Végre egy józanabb írás a sok "adjál még több pénzt állam bácsi, ennyi nem elég" nyomásgyakorlási célú nyavalygás közepette:
https://www.portfolio.hu/gazdasag/2...alsag-ovatosan-a-fiskalis-elenkitessel-425998
"Nagy érdeklődéssel olvasom a hazai közgazdászok véleményeit a jelen helyzetről, a válságkezelés lehetséges módjairól. A javaslatoknak azon részével teljes mértékben egyetértek, ami az expanzív, proaktív és jelentős volumenű monetáris politikai élénkítéseket szorgalmazta és szorgalmazza, és egyetértek a jegybank eddig megvalósított módszereivel, eszközeivel is, azonban azokkal a véleményekkel ezúton is szeretnék vitatkozni, amelyek a nagy volumenű költségvetési hiánynövelést, valamint a kiadások részben szociális alapú elköltését is szorgalmazzák."
...
"1. A régóta jól ismert Mundell-Fleming modellből tudhatjuk, hogy a keynes-i gazdaságpolitika csak nagy zárt gazdaságokban hatásos, kis-nyitott gazdaságokban viszont nem vagy legalábbis sokkal kevésbé. Sőt, egy olyan kis-nyitott gazdaságban, ahol ráadásul lebegő árfolyamrendszert is használnak (mint ahogy hazánkban is), a fiskális élénkítés szinte teljesen hatástalan. Minél kisebb és nyitottabb egy gazdaság, annál inkább igaz lesz az, hogy a belső kereslet élénkítése elsősorban az importot növeli, rontja a külső egyensúlyt, és a keresletnek legfeljebb nagyon kis hányada jutna oda, ahová szánjuk, azaz a hazai vállalkozások és munkavállalók megsegítésére.
2. A fiskális politika nagyon nehezen tudna vevőként a szolgáltatóiparban és azokban a szektorokban megjelenni, ahol most szükség lenne rá. Belegondolva, hogy milyen típusú megrendelései szoktak lenni leggyakrabban az államnak (pl. építőipari), nem nagyon látom, hogy az állam hogyan tudna megrendelőként, vevőként a most bajba jutott ágazatokban (például a turisztikai szolgáltatások, színházak, éttermek, kozmetika stb. piacán) a vállalatok számára megrendeléseket biztosítani. Ez tartalmilag és technikailag is igen nehezen kivitelezhető lenne.
3. Felvetődhet persze az ötlet, ha vevőként ugyan nem is venne szolgáltatásokat az állam, transzfer jelleggel, vissza nem térítendő támogatásokkal azért mégis támogathatná nagyobb mértékben a bajba jutott vállalatokat és munkavállalókat. Ezzel azonban például az is a gond, hogy ez a terv anyagilag kizárólag akkor lenne zökkenőmentesen finanszírozható és akkor lenne bizonyos fokig megtérülő befektetés, ha a válság egy-két hónapon belül véget érne, és két-három hónap múlva már újra megállnának a vállalkozások a saját lábukon, a piaci megrendelésekből. Erre azonban semmi garancia nincsen. Másrészt, az ilyen transzfer jellegű támogatások kifejezetten kontraproduktívak, mert a vállalatok és munkavállalók alkalmazkodását késleltetik, elnyújtják. Minél hosszabb a válság és minél lassabb az alkalmazkodás, annál nagyobbak a leállásoknak és támogatásoknak a társadalmi költségei.
4. A szolgáltatóipar és általában a gazdaság meglehetősen komplex ahhoz, hogy az állam hatékonyan és gyorsan átlássa, hogy ténylegesen mely szektorok, vállalatok és munkavállalók esetében lenne hatékony és megtérülő a támogatások nyújtása, és melyek azok, amelyek csak „potyautasként” kérik a támogatásokat, de egyébként egyáltalán nem működnek hatékonyan. Az információs aszimmetria hatalmas, sokkal hatékonyabb, ha az alkalmazkodást nagy részben a piaci folyamatokra is bízzuk.
