Mezőgazdaság, vízgazdálkodás, éghajlatváltozás

@Leonidas

"Legelőször is a világ túlnépesedését kellett volna megállítani, meg a nyugati vadulást a vegyszerekkel és kemikáliákal."

Ezek csak okozatok, sok más mellett. Mindezek kiváltója a kamatos kamatra alapozott adósságalapú magán pénzrendszer, amely minden erkölcsi, etikai gátlás nélkül a profit maximalizálás érdekében mindent elpusztít.
 
Megpróbáljuk lassítani a folyamatot, de ez nem fog sajnos segíteni már. El vagyunk késve. Azt a mesét amit Leyen és társai lenyomnak felejtsd el, sajnos nem igaz ! Ezt ugyan úgy nem látják világosan az ilyen szakmai tudás nélküli politikusok, mint ahogy a járvány kitörése után sem fogták fel, mekkora a baj. Ezért el is cseszkurálták a védekezést. Leyen elismerte a balfékségét. Sajnos a klíma melegedését is ilyen szinten fogják csak fel. Az igazi baj a havas jeges borítás csökkenésével fog csak jönni.

Meg lehet állítani ? Persze. Visszaverő porral kell szennyezni a magaslégkört, hogy csökkenjen a beeső energia mennyisége. Erre még kb. 10 év áll rendelkezésünkre.

De ez a csökkenés mindenre hatással lesz majd, és nagyon kockázatos kézben tartani. Rengeteg negatív hatással fog járni. Éhínség sem kizárt.

Történt már ilyen ? Igen ! Pld. a múlt évezred második felében. Az okozó egy vulkánkitörés volt. Rengetegen haltak meg éhínségben !!!! Szóval kockázatos de meg lehet csinálni. A mai technológia és mezőgazdaság ad rá lehetőséget. Meg fogják csinálni ? Nem ! Ebben a világ kuplerájban és ellenségeskedésben ??? Ne vicceljünk már ! :) Szóval marad a felmelegedés.
Abszolút igaz amit írsz! Ezt még azzal egészíteném, ki, hogy a dolog azért sem lesz sikeres, mert a világ nagy rész meg hallani sem akar korlátozásokról, mert az a "fejlődésük" rovására megy. Értem ezalatt pl Indiát amely a világ egyik legnagyobb környezet szennyező országa és annak vezetői kijelentették, hogy ők nem fogják a fejlődésüket feláldozni a környezetvédelem oltárán. Európa meg egyedül a maga 7%-val piszkosul nem fogja megmenteni a világot.
 
  • Tetszik
Reactions: Leonidas
Kiegészítés a szennyező országokról.

Amerika 60-as évek: 6000 köbcentis autók, olajjal fűteni mindent stb. stb.

Nyugat-európa: szintén olajjal fűteni mindent.

Szocialista - kommunista kelet: szintén orrba-szájba olaj elégetése fűtésre.

Hallotta már valaki, hogy BÁRMELYIK ORSZÁG A VILÁGON bocsánatot kért a bolygó elleni károkozás miatt ? Mert én NEM ! :) Ha valaki tud esetleg rá példát azt várom !!! :D
 
Rengeteg metánt szabadított fel a szibériai hőhullám​

"Nagy mennyiségben szabadult fel klímakárosító metángáz Oroszország egyes permafroszt, vagyis örökké fagyott talajú területén az egy évvel ezelőtti szélsőséges meleg hatására – állapították meg német kutatók az MTI szerint.

A Nikolaus Froitzheim, a Bonni Egyetem Geotudományi Intézetének szakembere vezette csoport a levegőben lévő metán koncentrációját és a talaj minőségét vetették össze. Eredményeikről az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) számoltak be. Megállapították, hogy mészkövet tartalmazó két területen különösen sok gáz szabadult fel.

