A II. világháború

  • Ha nem vagy kibékülve az alapértelmezettnek beállított sötét sablonnal, akkor a korábbi ígéretnek megfelelően bármikor átválthatsz a korábbi világos színekkel dolgozó kinézetre.

    Ehhez görgess a lap aljára és a baloldalon keresd a HTKA Dark feliratú gombot. Kattints rá, majd a megnyíló ablakban válaszd a HTKA Light lehetőséget. Választásod a böngésződ elmenti cookie-ba, így amikor legközelebb érkezel ezt a műveletsort nem kell megismételned.
  • Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján házirendet kapott a topic.

    Ezen témában - a fórumon rendhagyó módon - az oldal üzemeltetője saját álláspontja, meggyőződése alapján nem enged bizonyos véleményeket, mivel meglátása szerint az káros a járványhelyzet enyhítését célzó törekvésekre.

    Kérünk, hogy a vírus veszélyességét kétségbe vonó, oltásellenes véleményed más platformon fejtsd ki. Nálunk ennek nincs helye. Az ilyen hozzászólásokért 1 alkalommal figyelmeztetés jár, majd folytatása esetén a témáról letiltás. Arra is kérünk, hogy a fórum más témáiba ne vigyétek át, mert azért viszont már a fórum egészéről letiltás járhat hosszabb-rövidebb időre.

jani22

Well-Known Member
2016. augusztus 31.
9 528
13 532
113


"
ez nem egy igazi, a sziklafalból kilógó hajóorr, hanem inkább egy emlékmű. A Linakhamari partraszállásként ismert második világháborús csatának állít emléket, és azoknak a szovjet tengerészeknek szentelték, akik az ostrom során vesztették életüket. Az emlékművet a csata 30. évfordulóján, 1974. október 12-én nyitották meg. Az egész terület ma szabadtéri múzeum, ahol számos, a háborúból megmaradt II. világháborús építmény, erődítmény és gépezet található.

A helyszín műszakilag pontos, de kissé félrevezető. A Liinakhamari Oroszország Murmanszki régiójában található, de csaknem száz mérföldre vagy két órás autóútra van Murmanszk városától. Volt egy elhagyott hajó, a Murmanszk is, aminek semmi köze ehhez az emlékműhöz (az első dolog, ami feltűnt, amikor elhagyott hajókat kerestem Murmanszkban, a Murmanszk rozsdás romjai voltak.) A Murmanszk egy régi szovjet cirkáló, amely részben víz alá került. a norvégiai Sørvær partjainál közel húsz évig, de 2013-ban teljesen leselejtezték.

A Liinakhamari partraszállás

1944. október 12-én este 22:50 körül egy 600 fős csapat szállt partra Liinakhamari kikötőjében, és megtámadta az öblöt tartó náci erődöt. A csatában 54 szovjet katona halt meg, akiket a helyszínen található tömegsírban temettek el. A legtöbb szovjet áldozat a 125e tengerészgyalogos ezredből volt; az orosz tengerészgyalogosok, vagy a helyes nevük: az orosz haditengerészeti gyalogság, fekete svájcisapkájuk miatt a „Fekete Halál” becenevet kapták.

Liinakhamari, más néven Linhammar, Lappföld legészakibb részén fekszik, közvetlenül a mai orosz és norvég határon. Eredetileg a Finn Nagyhercegség tulajdonában lévő kikötőváros volt a bolsevik forradalomig. A szovjetek Finnország egészét a Szovjetunió részeként követelték, ami a finn polgárháborúhoz vezetett. A háború 1920-ban ért véget, amikor a szovjetek beleegyeztek a korábbi határok tiszteletébe, és Finnország megőrizte függetlenségét. Liinakhamari Finnországba került. Finnország birtokolta a kikötőt egészen az orosz-finn háborúig, 1939-ig, amikor a szovjetek átvették az irányítást a kikötő felett. 1940-ben azonban a moszkvai szerződéssel ismét visszaadták Finnországnak. A béke rövid életű volt; 1941-ben megkezdődött a folytatólagos háború, és a náci Németország átvette Liinakhamari irányítását 1944-ig.

Más szóval, ez a terület sokszor gazdát cserélt, és többet látott, mint amennyire méltányos a hadviselés. Ma a terület nagy része elhagyatott, és csak az alkalmi turisták és a véres múlt szellemei kóborolnak a területen.

