással amit meg mer magának engedni mert hátszele van... Egy trágyadomb a jelleméhezt kepest egy magaslat.
Nem a jellemével van baj,hanem a stilusával.Gerincesen kiáll a véleménye mellet,és nem változtatja a széljárás szerint.Ha nehezen is,de elismeri ha valamiben téved.Probléma az vele,hogy hamar elveszti a türelmét,és akkor elég irritáló lesz a stilusa.De szerencsére ez a szösszeneteiben nem jelenik meg.És valjuk meg,tényleg sok kiakasztó hüleség van a fórumon.Többek között nekem is vannak fix ideáim,it mások kiakasztó hüleségnek gondolnakam