Oroszország szibériai szárazföldi területének csaknem kétharmada tartósan fagyott állapotban van. Ebben a permafroszt talajban nagy mennyiségben találhatók meg növények és állatok olyan maradványai, melyeket még nem bontottak fel a mikrobák. Akkor aktiválódnak, ha a hőmérséklet megemelkedik és a talaj megolvad. Ezen bomlási folyamat közben szabadul fel metán.
A metán különösen veszélyes ebben a térségben, mert jóval nagyobb mértékben melegíti a légkört, mint a szén-dioxid."

https://24.hu/tudomany/2021/08/03/metan-sziberiai-hohullam-erdotuzek/

Lehet klímahisztiből élő, arra, mint divatos "kutatási területre" pénzt kiéneklő, zöld lobbi (érdekkör) által szponzorált, hivatásos rettegők tanulmányait akár tucatszám is idehozni, amik mind a világvégét éneklik meg. Erre írtam a zöld vallással kapcsolatos hozzászólást.

De a tények marhára egyszerűek:
  • A világon folyamatosan rengeteg szerves anyag rohad el és abból a metán túlnyomó részben a légkörbe kerül. Ez egy tök természetes dolog és semmiféle világvége felmelegedést nem okoz.
  • A permafrosztban lévő fagyott szerves anyag lassú, fokozatos felmelegedése és lassú bomlása töredék mértékben emeli csak meg a természetes metán kibocsátást és pláne a légkör metán tartalmát. Hiszen egyrészt a permafrosztban lévő szerves anyag és esetleg ideiglenesen csapdába került metán eleve csak kis részét teszi ki a világ lebomló szerves anyagainak. Másrészt nem egyszerre emelkedik több tíz fokot a hőmérséklet, hogy a teljes permafroszt egy csapásra azonnal felolvadjon. Harmadrészt továbbra is hideg marad a környezet, még ha nem is fagypont alatti is. Tehát még a részleges felolvadás után is a folyamatok lassan zajlanak és egységnyi szerves anyagból időegység alatt sokkal kevesebb metán szabadul fel, mint a melegebb környezetben. (Lásd általános iskola biológiai, kémiai és földrajz ismeretek, amelyek már önmagukban magasak a sötétzöldeknek.)
  • A permafroszt számtalanszor olvadt már fel a földtörténet folyamán. Az ott lévő szerves anyag elrohadt, a metán felszabadult. És láss csodát, a földi élet nem hogy nem halt ki az ezt követő iszonytató felmelegedésektől, hanem a melegebb periódusokban kifejezetten kivirázott.
  • Már a CO2 is csak 0,04%-át teszi ki a levegőnek, de a CH4 meg csak 0,00018%-át. Több, mint 200-szor kevesebbet, mint az önmagában is nagyon kis arányú CO2. Következésképp még a 23-szor nagyobb infra elnyelése és visszasugárzása ellenére is a metán hozzájárulása az üvegházhatáshoz több mint egy nagyságrenddel kisebb, mint a nagyon erőteljesen megkérdőjelezhető hatású CO2-é. A CO2 hatását pedig simán lepipálja a levegőben lévő több, mint egy nagyságrenddel nagyságrenddel több vízgőz, csak az jellemzően ellentétes irányba. Tehát a permafrosztos metán armageddonnal a bolha tökén kinőtt pattanás hegyén lévő szőrszál végét kívánják elefánttá felnagyítani a hivatásos riogatók és a szenzációhajhász (meg amúgy is zöld propagandát ipari léptéken terjesztő) sajtótermékek.
  • Ráadásul az a csúnya metán csak 8-12 évet tölt a légkörben. A C02 meg 50-200-at. Szóval még időben is nagyságrenddel rövidebb a hatása egy átmeneti okból bekövetkező CH4 koncentráció emelkedésnek.
  • Mellesleg az éghajlatváltozás egy állandóan jelen lévő és totál természetes folyamat.

További kellemes klíma rettegést kívánok!
 
A CO2 hatását pedig simán lepipálja a levegőben lévő több, mint egy nagyságrenddel nagyságrenddel több vízgőz,
Ami ráadásul felhő formájában 70%-ban borítja a Föld feletti felszínt FOLYAMAOSAN!
Így az ezen felhőzet alatti levegő CO2 koncentrációja irrelveáns (lehetne akár 10-20 akárhány % is), ha egyszer a visszaverést a felhőzet mindenképp ELVÉGZI!
 