Ha többet szeretne olvasni a lappföldi szovjet/náci csatákról, az usacac.army.mil oldalon található egy részletes online könyv, amely a Liinakhamari partraszállásról is sok mindent tartalmaz . A skanzenről készült további képekért a planetoddity.com talál néhány jót. Ha érdekli a Murmanszk (az elhagyott hajó), és nem bánja a google fordító használatát (vagy beszél oroszul), akkor a masterok.livejournal.com a megfelelő hely."

 

jani22

Well-Known Member
2016. augusztus 31.
9 528
13 532
113
Eddig nem olvastam arról, hogy a Lend-Lease alapján kapott eszközökhöz kaptak-e alkatrészeket, pedig igen intenzív volt a használatuk.

Az alábbi orosz cikk érinti a témát.

"A Szovjetunió több mint 200 000 teherautót kapott Amerikától a Lend-Lease keretében. Hová lettek a háború után?



A második világháború idején az amerikaiak messze kerültek a fő hadszínterektől. Az ellenség közeledésének megakadályozása érdekében az amerikai kormány úgy döntött, hogy segítséget nyújt a Németország és szövetségesei ellen frontvonalban álló országoknak. Így született meg a Lend-Lease nevű program, ami szó szerint "kölcsönt" jelent. Ez a program fegyvereket, élelmiszert, gyógyszereket stb. kezdett szállítani a szövetséges országoknak, elsősorban Nagy-Britanniának és a Szovjetuniónak.

A katonai felszerelések mellett a híres amerikai Studebaker teherautókat is elkezdték szállítani a Szovjetunióba, mivel akut hiány volt a hazai gépeknél nagyobb teherbírású teherautókból. A háborús évek alatt az ország több mint 200 000 teherautót kapott. Azonban nem mindegyiküket használták fel rendeltetésszerűen. Nem kevés Studebaker teherautót használtak a nemzetgazdaság hátországában. Egész népek Szovjetunióba való deportálása során is használták őket.

Nagy kíváncsisággal merül fel a kérdés, hogy a Szovjetunióba irányuló ilyen nagy szállítmányoknál miért nem maradtak gyakorlatilag amerikai teherautók a háború végére. A Lend-Lease megállapodás feltételei nem rendelkeztek a berendezés visszaszolgáltatásáról. Volt azonban egy árnyalatnyi különbség - a háború alatt üzemen kívül helyezett felszereléseket leírták, de a használatban maradt felszerelésekért fizetni kellett.

A katonai felszerelések mellett a híres amerikai Studebaker teherautókat is elkezdték szállítani a Szovjetunióba, mivel akut hiány volt a hazai gépeknél nagyobb teherbírású teherautókból. A háborús évek alatt az ország több mint 200 000 teherautót kapott. Azonban nem mindegyiküket használták fel rendeltetésszerűen. Nem kevés Studebaker teherautót használtak a nemzetgazdaság hátországában. Egész népek Szovjetunióba való deportálása során is használták őket.

Nagy kíváncsisággal merül fel a kérdés, hogy a Szovjetunióba irányuló ilyen nagy szállítmányoknál miért nem maradtak gyakorlatilag amerikai teherautók a háború végére. A Lend-Lease megállapodás feltételei nem rendelkeztek a berendezés visszaszolgáltatásáról. Volt azonban egy árnyalatnyi különbség - a háború alatt üzemen kívül helyezett felszereléseket leírták, de a használatban maradt felszerelésekért fizetni kellett.

Talán ez volt az egyik oka annak, hogy ezeket a teherautókat nem kímélték a háború alatt, és amennyire csak lehetett, kihasználták őket - elvégezték a munkát, és nem kellett fizetniük! Természetesen a háborúban nem kímélték az embereket, nemhogy a teherautókat. A bombázások sokukat elpusztították. Mások erősen túlterheltek voltak, és nem voltak rendben. A Studebaker teherautókhoz nehéz volt pótalkatrészeket találni, ezért a halott teherautókat szét kellett szedni, hogy többé-kevésbé normális teherautót készítsenek belőlük.

Mindez a szolgálatban lévő teherautók számának gyors csökkenéséhez vezetett, és végül, amikor a háború véget ért, nagyon kevés maradt belőlük."

