A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

"Azonban a VMD-t annyira rossz hírű cégnek tartották még a kartellezők is, hogy nem akartak Maróthékkal üzletelni. A VMD-nek ezért partnert kellett igénybe vennie a részvételhez, mivel „a gyártók elzárkóztak a VMD-vel való együttműködéstől a VMD korábbi üzleti gyakorlata és piaci hírneve miatt”. Ezáltal pedig hiába találták meg a VMD-nél a kartell bizonyítékait, nem látták bizonyítottnak, hogy részt is vettek volna a kartellban, csak a partnerük. "

Ez kicsit vicces rész. Magyarul. Maróth annyira büdös, hogy vele nem bizniszelnek ezek a fess nyugati cégek.
Más kérdés, higy az Airbusnak nem volt probléma.
Z2026 nemzetbiztonsági kérdés is, ezért nálam mindig felmerül egy ilyen jól informált cikk kapcsán, hogy az infók honnan vannak és mi volt a szándék.

Hogy igazad lesz-e és Maróth szétlopja a Z2026-ot még nem tudatjuk. Ha a 3,6mrd-os török biznisz lesz az alkotmányos költség egy több ezer mrd-is programban, akkor az nagyon aprópénz. Egyelőre más nem merült fel.

Ha jól emlékszem a Magyar közönyben jelent meg, hogy minek nevezték ki Maróth Miklóst. Ha valaki nem szúrja ott ki a nevét (zoom.hu?) és nem ír róla cikket, azt sem tudjuk hogy létezik. Ha nincs a magyar nemzetes írás hogy osztrák lőszergyárat vett, valószínűleg sosem tudja meg az átlag állampolgár hogy ki tárgyal a fegyverüzletekről. Vagy csak simán megmondták a németeknek, hogy vele kell tárgyalni, különben nem lesz üzlet. Honvédségi témakörben lehet mindent titkosítani 30 évre. Még kevésbé lehet nyomozni.
 
Erős a gyanúm, hogy azért késnek a bejelentések, mert Maróth már mindenre ráteszi az alkotmányos költséget. Végül lehet másfélszeres, vagy akár kétszeres áron fogunk vásárolni feleannyi hadieszközt, ellentétben az eddigi maróthmentes beszerzések igen jó áraival és a horror pénzt a semmiért lenyúló közvetítőkkel intézett kis török beszerzés a főpróbája a hátralevőknek. Vagy a lenyúlás egyik modellje a sok közül, amit ez a hallatlan tehetség még kitalálhat!

Maróth Gáspár már 2016-ban a HM EI zrt vezetője volt. (Korában meg tanácsadó volt.) A kezdetben fehérre festett Falcon 7x is a zrt-nél landolt, a norvég mentő helikoptereket is a zrt vette stb...
 
  • Tetszik
Reactions: Törölt tag
Nem,ellendugattyús.Boxer az AMX30ban van.

Mikor a pakik motort kerestek a kinai licenc hk-jukba,az 6TD mellet kötöttek ki.Mondjuk az MTU motorját akarták,de azt nem kapták meg.De brit,francia,amerikai és orosz motorok benne voltak a pakliba.Egyik motor se birta úgy a gyűrődést,meg a magasságot(mondjuk egy Junkers repülőgép dizelmotor az alapja).Ésha nem az ukránok gyártanák,még jobb lenne.
T64ben az 5TD-vel még sok gond volt az elején.Nem kevés idő kellett neki a kiforráshoz(ez az egész T64 tankra igaz,mire kiforrta magát,jött az új nemzedék-megelőzte a korát).De azért a 60as években kihozni 700pacit egy 17literes motorbol,nem volt semmi.


Jaaa, vágom. Erre mondták, hogy minek legyem megbízhatóbb, ha békében ráérsz szerelgetni, háborúban meg úgyis kilövik...
 
Az így kevés szerintem.


Lehet.
A gripenre fegyverzeten kívül nagyobb beszerzés nem tudom mi érné meg.
Nekünk. Nem nekik.

Mondom nekem c130 jöhetne.

Én szívesen láttam volna magyar színekben black howkot is. Az már nem lesz.

Nasamsal nem tudom mi van.
 
Ott azért súlyos milliókról szólna a történet, ha rendesen bevásárolnánk! ;)

Hát elvileg most vannak súlyos millióink. :)
Bár ki tudja. o_O

Mindenkinek nem tudunk egyöntetűen megfelelni. Valamilyen szinten én törekednék rá.
Ne legyünk kiszolgáltatva 1 irányba.
Bár gazdaságilag annyira a németekhez vagyunk nővé, hogy legjobban hozzájuk kell dörgölőzni.
És nem utolsó sorban jó dolgokat gyártanak. :D
 
Ott azért súlyos milliókról szólna a történet, ha rendesen bevásárolnánk! ;)

Mikor a nagykövet nagyon ujjongott akkor 2 milliárdról szólt a történet. (Csapásmérő) drónokat esetleg - gondolom ezek hosszútávon úgyis ki fogják váltani az áhított 2. század vadászgépet(amit A2G képesség miatt tartanánk fenn).