A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Nehogy már vesztes ország szállítsa az IFV-t a világ első számú katonai hatalmának. :p:D

Trump egyik nap rájött hogy General Dynamics céget is jó lenne már megtámogatni egy nagyobb megrendeléssel, mert a többi amerikai hadipari cég már nyert eleget. És hogy Lynx tulajdonképpen egy európai termék, ezért adminisztratív eszközökkel megoldották, hogy kizárják....:cool:
 
Vagy jól páncélozott lesz vagy úszik!Annak pont nincs értelme,hogy amit úsztatni akarsz az a gyengébben páncélozott!Pont oda kell a páncél mert amíg úszik addig egy lassú céltábla!
Szerintem a moduláris páncélzat segíti a megfelelő kompromisszumok megkötését alkalmazó szinten is. Szerintem az úszóképes harcjárművek léte az a tény, ami az ellenfelet elgondolásában befolyásolja. Ha tudja a piros, hogy vannak ilyen járműveink, akkor kevésbé vagyunk kiszolgáltatva a műszaki csapatok elérhetőségének manőverszabadságunk fenntartása során. Nagyon ritkán kell erőszakos vizi átkeléssel kikényszeríteni a győzelmet, nem is nagyon fordult elő az elmúlt 70-80 évben, hogy dandárok tömkelege kelt volna át Dunán, Rajnán ilyen módon. De az elvi lehetősége az maga komoly tényező a stratégák fejében, legalábbis én így gondolom.
 
A GD majd fejleszt nekik új hk.-t. ;)
 
Trump egyik nap rájött hogy General Dynamics céget is jó lenne már megtámogatni egy nagyobb megrendeléssel, mert a többi amerikai hadipari cég már nyert eleget. És hogy Lynx tulajdonképpen egy európai termék, ezért adminisztratív eszközökkel megoldották, hogy kizárják....:cool:
Az is lehet, hogy pont a GD akar még a saját termékén reszelni, ezért idő kell még neki, így "adminisztratív eszközökkel" tolják a tesztek megkezdésének időpontját. Látszólag a németeknek kegyet gyakorolva azzal, hogy majd kitolják az időpontot.
 
  • Tetszik
Reactions: Törölt tag
Vagy jól páncélozott lesz vagy úszik!Annak pont nincs értelme,hogy amit úsztatni akarsz az a gyengébben páncélozott!Pont oda kell a páncél mert amíg úszik addig egy lassú céltábla!
:)
Melyik nagyobb célpont? a 4/5-ig alámerült úszó jármű, vagy az amelyik a pontonon csücsül? Ott ráadásul elég, ha a gyengén páncélozott pontont találod el, és akkor nem csak a járművet semmisíted meg, de megakasztod az egész átkelést. ;)
 
  • Tetszik
Reactions: rappali_

Nyilván erőszakos vízi átkelésnél nem pontonnal rongyolunk elöl, de azt jelenti, hogy a nagyon védett járművet erre a feladatra ott nem lehet alkalmazni. Nehogy megint vitázni kezdjetek...;)
 
Hasonló okok miatt mint az USA-ban szerintem nem német vas lesz.
Ezt hogy érted?

Sztem egy lassan, de biztosan kibontakozó európai - amerikai kereskedelmi háború miatt zárták ki őket. Trump a hazai ipart nyomatja, így blama lenne ha egy ilyen beszerzést német cég nyerne.

Nálunk ezt teljesen másképp van. Mi a német ipar erdekszférájában vagyunk, amit az utóbbi években jól ki is használtunk. Nálunk az lenne a meglepi, ha nem német cucc lenne.
 
  • Tetszik
Reactions: ibanez de bobadilla
Szerintem a moduláris páncélzat segíti a megfelelő kompromisszumok megkötését alkalmazó szinten is. Szerintem az úszóképes harcjárművek léte az a tény, ami az ellenfelet elgondolásában befolyásolja. Ha tudja a piros, hogy vannak ilyen járműveink, akkor kevésbé vagyunk kiszolgáltatva a műszaki csapatok elérhetőségének manőverszabadságunk fenntartása során. Nagyon ritkán kell erőszakos vizi átkeléssel kikényszeríteni a győzelmet, nem is nagyon fordult elő az elmúlt 70-80 évben, hogy dandárok tömkelege kelt volna át Dunán, Rajnán ilyen módon. De az elvi lehetősége az maga komoly tényező a stratégák fejében, legalábbis én így gondolom.