 

Wilson

Well-Known Member
2017. szeptember 19.
13 190
30 100
113

A SZOVJETUNIÓ ROBBANÓ KUTYÁI​


Sajnos a cím nem egy új, a Robbanó cicákhoz hasonló társasjátékra utal, hanem a történelem egy megrázó és véres időszakára. A II. világháború során az előrenyomuló német Wehrmacht tankjait a Szovjetunió Vörös Hadserege ugyanis részben kutyákkal próbálta megállítani, megkérdőjelezhető sikerrel.

A szovjet katonai vezetés 1924-ben fogadta el a kutyák katonai alkalmazásának ötletét, és alapíttatott kutyaiskolákat. A terv az volt, hogy az állatokat mentéshez, elsősegélynyújtáshoz, üzenetek továbbításához, aknák és emberek keresésére, illetve ellenséges célpontok megsemmisítésére fogják betanítani.


A gond csak az volt, hogy akkoriban nem voltak a Szovjetunióban képzett kutyatrénerek, így az elsőként a Moszkva környéki területen megnyitott kutyaiskolában a Vörös Hadsereg vadászokat, rendőröket és cirkuszi állatgondozókat alkalmazott a kutyák betanítására. A programba állattudósokat is
bevontak a moszkvai után még tizenkét másik iskolát nyitottak az ország nyugati részén, melyek közül háromban képeztek később tankelhárító kutyákat.
Szovjet katonai kiképzőiskola 1931-ben

Szovjet katonai kiképzőiskola 1931-ben
Fotó: Wikipedia

Az, hogy az állatokat az első világháború óta rendkívül sokat fejlődött és veszélyes fegyvernek számító tankok ellen vessék be, az 1930-as években merült fel, 1935-ben alakult meg a Vörös Hadseregben a tankelhárító kutyás egység, a hadszíntéren pedig először az 1941-es Barbarossa-hadműveletben a Szovjetuniót megtámadó náci Németország hadserege ellen vetették be őket.
A közel féléves kiképzés a pavlovi reflexen alapult: az állatokat ketreceikben éheztették, majd tankok alatt elrejtett étel közelében kiengedték. Így a kutyák megtanulták, hogy amikor éhesek, be kell futniuk a páncélos alá, ahol ételt fognak találni. A szovjetek az álló tankokkal végzett tesztek után a kutyákat olyan körülmények között is edzették, melyek hasonlítottak egy valós összecsapáshoz, vagyis a tankokat beindították, ritkábban mozgatták is, közben pedig a kiképzők kiabáltak, és vaktölténnyel lőttek, hogy az állatok hozzászokjanak a hangzavarhoz.

Az eredeti terv az volt, hogy a kutyák testére 10-12 kilogramm robbanóanyagot erősítenek, amit az állat a szájával leoldoz, amikor beér a tank alá, majd visszafut a kiképzőjéhez. A tank alatt – ahol annak a legvékonyabb, így legsebezhetőbb a páncélzata – hagyott bombát időzítővel vagy ritkábban távkioldóval akarták élesíteni. A tesztek során kiderült, hogy a terv teljes kudarc, a kutyák több célpont jelenléte esetén összezavarodtak, s ha be is futottak a tank alá, az éles bombát jelképezni hivatott csomagot már nem tudták leoldani magukról. Ha éles helyzetben tértek volna vissza hátukon az aknát rejtő hámmal a kiképzőikhez, azzal a kutyák nemcsak magukat, hanem a szovjet katonákat is megölték volna.
A sorozatosan kudarcot valló tesztek következménye, hogy a hadsereg vezetősége úgy döntött, inkább feláldozza a kutyákat. Az állatokra erősített robbanószert egy biztonsági szegeccsel látták el, amit a kutyák elengedése előtt a katonák eltávolítottak a hadszíntéren, ezzel élesítve a bombát.

A detonációt a kutyák hátára erősített, nagyjából 20 centiméteres rugós fakar indította be amely – mikor az állat berohant a tank alá – letört, felszabadítva az ütőszeget, előidézve a robbanást, végezve az állattal és jó esetben a páncélossal is.


