[BIZTPOL] Románia

Mindeközben duplájára (!) megy fel a gáz ára:

A felvezetőben említett 100 százalékot meghaladó drágulás nem puszta pszichológiai trükk a Salgaz részéről, a dél-bihari szolgáltató által októbertől beveztendő tarifa több mint duplája az egy évvel korábbinak. 2020 októberében a Salgaz kliensei 125,06 lej/MWh áron kapták a gázt, a drágulás tehát 140 százalékos.- a Maszol.ro portálról

Mindeközben képtelenek a saját gazmezojuket kitermelni - elképesztő egy csodtomeg ez az ország... ahogy mondtam, sosem volt államalapító-orszagiranyito elitje, rétege, a 100+ eve erőltetett plasztik kamu-identitas idáig terjed, lozungok és totális korrupció meg inkompetencia.
 
Ez csak azert vicces, mert azzal gyakorlatilag az egyetlen piackepes ajanlatukat (filleres munkaero) adjak fel... hat, sok sikert.
Igen, azt is, meg a saját monetális politika feletti kontrollt, ami a sérülékeny gazdaságok esetén öngyilkosság, ezért vannak a szigorú kritériumok az Euro bevezetésére, meg a két éves "próbaidő...", hogy az adott gazdaság kipróbálhassa, képes legyen felnőni a kihívásokhoz, mert vannak bőven .... Euro mellett nincs államadósság elinflálás, nincs pénznyomtatás, nincs mesterséges versenyképesség növelés, nincs lehetőség az árak elszabadulásakor beavatkozni, Hamburg adja a számokat és kész.
Szlovákia esete jó példa, amint beütött a válság jó lett volna a régi korona és lassú inflálással versenyképesen tudják tartani a hazai ipart, 1 euro mindig egy kicsivel több árut ér koronában, meg több síbérletet mint az Alpokban stb ez ilyen egyszerű, de ha ugyanaz a pénz akkor ez az eszköz elveszik, persze ettől még lehet olcsóbb az ugyanazt az Eurót használó gazdaság, ha pl olcsóbb a munkaereje, olcsóbban jut hozzá a hazai természeti kincsekhez, olcsóbban termel áramot stb, de ezeket a tényezőket a piac szabályozza nem az állam, annak a szerepe elveszett, a piac meg a szereplői meg a legritkább esetben jóságosak, vagy érdekli őket Milos, Kuczeba, Dragan, Andrei és egyéb kismeberek problémái.
 
Lehet, abban biznak, majd akkor dol a befektetes es beindul az ipar meg az energiahordozok kitermelese...? Ha igen, az hulyeseg, mert az is olcsobb lenne lejben.
A kozos europai kolcsonokbol nem kaphatnak tobbet azutan sem, tehat a colletarized loanokra sem spekulalhatnak... megis miert akarnak eurot? Vagy ez megint ilyen bocskoros kisebbsegi komplexusos sotetseg a fejekben, attol lesznek majd igazan europaiak? :D
 
Mindeközben duplájára (!) megy fel a gáz ára:

A felvezetőben említett 100 százalékot meghaladó drágulás nem puszta pszichológiai trükk a Salgaz részéről, a dél-bihari szolgáltató által októbertől beveztendő tarifa több mint duplája az egy évvel korábbinak. 2020 októberében a Salgaz kliensei 125,06 lej/MWh áron kapták a gázt, a drágulás tehát 140 százalékos.- a Maszol.ro portálról

Mindeközben képtelenek a saját gazmezojuket kitermelni - elképesztő egy csodtomeg ez az ország... ahogy mondtam, sosem volt államalapító-orszagiranyito elitje, rétege, a 100+ eve erőltetett plasztik kamu-identitas idáig terjed, lozungok és totális korrupció meg inkompetencia.
Nézzétek csak a romániai hozzászólásokat a drágulást firtató cikkre:

Jenő Tifán
Ez már több a soknal! De a fizetés marad a régi! Ilyen árak mellett jobb a halál! Ez már tűrhetetlen!!!
Tetszik · Válasz · 2 · 7 órája