5. Hiába alkalmaz az állam expanzív fiskális politikát egy olyan helyzetben, amikor nemcsak keresleti, hanem kínálati sokk is sújtja a gazdaságot. Amikor a kapacitások azért szűkülnek be, mert akadozik az alapanyagok és félkész termékek importja, vagy mert a munkavállalóknak otthon kell maradniuk és nem tudnak dolgozni, akkor a kereslet élénkítése nem tudja elérni a kívánt kibocsátásnövelő hatást."
Ehhez én még hozzátennék néhány saját gondolatot, hogy mit érdemes csinálni az ész nélküli és igen alacsony hatékonyságú, ám komoly negatív jövőbeni következményekkel járó helikopterpénz szórás helyett.
A) A kormányzatnak mindig korlátozott a mozgástere a fiskális pénzszórásra. A költségvetési hiány elszállása, az államadósság növekedése, az állampapírok pénzügyi válsághelyzetben való eladhatósága, az államadósság jövőbeni adósságszolgálatának kitermelhetősége, az államadósság megemelkedő kamatai miatt az állami túlköltekezés nagyon gyorsan visszaüt és egy átmeneti, pár hónapos enyhítés következménye egy görög típusú kilátástalan adósságcsapda és évtizednyi időn keresztül nyomasztó jövőbeni növekedési áldozat lehet. Ha már valaki pénzt önt a gazdaságba, az inkább a jegybank legyen a (bújtatott) pénznyomtatási módszereivel, mivel azok jövőbeni negatív következménye legrosszabb esetben is "csak" a fizetőeszköz elértéktelenedése, az infláció és forint árfolyam gyengülése lehet. Ezek a negatív következmények sokkal rövidebb távon jelentkeznek és inkább a megtakarításokat értéktelenítik el, sem mint a reálgazdasági teljesítményre lennének negatív hatással.
B) A szerző 1. pontjában megállapítottak szerint egy kicsi és nagyon nyitott gazdaságban a hazai pénzszórás kevésbé segíti a hazai gazdasági növekedést és nagyobb részben az importot növeli, a külkereskedelmi és folyós fizetési mérleget rontja és az inflációt emeli. Ugyanakkor ennek a fordítottja is igaz. Ha más, nagy országok elkezdenek monetáris pénznyomtatással és fiskális állami pénzszórással pénzt öntenek a gazdaságba, az nálunk is megjelenik export keresletként és a magyar gazdasági teljesítményt is javítja. Kvázi potyautasként felülhetünk mások pénzszórásának oldalvizére és a negatív jövőbeni következményeket nem nekünk kell viselnünk.
C) A munkahelyek védelme és a vállalkozások csődhullámának elkerülése kell legyen a két fő cél annak érdekében hogy ne induljon be túlzottan nagy mértékben a keresleti válságspirál, ne épüljenek le a termelő, szolgáltató kapacitások és ne szakadjanak meg a beszállítási, ellátási láncok. Ehhez nem az általános pénzszórás, hanem a célzott, kifejezetten munkahely megtartást elősegítő és feltételként előíró támogatások, illetve a bevétel nélkül maradó, vagy visszaeső bevételű vállalkozások egyéb fix költségeinek csökkentését, azokra kapott átmeneti enyhítést, azok kifizetését segítő támogatások és intézkedések a hatékonyabbak. Célzott intézkedések a munkahelyekre, adósságszolgálati moratórium, bérleti díj és rezsi teher, illetve a halaszthatatlan kapacitás fenntartó költségek enyhítést célzó intézkedések kellenek.
D) Ugyanígy az érintet gazdálkodókra és érintett munkavállalókra szabottnak, célzottnak kell lennie az intézkedéseknek. Akkor használjuk maximális hatékonysággal a pénzt, ha a leginkább érintett ágazatokat támogatjuk, az érintett, nehéz helyzetbe kerül cégeket mentjük.
E) Csökkenteni lehet a közvetlenül és rövid távon szükséges pénzmennyiséget, ha 100%-os, vagy nagy arányú állami támogatások helyett, kedvezményes hiteleket nyújtunk, garanciákat adunk, kamattámogatást adunk.
F) Meg kell osztani a terheket az állam és az egyéb gazdasági szereplők között. Például bértámogatás, de messze nem 100%-ban és természetesen a munkahelyek megtartásának feltételével, vagy bérleti díj támogatás, de azzal a feltétellel, hogy a bérbe adó csökkenti a bérleti díjat. Hitelek, garanciák, de azzal a feltétellel, hogy ezek mögé a cég tulajdonosai is odaállnak kezességgel, magán ingatlan kiegészítő biztosítékként nyújtásával.
