[BIZTPOL] Magyarország

Tehát menjen még több délen?
Bocsi, de ez olyan önző hozzáállásnak tűnik. (Amúgy nem tudom hol vagy te ott északon pontosan, de nem hiszem, hogy a kerted végében menne.)

Ha valamire, akkor az M0 ÉNy-i bezárására nagyon nagy a szükség. Azért mert eleve nagyon kevés a létező út a hegyek miatt. Ha a Pilis előterének térségéből akarsz kijutni az M1/M7 felé, akkor vagy a budai belváros marad (ami szintén úttal kevésbé ellátott a domborzat miatt mint a pesti oldal), vagy a Szépjuhászné-Budakeszi tengely. Ez utóbbi így is baromira túlterhelt...
Nekem eléggé a közelembe megy jelenleg (egy utca nyugatra), de észre se vesszük, max. azt, hogy 15 perc reptér tőlünk ótóval, és bármelyik ótópályán ott vagyok 5-10 perc alatt. Szóval, én nem bánom. Van jópár előnye. :)
 
  • Tetszik
Reactions: BJani
Az Európai Bizottság (EB) kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, miután a magyar Médiatanács elutasította a Klubrádió kérelmét a frekvencia használatára vonatkozóan − derült ki a bizottság júniusi összesítéséből. Szerintük a Médiatanács olyan indokra hivatkozott, amely erősen megkérdőjelezhető.
Forrás: https://kuruc.info/r/2/229552/
 
Tehát menjen még több délen?
Bocsi, de ez olyan önző hozzáállásnak tűnik. (Amúgy nem tudom hol vagy te ott északon pontosan, de nem hiszem, hogy a kerted végében menne.)

Ha valamire, akkor az M0 ÉNy-i bezárására nagyon nagy a szükség. Azért mert eleve nagyon kevés a létező út a hegyek miatt. Ha a Pilis előterének térségéből akarsz kijutni az M1/M7 felé, akkor vagy a budai belváros marad (ami szintén úttal kevésbé ellátott a domborzat miatt mint a pesti oldal), vagy a Szépjuhászné-Budakeszi tengely. Ez utóbbi így is baromira túlterhelt...
Az a baj, hogy akkor ez lenne a rövidebb útvonal, és az egész M1-M3 kereskedelmi forgalom rászakadna itt a "kert végére", a látott nyomvonalak alapján. Amíg ekkora kamionforgalom van, addig ide ne jöjjön ez a hatalmas tranzitforgalom. De ez úgysem rajtam múlik, én nem aktivistáskodtam ellene, el tervezek költözni innen addigra. Sokminden más amit itt szerettem rosszabb lett az évek folyamán, nyugisabb helyre vágyom. (pl. nem tudok elmenni a régi futóútvonalamra már akkora lett az autóforgalom pl a kis utcákban is, de ez már nagyon off, semmi köze az M0-hoz, a belvárosból kiköltöző tömegek megtalálták ezt a részt is.)
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Az a baj, hogy akkor ez lenne a rövidebb útvonal, és az egész M1-M3 kereskedelmi forgalom rászakadna itt a "kert végére", a látott nyomvonalak alapján.

Ez nyilván várható, de azt gondolom, hogy a közjó érdekében ezt be kell vállalni, mert amúgy összességében sokkal kisebb környezetterhelést jelent, mintha körbe mennének a déli oldalon, és állnának ott a dugóban.
(És egyébként én a Megyeri-hidat 2x3 sávosra építettem volna. Mert egy autóutat utólag megdobni 2 sávval sokkal egyszerűbb, mint egy Duna-hidat.)

Amíg ekkora kamionforgalom van, addig ide ne jöjjön ez a hatalmas tranzitforgalom.

Ennél kisebb kamionforgalom csak háború esetén lesz, az meg ne legyen.
A déli szektor így is túltelített, ezen az ÉNy-i M0 valamit segítene. Meg aztán később az M8, ha meglesz végig.
 
Juhász Ferenc, egykori honvédelmi miniszter szerint nem kell a magyar haderőnek elrettentő erőt felmutatnia, mert nincs a tértségben olyan állam, ami Magyarországot fenyegetné.