Armand Olariu

Hozzászólásom csak 1 lehet,,,,,,, Orban Viktor
Tetszik · Válasz · 2 órája
 
Lehet, abban biznak, majd akkor dol a befektetes es beindul az ipar meg az energiahordozok kitermelese...? Ha igen, az hulyeseg, mert az is olcsobb lenne lejben.
A kozos europai kolcsonokbol nem kaphatnak tobbet azutan sem, tehat a colletarized loanokra sem spekulalhatnak... megis miert akarnak eurot? Vagy ez megint ilyen bocskoros kisebbsegi komplexusos sotetseg a fejekben, attol lesznek majd igazan europaiak? :D
Előny, hogy nincs értékvesztés, Euroban számolt infláció ami netto veszteség, előny hogy nem kell olyan nagy államháztartási pénzügyi tartalékokat felhalmozni a vélt pénzügyi összeomlás elkerülése érdekében, magyarán hogy ha kell tuzdjanak venni van eladni nemzeti valutát Euróért, ha kell a piacnak, a teljes konvertibilitást valójában a nemzeti bankok tartják fenn ez is költség. A magyar valutatartalák 30Mrd Euro környéki, nem néztem utána de kb. Az átváltási díjak is megszűnnek stb stb. És nyilván presztizs (bár egyre kisebb), a románokat minden bizonnyal leginkább ez motiválja.
Az eszencia ott van, hogy azok a piaci szereplők akik nemzetköziek és sok árut, szolgáltatást, pénzt mozgatnak az államok közt azok jobban járnak, a csak belső piacra termelőknek csak akkor mindegy ha a termékükben kevés az import arány, az állam viszont elveszíti a beavatkozás képességét ha baj van, megszűnik a piacszabályozó lehetősége, ezért van, hogy amíg a konjunktúra húz addig minden ország aki bevezette az Euro-t jól járt, amint beütött a krach Görögország megfeküdt, Spanyolo elesni látszik, Olaszország aki legközelebb áll az EU kilépéshez pedig a gazdasága megmentésének egyetlen esélyének azt látja ha visszahozza a Lírát. Az Euro azt teszi amire kitalálták, összezárja a piacokat, amely piaci szereplő jobban teljesít mert hatékonyabb az kiszorítja a többit, ami egy országon belül ahol a pénz folyik oda ahova kell, kapja az a város, falu, nyugdíjas aki rászorul ott nem gond, de itt sok országnak ugyanaz a piaca és ugyanaz a pénze, az államhatár viszont megállítja a szociális hálót és minden állami szabályozót no itt a baj, hogy pl a Német állam nem tőkésíti fel a Szlovák nyugdíjrendszert.
 
A szélsőséges liberális gazdaságpolitikát folytató román állam nem piac szabályozó eszközöket vezet be az elszállt energiaárak miatt, nem beavatkozik a fogyasztók védelmében (nálunk az ezerszer kifigurázott rezsicsökkentés), hanem a fogyasztók számláit kívánja kipótolni, újabb kvázi szociális juttatást kíván bevezetni. Ez biztos jót tesz az államháztartásnak, pláne hogy nem volt tervezve hanem most találták ki. Persze nem kell jóban lenni az oroszokkal (csaxólok hogy mi olcsóbban vesszük a gázt mostantól), nem kell hagyni a tengeri gázt kitermelni, nem kell hagyni a kínaiakat erőművet építeni, ki kell rúgni őket stb stb, csak akkor ne tessen a román átlagpolgár csudálkozni, hogy drága az áram meg a gáz, és azt is a magyaroktól kell venni ... Az állam meg kapkod, érzi a bajt amit okozott, aztán elkezd hitelekből visszaosztani aminek meg meg lesz a fájdalmas következménye.
Lehet tippelni hogy a csökkenő magyar meg a meredeken emelkedő román államadósság melyik számnál találkozik...
 
Ez a kovetem a turistakat millionyi ugynokkel, ez a legprimitivebb, azsiai-balkani keleti verkomcsi szokas.
Hihetetlen primitiv, semmi koze a diplomaciahoz, mellesleg nem ok voltak sosem ugyesek, hanem a magyarok voltak okrok.

Románia a döntő pillanatban nem a Vörös Istentől várta a megváltást, ez meg meghatározott mindent. Az "igazi kommünvilág" akkor maradhatott volna fenn, ha sikerült volna a bolsikkal összeköttetést teremteni, arra pedig esély sem volt 1919-ben. Arra, hogy kitartson 1920-ig, és netán a szovjet VH nem Varsónak indul, hanem a budapesti elvtársak felé, szintén gyakorlatilag semmi.
De persze már az előző évszázadokban eldőlt, hogy a románok szépen túlszaporodtak minket Erdélyben, a magyar elit nem érzett semmi veszélyt ebben, mint a migrációpárti elitek általában nem szoktak.
 
