M
molnibalage
Guest
Pontosan tudom, hogy mi a politika. De akkor is.
Semmiféle morális gát nem látszik itt.
Lehet, hogy túl idealista vagyok...
Semmiféle morális gát nem látszik itt.
Lehet, hogy túl idealista vagyok...
T
Törölt tag
Guest
Ejtőernyősök ugranak C-130 Herculesek-ből Cassinga-nál
A bombázás után, az addig várakozó hat szállítógépből négy dél-afrikai ejtőernyős századot dobtak a tábor köré.
Amíg a „C” század keletről blokkolta a gerillák menekülési útját, az „A” és a „B” század nyugatról, a „D” század délről, a 9. és a 11. szakasz pedig északról támadta meg a tábort, ahol komoly tűzharc bontakozott ki.
Cassingától délre 15km-re volt egy kubai tábor, Techamutete településen, amit a támadás hírére riadóztattak, és egy T-34/85 harckocsikból és BTR-152 csapatszállítókból álló oszlopot indítottak útnak Cassinga felé.
Ollie Holmes parancsnok Mirage III CZ rácsapása a kubai oszlopra
A légifölényt biztosító (másik) két Mirage III CZ 30mm-es gépágyúval támadta a kubaiak páncélos oszlopát, három elől haladó T-34/85-ös harckocsit és egy BTR-t megsemmisítve, így megakadályozva a konvoj tovább haladását. A támadásban 16 kubai katona vesztette életét és 76 sebesült meg.
evakuáláshoz érkező dél-afrikai SA-330 Puma helikopter Cassinga fölött
Délre elcsitultak a harcok. és megkezdődött a dél-afrikai ejtőernyősök kivonása, 12 SA-330 Puma szállítóhelikopter segítségével.
evakuálásra váró dél-afrikai ejtőernyősök és sebesültek Cassingában
A Dél-Afrikai ejtőernyősök mindössze 3 halottat, és 11 sebesültet vesztettek.
Az angolai kormány szerint Cassinga megtámadásának eredménye összesen 624 halott és 611 sérült civil, valamint harcos volt. A halottak között 167 nő és 298 tinédzser és gyermek volt. Mivel a SWAPO gerillaharcosok közül sok nő vagy tizenéves volt, és sok harcos nem viselt egyenruhát, a holtak között a civilek pontos számát nem lehetett megállapítani.
Május 6-án az ENSZ Biztonsági Tanácsának 428. sz. Határozatában elítélte Dél-Afrikát "Angolának 1978. május 4-én végrehajtott fegyveres inváziója miatt". A Tanács elítélte az apartheidet és Délnyugat-Afrika folyamatos megszállását, és dicséretet mondott Angolának a namíbiai (délnyugat-afrikai) nép támogatásáért.
Az 1989-as függetlenség után Namíbia (Délnyugat-Afrika) új kormánya május 4-ét "Cassinga-napnak" nyilvánította, amely munkaszüneti nap a rajtaütés során elvesztett életek emlékére.
Folytatásban a Szovjet reakció a Dél-Afrikaiak légitámadására...
Nincsenek morális gátak,soha nem is voltak.Sokan azért gondolják jobban az oroszokat amerikánál,mert az oroszok legalább nem hazudják képmutatóan azt,hogy a demokrácia védőbástyája,meg mindenki legyen szabad,mi mindenhová csak az ott élők védelmében megyünk háborúzni stb...
T
Törölt tag
Guest
Egen, igyekszem csak azokról az ütközetekről írni, ami a légierő/légvédelem szempontjából releváns.
Sérült T-34-ek a Cassingai ütközet után
Ejtőernyősök ugranak C-130 Herculesek-ből Cassinga-nál
A bombázás után, az addig várakozó hat szállítógépből négy dél-afrikai ejtőernyős századot dobtak a tábor köré.
Amíg a „C” század keletről blokkolta a gerillák menekülési útját, az „A” és a „B” század nyugatról, a „D” század délről, a 9. és a 11. szakasz pedig északról támadta meg a tábort, ahol komoly tűzharc bontakozott ki.
Cassingától délre 15km-re volt egy kubai tábor, Techamutete településen, amit a támadás hírére riadóztattak, és egy T-34/85 harckocsikból és BTR-152 csapatszállítókból álló oszlopot indítottak útnak Cassinga felé.
