A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Ez már LAN party a javából!
"A reményeink szerint nem is olyan távoli víziónk egy olyan szituáció, ahol gyakorlaton vesz részt mondjuk egy dandár törzse, amely a saját harcálláspontján valós 3D-s helyzetképet biztosító digitális terepasztalon vezeti alárendeltjei tevékenységét.
A dandár bizonyos alegységei a valóságban, a terepen mozognak „force on force” képességű gyakorló berendezésekkel felszerelve, míg más alegységek csak a virtuális térben – azaz a számítógépes munkahelyeken – tevékenykednek, míg némelyiküket a doktrinális elvek szerint kifejlesztett algoritmusok alapján működő mesterséges intelligencia is helyettesíthet. Ha a dandártörzs légi csapást kér az ellenség egyik objektumára, akkor a kecskeméti repülőbázis szimulátorában „felszállnak” a Gripenek. A pilóták a dandár tevékenységi körzetét tökéletesen lekövető virtuális térben, valós időben, végrehajtják a csapást, majd ugyanígy visszatérnek a bázisukra. A terepen dolgozó alegységek katonái pedig, a kétoldali gyakorlást lehetővé tevő „force on force” szimulációs rendszerek segítségével „küzdik le” az ugyanígy felszerelt valós ellenséget.
A saját és a felderített ellenség manővereit és fegyvereik hatását a törzsnél látják a már említett - a „digitális katona” rendszerét is integráló - digitális terepasztalon, amin keresztül pár mozdulattal utasításokat, parancsokat is adhatnak az alárendelteknek. És ezt a víziót még fokozni lehet. Léteznek már olyan rendszerek is, ahol a VR-technológia segítségével valós erők mesterséges intelligencia által irányított virtuális ellenség ellen küzdhetnek valós terepen is."

Nagyon jól hangzik, valahol igy kellene kinéznie a gyakorlásnak...
 
Lehet imáim meghallgatásra találnak és megvesszük a BIS VBS4-et? (van VBS topik egyébként). Ott ez a szimuláció egészen gyalogsági szintig levihető, tehát Kis József őrvezető is ül a gépe előtt egy teremben, és a valós beosztását alakítja a virtuális terepen, miközben a fentebb írt légierős szimuláció is zajlik a virtuális feje felett.

Reklám következik:

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Lemaradt:

A közlönyből látható.
Tavaly ugye volt komolyabb költségvetési zárolás és átcsoportosítás is. Azok ott követhetőek voltak.

Visszaolvastam péntekig (10 oldal), mert emlékeztem rá, hogy volt itt költségvetési téma valamelyik nap, de úgy tűnik hogy erről még nem volt szó...

A péntek este megjelent közlönyben volt benne: A központi maradványelszámolási alapjából kapott a Honvédség beruházásokra 26,2 milliárdot.

Kiemelt Kormányzati Magasépítési Beruházások jogcímen pedig a honvédelmi sportközpontok fejlesztésének előkészítésére és megvalósítására 2,1 milliárd forintot.
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Én egy ilyen rendszerben gondolkodnék még több célfelderítő/jelölő drón alkalmazása mellett.
Persze hatótávja elmarad egy támadó drónétól, mobilitásából adódóan nagyobb biztonságban van mint egy drón a levegőben.
 
Veszprémből Tápiószecsőre...

Működésképtelen, selejtezésre váró haditechnikai eszközöket vagoníroztak be a veszprémi vasútállomáson az MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ katonái február 22-23-án.

x6034f9d037c23442472400.jpg.pagespeed.ic.x3M3jA-jQB.webp

x6034f9cf152d4937426716.jpg.pagespeed.ic.7XiTMhwqnz.webp

x6034f9ce8d691365238227.jpg.pagespeed.ic.qcBfZPBo2S.webp
 
Igaz!
A kérdés csak az lenne, hogy gazdasági vonatkozásban, hogy jönne ki Mao. jobban. Saab kapcsolattal vagy törökkel.
Mivel a Gripenjeink jóideig maradnak, képességfejlesztésük egyik elengedhetetlen pontja lenne egy SDB beszerzés. Mondanom sem kell, hogy ahogyan a Gripen Amraam rakétái a NASAMS-ba, úgy az SDB-i is csereszabatosak/azonosak lennének egy GLSDB rendszerrel...,ennek előnyeit meg szerintem nem kell itt már ecsetelni.
 
Ha egy ATACMS-hez viszonyítom akkor igen? Annak 300 km a hatótávolsága. A sokszorosa. Vagy valamit félreértek?
Ne fossatok már ettől annyira! Úgy sem fogják ránk lőni, jó néhány évig ez tuti nem fenyeget! Ahogy @dudi is megmondta egy párszor meg mások is, hogy nincs egyik napról a másikra háború! Én azt látom, hogy az elmúlt pár évben szerintem igen is sikerült normális dolgokra költeni idehaza, biztos lesz még mit a tejbe aprítani! A másik meg, hogy nézzük meg a Szerbeket! Sokkal jobb a haderejük mint a Románoknak! Sokkal jobb a tüzérségük is! És a Balkán egy lőporos hordó ahogy az egy ideje már és még sem sírunk, hogy " jaaaj a szerbek így meg úgy"!!! Itt vannak az Ukránok! Én ott sokkal nagyobb veszélyt látok arról az oldalról mint a Román fél részéről! Miattuk lenne miért félni! Had vásárolgasson a Román minden féle drága szart ott fog neki megrohadni! Mi meg szépen építkezünk, gazdaságilag is erősödünk, növeljük a munkahelyek számát szépen fejlődünk! :p