Igen. Sajnos nem csak az ország lakosságát kell összehasonlítani és azt méregetni egymáshoz. 2005-2010 között évente durván 40 ezer volt a természetes népesség fogyás (születések és halálozás), de mi szerettük azt a 20 ezres számot bemondani a rádióba meg a tévébe, ami az ország tényleges változását jelölte. (Vagyis amiben benne volt sajnos, hogy az üldözés miatt egy kisvárosnyian elmenekültek a környező országokból és magyar állampolgárságért folyamodtak.)
Ezt a számot 2010 után nagyon ritkán kapja fel a sajtó, mert az egyszerűsített honosítás és a kettős állampolgárság miatt olyan számokat mutat, amiket el sem hinnénk. Szerencsésnek érzem, hogy a valódi biológiai változások számait próbáljuk emésztgetni azóta.
És csak rajtunk múlik, hogy mennyien leszünk az évszázad közepére. Ha tele szüljük a Kárpát-medencét, miközben az egykori csatlós népek esetleg nem kezelik a problémáikat, akkor nem fogyunk el, mint a gyertya.
Kivel akarod teleszülni a kárpát medencét?
A sok kényelmes pi..val? Akiket csak a bulikázás érdekel fiatalon, oszt amikor berozsdásodik a f@szkörhinta, úgy 40 környékén:rolleyes:, hirtelen valamennyi férjhez akar menni (persze a jelölt legyen délceg, legalább 10 évvel fiatalabb, gazdag és szűz is, ha lehet;)), hogy legyen aki a kényelmes seggét kiszolgálja, mert ugyebár ő, mármint Élteske nem szokta meg a mások jó értelemben vett szolgálását, csak a saját maga volt a nr. 1.:eek:.
Nameg, a kor előrehaladtával - ahogy egyre inkább átlátszóvá kezdenek válni a pasik számára:oops: - kétségbeesésükben, az "ősanya" is elő tőr belőlük (derengeni kezd nekik, hogy azért még az anyjuk idejében is illet bár egy gyereket szülni:eek:), és így 40 felett egyből szülni akarnak. Mert hát miért ne, elvégre az X és y sztároknak is sikerült 50 környékén, és lám milyen boldogak, na meg egyébként is jár nekik, mint minden jó az életben:).
Aztán csak szembe futnak a valósággal. Ami kb. úgy néz ki, hogy az elképzelt lovag nem érkezik meg, illetőleg ha igen, akkor az nem lovag és csak silány mása a húsz év kemény bulizás után kialakított elképzeléseiknek (ebből kifolyólag semmire sem tartják. lenézik - mert úgy-e ők jobbat érdemelnek), továbbá az unoka státuszra is aspirálható gyereket sem olyan könnyű összehozni (pedig - brühüühhhüüü - a Kozmoploitán is megírta, hogy 40 felett is lazán lehet gyereke egy Élteskének).
Amit fent leírtam az kb. a 7-10-ig pontszámos pösti csajokra 90%-ban igaz. Vidéken talán jobbak a számok, mert ott még nem hallt ki teljesen az ösztön a csajokból (még ha a 26-30 éves korban bekövetkező férjhezmenetelig ők is felveszik a versenyt egy jó Singer varrógéppel).

Csak a munkahelyi környezetemben van 14 csaj akik 35-45 közötti korban vannak (haton házasok) és összesen van 7, azaz hét gyerekük:(. A fiatalabbak között még rosszabb a helyzet. Na nem mindegyik tehet arról, hogy nincs társa, mert van köztük csúnyácska is. Megjegyzem, régen az ilyen is elkelt a 3-5-ős minősítésű fiúknál, most meg nem mert neki 6-oskának kizárólag 9-10-es alfa kell, hisz egy buliban egy ilyennel is megvolt (ilyen egyszeri előzménnyel nem gondolja valaki, hogy a 6-os Janihoz ő lehajol - NA-NE). Folytatva: azonban a jobb csajok - majd kivétel nélkül - maguk teremtette helyzetben vannak. Azaz vénlányok maradtak, mert nem kapcsolatk időben és amikor kapcsoltak nem vették figyelembe, hogy már nem 20 évesek és az elvárásaikat nem a lehetőségeikhez igazították. Persze ők nem hibásak, hanem azok az álnok férfiak, akiknek ők nem mellékesen menetrend szerint széttették a lábukat, és ezek után leléceltek - holott, becs szóra ők, szegény lányok, többet akartak, mint csak futó szexet.