Nekem meg az a véleményem, hogy Magyarországnak az elmúlt 100 évben fennálló helyzetéből fakadóan (miszerint cirka 100 éve milliónyi magyar él határainkon kívül, folyamatos fenyegetettségnek kitéve) nem csak azt kell megakadályoznia, hogy egy ország meg merje támadni, de fel kell tudnia mutatni akkora haderőt, ami adott esetben elgondolkodtatja a szomszédos államokat akár NATO-tagok akár nem azok, amikor a magyar kisebbségnek akar nekimenni törvénnyel, erővel.

Ukrajnában se gondolta volna senki 2013-ban, de még 2014-ben sem, hogy pár hónap, hét múlva egymást írtja az ukrán és az orosz, mert gyakorlatilag elképzelhetetlennek tűnt, hogy ennyit romoljon a viszony a két ország között. Ma már elmondhatjuk, hogy 6 éve irtják egymást és még fogják is egy ideig. És mellékesen Kijevben úgy gondolják, hogy a magyar kisebbségnek neki lehet menni következmények nélkül, hogy egy problémás szomszédot említsek.

A magyar haderőfejlesztés nem állhat meg a határainkon belül. Lehet, hogy ez egy "revansista, buta szamár gondolat," de inkább állok fegyverrel a kézben egy életen át ellenség nélkül, mint letolt gatyával egy száll f*szban amikor tankkal jönnek felém.....

Ja, a riport, ami kib*szta nálam a biztosítékot:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Ebbol is latszik hova vezetne ha ezek maradtak volna, vagy ha ezek jonnenek.
 
Arcfelismerő rendszert telepítenek Siófokon a térfigyelő kamerákra

https://24.hu/tech/2021/06/10/siofok-terfigyelo-kamerak-arcfelismero-rendszer/

Lengyel Róbert, Siófok polgármestere szerdán a Facebook-oldalán tájékoztatott arról, hogy arcfelismerő rendszerrel egészítik ki Siófokon a Petőfi sétány térfigyelőkamera-rendszerét.

A politikus közölte,
jelenleg 39 új, mesterséges intelligenciával ellátott kamera felszerelésével immár egy országosan is egyedülálló rendszer alapjait tettük le. A tendernyertes beszállító cég, a DAHUA részéről ez egy minta projekt, így tőlük is kiemelt támogatást kaptunk a megvalósításhoz.
Kifejtette, ez azt jelenti, hogy ha az operátor személyzet kiszúr egy zsebtolvajlást, vagy akár verekedést, az ott rögzített arcot a rendszer kamerái a tömegben keresik, felismerik, ezzel az elfogást a biztonsági személyzet, illetve a rendőrség számára nagyon gyorsan lehetővé teszik.

A 444.hu viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy az említett Dahua Technology szerepet vállalt a kínai állam ujgurok elleni kampányában is az ő arcfelismerő rendszereiket is bevetik a nyugati Hszincsiang tartományban élő muszlim kisebbség erőszakos asszimilációjában. Emiatt a Dahua 2019-ben felkerült az amerikai kormány feketelistájára is, sőt 2021 márciusában az amerikai Szövetségi Hírközlési Bizottság (FCC) “elfogadhatatlan nemzetbiztonsági kockázatnak” minősítette a Dahua szolgáltatásait és eszközeit.
 
  • Tetszik
Reactions: L.O.B
Arcfelismerő rendszert telepítenek Siófokon a térfigyelő kamerákra

https://24.hu/tech/2021/06/10/siofok-terfigyelo-kamerak-arcfelismero-rendszer/

Lengyel Róbert, Siófok polgármestere szerdán a Facebook-oldalán tájékoztatott arról, hogy arcfelismerő rendszerrel egészítik ki Siófokon a Petőfi sétány térfigyelőkamera-rendszerét.

A politikus közölte,

Kifejtette, ez azt jelenti, hogy ha az operátor személyzet kiszúr egy zsebtolvajlást, vagy akár verekedést, az ott rögzített arcot a rendszer kamerái a tömegben keresik, felismerik, ezzel az elfogást a biztonsági személyzet, illetve a rendőrség számára nagyon gyorsan lehetővé teszik.

