[BIZTPOL] Magyarország

Azt szabad kérdeznem, h létezik olyan berendezkedés, ami mindenkinek jó? Nem, mert az emberi természettel ellenkezik. Olyan van, ahol majdnem mindenkinek rossz (kommunizmus) és olyan is ahol aki dolgozik, tanul, szorgalmas...annak jó. A verseny (ahogy az evolúcióban is) több erőkifejtést jutalmaz. Szerintem ez korrekt egy felvételnél is; azonos végzettségűek közül a jobbat/szorgalmasabbat veszem fel. Szomorú a vesztes? Igen. Csak jogegyenlőség van az emberek között, de nem egyenlőség. Sosem voltam irígy másokra, elképzelhető, h ez kell az elégedettséghez.
 
Én azt látom, hogy a cigányság egyre nagyobb része illeszkedik bele a magyarság normáiba.

Ha darabszámban nézed lehet. Ha százalékosan akkor ebben nem vagyok biztos.

Nyilván ez nem mindenkinél és nem egyformán fog lezajlani; pláne nem gyorsan.

Alsó hangon 400 évük volt integrálódni a Kelet-Európai kultúrkörbe. Rendszertől és befogadó népektől függetlenül nem sikerült nekik.
Ez alapján én szkeptikus vagyok. Nagyon.

A kormánynak, illetve a kormánypártoknak valóban nincs deklarált cigány stratégiája,

Vagy nem kötik az orrunkra.

Látjuk, hogy milyen nagy különbség van még a közmunka és a minimálbér között; látjuk, hogy azok jutnak kedvezményhez, támogatáshoz, akiknek munkahelyük van. Na ez régebben nem így volt.

Én azt látom, hogy a helyzet annyit javult, hogy már nem biofegyverek a kormány erők kezében hanem csak egy kellemetlenség amiről nem akarnak tudomást venni. Ők is a könnyebb utat választják.
Könnyebb harcolni egy külső ellenséggel, pl. a migránsokkal és sorossal, mint megharcolni a belső ellenséggel a C-kkel és a velünk élő egykori komcsi klientúrával.
Nem azt mondom, hogy a külső ellenség nem fenyegető, de a belsőt elhanyagolni vétek!

putrisodó falvakból toppmenedzser gyerekük legyen.

És miért jó nekem a putriból érkező topmanadger?
Ez itt a fő probléma. Nem teret engedni kell nekik, hanem kiszorítani őket. Lehetőleg a határokon kívülre.
"megszoksz vagy megszöksz". Ez lehetne az új jelmondat!

Nekem aggasztóbb, hogy elég nagy a magyar nemzetiségű lecsúszottak aránya, akik a lehetőségek ellenére sem tudnak a víz felszíne felett boldogulni.

Erről beszélek, amihez nyúlnak szarrá válik. Ha mindenhol beférkőznek a társadalomba akkor minden szövetét szét is fogják rágni. Aztán helló hátsó india!
Én ennél jobb sorsot szánok a fiatal generációknak.
 
Ha darabszámban nézed lehet. Ha százalékosan akkor ebben nem vagyok biztos.

Alsó hangon 400 évük volt integrálódni a Kelet-Európai kultúrkörbe. Rendszertől és befogadó népektől függetlenül nem sikerült nekik.
Ez alapján én szkeptikus vagyok. Nagyon.

Vagy nem kötik az orrunkra.

Én azt látom, hogy a helyzet annyit javult, hogy már nem biofegyverek a kormány erők kezében hanem csak egy kellemetlenség amiről nem akarnak tudomást venni. Ők is a könnyebb utat választják.
Könnyebb harcolni egy külső ellenséggel, pl. a migránsokkal és sorossal, mint megharcolni a belső ellenséggel a C-kkel és a velünk élő egykori komcsi klientúrával.
Nem azt mondom, hogy a külső ellenség nem fenyegető, de a belsőt elhanyagolni vétek!

És miért jó nekem a putriból érkező topmanadger?
Ez itt a fő probléma. Nem teret engedni kell nekik, hanem kiszorítani őket. Lehetőleg a határokon kívülre.
"megszoksz vagy megszöksz". Ez lehetne az új jelmondat!

