Nem vagyok hívő, de kívülről ez látszik és bárhogy is nézzük ez a valóság is. Mármint az, hogy képes volt szervezni, elintézni, akarni, véleményezni. Ami van, jórészt emiatt van, pedig ha a korszaka munkásságakor ismerted a véleményemet, gondolataimat, tudhatod, hogy voltak ellen és kiegészítő gondolataim. A visszatekintés, összehasonlítva azzal ami van, az életerős és harsány valamint a mostani semmi közötti a téren.Faradt vagyok erdemben minden kijelentesedre valaszolni, majd talan a hetvegen de annyit fuznek hozza higy kivulrol igen ezt latni amit le irtal de ennel ossztettebb es arnyaltabb a tortenet, nem lehet elvitatni mg szerepet imadtuk szerettuk nem szart le minket se a hm- et de ose tokeletes o is vetett hibakat.
Ui: ha ezt olvasod szeretunk csak gyere vissza
És félre ne érts, tudom, hogy gyakorolnak és hogy közben a fejlődés csendes része zajlik ahol és akinél zajlik, de mind tudjuk, hogy mennyire kevés az itt fixált eredmény. Maróth alatt hangsúlyosan az elérhető beszerzés, képzés és rendelkezésre álló idő dimenzióiban fogalmaztam meg a gondolataimat és az általa elmulasztott és ezzel elpazarolt beszerzéseket, képzettségi szinteket, infra kialakítást, saját alkotást, és az akkor még a háborúig hátralevő kevés időt ugyanígy hangsúlyoztam.
Csak míg Maróth a védelmi beszerzésekért és védelempolitikáért felelős államtitkárként védelmi beszerzéseket eszközölt, addig Bobo honvédelmi miniszterként ki meri mondani a száján az általa nyújtott nagy semmivel alátámasztva, hogy le kell mondanunk az önálló honvédelemről. Ennek az embernek a puszta pozíciója azt jelenti, hogy törekednie kell az önálló honvédelemre és ez kibaszottul kihúzza a gyufát a mocskos rohadt károkozásával amit időpazarlásban extrémmé tesz ezáltal.