Itthon mi volt 1948-1990 között? Még ebben is hasonlóak vagyunk.
Az sem lehet mondni, hogy nekik könnyű, mert dúskálnak a nyersanyagban és jók az ország geográfiai adottságai.
Se gáz, se olaj, de még termőterület sem. Az ország nagy része konkértan hegység.
Sőt, mivel a kedves északi szomszéd az, aim, valójában Dél-Korea egy sziget...
Ehhez képest mi tranziországként, sok szomszéddal, eddig kb. elviselhető klímával, hatalmas sík területre mire voltunk képesek?
És akkor az ember próbáljon ne dühös / elkeseredett lenni...
Persze a társadalmi ára is meg van ennek, de összeségében csak az pénzügyi / ipari vonalat nézve egészen elkeserítő a difi.
Ugyanazt csinálták, mint a háború után a japánok.
Hajókat építettek.
Nehézgépeket építettek. Nagy és drága dolgokat építettek olcsón és nyomorban, ázsiai militarista önfegyelemmel.
Ezzel szemben én valahogy nem látom idehaza se a tengerjáró tankereket, se a nehéz földmunkagépeket, de a militarista diktatúrát sem.
Ahogy nem látom a hazai autógyárakat se.
A mi hibánk? Ki az a naív, aki azt hiszi, hogy mi idehaza kiépíthetünk egy ázsiai típusú gazdasági-technológiai nemzeti boom-ot?
(Amúgy ügyes terelés, de Kelet alatt nem Koreát és Japánt értettem).
Ezek szerint az a baja a magyarnak, hogy enyhe államszocialista, középszerű, provinciális NER "diktatúra" van és nem egy militáns autokrácia, mint Rákosiék idejében, amikor a háború sújtotta, majd hiperinflációval megdobott országot erőből felhozták a "vas és acél" országává.
Lehet itt bezzegezni, meg romantikázni, de se a japán, se a koreai csoda nem volt ingyen.
Ez a magyar jólét, a maga provinciális középszerűségével pont azért ilyen, mert mi jólétet akartunk, de fájdalom nélkül.
Akinek nincs tengere, az nem lehet jó kapitalista, mert a kapitalizmus melegágya a tengerhajózás.
A drámai egzisztencia növekedéshez pedig drámai megfeszülés is kell.
Mi viszont a kádári gulyáskommunizmus után még a Bokros csomagot is fájlaltuk, akkor meg mit akarunk mi koreai meg japán csodát?