Az ott lévő szerves anyag elrohadt, a metán felszabadult. És láss csodát, a földi élet nem hogy nem halt ki az ezt követő iszonytató felmelegedésektől, hanem a melegebb periódusokban kifejezetten kivirázott.

vvrnyl2111903.jpg
 
Téged szerintem elvisz rossz irányba az éppen aktuális jégborítás mértéke, hidd el én is nagyon örülnék, hogyha csak ezen múlna a dolog de van egy rakás adat fennt ami azt mutatja, hogy az Északi sakvidék folyamatosan melegszik.
Remélem azért az általános iskolai fizikában egyet tudunk érteni! A melegben a jég elolvad, a hidegben (fagypont alatt) meg nem. Ergó, ha azt tapasztalod, hogy több a jég az Arktiszon és Antarktiszon mint nyolc-tíz éve, akkor nem melegszik a terület úgy, ahogy azt állítják mindenféle kozmetikázott adatokkal!
Mert ez egész egyszerűen lehetetlen lenne. Ez sima fizikai tény. Ezért írtam feljebb, hogy ne a hírekre koncentrálj!
..
Egyébként a globális átlaghőmérséklet öt éves trendje éppenhogy csökkenő. S ha a 25. szoláris ciklus maximuma alatta lesz a 24-nek, akkor a lehűlés folytatódni fog. Nézd meg a térképet is amit linkeltem a Szibéria partjainál való elhajózhatóságról.
..
sat-temp-trends.gif
 
Lehet klímahisztiből élő, arra, mint divatos "kutatási területre" pénzt kiéneklő, zöld lobbi (érdekkör) által szponzorált, hivatásos rettegők tanulmányait akár tucatszám is idehozni, amik mind a világvégét éneklik meg. Erre írtam a zöld vallással kapcsolatos hozzászólást.

De a tények marhára egyszerűek:
  • A világon folyamatosan rengeteg szerves anyag rohad el és abból a metán túlnyomó részben a légkörbe kerül. Ez egy tök természetes dolog és semmiféle világvége felmelegedést nem okoz.
  • A permafrosztban lévő fagyott szerves anyag lassú, fokozatos felmelegedése és lassú bomlása töredék mértékben emeli csak meg a természetes metán kibocsátást és pláne a légkör metán tartalmát. Hiszen egyrészt a permafrosztban lévő szerves anyag és esetleg ideiglenesen csapdába került metán eleve csak kis részét teszi ki a világ lebomló szerves anyagainak. Másrészt nem egyszerre emelkedik több tíz fokot a hőmérséklet, hogy a teljes permafroszt egy csapásra azonnal felolvadjon. Harmadrészt továbbra is hideg marad a környezet, még ha nem is fagypont alatti is. Tehát még a részleges felolvadás után is a folyamatok lassan zajlanak és egységnyi szerves anyagból időegység alatt sokkal kevesebb metán szabadul fel, mint a melegebb környezetben. (Lásd általános iskola biológiai, kémiai és földrajz ismeretek, amelyek már önmagukban magasak a sötétzöldeknek.)
  • A permafroszt számtalanszor olvadt már fel a földtörténet folyamán. Az ott lévő szerves anyag elrohadt, a metán felszabadult. És láss csodát, a földi élet nem hogy nem halt ki az ezt követő iszonytató felmelegedésektől, hanem a melegebb periódusokban kifejezetten kivirázott.
  • Már a CO2 is csak 0,04%-át teszi ki a levegőnek, de a CH4 meg csak 0,00018%-át. Több, mint 200-szor kevesebbet, mint az önmagában is nagyon kis arányú CO2. Következésképp még a 23-szor nagyobb infra elnyelése és visszasugárzása ellenére is a metán hozzájárulása az üvegházhatáshoz több mint egy nagyságrenddel kisebb, mint a nagyon erőteljesen megkérdőjelezhető hatású CO2-é. A CO2 hatását pedig simán lepipálja a levegőben lévő több, mint egy nagyságrenddel nagyságrenddel több vízgőz, csak az jellemzően ellentétes irányba. Tehát a permafrosztos metán armageddonnal a bolha tökén kinőtt pattanás hegyén lévő szőrszál végét kívánják elefánttá felnagyítani a hivatásos riogatók és a szenzációhajhász (meg amúgy is zöld propagandát ipari léptéken terjesztő) sajtótermékek.
  • Ráadásul az a csúnya metán csak 8-12 évet tölt a légkörben. A C02 meg 50-200-at. Szóval még időben is nagyságrenddel rövidebb a hatása egy átmeneti okból bekövetkező CH4 koncentráció emelkedésnek.
  • Mellesleg az éghajlatváltozás egy állandóan jelen lévő és totál természetes folyamat.

