Úgy tűnik, mintha a leghülyebiztosabb inflációálló megtakarítás az újautó lenne, pedig normális helyzetben csak a (gazdaságilag) hülyék vettek 0 kilóméteres autót.
Normális(?) időkben nyilván nem érdemes(?) új autót venni a kezdeti brutális értékvesztés miatt. Inkább egy pár éveset.
De az új autónál ott a megfizethetetlen új autó tudat/illúzió (tetszés szerint) akár annak 16 éves korában is. A többire meg ugye ott a Mastercard.
Ahogy írtam már: Újonnan vettem devizahitelre 2006-ban az Albeát.
A kopó/fogyó alkatrészeken kívül csak két rendkívüli kiadás volt a 16 év alatt: Kétszer termosztát csere, de az is csak azért mert, ellustultak s engem zavart.
Most a lányom viszi majd tovább, tehát számomra az értékvesztés így összegszerűen brutálisabb, de összehasonlíthatatlanul nyugodtabb vagyok, mintha adtam volna neki 750000 forintot, s abból vesz valamit, ami igen jó eséllyel szándékosan élesített időzített bomba.
Visszaosztottam
így (újraértékesítés nélkül) az elmúlt 16 évre a teljes vételárat (a válság miatt hosszabbított idejű hitel összeggel) + a két termosztát csere költségét. (A többit értelemszerűen nem, hiszen azok használt autóknál is fennállnak, sőt...: gumik, kopó/fogyók,vizsgadíjak, stb.)
22300 forintra jött ki/hó.
Ami összegeket beborítottak ismerőseim kollégáim ismeretlen előéletű s sokszor be nem vált autók - a használt vásárlása miatt eleve gyakoribb - cserélgetéseibe (átírás, száz százalékig soha nem biztos előélet miatt óvatosságból vezérlés csere, folyadékcserék, az eladás szándéka miatt az előző tulajnál már nem végrehajtott cserék, javítások, stb.), a pénzben ki nem fejezhető ideg, autó kiesés, lehúzós, vagy csak hibatalálgatós szakik, az idegrendszer legmélyén mindig megbúvó stressz a bizonytalan addigi használat miatt...
...hááát...
...nem vagyok benne biztos, hogy évtizedeket összesítve garantáltan olcsóbban kijön a használt autózás, ha csak nem vagy aranykezű szerencsejátékos, vagy nepper.
Az első autóm egy 14 éves Nagypolák volt. Nyilván eleve nem volt benne fűtés, meg nem mért a km óra, stb. (De arra volt pénz)
Csak kétszer adta meg magát a két hónap alatt ( szétbontás nélkül felderíthetetlen hiba: fáradt törés a dugattyúcsapszeg felett, majd az új egyik gyűrű törése) Lásd még mai direktbefecskendezős benzinesek használtan, mint időzített bombák...
(Akkor most volt rá pénz?)
Mondjuk megmaradt alkatrészbázisnak.
A következő három éves korú volt (gazdaságilag felért egy újjal Borsodban '91-ben) elhanyagolt állapotban, ezt tudtuk is érvényesíteni az alkunál.
Szerencsére a lealkudott különbözet kiadta a rendbehozatalt, de erre nincs garancia...
Bírta 15 évig.
Albea 16 év (újonnan)
I30 újonnan.
Ha eltekintek az első autómtól - ami ugye megmutatta a használt autózás veszélyeit (Ahogy kolléganőim munkaidő után elindulnak a downsizing turbósokkal fél főtengelyfordulattal az indítózás után öntudatos gázadással, olyankor mindig vágyódom, hogy megvegyem tőlük
) - akkor 30 év alatt úgy 3 autó, hogy a harmadik pár hónapja kezdte az életét.
Öt évig alapvetően teljes nyugodtság (mínusz lízing para), utána meg legalább tudom, hogy a szállítókon, meg a szerviz emberein kívül senki nem padlózta hideg motorral, gyilkolta a DCT váltót, stb. tehát totál tiszta - a momentán a Hyundainál - az első öt éve.
Na most ennek a több évtizednyi nyugoccságnak (sic!) az értékét forintban hogy összegszerűsítenéd?
Még egyszer hangsúlyozom; pláne a mai időkben, amikor az Euro V, VI-os normákkal megbecstelenített motorok korát éljük?