G) Hatékonyak lehetnek pénzszórás helyett adminisztratív korlátozások, moratóriumok, a munkahelyek megszüntetése, a végrehajtások, felszámolások ellen.
H) Másik oldalról adminisztratív enyhítéseket lehet alkalmazni a hatósági eljárásokban, amik nem kerülnek érdemi állami pénzbe.
I) Azokat a cégeket, amelyeket már csak az állam tud megmenteni a felszámolástól és az állam egyedi vizsgálat alapján úgy látja, hogy a válság után önállóan életképesek lehetnek, azoknak nagyon nyomot áron történő állami felvásárlása is lehet egy fajta megoldás. Tehát az állam a támogatásával nem a tulajdonosok zsebét tömni és a vállalat általános költségeit finanszírozni, hanem az átvételre kerülő cég költségeiből tényleg csak a legszükségesebbet finanszírozni, részben úgy hogy az állam a saját zsebébe teszi a pénzt az adókon és járulékokon keresztül. Különösen igaz az ez olyan tulajdonosok esetében akik nem hajlandóak részt venni a cégmentés terheinek megosztásában, nem emelnek a lehetőségeik szerint tőkét, nem adnak tagi kölcsönt, nem vállalnak tulajdonosi kezességet, nem adnak tulajdonosi magánvagyonból biztosítékot a cég kötelezettségei mögé, csak az állami támogatásért sírnak nagy hangon.
J) A Meglévő gazdaságszerkezeten belüli munkahely és kapacitás fenntartó intézkedések mellett fel kell mérni a válság utáni várható gazdasági szerkezet átalakítás irányait, a válság utáni várható gazdasági kitörési pontokat, húzó ágazatokat és ezeknek a támogatásával, vagy közvetlen állami részvételű kiépítésével - amolyan ázsiai, felülről irányított és szervezett, célzott célzott gazdaságélénkítéssel - kell pótolni a kieső munkahelyeket és kapacitásokat.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/2...alsag-ovatosan-a-fiskalis-elenkitessel-425998
"Nagy érdeklődéssel olvasom a hazai közgazdászok véleményeit a jelen helyzetről, a válságkezelés lehetséges módjairól. A javaslatoknak azon részével teljes mértékben egyetértek, ami az expanzív, proaktív és jelentős volumenű monetáris politikai élénkítéseket szorgalmazta és szorgalmazza, és egyetértek a jegybank eddig megvalósított módszereivel, eszközeivel is, azonban azokkal a véleményekkel ezúton is szeretnék vitatkozni, amelyek a nagy volumenű költségvetési hiánynövelést, valamint a kiadások részben szociális alapú elköltését is szorgalmazzák."
...
"1. A régóta jól ismert Mundell-Fleming modellből tudhatjuk, hogy a keynes-i gazdaságpolitika csak nagy zárt gazdaságokban hatásos, kis-nyitott gazdaságokban viszont nem vagy legalábbis sokkal kevésbé. Sőt, egy olyan kis-nyitott gazdaságban, ahol ráadásul lebegő árfolyamrendszert is használnak (mint ahogy hazánkban is), a fiskális élénkítés szinte teljesen hatástalan. Minél kisebb és nyitottabb egy gazdaság, annál inkább igaz lesz az, hogy a belső kereslet élénkítése elsősorban az importot növeli, rontja a külső egyensúlyt, és a keresletnek legfeljebb nagyon kis hányada jutna oda, ahová szánjuk, azaz a hazai vállalkozások és munkavállalók megsegítésére.
2. A fiskális politika nagyon nehezen tudna vevőként a szolgáltatóiparban és azokban a szektorokban megjelenni, ahol most szükség lenne rá. Belegondolva, hogy milyen típusú megrendelései szoktak lenni leggyakrabban az államnak (pl. építőipari), nem nagyon látom, hogy az állam hogyan tudna megrendelőként, vevőként a most bajba jutott ágazatokban (például a turisztikai szolgáltatások, színházak, éttermek, kozmetika stb. piacán) a vállalatok számára megrendeléseket biztosítani. Ez tartalmilag és technikailag is igen nehezen kivitelezhető lenne.