Ollie Holmes parancsnok Mirage III CZ rácsapása a kubai oszlopra
A légifölényt biztosító (másik) két Mirage III CZ 30mm-es gépágyúval támadta a kubaiak páncélos oszlopát, három elől haladó T-34/85-ös harckocsit és egy BTR-t megsemmisítve, így megakadályozva a konvoj tovább haladását. A támadásban 16 kubai katona vesztette életét és 76 sebesült meg.
evakuáláshoz érkező dél-afrikai SA-330 Puma helikopter Cassinga fölött
Délre elcsitultak a harcok. és megkezdődött a dél-afrikai ejtőernyősök kivonása, 12 SA-330 Puma szállítóhelikopter segítségével.
evakuálásra váró dél-afrikai ejtőernyősök és sebesültek Cassingában
A Dél-Afrikai ejtőernyősök mindössze 3 halottat, és 11 sebesültet vesztettek.
tömegsír Cassingában
Az angolai kormány szerint Cassinga megtámadásának eredménye összesen 624 halott és 611 sérült civil, valamint harcos volt. A halottak között 167 nő és 298 tinédzser és gyermek volt. Mivel a SWAPO gerillaharcosok közül sok nő vagy tizenéves volt, és sok harcos nem viselt egyenruhát, a holtak között a civilek pontos számát nem lehetett megállapítani.
Május 6-án az ENSZ Biztonsági Tanácsának 428. sz. Határozatában elítélte Dél-Afrikát "Angolának 1978. május 4-én végrehajtott fegyveres inváziója miatt". A Tanács elítélte az apartheidet és Délnyugat-Afrika folyamatos megszállását, és dicséretet mondott Angolának a namíbiai (délnyugat-afrikai) nép támogatásáért.
Az 1989-as függetlenség után Namíbia (Délnyugat-Afrika) új kormánya május 4-ét "Cassinga-napnak" nyilvánította, amely munkaszüneti nap a rajtaütés során elvesztett életek emlékére.
Folytatásban a Szovjet reakció a Dél-Afrikaiak légitámadására...
T
Törölt tag
Guest
Sérült T-34-ek a Cassingai ütközet után
Csodálkoztam is írás közben hogy a Mirage DEFA 30mm-es gépágyúja átvitte a T-34M harckocsi páncélzatát, aztán jobban megnézve már nem csodálkozok annyira, pláne felülről...
Én nem csodálkozom, mert emlékeim szerint már a II. világháborúban kilőtték gépágyúval a repülők a harckocsikat.Csodálkoztam is írás közben hogy a Mirage DEFA 30mm-es gépágyúja átvitte a T-34M harckocsi páncélzatát, aztán jobban megnézve már nem csodálkozok annyira, pláne felülről...
Hát izé, de mindenhová felszabadítani mentek, és az ott élők védelmében. Meg harcolni a békéért, az elnyomott népek függetlenségéért.
A mudzsahedek vezetőit is fogadta a WH-ban, és az amerikai alapító atyákhoz hasonlította ezeket a proto-tálibokat, ha jól emlékszem...
London és Dubaj között ingázva morzsolgatja idejét Afrika szegény-gazdag királylánya | 24.hu
Afrika koronázatlan királynőjére (vagy inkább királylányára), Isabel dos Santosra perek várnak. Bár pénzügyi uralkodásáról már rég le kellett mondania, továbbra sem kell aggódnia a "betevőért&quo
24.hu
@Negan
SZEMBEN ÁLLÓ ERŐK ANGOLÁBAN
Öt „hadsereg” harcolt Angola irányításáért - hárman az egymástól független forradalmi frakciók mellett Portugália és a Dél-afrikai Köztársaság csapatai. Ezenkívül a zairei hadsereg is nyíltan működött Angola északi régiójában.
Az Angola Felszabadításának Nemzeti Frontja (FNLA), amely mintegy 5000 harcost állított fel, uralta Angola északnyugati részét. Holden Roberto vezette szervezetnek a bakongo törzs biztosította bázisát. Nyugatbarátnak tekintették, és a zairei Mobutu Sese Seko támogatta. A zairei hadsereg Roberto által ellenőrzött területen belül működött. Nyugat-barát hovatartozása ellenére Roberto 1973 decemberében segítséget kapott Pekingtől. 1974 júniusa és augusztusa között Kína Zaire útján 450 tonna katonai anyagot küldött az FNLA-nak, és megkezdte katonáinak kiképzését.
