Borzasztóan rossz ötlet lenne felelőtlenné tenni az adósokat (korlátozni a felelősségüket). Ez nem csökkentené a kockázatot, hanem nagyban növelné, annak minden negatív következményével együtt.
Azzal járna, hogy a bankok tényleg nagyon másként állnának hozzá a hitelezéshez. Kizárólag eszköz alapú jelzáloghiteleket nyújtanának, az adós jövedelmi viszonyaitól és fizetőképességétől függetlenül, hiszen hiába tudna fizetni az adós, ha nem köteles erre és ha eléggé leesett az ingatlan értéke, akkor nem is áll érdekében. Márpedig kényszer értékesítési helyzetben az ingatlanok jellemzően 50-70%-os értéken árverezhetők el, de ebből még lejönnek a behajtási költségek, felhalmozódott ügyleti és késedelmi kamatok, egyéb járulékos költségek és veszteségek. Ráadásul kizárólag a banknak kellene felvállalnia 15-20, vagy akár 25-30 éves ingatlanpiaci kockázatot. Tehát a banki hitelezés visszaszorulna a korábban ismert jövedelemvizsgálat és hitelcél nélküli, szabad felhasználású jelzáloghitelek feltételrendszerére. Az alap elvárás az lenne, hogy az ingatlan értéke érje le a hitel 200-250%-át, vagy másként nézve a finanszírozási arány az ingatlan értékéhez képest 40-50%-os lenne. A magasabb kockázat beárazása miatt drasztikusan drágulnának a lakáshitelek. Az 50-60% saját erő követelmény 2-3-szorosa lenne a jelenleginek. Ezek miatt a hitelezés azonnal töredékére zuhanna. Ez természetesen megfektetné lakáspiacot is. Mire is lenne ez jó?
A kamatkockázatot nem ilyen módon kell kezelni, hanem fix kamattal.
Az adósok felelősségének korlátozása már-már kommunista, vagy anarchista jellegű elképzelés. Teljesen szembe megy a legalapvetőbb jogelvekkel és közgazdasági észszerűséggel. Úgy állítja be, mintha a felelőtlen, magát túlvállaló, a kockázatokat figyelmen kívül hagyó adós valamiféle áldozat lenne. Mintha a hitel visszafizetése nem a ténylegesen megkapott pénz nagyságától kellene hogy függjön, hanem valamiféle szociális, szubjektív teherviselő képességi alapon kellene, hogy működjön. Arra ad lehetőséget, hogy az adós jogalap nélkül gazdagodjon azáltal, hogy több hitelt vesz fel, mint amennyit majd az elsétáláskor a hitelért cserébe adott ingatlan valójában ér.
A kölcsönszerződés lényege a felvett kölcsön visszafizetése. Nem egy biztosíték oda dobása és az elsétálás. Az adós felelőtlen és rossz döntésének következményeit elsősorban az adósnak kell viselni.
Ezzel együtt - a pénzügyi rendszer védelme és stabilitása érdekében, ha úgy tetszik annak érdekében, hogy az észszerűtlenül nagy kockázatvállalástól megvédjék mind az adósokat, mind a bankokat - korlátozni érdemes a főbb kockázatvállalási mutatókat. Ilyen adósságféknek nevezett szabály van is érvényben. Például a 32/2014. (IX. 10.) MNB rendelet "a jövedelemarányos törlesztőrészlet és a hitelfedezeti arányok szabályozásáról". De más szabályozási eszközök is tartalmaznak korlátokat.
Jelenleg az ingatlan jelzáloggal biztosított forint finanszírozásoknál a finanszírozási arány hitel esetén max. 80%, lízing esetén 85%. Ugyanez EUR finanszírozásnál 55%/50%, más devizanem esetén 35%/40%. Gépjármű finanszírozásnál a finanszírozási arányok forint esetén 75%/80%, EUR esetén 45%/50%, más devizanemben 30%/35%. A jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató 500 ezer Ft alatti nettó jövedelemnél forint esetén 50%, EUR esetén 25%, más devizanemben 10%. 500 ezer Ft felett a JTM 60%/30%/15%.
Ez a szabályozás minden további nélkül kiterjeszthető lenne az árfolyamkockázat mellett a kamatkockázatra is. Tehát a meghatározott futamidőn (mondjuk 5 éven) túli változó kamatozású hitelek engedélyezett legmagasabb finanszírozási aránya alacsonyabb, saját erő és fedezettség elvárása magasabb, JTM mutatója alacsonyabb kellene hogy legyen. Máris kezelve lenne a kamatkockázat is rendszer szinten, anélkül, hogy drasztikusan összezuhanna a hitelezés és az ingatlanpiac. Ehhez nem kell elsétálási jog.