További kellemes klíma rettegést kívánok!
Nézd ez a te véleményed nekem pedig az, hogy ez nem hiszti, és szerintem ezek sajnos nagyon is valós tények aminek a hatàsàt màr a mindennapokban is tapasztalom és megnyugtatlak nem rettegek a klímaváltozástól. Azt pedig erős csúsztatásnak érzem, hogy te a földi élet kihalását idekevered, miközben erről senki az égegyadta világon nem beszélt.Ha eddig nem vetted volna észre az emberiség szempontjából nem mindegy milyen mértékű a felmelegedés mértéke, és ha az eddig lekötött metàn a légkörbe kerül csak tovább súlyosbodik a helyzet.A természet az élővilág természetesen "túléli" ezt a dolgot csak a mi életkörülményeink lesznek lényegesen rosszabbak és szerintem ez azért nagyon nem mindegy.
 
  • Tetszik
Reactions: Törölt tag 2361
Remélem azért az általános iskolai fizikában egyet tudunk érteni! A melegben a jég elolvad, a hidegben (fagypont alatt) meg nem. Ergó, ha azt tapasztalod, hogy több a jég az Arktiszon és Antarktiszon mint nyolc-tíz éve, akkor nem melegszik a terület úgy, ahogy azt állítják mindenféle kozmetikázott adatokkal!
Mert ez egész egyszerűen lehetetlen lenne. Ez sima fizikai tény. Ezért írtam feljebb, hogy ne a hírekre koncentrálj!
..
Egyébként a globális átlaghőmérséklet öt éves trendje éppenhogy csökkenő. S ha a 25. szoláris ciklus maximuma alatta lesz a 24-nek, akkor a lehűlés folytatódni fog. Nézd meg a térképet is amit linkeltem a Szibéria partjainál való elhajózhatóságról.
..
sat-temp-trends.gif

Azt értsd meg hogy a klímaváltozás nem egy minden évben ugyanúgy működő lineáris folyamat, pont az a lényege hogy nőnek a szélsőségek, tehát ha te kiemelsz egy jelenlegi adatot a jég borítottságról az nem fogja azt bizonyítani, hogy nincs ott semmilyen felmelegedés.Pontosan azért raktam be a sarkvidéki felmelegedés ről szóló cikket mert ott a kutatók több évtized adataiból vonták le a következtetéseket.Szemben veled aki csak egy időszakot hozol fel példának, ami pedig a globális átlaghőmérsékletet illeti az OMSZ nem ért veled egyet.

https://www.met.hu/omsz/OMSZ_hirek/...evben_varhato_globalis_homerseklet-emelkedes_
 
Ez áll benne kedves Wilson:
"Az új éghajlati előrejelzések alapján a globális felszíni átlaghőmérséklet-emelkedés a következő öt év (2020–2024) mindegyikében meghaladhatja az 1,0 Celsius fokot az ipari forradalom előtti szinthez képest (amit az 1850–1900 referencia-időszak alapján tekintenek). Sőt egy-egy hónapban a melegedés mértéke 1,5 fokot is elérhet (70%-os valószínűséggel)."
..
Nos megmagyaráznád nekem, hogy hogyan és milyen módon számították ki az 1850 és 1900 közötti időszak globális felszíni átlaghőmérsékletét? :D :)
Milyen adatokból dolgoztak? Mennyire voltak azok pontosak? Hogyan ellenőrizték utólag pl. egy 1873-as hőmérsékleti adatsor hitelességét? :confused: :D
Na hát ennyire vehető komolyan az egész klímavallás! Semennyire! A legalapvetőbb tudományos alaposságot is nélkülözik az állításaik!
..
Majd, ha eltelik 200 év és ugyanolyan módon kalibrált eszközökkel, ugyanolyan pontossággal, ugyanazon helyeken letett mérőpontokon (amelyeket ráadásul nem aszfaltoznak körbe és nem építenek körül városi környezettel mindeközben) sikerül előállítani egy hiteles, korrekt adatsort, na majd akkor komolyan vehető lesz a dolog. Addig NEM!
..
A klíma meg folyamatosan változik! Tette ezt a múltban is, és teszi majd a jövőben is. Embertől függetlenül a kozmikus ciklusoknak megfelelően. Pont.
 