FNLA katonák
Közvetlenül e területtől délre feküdt az a régió, amelyben az Agostinho Neto vezette Angolai Felszabadulásának Népi Mozgalma (MPLA) uralkodott. Az MPLA-nak körülbelül 2000 harcosa volt, támogatói bázisa pedig az Mbundu törzs volt. Az 1960-as évek közepén az MPLA harcosai Kubában és egy kubai üzemeltetésű kongói bázison képeztek ki. Az MPLA fegyvereinek nagy részét a Szovjetuniótól kapta; ezeket a fegyvereket a Kongói-Brazzaville Népköztársaságon keresztül szállították. 1975 októberében egy hét alatt az MPLA tizenkét MiG repülőgépet, huszonegy harckocsit, harminc páncélozott járművet, 200 rakétavetőt, valamint kézifegyvereket kapott. 1975 tavaszára Neto felismerte, hogy MPLA gerillái nem tudták hatékonyan használni a rendelkezésre álló fejlett szovjet fegyvereket; ezért Castro kubai elnökhöz fordult segítségért, amely 1975 júniusában kezdődött, egy hónappal a kérés után. Ez jelentősen megváltoztatta a rivális angolai frakciók közötti erőviszonyokat. A kubai és a szovjet segítség miatt az MPLA megerősödött a katonai potenciálja, és ennek következtében sok újoncot vonzott.
Az MPLA által uralt területtől délre feküdt az a terület, amelyet Jonas Savimbi vezetésével az Nemzeti Unió Angola Teljes Függetlenségéért (UNITA) irányított. Ezen a területen haladt át a Benguela vasút. A mozgalom 1966-ban elszakadt az FNLA-tól az törzsi nézeteltérések és az Egyesült Államok titkos támogatása miatt. Az UNITA 1000 embert állított ki és törzsi támogatása a déli Ovimbundutól érkezett. 1975 nyarán az UNITA 15 kiképzőtábort létesített, ahol nagy számú újoncot képeztek ki.
UNITA harcosok
A portugál kormánynak körülbelül 55 ezer katonája volt Angolában, de 1974 közepére elkötelezte magát a kivonulás mellett. Délre a jól felszerelt, jól kiképzett 50 000 fős dél-afrikai hadsereg állt.
Portugál M-5A1 könnyű harckocsi Angolában, 1964
A POLGÁRHÁBORÚ KEZDETE
A kubaiak támogatta MPLA meg akarta ragadni Angola tartományi fővárosainak ellenőrzését 1975. november 11. előtt, amely az angolai függetlenség a portugálok által kitűzött időpontja volt. Válaszul az FNLA és az UNITA segítséget kért a Dél-afrikai Köztársaságtól. Dél-Afrika a maga részéről azt akarta megakadályozni, hogy az MPLA elnyerje Angola irányítását.
Júliusban a harc új szakaszába lépett, amelynek során a dél-afrikai és az amerikai hírszerzés szorosan együttműködött. Tandemben haladva Pretoria és Washington több tízmillió dollár értékű fegyvereket és járműveket juttatott az FNLA és az UNITA számára. Július 14-én Dél-Afrika 14,1 millió dollár értékű fegyverszállítást engedélyezett. Néhány nappal később a CIA további 14 millió dollárnyi fegyvert, harckocsit és páncélozott autót kezdett el csatornázni, Zaire-t használva működésének alapjául. Közel 3 millió dollárt költöttek ezekből az alapokból, hogy megtérítsék Mobutut a háborús erőfeszítéseiért. Augusztus 20-án további 10,7 millió dollár fedezett amerikai fedezetet engedélyeztek.