3. Felvetődhet persze az ötlet, ha vevőként ugyan nem is venne szolgáltatásokat az állam, transzfer jelleggel, vissza nem térítendő támogatásokkal azért mégis támogathatná nagyobb mértékben a bajba jutott vállalatokat és munkavállalókat. Ezzel azonban például az is a gond, hogy ez a terv anyagilag kizárólag akkor lenne zökkenőmentesen finanszírozható és akkor lenne bizonyos fokig megtérülő befektetés, ha a válság egy-két hónapon belül véget érne, és két-három hónap múlva már újra megállnának a vállalkozások a saját lábukon, a piaci megrendelésekből. Erre azonban semmi garancia nincsen. Másrészt, az ilyen transzfer jellegű támogatások kifejezetten kontraproduktívak, mert a vállalatok és munkavállalók alkalmazkodását késleltetik, elnyújtják. Minél hosszabb a válság és minél lassabb az alkalmazkodás, annál nagyobbak a leállásoknak és támogatásoknak a társadalmi költségei.
4. A szolgáltatóipar és általában a gazdaság meglehetősen komplex ahhoz, hogy az állam hatékonyan és gyorsan átlássa, hogy ténylegesen mely szektorok, vállalatok és munkavállalók esetében lenne hatékony és megtérülő a támogatások nyújtása, és melyek azok, amelyek csak „potyautasként” kérik a támogatásokat, de egyébként egyáltalán nem működnek hatékonyan. Az információs aszimmetria hatalmas, sokkal hatékonyabb, ha az alkalmazkodást nagy részben a piaci folyamatokra is bízzuk.
5. Hiába alkalmaz az állam expanzív fiskális politikát egy olyan helyzetben, amikor nemcsak keresleti, hanem kínálati sokk is sújtja a gazdaságot. Amikor a kapacitások azért szűkülnek be, mert akadozik az alapanyagok és félkész termékek importja, vagy mert a munkavállalóknak otthon kell maradniuk és nem tudnak dolgozni, akkor a kereslet élénkítése nem tudja elérni a kívánt kibocsátásnövelő hatást."
Ehhez én még hozzátennék néhány saját gondolatot, hogy mit érdemes csinálni az ész nélküli és igen alacsony hatékonyságú, ám komoly negatív jövőbeni következményekkel járó helikopterpénz szórás helyett.
A) A kormányzatnak mindig korlátozott a mozgástere a fiskális pénzszórásra. A költségvetési hiány elszállása, az államadósság növekedése, az állampapírok pénzügyi válsághelyzetben való eladhatósága, az államadósság jövőbeni adósságszolgálatának kitermelhetősége, az államadósság megemelkedő kamatai miatt az állami túlköltekezés nagyon gyorsan visszaüt és egy átmeneti, pár hónapos enyhítés következménye egy görög típusú kilátástalan adósságcsapda és évtizednyi időn keresztül nyomasztó jövőbeni növekedési áldozat lehet. Ha már valaki pénzt önt a gazdaságba, az inkább a jegybank legyen a (bújtatott) pénznyomtatási módszereivel, mivel azok jövőbeni negatív következménye legrosszabb esetben is "csak" a fizetőeszköz elértéktelenedése, az infláció és forint árfolyam gyengülése lehet. Ezek a negatív következmények sokkal rövidebb távon jelentkeznek és inkább a megtakarításokat értéktelenítik el, sem mint a reálgazdasági teljesítményre lennének negatív hatással.
B) A szerző 1. pontjában megállapítottak szerint egy kicsi és nagyon nyitott gazdaságban a hazai pénzszórás kevésbé segíti a hazai gazdasági növekedést és nagyobb részben az importot növeli, a külkereskedelmi és folyós fizetési mérleget rontja és az inflációt emeli. Ugyanakkor ennek a fordítottja is igaz. Ha más, nagy országok elkezdenek monetáris pénznyomtatással és fiskális állami pénzszórással pénzt öntenek a gazdaságba, az nálunk is megjelenik export keresletként és a magyar gazdasági teljesítményt is javítja. Kvázi potyautasként felülhetünk mások pénzszórásának oldalvizére és a negatív jövőbeni következményeket nem nekünk kell viselnünk.