Kérlek ne terjesszél ilyen álhíreket! Nézd már
BPIOMASIceVolumeAnomalyCurrentV2.1.png
meg, hogy mi a tényleges helyzet! Semmi nem gyorsult fel, számos helyen hidegebb is a közvetlenül mögöttünk hagyott időszak! Nincs semmi kirívó vagy rendkívüli!
..
Ráadásul hosszú évek óta nem volt annyi jég a sarkvidékeken, mint most!
Te tendenciózusan hazudsz, vagy nem érted a köbkilométer és és a négyzetkilométer közötti különbséget. Mind a a kettő szomorú.

Nem tudom miért csinálod ezt, de ez káros.
 
A felmelegedés legjobban azon látható, hogy folyamatosan nő a melegek száma!
amugy nem biztos, mivel a regi buznyakok szamat nem tudjuk.
volt egy idoszak ahol sok helyen normalis volt ( pl. sparta,szamurajok japanja a ket leghiresebb pelda) es utana jott egy idoszak ahol majdnem felhuztak oket azert a karora.

most megint kezdenek elojonni, nem az eghajlat valtozas kedvez nekik hanem a politikai klima.

es nem az a baj hogy vannak, leszarom, csak nezzek sajat dolgukat ahogy masok is, olyanok mint a talibanok wazze..be akarjak mutatni hogy mintenki mas hulye de az o beteg doktorinajuk, na az az igazi,
 
  • Tetszik
Reactions: aquarell and vata
Ez áll benne kedves Wilson:
"Az új éghajlati előrejelzések alapján a globális felszíni átlaghőmérséklet-emelkedés a következő öt év (2020–2024) mindegyikében meghaladhatja az 1,0 Celsius fokot az ipari forradalom előtti szinthez képest (amit az 1850–1900 referencia-időszak alapján tekintenek). Sőt egy-egy hónapban a melegedés mértéke 1,5 fokot is elérhet (70%-os valószínűséggel)."
..
Nos megmagyaráznád nekem, hogy hogyan és milyen módon számították ki az 1850 és 1900 közötti időszak globális felszíni átlaghőmérsékletét? :D :)
Milyen adatokból dolgoztak? Mennyire voltak azok pontosak? Hogyan ellenőrizték utólag pl. egy 1873-as hőmérsékleti adatsor hitelességét? :confused: :D
Na hát ennyire vehető komolyan az egész klímavallás! Semennyire! A legalapvetőbb tudományos alaposságot is nélkülözik az állításaik!
..
Majd, ha eltelik 200 év és ugyanolyan módon kalibrált eszközökkel, ugyanolyan pontossággal, ugyanazon helyeken letett mérőpontokon (amelyeket ráadásul nem aszfaltoznak körbe és nem építenek körül városi környezettel mindeközben) sikerül előállítani egy hiteles, korrekt adatsort, na majd akkor komolyan vehető lesz a dolog. Addig NEM!
..
A klíma meg folyamatosan változik! Tette ezt a múltban is, és teszi majd a jövőben is. Embertől függetlenül a kozmikus ciklusoknak megfelelően. Pont.
Nézd ha szerinted az összes neves klimakutató tudós, ezzel foglalkozó egyetem a különféle tudományos közösségek megállapításai minden tudományos alapot nélkülöznek, mert az ezeknek az egyik alapját jelentő adatsorok szerinted teljesen megbízhatatlanok és komolytalanok azzal nem tudok és nem is akarok semmit sem csinálni. Hidd ezt,ez a te dolgod , én mint mondtam mivel a saját bőrömön érzem a klímaváltozás hatásait hiszek a tudósoknak és elismerem az eredményeiket, mivel a klímavàltozása és az időjárás szélsőségeinek gyakorivá válása számomra igazolják az állításaik helyességét.
 
