[BIZTPOL] Magyarország

"A Destatis adatai szerint 2020-ban 28 365 magyar állampolgár költözött be Németországba, és 29 056-an költöztek el, vagyis a kivándorlók száma 691-gyel meghaladta a bevándorlókét."
Menekülnének oda többen is, de hát járvány van.
 
Csak nekem tűnik úgy, hogy - ahhoz képest, hogy a kormány a Donáldra tette meg a tétjeit - feltűnően nem jön a tengerentúlról a kritika?
Pedig mindenki várta/várja. A mostani balhé is mintha a német-holland vizeken okozna inkább turbulenciát. Máshol nem, vagy alig. Érdekes tendenciáknak vagyunk tanúi.

Simán lehet, hogy ők is tanultak, és európaicsicskáikra+ a helyi erőkre bízzák a dolgot.
 
A méhlegelő nem hazai találmány, ha valaki olvas nyugati városfejlesztési cikket ott is találkozik vele az ember.
De ezek csak rombolni tudnak.
A méhlegelőbe, bíbor és fehérherét szoktak telepíteni (ami nem mellesleg még mutatós is) nem pedig derékig érő gaz.
A költségvetési megvonások miatt nincs pénzük a közterek rendben tartására és azt akarták valahogy jól eladni, csak nem jól mérték fel mekkora céltábla lesz belőle így utólag egyszerűbb lett volna a kormányra mutogatni, hogy elvették a pénzt és ezért van gaz. Szóval PR stuntból öngól.
 
A méhlegeltetés alapja az erdő mellett a nagytáblás gazdálkodás, a repce és napraforgómezők a legfontosabb méhlegelők az országban az akácosokon túl! A magyarországi méhlegelők megoszlása:

erdőség: 69%
napraforgó: 18%
repce: 9%
gyümölcsös: 4%

repce2.jpg
 
A méhlegelőbe, bíbor és fehérherét szoktak telepíteni (ami nem mellesleg még mutatós is) nem pedig derékig érő gaz.
A költségvetési megvonások miatt nincs pénzük a közterek rendben tartására és azt akarták valahogy jól eladni, csak nem jól mérték fel mekkora céltábla lesz belőle így utólag egyszerűbb lett volna a kormányra mutogatni, hogy elvették a pénzt és ezért van gaz. Szóval PR stuntból öngól.
Kicsit egyedi, kicsit gazos, de a miénk. Magyar méhlegelő.
 
A méhlegelőbe, bíbor és fehérherét szoktak telepíteni (ami nem mellesleg még mutatós is) nem pedig derékig érő gaz.
A költségvetési megvonások miatt nincs pénzük a közterek rendben tartására és azt akarták valahogy jól eladni, csak nem jól mérték fel mekkora céltábla lesz belőle így utólag egyszerűbb lett volna a kormányra mutogatni, hogy elvették a pénzt és ezért van gaz. Szóval PR stuntból öngól.
Meg egy rakat más dolgot "szoktak", a telepítettbe. A gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy sokkal ellenállóbbak azok a méhállományok, amelyek változatos, (nem vetett) flórával találkoznak, tehát a nagytáblás kultúráktól messzebb élnek.
ON
 
A méhlegelőbe, bíbor és fehérherét szoktak telepíteni (ami nem mellesleg még mutatós is) nem pedig derékig érő gaz.
A költségvetési megvonások miatt nincs pénzük a közterek rendben tartására és azt akarták valahogy jól eladni, csak nem jól mérték fel mekkora céltábla lesz belőle így utólag egyszerűbb lett volna a kormányra mutogatni, hogy elvették a pénzt és ezért van gaz. Szóval PR stuntból öngól.

Elvileg ez a gaz 2-3 év után átalakulna, mert az őshonos növényzet kiszorítaná a gazt.
 
Célszerűbb lett volna kultúrnövényekkel megcsinálni mert ez egy fővárosban gáz. És akkor dizájnos és ÖKÓ is, ami szavazatot is termelne így csak szimplán gáz... (gaz)
A legcélszerűbb azonban a borostyán zöldfalak telepítése lenne, munkaigénye kevés, a falakat a léggyökerek nem bántják, télen a hőszigetelésbe is besegít, nyáron pedig nem süt ropogósra a beton ha elmész mellette. Pont egy budapesti mittudomén milyen közterületekkel foglalkozó hivatalos irodának volt pár éve egy hosszú kiadványa a témában.

De a sárgacsíkos zümzümökkel mi lesz? :D

Amúgy tuti vannak jó megoldások nagyvárosi zöldítésre, de szerintem mindenki elfogadja, hogy amit összehoztak nem tartozik ezek közé.
 
Gáz az,hogy államunk és pártunk kénye kedve szerint vonja meg az önkormányzatoktol a bevételeket-gyakorlatilag ez nyilt szinit törvénnyel elkövetett pofátlan rablás.
Viszont az parlamenti ellenzék egy istentelen idióta banda.Méhlegelővel baromkodnak,ahelyet,hogy megmondanák az egyenest-hogy "kedves vezetönk" elvette a közterületfentartásra való pénzt.
Ugyanilyen ez a homoktörvénnyel való baszakodás.Mig ezzel majmolnak,addig a vajda elfogadtatta a szavazógéppel a Fudan törvényt,meg az autópályák kimutyizását.
 
Elvileg ez a gaz 2-3 év után átalakulna, mert az őshonos növényzet kiszorítaná a gazt.
Mi az a gaz? Ugyanis a természetben semmi sincs cél/ok nélkül. A gaz így önmagában értelmezhetetlen fogalom. Az ember teremtette, a számára látszólag rövidtávon nem hasznosíthatónak gondolt növényekre gyűjtőfogalomként. A gaz pedig hasznos növények tömkelege. A bio/vega/karigeri/sötét(ződ) vonalnak tudnia kellene ezt. Mivé lesz így a biodiverzitás?
A gaz pediglen pontosan megmutatja a talaj állapotát:
-száraz/nedves.
-tápanyag szegény/bő.
-stb.
Csak ismerni kellene a gazokat és a tulajdonságaikat.
De karigeriék nem ezért hülyék...