A 444.hu viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy az említett Dahua Technology szerepet vállalt a kínai állam ujgurok elleni kampányában is az ő arcfelismerő rendszereiket is bevetik a nyugati Hszincsiang tartományban élő muszlim kisebbség erőszakos asszimilációjában. Emiatt a Dahua 2019-ben felkerült az amerikai kormány feketelistájára is, sőt 2021 márciusában az amerikai Szövetségi Hírközlési Bizottság (FCC) “elfogadhatatlan nemzetbiztonsági kockázatnak” minősítette a Dahua szolgáltatásait és eszközeit.
Bűnmegelőzés címszóval szép lassan eljutunk a chippekig is. :mad:
 
Pont ez az egyik orvosolhatatlan következménye Trianonnak, hogy "vízfejű" lett az ország és most a liberális Budapest viszi a prímet. Nincs más hangsúlyos értelmiségi központ. Biztos másképp nézne a leányzó fekvése, az összes zárójeles és nem zárójeles értelmiségi vita, ha még lenne kassai, pozsonyi, kolozsvári, brassói, stb magyar értelmiség, ha lennének még Debrecent is meghaladó lakosság számú részben egészben Magyar városok. És ez igaz a kulturális élet minden területére. Akkor biztos nem csak ezt a libernyák belpesti gágogást és foggal körömmel ragaszkodást a kiváltságokhoz lehetne hallani, látni, olvasni.
Mert a kultúra fentebb van a folyón mint a politika, a kulturális hatalomból lehet gazdaságit konvertálni de fordítva szinte lehetetlen. A Fidesznek is majdnem 10 év kormányzás után volt meg a kellő ereje, hogy elkezdje lebontani az avítt, még a módszerváltás előtti időkből itt marad és az szdsz által eluralt saját privilégiumuknak gondolt nagy bástyákat.
 
Az USA is eredetileg egy jóval lazább egyesülés volt,mint ma (polgárháború valójában inkább erről a változásrol szolt,és nem annyira a rabszolgatartásrol)
Unio szerű volt az OMM,de nem az
EU viszont joggal követeli,hogy ha pénzt ad,arrol el is számoljon,ki kapta.És mivel a mi kis abszurdisztánunk példája is mutatja,ez az elszámolás nem mindig megy nemzeti keretek között,igy szükség van eu-i elszámoltató szervre.
Van aki ezt akarja,van aki azt.Én spec egy olyan laza uniot,ami a közös ügyekért felelő valodi kormányt is tartalmaz,el tudnák képzelni.
De nem vagyok valami optimista.Szerintem ez a katyvasz csak még katyvaszosabb lesz,és végül szétesik.Utána meg jön a vizözön.
De azért egy ideig még elcsühög valahogy,nem fog ez olyan gyorsan megtörténni.

Izé, az EU nem ad 1 kanyit sem, vissza oszt valamit abból amit befizetunk, meg amit kivisznek a multik, jó esetben a harmadát annak.
Az EU sem foszt ki minket Kevésbé min a labanc, vagy a SZU, csak jobb a pr-ja.
Egyenlore.
 
Pont ez az egyik orvosolhatatlan következménye Trianonnak, hogy "vízfejű" lett az ország és most a liberális Budapest viszi a prímet. Nincs más hangsúlyos értelmiségi központ. Biztos másképp nézne a leányzó fekvése, az összes zárójeles és nem zárójeles értelmiségi vita, ha még lenne kassai, pozsonyi, kolozsvári, brassói, stb magyar értelmiség, ha lennének még Debrecent is meghaladó lakosság számú részben egészben Magyar városok. És ez igaz a kulturális élet minden területére. Akkor biztos nem csak ezt a libernyák belpesti gágogást és foggal körömmel ragaszkodást a kiváltságokhoz lehetne hallani, látni, olvasni.
Mert a kultúra fentebb van a folyón mint a politika, a kulturális hatalomból lehet gazdaságit konvertálni de fordítva szinte lehetetlen. A Fidesznek is majdnem 10 év kormányzás után volt meg a kellő ereje, hogy elkezdje lebontani az avítt, még a módszerváltás előtti időkből itt marad és az szdsz által eluralt saját privilégiumuknak gondolt nagy bástyákat.
Mindenkinek a maga, helyi kisközösségeit kell építeni.