[BIZTPOL] Szíriai helyzet

Egy HARM-rakéta és ezek a drónok teljesen más sebesség-kategória, lehet hogy ami a HARM ellen tökéletes lenne annak a programja a drónt mint céljelet "eldobja", kiszelektálja a töredéknyi sebesség miatt.
Bakker megint leírtam amit már valaki megválaszolt, de utálom ezt ;)!
 
  • Tetszik
Reactions: emel
A török-iráni határvidék mindkét oldalán nagyjából ugyanaz a lakosság: kurdok!! Ugyanazok a problémák mindkét államnak a saját kurdjaikkal, így könnyebben szót értenek. Majd ha az kerül szóba hogy melyik legyen az iszlám világ VEZETŐ HATALMA, akkor majd ők is összerúghatják a patkót - mint ahogy Jemenben a szaúdiakkal már sikerült.
Tessék megnézni az IRÁN topikban. NNa, én s találom.
Mindenesetre Irán már hivatalosan is beszólt a törököknek.
 
Piff-puff le a levegőből. Nem az odacipelt Sz-400 a vezérelv. A ruszkik hatalmas mennyiségű légvédelmi eszközt pakoltak a környékre, amennyiben ennek néhány százalékát a turkománokra puffantják, annak jele lesz. A szultán sem mindenható, és ezt Putyin cár tudja a.
 
Szerintem Assad már nem éri meg, hogy Idlib egy egységes Szíria része legyen az ő irányításával.
Az sem véletlen, hogy az Isztanbulban működő Sputnik News főszerkesztője mától a börtönben nézi tovább az eseményeket.
Oroszok sem bírják a végtelenségig, Donbass, Oszétia és a többi mellett Szíriát is finanszírozni. Szóval nekik is egyesség kell.
Azért azt figyelembe kell venni, hogy az elmúlt 20 évben a katonai kiadások tekintetében az Orosz Hadsereg messze nem tudott annyi felmutatni, mint amennyit csak az elavult eszközei fenntartására kellett volna. Vannak elit egységeik, de azokat nem fogják beáldozni, marad amit könnyű szívvel elvesztenek, az meg nem elég a törökök ellen.
A Szír Hadseregről meg kár ábrándozni, a törökök 1 hónap alatt végiggázolnának az egész országon egy totális háborúban. A szírek, orosz-iráni lélegeztetőgépen vannak már évek óta.
Szerintem az egy hónappal túl sokat mondtál. Törökország regionális nagyhatalom, Szíria még a kivéreztetése, szétszaggatása előtt sem volt az soha!
 
Azért sokat elmond a szir rezsim erejéről, hogy a fővárostól 30km-re délre a sima lázongó lakosság kontrollálása is nehezen megy.

csak ha ebben a belső helyzetben vannak, akkor mi a ráknak kezdtek bele az idlibi operációba egy hónappal ezelőtt
vagy miért nem álltak meg két hete amikor meg lett az M5 és a török már határozottan bejelentkezett
és az alapján hogy a ruszkik kínáltak a töröknek egy hat kilométeres sávot a határ mentén, úgy látszik hogy a ruszki nézték be de totálisan az erő- és érdekviszonyokat
 
Fasza dolog, hogy a törökök is kérnek egy szeletet etc, de az oroszok már vagy 5-6 éve veretik a pénzt Szíriába, ha most becsicskulnak, akkor mehetnek is haza.
Dehogy... Simán leboltolják szerintem... Maradni fog a végére Orosz kézen Tartusz, Hmeim, meg ami nekik fontos, Asszad lekötelezve a maradék részeken, a törökök meg megkaparintják a 30km es biztonsági zónájukat. Az sztem elment Asszadnak...
 
A ruszkik hatalmas mennyiségű légvédelmi eszközt pakoltak a környékre

a ruszkik a saját technikájukkal nem fognak törökre lőni
ez jól látszott tegnap amikor egymástól látótávolságra bombáztak a török drónnal
a szírek meg ma bekapcsoltak valami radaros technikát leszedtek egy drónt majd a technikájukat leszedte egy f-16-os a határ túloldaláról
a török drónok feljebb jönnek mint a csöves vagy manpados technika, radart meg nem lehet rájuk kapcsolni mert azt kilövik a törökök
nekem itt úgy tűnik vége a történet, légtérzár van, az jön be idlibbe akit a törökök beengednek
 
  • Tetszik
Reactions: gacsat
Ne mosdasd már ezt a szerecsent. Szar. Oroszoknál nem szokatlan. Nem jó, arra amire való.
De egyszerűen hülyeségeket írsz ;)! Nem látom abban a szarságát, hogy van róla videó hogy túlterhelt állapotban, illetve leparkolt üzemen kívüliben csaptak ki közüllük párat. Annyira szar az, hogy ha ellene kellene repülni bármelyik nyugati harci helikopteres egységnek/csatarepülőnek, végig halálfélelem közelében lennének. Normál tomahawk szalvót is igen jó költséghatékonysággal hárít, sanszosan a harmot is. Nos ez erre van...
 
  • Tetszik
Reactions: szegcsab
Balfasz Oroszoknak most sem esik le hogy valamit lépni kéne?

minek?

nekik jo igy... megvannak jol a torokokkel...menn a gazdasag is..torok aramlat is...stb...biztos nem fognak egy haborut kirobantani...meg a szireket is visszafogjak nehogy a debil bekepzelt szultan megharagudjon...

szarnak a ruszkik a szirekre..ok nem mentek oda segiteni mert annyira szeretik a szireket hanem hogy az az egyetlen egy valamiert ero kulfoldi bazisuk ne esen a kecskebaszok kezebe...

erdogan..akar mien kretenek van nezzve..ezt a szir cirkuszt nagyon jol csinalja..kibaszot az amcsikkal, trumplibol idiotat csinalt, most kibaszik a ruszkikkal is es igy putin szava sem nezz ki hogy er valamit...

amcsinak kell a torok a natoba..europaiak nem akarnak cirkuszt a sok torok miatt amit dolgoztatnak ott...ruszkinak kell a gazdasag miatt... jol jatszik a pasa..kihasznal amit csak bir
 
  • Tetszik
Reactions: gacsat and theo
"a ruszkik a saját technikájukkal nem fognak törökre lőni" Úgy néz ki fordítva igen , továbbra is azt mondom az oroszok balfaszságot kezdenek csinálni. Azt látni kellene hogy ez nem megy tovább mert röhejessé válnak. Nem tudom mikor esik le nekik az 5 rubeles, de ideje lenne. Nem tudom miért hisszük hogy az oroszok taktikailag magasabb szintet ütnek meg, de a tv-ben nyilatkozni monitorok előtt egy dolog, a valóság meg úgy látom a tanácstalanság. Ha usa gépet lőttek volna le , már földrengés lenne a törököknél, meg menne 300 robotrepülőgép, aztán lenne tisztelet.
 
Hááát, ami itt a videón van az nem török, hanem szíriai. Kéretik ránézni a szárnyon a kokárdára (úgy is mint nemzeti felségjelzés), nekem az piros-fehér-fekete, az pont szíriai, a török az piros-fehér-piros lenne.
Ha az felségjel, akkor egyik se. A szíreké pl kocka. A törököké félhold, az oroszoké csillag. Az irániaké is kocka.