Egy festés három dologtól mehet tönkre idő előtt:
- Rossz volt a felület előkészítése és az alapozás - a festék ledobódik a felületről
- Gyenge a festék anyaga, hamar elporlad, krétásodik - korán kifakul a gép
- Az üzemeltetés során rendszeresen sérül a felület - foltos a gép
A Szu-27-es család festése hagyományosan gyengébbnek mutatkozott (második kategória), mint a MiG-eké, de ez is megtévesztő. A MiG-ek legendás “teflonszürke” bevonata a MiG-25-ös és 31-es gépeket leszámítva nem volt sokáig a gépeken és nem is nagyon terjedt el. Nálunk és a szovjeteknél voltak 21-esek és 23-asok is egy rövid ideig ezzel a színnel, míg a lengyeleknél és a románoknál csak a 23-asok és csak egy ideig.
A jugóknál a 21-esek kapták ezt a színt, de átfestették őket “helyi” szürkére, ahogy később a csehek a saját MiG-21MFN gépeiket.
Szóval nehéz megmondani, mennyire volt tartós anyag ez a bevonat. A végére a MiG-25-ösök és a 31-esek is csúnyán ki tudtak fakulni.
Az amerikai F-22-esek festése inkább a harmadik csoportba sorolható, mivel a flotta gépeinek felületét nagyon sokat bontogatják, nagyon sok gépen, nagyon sok a felületi javítás. Ez a stealth technológia árnyoldala, de elviekben csak erre a típusra marad jellemző.
Az egykori F-117-es és a B-2-esek másféle bevonattal bírtak, illetve bírnak, ezért más a felületük is.