Igen ha az egész flotta úszuóképes.Ha nem akkor azzal nem nagyon vagy közelebb mert ahhoz,hogy ki tudd használni vagy nem veted őket harcba vagy Isteni szerencse kell,hgy ne legyenek olyan veszteségeik amik kizárják a sikeres úszkálást.

:)
Melyik nagyobb célpont? a 4/5-ig alámerült úszó jármű, vagy az amelyik a pontonon csücsül? Ott ráadásul elég, ha a gyengén páncélozott pontont találod el, és akkor nem csak a járművet semmisíted meg, de megakasztod az egész átkelést. ;)

Ma már kb mind1.De a vízi átkelésnek van egy olyan bája,hogy vízen kell haladnod egy állapotos tetű sebességével ami kb rosszabb mintha a terepen támadnál ahol ki tudod használni a terep adta lehetőségeket no meg már egy BMP áttörési sebessége is 50+km/h.Szóval ha választani kell akkor a jólpáncélozott szárazföldön mozgó nagy célpontban ülnék mint a vízen úszó ghyengén péncélozott kicsiben.És akkor a mai tűzvezető rendszerek és ATGM-ek pontosságáról nem is beszéltünk...
 
  • Tetszik
Reactions: Kishuszár
Igen ha az egész flotta úszuóképes.Ha nem akkor azzal nem nagyon vagy közelebb mert ahhoz,hogy ki tudd használni vagy nem veted őket harcba vagy Isteni szerencse kell,hgy ne legyenek olyan veszteségeik amik kizárják a sikeres úszkálást.
.

A moduláris páncélzat elméletileg segíthet abban, hogy az ellenség ne tudja mennyi járműved képes partot váltani műszaki erők támogatása nélkül. A harc során nem áll mindig rendelkezésére az ellenségnek az információ a mi lehetőségeinkről, kivéve, ha biztosan tudja, hogy híd nélkül nem váltunk partot sehol. Ez a tény az, ami befolyásolhatja őt az elgondolás kialakításában. Valószínűleg a legtöbb BMP, meg BTR soha az életben nem fog sehol harcban átkelni, de mögöttes területen harcérintkezéstől távol is képes átcsoportosításra kisebb vizeken, ha épp nincs ott híd, meg műszaki hidat vetni.
Voltam olyan gyakorlaton ahol Közép-Európai térségben lévő sok kisebb vízfelülettel felszabdalt területen ment a harc (szimulációban). Egyik fél sem rendelkezett úszó harcjárművekkel, hamar kiderült, hogy a műszaki tartaléknak nagy szerepe van. Mi ismertük fel előbb, gyenge tűzcsapásainkat a piros gyenge pontjára, a mélységből előrevont műszaki tartalékokra mértük. Hiába szorított, minket hátra, minden hidat felrobbantottunk, nem mert és nem tudott utánunk, jönni, mert nem volt elég műszakija több hidat verni. Egyet bírt rakni, attól meg félt, hogy azt is leromboljuk, nem mert tovább jönni, pedig teljes fölényben volt, de a gyenge pontján eltaláltuk. Nagyon jó csata volt...
 
Mi volt a tervetek az ellentmadásra?Szép dolog felrobbantani minden hidat de a felrobbantott hidat ti sem tudjátok használni és ha a logisztikának kell a híd!
 
  • Tetszik
Reactions: Kishuszár
Mi volt a tervetek az ellentmadásra?Szép dolog felrobbantani minden hidat de a felrobbantott hidat ti sem tudjátok használni és ha a logisztikának kell a híd!
Ha jól emlékszem védelemre készültünk, biztos volt terv az ellenlökésre is, miután megállítottuk a betörést. De nem úgy alakult a dolog, lényegében szarrá vertek minket, viszont a területnek csak kis részét tudta birtokba venni, tekintve, hogy műszaki nélkül nem volt képes tovább folytatni a támadást, pedig többszörös fölényben volt minden szempontból (manővererők, tüzérség, légifölény). Nem akarok beszélni a részletekről, de az fontos, hogy a szimulációs rendszereket jól lehet használni, elég sokat tudnak, ez talán tíz éve volt, azóta meg még fejlettebbek lettek.
A hidak felrobbantása az egyetlen eszköz volt a kezünkben, persze ő erre készült, ezért csoportosított már jó előre rengeteg hadiidat a mélységben. ezt a mi felderítésünk jelezte, a szándéka egyértelmű volt, csak kicsit lassan eszméltünk, mert hát "nem ez vót megbeszélve.."
 
Rendben akkor nem faggatlak csak még azt áruld el hogy...:D;)
 
  • Tetszik
Reactions: borisz