Hogy hadászatilag sikeres módszernek nevezhető-e a tankok megállítására a kutyák feláldozása, az vita tárgya, pontos adatok nincsenek a bevetésekről. A szovjetek azt állították, háromszáznál is több német tankot semmisítettek meg kutyáikkal a nagy honvédő háborúban. Ebből bizonyított, hogy a Vörös Hadsereg öngyilkos küldetésre küldött ebei Hluhivnál öt német tankot állítottak meg, Sztálingrádnál tizenhármat, Kurszknál tizenhatot.

Amellett, hogy embertelen volt a kutyák tankok alá küldése, a hatékonyság is elmaradt a szovjet vezetés által elvárttól. Ennek több oka volt:
  • A tréningre használt tankok szovjet gyártmányúak voltak, és gázolaj hajtotta őket, ezzel szemben a német páncélosok benzinnel működtek. Mivel a két üzemanyagnak más illata volt, a kutyák a hadszíntéren a Vörös Hadsereg tankjai alá futottak be, hiszen a dízel szagához rohantak az étel reményében.

  • Még a szimulált háborús körülmények is sterilnek számítottak a valódi csatákhoz képest, melyek során megrémültek, megzavarodtak az állatok, ami miatt többször visszatértek kiképzőikhez, hátukon az élesített robbanószerrel. Mivel a kutyákra szerelt aknához nem terveztek hatástalanító módszert, így egy visszatérő eb gyakran a Vörös Hadsereg saját csapataiban okozott veszteségeket.

  • Az állatok betanítása hosszú időt vett igénybe, ami alatt a kutyák megszerették a kiképző katonákat, azok pedig a kutyákat. Így még fájdalmasabb volt a tudat, hogy öngyilkos küldetésre küldjék az állatot, vagy pedig a parancs értelmében maguk pusztítsák el, ha a kutya megpróbálna visszatérni a szovjet csapatokhoz. A kiképzők és gondviselők lázadozni kezdtek a kutyák halálával járó kegyetlen küldetések miatt a hadseregnél, s volt példa arra is, hogy megtagadták új állat kiképzését. A hadsereg tagjai megkérdőjelezték a vezetés moralitását, a vezetés pedig nem tartotta költséghatékonynak a módszert.

  • A német csapatok a kutyák első, 1941-es moszkvai bevetése után tisztában voltak vele, hogy a Vörös Hadsereg kutyákat küld a tankok ellen; annyira, hogy a németek Minenhunde, azaz aknás kutya névvel illették a Vörös Hadsereg állatait. Ezt a náci propaganda egyrészt arra használta, hogy gyávának állítsa be a szovjet katonákat, akik kutyákat küldenek a harcba ahelyett, hogy maguk állnának ki a németek ellen. Másrészt a német hadsereg vezetése parancsba adta, hogy a fronton harcoló csapataik lőjenek le minden állatot, amit meglátnak.
A fennmaradt dokumentumok alapján a Vörös Hadsereg 1943 után elvétve vetett be kutyákat a hadszíntéren, a szovjet (később orosz) hadsereg viszont 1996-ig tartott tankelhárító célra kiképzett állatokat, főként német és belga juhászkutyákat. Az Egyesült Államok, Japán és Vietnám is próbálkozott a kutyák a Vörös Hadsereg módszeréhez hasonló hadszíntéri bevetésével a negyvenes években, egyik ország sem járt sikerrel.

A modern háborúk során az iraki háborúban felkelők próbáltak kutyára szerelt pokolgéppel kárt okozni a koalíciós erőknek, sikertelenül, az állat értelmetlen halálát okozva. Manapság a kutyákat őrzésre, védelemre, aknák és robbanóanyagok megtalálására, illetve emberek keresésére használják a rendfenntartó és haderők kötelékeiben.

 
  • Tetszik
Reactions: ZeiG and jani22

ZsoltHun

Active Member
2018. október 26.
96
143
33
Nem tudom, hogy jó lesz-e ide, de második világháborús még aktív szolgálatban lévő gépekről (Isten igazából C-17) van benne szó.
Külön érdekesség, hogy szóba kerül benne a Li-2 és jó pár másodpercig a HA-LIX szerepel benne.
A másik ami érdekes volt számomra, hogy a RAF-nak van egy alakulata amiben veterán gépek vannak, kifejezetten bemutatókra a "Battle of Britain" események során.