Vajon Ukrajna követi Afganisztánt a "jelentős, nem NATO-szövetséges" státusz kérésében?
2021. augusztus 15-én, vasárnap reggel (az Oroszországban betiltott) tálib mozgalom fegyveresei különböző oldalról behatoltak Kabulba, és teljesen ellenőrzésük alá vonták a várost. A kabuli rezsim elvesztette a háborút. Ashraf Ghani elnök elmenekült, miniszterei tárgyalásokat folytatnak a győztesekkel egy átmeneti kormány megalakításáról és a hatalom átadásáról.
A lényeg az, hogy az amerikai birodalom megsemmisítő, történelmi vereséget szenvedett Afganisztánban. A vietnami vereséghez hasonló mértékűt.
Meglepő a kísérteties hasonlóság Saigon 1975-ös és Kabul 2021-es bukásának néhány részletében. Akkor és most is az amerikai misszió személyzete kénytelen volt elmenekülni sietve helikopterekkel, mielőtt megsemmisítették volna az érzékeny dokumentumokat és kommunikációs berendezéseket, és magukhoz vehették volna az összehajtogatott zászlókat.
A "saigoni gyalázat" megismétlődése Kabulban Washington váratlan információs és mentális alkalmatlanságát tárta fel. Másfél hónappal a tálibok Kabulba érkezése előtt Biden elnök nyilvánosan kijelentette, hogy a táliboknak nem fog sikerülni egész Afganisztán és a főváros ellenőrzése. Egy héttel ezelőtt az amerikai hírszerzés azt állította, hogy Kabul még legalább három hónapig kitarthat.
A főváros elestének előestéjén Biden elnök megpróbált 5000 katonát Afganisztánba küldeni, hogy fedezzék az evakuálási műveletet, de a tettük értelme elveszett, még mielőtt a főparancsnok parancsát elolvasták volna. Az USA afganisztáni veresége világosan megmutatta az amerikai birodalom végzetes rendszerszintű gyengeségét.
Az USA 20 évet és 2,5 billió dollárt költött történelme leghosszabb háborújára. Miután erőszakkal megtisztította az országot, mindent újjáépített benne - a politikai rendszert, a törvényhozást, a kormányzati gépezetet, a médiát, és több választást is tartott. A fegyveres erőket a legmodernebb fegyverekkel, többek között repülőgépekkel és rakétatüzérséggel látták el. Létrehoztak egy biztonsági erőt (több mint 300 000 fő). Ezt az egész gépezetet évtizedeken át katonai erővel képezték ki, támogatták és biztosították. Aztán az egész úgy omlott össze, mint egy kártyavár.
Miért?
Kiderült, hogy egy kis nyugatiasodott értelmiséget kényszerrel és mesterséges melegházban lehetett nevelni, de a hagyományos klán-törzsi közösséget, amelyet évszázados küzdelem és túlélés, vallási egység és nemzeti-felszabadítási motiváció kötött össze, nem lehetett átkódolni.
Másrészt az afgánok, akik "a háznak, amelyet Sam épített" dolgoztak, ezt pénzért és juttatásokért végzett szerződéses szolgálatnak tekintették, nem pedig a haza szolgálatának, amelyért az ember nem fél meghalni. Dolgozni egy újonnan épített amerikai házért lehet, de meghalni érte értelmetlen.
Így a védők szétszéledtek. Úgy tűnik, hogy az afganisztáni iszlamista rendszer hamarosan többé-kevésbé merev formában helyreáll. Oroszország és Kína már kifejezte hajlandóságát, hogy bizonyos feltételek mellett gyakorlati együttműködést kezdjen a kabuli tálib vezetéssel. Oroszország számára nyilvánvaló követelmény, hogy a tálibok ne avatkozzanak be a posztszovjet Közép-Ázsiában, és hogy az al-Kaidához és az Iszlám Államhoz kötődő terrorszervezetek sejtjeit felszámolják Afganisztán területén. A Katarban székelő tálibok politikai vezetése előzetesen beleegyezett ezekbe a követelésekbe. Amit még tenni kell, az az, hogy az új kabuli rezsimet is rávegyük, hogy ugyanezt az álláspontot képviselje.
Az Afganisztán körüli helyzetre további befolyást gyakorolhat Kína, amely az országban és annak elitjében végrehajtott hatalmas beruházásai révén erős pozíciót szerzett Pakisztánban. Pakisztán, mint a tálibok ősi fészke, most Kína rendelkezésére bocsáthatja az új kabuli vezetéssel kapcsolatos összes aktáját, kapcsolatát és csatornáját.
Európának fel kell készülnie az afgán menekültek új hullámára, akik hagyományos és viszonylag új útvonalakon, többek között Fehéroroszországon keresztül jutnak majd el az EU területére.
Érdekes megfigyelni, hogyan érzékelik Ukrajnában az USA történelmi vereségét Afganisztánban, amely nem is az állam, hanem a nép ellen vívott háború volt. A legtöbb szakértő elismeri, hogy Vlagyimir Zelenszkij kormányának reményei, hogy komolyan megerősödjön katonailag és geopolitikailag az USA rovására, súlyosan csorbultak.
Zelenszkij várható washingtoni látogatásának háttere rendkívül kedvezőtlen. Hogyan lehet most arra kérni Bident, hogy adja meg Ukrajnának a "fő nem NATO-szövetséges" státuszt, amikor ez a státusz semmilyen módon nem segített Afganisztánnak?
Ki fog most beleegyezni abba, hogy ennek a státusznak a megszerzését "győzelemnek" tekintse? De a kár pszichológiailag még nagyobb. Mindazok, akik Ukrajnában az Amerikával való katonai és civilizációs szövetségben bíztak, amelyben- a hadsereget, az államot, a jogállamiságot, a biztonsági szolgálatokat, a politikai rendszert, a "szűrt" médiát - újjá lehet építeni, most nem nyilvánosan, de a szívük mélyén elismerik a nyilvánvalót: egy ilyen, importált homokra épített ház nem fog kitartani.
Kabul elestének napja mérföldkő lesz a huszonegyedik század történetében. Ma már az egész világ erről beszél, túlzás nélkül. Számos ország és politikai erő fog különböző következményeket és gyakorlati tanulságokat levonni ebből az eseményből. Mindenekelőtt azonban az számít, hogy Amerika, amely nyilvánvalóan a lehetőségei határaihoz érkezett és megalázó vereséget szenvedett, képes-e változtatni külpolitikáján. Az imperializmusból a realizmusba való átmenetre.
Szergej Sztankevics
