Egy tízmilliós harmadik világbeli megapolisz valahol Délázsiában vagy Afrikában nem az a hely, amit el lehet foglalni hadosztálynyi/hadtestnyi erővel, oda katonák százezrei kellenek és hónapokon át tartó öldöklő harc, olyan mennyiségű tüzérségi anyag felhasználásával, ami végső soron a civil lakosságnak és a város értékeinek olyan mértékű pusztulását eredményezi, mint a tömegpusztító fegyverek alkalmazása tenné.
Anno Königsberg:
Ez maradt Aleppóból az éveken át tartó harcok után:
Viszont az ostromlók is brutális veszteséget szenvedtek. Namost egy megapolisz esetében az ostromlók potenciális vesztesége felbecsülhetetlenül brutális lesz és azonnal előkerül a
partraszállás Japánban dilemma! Hány saját katona áldozható fel a hadicélért, ha van eszközünk, ami az ellenség katonái és civiljei feláldozásával csekély saját veszteséggel eléri a győzelmet. Ez az eszköz akkor így nézett ki:
A helyes válasz, a katonai válasz akkor is a tömegpusztító fegyverek bevetése volt és a jövőben is az lesz és ezt a helyes választ a katonák és a civilek versengve fogják meghozni, mert a politikusnak a koporsókkal, a katonáknak meg a saját felelősségükkel kell elszámolniuk! Mindazonáltal az atomfegyverek nem fognak realitást jelenteni ebben a -lehet nagyon közeli- jövőben sem, a vegyifegyverek lesznek a megoldás a kihívásra.
A taburól meg annyit, hogy egyetlen állami vezető volt a világtörténelemben, aki önkorlátozással élt a tömegpusztító fegyverek alkalmazása során: Adolf Hitler. A demokratikus politikusok legföljebb egy pillanatig fognak habozni (Churchill még addig se habozott volna anno, a katonák beszélték le a német városok vegyifegyverekkel szőnyegbombázásáról azzal, hogy amíg Hitler tartja magát a saját elveihez, addig ne kísértsék ezt)!