M
molnibalage
Guest
Áááááááááááá,. komolyan mondom... 
https://forum.htka.hu/threads/general-dynamics-f-111-aardvark.231/page-8#post-712535
Papíron egy könnyű F-111E még a MiG-23MF ellen sem volt annyira szar, de csak nagy sebességnél. Viszont a TF30+kabin miatt inkább ne...
Viszont mire volt jó még a MiG-23MF egyetlen pontja figyelembe véve a tömeg változását is?
Az, hogy igenis alátámasztotta azt, amit Jeff mondott és amiben még én is kételkedtem.
Esetleg egy szinte 20% kerós F-111F-nél képzeltem volna el, erre kiderült, hogy bizony van olyan hely, ahol igaz, amit Jeff mondott. De nem az F változattal pehelykönnyen, hanem még az E-vel is. Tehát még ez az igen korlátozott meló két dologra is jó volt.
Mert egy állítást támasztott alá és még kiegészítette azt az F-111 jobb adatsorral, hogy hol lehet ez igaz.
Komolyan mondom, hogy tépem a kevés hajam. Te az ábrázolás módja miatt odaképzeltél egy ideológiát, amit senki nem jelentett ki.
Az ABC-ben sem azért van az A elől, hogy az Ádámok felsőbbrendűek legyenek a Dénesekkel szemben. Valamit kell választani. Hpasp ezt választotta. Halkan jegyzem meg előtte küldött nekem előnézetet és abban nem ez volt még a sorrend, nehezebb is volt áttekinteni.
Ezen felül az megvan, hogy nem csak vadászgépek vannak? Ha HAWK elől ki kell térni? Akkor nem mindegy, hogy mit tud a gép...
Az egész táblázat lényege a FYI. Ennyi. Te meg extrapoláltát a végtelenbe és nyitottál a maszturbációval. Nem érzed azt, hogy ez hiba volt...?

Nem csak azok alapján. Lásd itt.Akár az azonos, akár a vegyes típusok közötti manőverező légiharc kiképzéseket nézzük, az elv mindig az ellenféllel szembeni váratlan és lehetőleg kivédhetetlen húzásokról szól.
Igen, a repülési diagramok valóban az adott típusok jellemzőiről tanúskodnak, de ne csak ezek alapján akarjuk a különféle típusok közti különbségeket “megmérnökölni”.
https://forum.htka.hu/threads/general-dynamics-f-111-aardvark.231/page-8#post-712535
Papíron egy könnyű F-111E még a MiG-23MF ellen sem volt annyira szar, de csak nagy sebességnél. Viszont a TF30+kabin miatt inkább ne...
Viszont mire volt jó még a MiG-23MF egyetlen pontja figyelembe véve a tömeg változását is?
Az, hogy igenis alátámasztotta azt, amit Jeff mondott és amiben még én is kételkedtem.
Esetleg egy szinte 20% kerós F-111F-nél képzeltem volna el, erre kiderült, hogy bizony van olyan hely, ahol igaz, amit Jeff mondott. De nem az F változattal pehelykönnyen, hanem még az E-vel is. Tehát még ez az igen korlátozott meló két dologra is jó volt.
Mert egy állítást támasztott alá és még kiegészítette azt az F-111 jobb adatsorral, hogy hol lehet ez igaz.
+Az inkriminált táblázattal nem az volt a bajom, hogy a különféle típusoknak vannak különféle diagramjai a légiüzemeltetési utasításaikban.
Nem rangsorolás volt. A könnyebb áttekinthetőség miatt volt sorba rendezve.Fogjuk fel, hogy egész egyszerűen NULLA relevanciája van egy olyan rangsorolásnak, ahol egymással össze van vetve a “Szu-27”, meg a “MiG-25”, ez utóbbi valami eléggé tudománytalan okból “4xFAB-500-assal” és ezekhez ki van számolva méteres pontossággal, de ezer méteres nagyságrendben, egy adott, önkényesen választott sebességen a konstans fordulókör.
Komolyan mondom, hogy tépem a kevés hajam. Te az ábrázolás módja miatt odaképzeltél egy ideológiát, amit senki nem jelentett ki.
Az ABC-ben sem azért van az A elől, hogy az Ádámok felsőbbrendűek legyenek a Dénesekkel szemben. Valamit kell választani. Hpasp ezt választotta. Halkan jegyzem meg előtte küldött nekem előnézetet és abban nem ez volt még a sorrend, nehezebb is volt áttekinteni.
Ezen felül az megvan, hogy nem csak vadászgépek vannak? Ha HAWK elől ki kell térni? Akkor nem mindegy, hogy mit tud a gép...
Ez nem sértődés, csak lassan már sarokpontokat sem találok a kommenteben.Tehát ne akarjuk mindenáron kiforgatni a szavaimat és ne is akarjunk már mindenáron megsértődni.
Nem rangsorolás. Az ABC sorrend is sorrend. De annak itt nincs értelme áttekinthetőség miatt. Ha oszlopdiagram lenne belőle csoportosítva az jobban tetszene?Ennek a rangsorolásnak nulla műszaki értelme van.
Vagy, hogy vízszintesen végrehajtott furdulóköröknél nagyvonalúan másfél km-es magasságkülönbségekhez tartozó értékeket vetünk össze. Csak mert ez állt rendelkezésre.
Ilyet műszaki érzékkel megáldott ember nem tesz.