Erről beszélek, amihez nyúlnak szarrá válik. Ha mindenhol beférkőznek a társadalomba akkor minden szövetét szét is fogják rágni. Aztán helló hátsó india!
Én ennél jobb sorsot szánok a fiatal generációknak.
Teljesen értem a mondanivalód, még ha (már) nem is értek teljes mértékben egyet.
Én jelenleg ebben a kérdésben általánosságban bizakodóbb vagyok, mint mondjuk 10-en pár éve.
Azt látom, hogy nincsenek deklaráltan kiemelve, semmilyen értelemben; már ez nagy lépés a korábbi helyzethez képest. Nyilván ennek több oka van, ami most mindegy is.
Úgy gondolom, hogy több okból kifolyólag sem lehet a témához túl radikálisan nyúlni -már csak a hatás ellenhatás elve miatt sem és jobb, hogy ha a reális keretek között szemléljük, vagy cselekszük a kérdéskört, hogy a problémákra reálisabb megoldásokat találjunk.
 
  • Tetszik
Reactions: LMzek 2.0 and fip7
  • Tetszik
Reactions: merleg and fip7
400x5 pulya mínusz, minimum, de nyilván nem ennyi lett kipakolva, pár ezerrel kevesebb rejtett erőforrással kevesebb szuletett emiatt, amit én természetesen mélyen elítélek!
Nem gondolom, hogy ilyen jelleggel kellene a témáról beszélni, de ha már ebbe az irányba ment a téma, akkor ez tulajdonképen kerekítési hiba. Ettől még ugyan úgy a probléma megoldatlan maradt és amúgy se vagyok híve az abortálásnak. A problémát, a leszakadó rétegek problémáját nem attól lehet megoldani, hogy egy népcsoport egy szegmensét kipécézzük, mint megoldási pont.
Meg nem biztos, hogy egy alulfinanszírozott segítőktől, szakemberektől kellene várni a csodát; sem a védőnők, sem a gyermekvédelem, sem más ilyen jellegű terület, akik első körben foglalkoznak a helyzettel nem a jól fizetett és motivált szakmák köre.
 
Nem gondolom, hogy ilyen jelleggel kellene a témáról beszélni, de ha már ebbe az irányba ment a téma, akkor ez tulajdonképen kerekítési hiba. Ettől még ugyan úgy a probléma megoldatlan maradt és amúgy se vagyok híve az abortálásnak. A problémát, a leszakadó rétegek problémáját nem attól lehet megoldani, hogy egy népcsoport egy szegmensét kipécézzük, mint megoldási pont.

Kínában bevezették az egyke politikát.
Mi is bevezethetnénk hasonlót jövedelmi alapon. Adott igazolt jövedelem alatt 1 gyereknél nem vállalhatnak többet és kész.
E mellet pénzt kellene fölajánlani a sterilizálásért ezekben a rétegekben/térségekben.
1 sterilizálás 1 misi.
Ezzel azért ténylegesen 1-2 generáció alatt fölszámolódna a tömeges szegénység. Meg nem lennének tele az árvaházak....
 
Miért is az én adómból kellene ezeket teletolni pénzzel?
Adok pénzt, 7,62-re. Ahogy idejöttek, ugyanúgy menjenek. Várja őket nyugat vagy törökország!
Miért nézi mindenki hülyének a magyart? Mindenkit mi tartsunk el?
 
Kasztrálás után már nem születik eltartandó egyén.
A pénz meg elmegy cigire és piára, aminek az árában kb. 50% adó van. Nem biztos, hogy ez rossz biznisz.
 