Portugál zsoldosok
1975. július 12. és 15. között az MPLA sikeresen elfoglalta Angola fővárosát, Luandát, de északról és délről egyaránt fenyegetéssel kellett szembenéznie. Északkeleten az Angolai Felszabadítás Nemzeti Frontja (FNLA) megkezdte offenzíváját Zaire felől, amelyet portugál különleges erők, zairei csapatok és nyugati zsoldosok támogattak. Április 28. és május eleje között 1200 fős zairei kontingens érkezett Angola északi részére, hogy segítse az FNLA-t. Az FNLA felszámolta az MPLA jelenlétét az északi tartományokban, és Kifangondótól keletre, Luanda keleti külterületén foglalt pozíciókat, ahonnan továbbra is fenyegette a fővárost. A MPLA luandai helyzete egyre bizonytalanabbá vált. Északon a Cabinda Enklávé Felszabadításáért Front (FLEC) küzdött az MPLA-val Cabinda tartomány irányításáért, szintén Zaire támogatásával. Délen a dél-afrikai csapatok augusztus 11-én lépték át az Angola és Namíbia közötti határt, és elfoglalták a határon átívelő Cunene folyó gátjait. Néhány héten belül más dél-afrikai csapatok elfoglalták Pereira d'Eça és Roçadas városokat, ezzel elzárva az északról a gátakhoz vezető utat. A dél-afrikai erők észak felé haladtak. Szeptemberre az MPLA Angola tizenhat tartományából kilencet tartott ellenőrzése alatt, beleértve a fővárost, a Luandától Namíbiáig tartó partvonalat és a part menti hátországot. Angola öt fő kikötője, az olajban gazdag Cabinda enklávé és a gyémántban gazdag Lunda körzet nagy része szintén MPLA ellenőrzése alatt állt.
Kuba gyorsan reagált az angolai forradalomra leselkedő veszélyekre. Júliusban 50 fegyverszakértőt küldtek az MPLA hadseregének, az Angolai Felszabadítás Népi Fegyveres Erőinek (FAPLA) megsegítésére, majd szeptemberben 480 tanácsadóval és kiképzővel bővítették a kontingenst. Castro a kubai hadsereg „önkénteseit” küldte harcba Angolába. Szeptember elején a kubai Vietnam Heroico, az Isla Coral és a La Plata kereskedőhajók, fedélzetükön csapatokkal, járművekkel és 1000 tonna benzinnel megpakolva indultak Afrikába. A kubai csapatok október elején érkeztek meg Angolába.
A namíbiai határtól észak felé haladó dél-afrikai haderő jelentette a legnagyobb veszélyt az MPLA számára, így a nemrég érkezett kubai csapatok egy része csatlakozott Nova Lisboa (ma Huambo, Luandától 300 mérföldre délre) és Lobito (220 mérföldre Luandától délre) elleni támadáshoz. A maradék erők kiképző táborokat létesítettek Benguelában, Saurimóban, Cabindában és Delatandóban.
Október 6-án Kuba és az MPLA erői összecsaptak az UNITA és a Dél-Afrika csapataival Norton de Matosnál. Az angolai erők 3 hadoszlopa próbálta meg elfoglalni a várost, a védekező UNITA erőket 3 páncélkocsi és számos dél-afrikai tanácsadó támogatta. Állítólag az UNITA vezetője, Jonas Savimbi részt vett a csatában. Eleinte az angolai erőknek eredményesen támadták az UNITA erőit, megsemmisítve egy páncélkocsit. A tapasztalatlan UNITA harcosok pánikban kezdtek szétszóródni, és csak nagy erőfeszítéssel sikerült a dél-afrikai tanácsadóknak összeszedni őket, és végül visszaszorítani az angolai erőket. A jelentések szerint az angolai erők 100 embert veszítettek, ismeretlenek az UNITA veszteségei.
T-34 harckocsi Luandában, 1975
Dél-afrikai Eland-60 páncélkocsik a namibiai-angolai határvidéken
SZEMBEN ÁLLÓ ERŐK ANGOLÁBAN
Öt „hadsereg” harcolt Angola irányításáért - hárman az egymástól független forradalmi frakciók mellett Portugália és a Dél-afrikai Köztársaság csapatai. Ezenkívül a zairei hadsereg is nyíltan működött Angola északi régiójában.
Az Angola Felszabadításának Nemzeti Frontja (FNLA), amely mintegy 5000 harcost állított fel, uralta Angola északnyugati részét. Holden Roberto vezette szervezetnek a bakongo törzs biztosította bázisát. Nyugatbarátnak tekintették, és a zairei Mobutu Sese Seko támogatta. A zairei hadsereg Roberto által ellenőrzött területen belül működött. Nyugat-barát hovatartozása ellenére Roberto 1973 decemberében segítséget kapott Pekingtől. 1974 júniusa és augusztusa között Kína Zaire útján 450 tonna katonai anyagot küldött az FNLA-nak, és megkezdte katonáinak kiképzését.