Te tendenciózusan hazudsz, vagy nem érted a köbkilométer és és a négyzetkilométer közötti különbséget. Mind a a kettő szomorú.

Nem tudom miért csinálod ezt, de ez káros.
Mi a hazugság szerinted? o_O
A jég mennyisége is több most, mint az előző években, nem csak a területi kiterjedése! Éppen a 2004-2013-as évek átlagát hozza, illetve kb. 1000 köbkilométerrel több mint 2019-ben (sötétkék vonal) és jó 2000 köbkilométerrel több mint tavaly 2020-ban ugyanekkor (világoskék vonal)! Tavaly kb. 4900 köbkilométer volt a jégzsugorodás "csúcsa". Minden leolvasható az ábráról. Nem tudom mi okoz gondot?
Lásd:
 
Nézd ha szerinted az összes neves klimakutató tudós, ezzel foglalkozó egyetem a különféle tudományos közösségek megállapításai minden tudományos alapot nélkülöznek, mert az ezeknek az egyik alapját jelentő adatsorok szerinted teljesen megbízhatatlanok és komolytalanok azzal nem tudok és nem is akarok semmit sem csinálni. Hidd ezt,ez a te dolgod , én mint mondtam mivel a saját bőrömön érzem a klímaváltozás hatásait hiszek a tudósoknak és elismerem az eredményeiket, mivel a klímavàltozása és az időjárás szélsőségeinek gyakorivá válása számomra igazolják az állításaik helyességét.
Érdemben cáfold amit leírtam!
Az, hogy honnan kapják a pénzt eldönti a végeredményt!
..
Olyan adatsorokhoz hasonlítják a jelent, amelyek egészen egyszerűen NEM VALÓSAK, utólag létrehozottak! Ugyanis nem volt kiterjedt, pontos és legfőképp összehasonlítható mérőhálózat a múltban! Pont. Ez a tény!
..
Higgyél nyugodtan tovább, az a dolgod, hisz ez egy vallás a tömegembernek!
 
DE te is linkelgetsz a jégkorszakról több száz/ezer éves sorokat, azokat a marsiak csinálták?!
 
  • Tetszik
Reactions: Wilson
Mi a hazugság szerinted? o_O
A jég mennyisége is több most, mint az előző években, nem csak a területi kiterjedése! Éppen a 2004-2013-as évek átlagát hozza, illetve kb. 1000 köbkilométerrel több mint 2019-ben (sötétkék vonal) és jó 2000 köbkilométerrel több mint tavaly 2020-ban ugyanekkor (világoskék vonal)! Tavaly kb. 4900 köbkilométer volt a jégzsugorodás "csúcsa". Minden leolvasható az ábráról. Nem tudom mi okoz gondot?
Lásd:
És az általad linkelt képen is legfelül a 204-2013 átlag van, beraktál egy képet ami téged cáfol, gratulálok! :)
 
  • Tetszik
  • Vicces
Reactions: Wilson and milagro
És az általad linkelt képen is legfelül a 204-2013 átlag van, beraktál egy képet ami téged cáfol, gratulálok! :)
Keresd meg az augusztust! Mit nem értesz?
Még azt is kiveséztem, hogy idén augusztus elején mennyi köbkilométerrel áll jobban mint az előző években! Bárki leolvashatja!
 
DE te is linkelgetsz a jégkorszakról több száz/ezer éves sorokat, azokat a marsiak csinálták?!
A napfoltokat régebb óta számolják mint, hogy kiterjedt hőmérsékletmérő hálózatunk lenne. Csillagászok tucatjai már a reneszánsz óta ezzel múlatták az időt.
 
@Leonidas

"Legelőször is a világ túlnépesedését kellett volna megállítani, meg a nyugati vadulást a vegyszerekkel és kemikáliákal."

Ezek csak okozatok, sok más mellett. Mindezek kiváltója a kamatos kamatra alapozott adósságalapú magán pénzrendszer, amely minden erkölcsi, etikai gátlás nélkül a profit maximalizálás érdekében mindent elpusztít.
Igaz de ha a fejlődő világban csak fele ennyien lennének és még értenék is a környezetvédelem alapjait akkor a probléma is minimális lenne .