C) A munkahelyek védelme és a vállalkozások csődhullámának elkerülése kell legyen a két fő cél annak érdekében hogy ne induljon be túlzottan nagy mértékben a keresleti válságspirál, ne épüljenek le a termelő, szolgáltató kapacitások és ne szakadjanak meg a beszállítási, ellátási láncok. Ehhez nem az általános pénzszórás, hanem a célzott, kifejezetten munkahely megtartást elősegítő és feltételként előíró támogatások, illetve a bevétel nélkül maradó, vagy visszaeső bevételű vállalkozások egyéb fix költségeinek csökkentését, azokra kapott átmeneti enyhítést, azok kifizetését segítő támogatások és intézkedések a hatékonyabbak. Célzott intézkedések a munkahelyekre, adósságszolgálati moratórium, bérleti díj és rezsi teher, illetve a halaszthatatlan kapacitás fenntartó költségek enyhítést célzó intézkedések kellenek.
D) Ugyanígy az érintet gazdálkodókra és érintett munkavállalókra szabottnak, célzottnak kell lennie az intézkedéseknek. Akkor használjuk maximális hatékonysággal a pénzt, ha a leginkább érintett ágazatokat támogatjuk, az érintett, nehéz helyzetbe kerül cégeket mentjük.
E) Csökkenteni lehet a közvetlenül és rövid távon szükséges pénzmennyiséget, ha 100%-os, vagy nagy arányú állami támogatások helyett, kedvezményes hiteleket nyújtunk, garanciákat adunk, kamattámogatást adunk.
F) Meg kell osztani a terheket az állam és az egyéb gazdasági szereplők között. Például bértámogatás, de messze nem 100%-ban és természetesen a munkahelyek megtartásának feltételével, vagy bérleti díj támogatás, de azzal a feltétellel, hogy a bérbe adó csökkenti a bérleti díjat. Hitelek, garanciák, de azzal a feltétellel, hogy ezek mögé a cég tulajdonosai is odaállnak kezességgel, magán ingatlan kiegészítő biztosítékként nyújtásával.
G) Hatékonyak lehetnek pénzszórás helyett adminisztratív korlátozások, moratóriumok, a munkahelyek megszüntetése, a végrehajtások, felszámolások ellen.
H) Másik oldalról adminisztratív enyhítéseket lehet alkalmazni a hatósági eljárásokban, amik nem kerülnek érdemi állami pénzbe.
I) Azokat a cégeket, amelyeket már csak az állam tud megmenteni a felszámolástól és az állam egyedi vizsgálat alapján úgy látja, hogy a válság után önállóan életképesek lehetnek, azoknak nagyon nyomot áron történő állami felvásárlása is lehet egy fajta megoldás. Tehát az állam a támogatásával nem a tulajdonosok zsebét tömni és a vállalat általános költségeit finanszírozni, hanem az átvételre kerülő cég költségeiből tényleg csak a legszükségesebbet finanszírozni, részben úgy hogy az állam a saját zsebébe teszi a pénzt az adókon és járulékokon keresztül. Különösen igaz az ez olyan tulajdonosok esetében akik nem hajlandóak részt venni a cégmentés terheinek megosztásában, nem emelnek a lehetőségeik szerint tőkét, nem adnak tagi kölcsönt, nem vállalnak tulajdonosi kezességet, nem adnak tulajdonosi magánvagyonból biztosítékot a cég kötelezettségei mögé, csak az állami támogatásért sírnak nagy hangon.
J) A Meglévő gazdaságszerkezeten belüli munkahely és kapacitás fenntartó intézkedések mellett fel kell mérni a válság utáni várható gazdasági szerkezet átalakítás irányait, a válság utáni várható gazdasági kitörési pontokat, húzó ágazatokat és ezeknek a támogatásával, vagy közvetlen állami részvételű kiépítésével - amolyan ázsiai, felülről irányított és szervezett, célzott célzott gazdaságélénkítéssel - kell pótolni a kieső munkahelyeket és kapacitásokat.
de a dollar durva mod meg mindig erosodik a forinthoz hihetetlen mekkora szelhammossag nem cdodalom hogy szarik ra a jegybank...