Hogy Romániáról is legyen szó, lévén ez a poszt tartalma, náluk még a városi csajok is - valami okból - 30 előtt férjhez mennek (nem beszélek a vidéki népességről). Persze ott is van válás, de ha nálunk ez a szám 10 év után 50% feletti, ott tízed ennyi. Most nekik a demográfiába becseszett ez a nyugati munkalehetőség, de ahogyan látom, a most 20-30 évesek tudatosan építik az életüket (3-5 évet kint dolgoznak, megépítik a házukat Ro-ban, oszt 30 éves korra már meg is van a 2 gyerek) ezen belül a szüleiktől tanult/látott ortodox családmodellt.
Mi mit is tanultunk a szüleinktől? El kell válni fiam/lányom, ha nem találtad meg az igazit, vagy el akarnak nyomni, meg egyébként is. Nézd fiam/lányom, én is megvagyok egyedül, minthogy apád lábszagát szagoljam (anyád hisztijét hallgassam). Kúrva Kádárék ezt is jól kitalálták. Itt már 1980-as években tömeges volt a válás. Hogy mi lehet ennek az oka? Szerintem elsősorban a vallásos nevelés hiánya és az ebből folyó értékrend hiánya (Ro-ban még a szekus is megkeresztelte titokban a gyerekét, nem mind itt, ahol sok család keresztelő helyett névadó ünnepet tartott a tanácsnál):(. Mert ugyanis, akit úgy kondíciónálnak, hogy egyszer élsz fiam/lányom ezt pedig ki kell használni, az semmilyen nehéz helyzetet nem hajlandó önként eltűrni (érthető okból - ti. egyszer él), és ahány virág, abból minél többre rá akar szállni. És lőn, családok ezreinek felbomlása és boldogtalan anyák által nevelt boldogtalan gyermekek tömege - akiknek a házasság felbontása oly természetes, mint az, hogy minden nap felkel a nap.
Ezzel szemben egy hívő ember hiszi, hogy ez az élet nem az igazi (nem fenékig tejfel), de van folytatás, ahol jobb lesz, ha e világi létemben becsülettel helytállok (pl. nem árulom el a feleségem és gyártok "árvákat" egy ribanc kedvéért, hanem felnevelem, ha már az Úr adta őket). Na a románok döntő többsége még ezen maradi eszmék mentén szervezi az életét:(. Tény, hogy ott is beindult ez a jóféle változás, de még messze csak alapjáraton, és nem úgy dübörög, mint itt nálunk. Aki nem hiszi az járjon utána;).
A szélsőséges liberális gazdaságpolitikát folytató román állam nem piac szabályozó eszközöket vezet be az elszállt energiaárak miatt, nem beavatkozik a fogyasztók védelmében (nálunk az ezerszer kifigurázott rezsicsökkentés), hanem a fogyasztók számláit kívánja kipótolni, újabb kvázi szociális juttatást kíván bevezetni. Ez biztos jót tesz az államháztartásnak, pláne hogy nem volt tervezve hanem most találták ki.
Gy. Nyerenc és bandája is ezt csinálta, amíg hatalmon voltak. Jól megemelték a gáz és villany árát, hogy eleget tegyenek a gazdi elvárásainak (na miért is? - mindjárt leírom), de hogy a nép nehogy felaggassa őket, kitalálták, hogy rászorultsági alapon kapnak az érintettek támogatást:rolleyes:.
És ez a lényeg. Na miből is? A Magyar Állam költségvetéséből (ami az említett okból keletkezett hiányt hitelből pótolta), amit aztán szépen a kompradorok folyattak át a gázszolgáltatók zsebébe:eek:. Úgy csinált a nagy baliberális "elit", mintha a köznépet támogatná, közben meg szépen az állam által felvett hitelpénzt talicskázta ki a megbízóknak. És ne feledjük, hogy a hitelt ugyanazon a körök adták akikhez a szolgáltató is tartozott. Vagyis kétszeresen is jól jártak, míg nekünk maradt csak az adósság. És ne gondold, hogy most másképp lenne!
 
A dk-s szólam már évek óta az volt, hogy a rezsicsökk nem is rezsicsökk, mert túl drága így is, na ezzel egy ideje leálltak valamiért...
 
Teljesen egyetértek veled. A jelen helyzetben így állunk.
Viszont egy valami kimaradt. A keresztény mindig bízni fog, hogy a romlás és az önzés nem tudja önmagát fenntartani.

Gondolom ismered a verset, de beteszem ide, mert én hiszek abban, hogy a trend változni fog, ha elég sokat mondjuk. Valahogy mi magyarok trendekben gondolkodunk és hajlamosak vagyunk akár túlzásba is vinni. De eddig elég intelligensek voltunk ahhoz, hogy felismerve a hibáinkat korrigáljunk rajtuk.

"Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad."