Kínában bevezették az egyke politikát.
Mi is bevezethetnénk hasonlót jövedelmi alapon. Adott igazolt jövedelem alatt 1 gyereknél nem vállalhatnak többet és kész.
E mellet pénzt kellene fölajánlani a sterilizálásért ezekben a rétegekben/térségekben.
1 sterilizálás 1 misi.
Ezzel azért ténylegesen 1-2 generáció alatt fölszámolódna a tömeges szegénység. Meg nem lennének tele az árvaházak....
Nem feltétlen ezért vannak tele az árvaházak, illetve már nem így hívják és nem is ez az irány, hanem a nevelőszülők.
A tömeges szegénység az nem ettől számolódik fel -szerintem.
Nem hiszek a radikális megoldásokban, mert azt nem tartom hathatósnak és tartósnak. Soha semmit nem tudtak megoldani vele.
Szabad a pálya, lehet örökbefogadni; be lehet vállalni a nevelőszülősséget; el lehet menni pedagógusnak; lehet közösségi tevékenységet vállalni.

___
Kurva egyszerű az, amiket itt felvázoltok (7.62 és társai), de azért had kérdezzem már meg, hogy hány embert öltetek már? Vagy legalább állat nyakát vágtad már el, lőttél le? Láttál már halált? Mert itt marha nagy szavakkal dobálóztok, hogy ki mit finanszírozna; de ne finanszírozza, legyen nagyfiú...
 
de azért had kérdezzem már meg, hogy hány embert öltetek már?

Egyet se. De mélyebben ebbe neten biztosan nem megyek bele. (Azért lássuk be, nyílt netes fórumon ez rém hülye kérdés)

Vagy legalább állat nyakát vágtad már el, lőttél le?

Igen, és mi felénk nem golyóval gyilkoltak messziről. Erre felé késsel ölnek nagyobb állatott, kisebbet puszta kézzel. Én megmondom őszintén az állatokat sajnáltam megölni. De megöltem mert finomak :D

Láttál már halált?

Igen. Sajnos olyanokét is akiket szerettem. Ha érintett vagy nem jó.
Akit nem ismersz az se szép, de engem nem rázott meg. (nem mondom, hogy nem láttam képen/videón olyan halált ami élőben ne rázott volna meg)

Amúgy nem halált osztani szeretnék csak sterilizálni, úgy hogy már született előtte utód.
Meg humánusnak tartom magamat, az állatokat sem szeretem kínozni, ha kellet gyorsan végeztem velük. Nem szeretem ha szenvednek.
Viszont ha úgy hozná az élet mint annó a Dél-Szláv háborúban, akkor én nem a meszes gödörben állnék hanem mellete. Ott jobb lenne ha már....
 
Gondoltam itt vadászokra, mint lövés. (Ugye ott int kegyelemlövés is van, ha jól tudom.)
A kérdést meg nyilván, mint költői kérdést értsd. Egy célom volt vele, hogy hátha, akik úton-útfélen halált osztanának az interneten; de méginkább mással tetetnék meg hátha elgondolkoznak rajta, hogy mit is írnak. Mert valahogy nem azt látom, hogy azok irkálnának ilyet akár itt, akár más topicban, akik sanszosan voltak már legalább éles helyzetben. De egyébként nem véletlen volt elválastztva a hozzád szóló résztől. De arra, amire meg lehetett volna, nem reagáltál. :)

És ki fogja eldönteni, hogy kit sterilizálsz? Ki lesz az "Isten"?
Nem lehet, hogy nem a-ból kéne kevesebb, hanem b-ből több?
Van olyan, hogy légüres tér? Ha nem ez, akkor az tölti be, és honnan tudod, hogy jobb alternatíva lesz?

Gondold meg, hogy milyen élete lesz egy nem pszichopata embernek a meszes gödör szélén. Ismerek olyat, akki részt vett az említett háborúba és nem mint konyhai kiszolgáló. Szerinted neki olyan jó élete lett utána? Sőt, élet az egyáltalán?
 
Miért is az én adómból kellene ezeket teletolni pénzzel?
Adok pénzt, 7,62-re. Ahogy idejöttek, ugyanúgy menjenek. Várja őket nyugat vagy törökország!
Miért nézi mindenki hülyének a magyart? Mindenkit mi tartsunk el?

Valamikor kiment Svájcba egy busznyi c, és befogadták őket.
Valaki kiszámolta, hogy fejenként 4000 Ft-kellene összedobni buszokra és mehet az összes.