Igen, ismerem. Első perctől reményt keltő az üzenete. Én is ebben hiszek. Lehet, hogy elapadunk 6-7 millióra, csak az nem lesz mindegy, hogy annak milyen lesz a korfája, nemzetiségi összetétele és az erkölcsi rendje. Ha Isten is úgy akarja, akkor a maradék lehet egy erős hitű, öntudatos, rendszerető, törvényt tisztelő, nem kapzsi, a pénzt csak annak tartó ami, nem harácsoló nemzet.

Amíg nem lesz egy erős hite ennek a nemzetnek, legyen az csak egy népi vallásosság is, mint az elődeinké, addig Magyarország felemelkedéséről kár beszélni.
Mindszenty mondta talán, hogy: Magyarország vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.
Ámen.
 
Jujj, te sem olvastad még el a bibliát, pedig jó lenne.
Minden bajunk okozója a kereszténység felvétele, pár 10 000 évet elkaristolgattunk elotte, azóta meg milyen sikersztori is vagyunk, mi?

Már a bevezése is mekkora Királyság volt.... :(

Milyen hit?
Milyen erkolcs?
Milyen isten?
Mit találgat neked, Nimrod, Attila, Álmos, Mátyás, Dobó, Kinizsi, stb utódjának pár okostojás kiválasztott?
Eljott nekik a tanító, aki elmondta hogy szabadulhatnak, erre felszegelték a fára...
Minek lennénk jehova f@sza alatt gátor?
A leg egyszerubb kérdésekre sem tudjátok a válaszokat a kereszténységgel kapcsolatban, de legyunk keresztények!
Mert az jó!
Nem rád haragszom, hanem az intézményre, ami beterelt a nyájba.
Mindegy, mint említettem,lusta népmuvészeti agyagedény vagyok, ezért kések a folytatással, de majd váratlanul megírom, csak, hogy legalább a keresztelést értse mindenki, hamár megígértem.
Nem sok rosszabb történthet attól,egy végtelen létu, szabad szellemmel, aki a legnagyobtól származik, mint hogy megkeresztelik, és beterelik a nyájba.
Minden nyáj ide értendo, ahol benne van a retorikában a bun, a buntetés, ill bármilyen nem önkéntes beavatás, nagyjából bármilyen kitétel.
Vajon miért kell csólinger újszulottet minél hamarabb megkereszteltetni?
 
  • Tetszik
Reactions: kétkedő
Megint kinek van a menőbb képzeletbeli barátja játékot játszotok?
Nincs is azzal semmi baj van olyan cég amely dollár milliárdokat hozó vállalkozást csinált belőle:-)

kepzeletbeli-barat.jpg
 
Kormányválság van kialakulóban a mioritikus hazában (megint), egy nap alatt összeborulni látszik minden:

A két nagyobbik kormány alkotó párt összeveszett az országos beruházási programon, mert annak támogatását az USP-PLUS a vitatott életű ügyézség felszámolásához kötötte, a kormányfő visszautasította a zsarolást és ma estére összehívta a kormány ülést, ahol hirtelen felindulásból menesztette az USR-PLUS által delegált igazságügy minisztert, mert az nem támogatta ma a beruházási programot. Hab a tortán hogy az igazságügy miniszternek 4 napja lett volna minősíteni a beadványt. közben az ellenzék vezető ereje bizalmatlansági indítványt tervez a kormányfő ellen és folyamatosan támadja az eltitkolt büntetett előélete miatt, az a PSD egyébként ami megnyerte a választásokat csak nem volt képes kormányt alakítani, mint az ország legnagyobb támogatottságú pártja azóta is visszatérni igyekszik és már Mr Dragnea is kiszabadult a börtönből.
Botrány botrány hátán miközben az országnak döntésekre lenne szüksége, kezdődik a minimálbér egyezkedés a szakszervezetekkel, botrány van a liberalizált áram és gázpiaci áremelkedés miatt, nincs elfogadva az EU felújítási alap, a COVID pedig már 4× annyi beteget hoz létszámarányosan mint Magyarországon, akkor amikor nyitnak az iskolák, az oltási program a romokban, a pénzügyminiszter azt sem tudja mekkora a minimálbér, az egyik ellenzéki képviselő meg kábszert vitt a parlamentbe ... én nem tudom, lehet megint körül kellene nézni Európában és importálni államférfiakat mint tették a királyság megalapításakor....
 
Mozgalmas az éjjel a románoknál, az USR-PLUS pártszövetség megvonta a Citu kormánytól a támogatást (ma éjjel ...), kész az ellenzék bizalmatlansági indítványát is támogatni:
By the way a HTKA tudósít erről egyedül online Mo-on ...