FNLA katonák
Közvetlenül e területtől délre feküdt az a régió, amelyben az Agostinho Neto vezette Angolai Felszabadulásának Népi Mozgalma (MPLA) uralkodott. Az MPLA-nak körülbelül 2000 harcosa volt, támogatói bázisa pedig az Mbundu törzs volt. Az 1960-as évek közepén az MPLA harcosai Kubában és egy kubai üzemeltetésű kongói bázison képeztek ki. Az MPLA fegyvereinek nagy részét a Szovjetuniótól kapta; ezeket a fegyvereket a Kongói-Brazzaville Népköztársaságon keresztül szállították. 1975 októberében egy hét alatt az MPLA tizenkét MiG repülőgépet, huszonegy harckocsit, harminc páncélozott járművet, 200 rakétavetőt, valamint kézifegyvereket kapott. 1975 tavaszára Neto felismerte, hogy MPLA gerillái nem tudták hatékonyan használni a rendelkezésre álló fejlett szovjet fegyvereket; ezért Castro kubai elnökhöz fordult segítségért, amely 1975 júniusában kezdődött, egy hónappal a kérés után. Ez jelentősen megváltoztatta a rivális angolai frakciók közötti erőviszonyokat. A kubai és a szovjet segítség miatt az MPLA megerősödött a katonai potenciálja, és ennek következtében sok újoncot vonzott.
Az MPLA által uralt területtől délre feküdt az a terület, amelyet Jonas Savimbi vezetésével az Nemzeti Unió Angola Teljes Függetlenségéért (UNITA) irányított. Ezen a területen haladt át a Benguela vasút. A mozgalom 1966-ban elszakadt az FNLA-tól az törzsi nézeteltérések és az Egyesült Államok titkos támogatása miatt. Az UNITA 1000 embert állított ki és törzsi támogatása a déli Ovimbundutól érkezett. 1975 nyarán az UNITA 15 kiképzőtábort létesített, ahol nagy számú újoncot képeztek ki.
UNITA harcosok
A portugál kormánynak körülbelül 55 ezer katonája volt Angolában, de 1974 közepére elkötelezte magát a kivonulás mellett. Délre a jól felszerelt, jól kiképzett 50 000 fős dél-afrikai hadsereg állt.
Portugál M-5A1 könnyű harckocsi Angolában, 1964
A POLGÁRHÁBORÚ KEZDETE
A kubaiak támogatta MPLA meg akarta ragadni Angola tartományi fővárosainak ellenőrzését 1975. november 11. előtt, amely az angolai függetlenség a portugálok által kitűzött időpontja volt. Válaszul az FNLA és az UNITA segítséget kért a Dél-afrikai Köztársaságtól. Dél-Afrika a maga részéről azt akarta megakadályozni, hogy az MPLA elnyerje Angola irányítását.
Júliusban a harc új szakaszába lépett, amelynek során a dél-afrikai és az amerikai hírszerzés szorosan együttműködött. Tandemben haladva Pretoria és Washington több tízmillió dollár értékű fegyvereket és járműveket juttatott az FNLA és az UNITA számára. Július 14-én Dél-Afrika 14,1 millió dollár értékű fegyverszállítást engedélyezett. Néhány nappal később a CIA további 14 millió dollárnyi fegyvert, harckocsit és páncélozott autót kezdett el csatornázni, Zaire-t használva működésének alapjául. Közel 3 millió dollárt költöttek ezekből az alapokból, hogy megtérítsék Mobutut a háborús erőfeszítéseiért. Augusztus 20-án további 10,7 millió dollár fedezett amerikai fedezetet engedélyeztek.
Portugál zsoldosok
1975. július 12. és 15. között az MPLA sikeresen elfoglalta Angola fővárosát, Luandát, de északról és délről egyaránt fenyegetéssel kellett szembenéznie. Északkeleten az Angolai Felszabadítás Nemzeti Frontja (FNLA) megkezdte offenzíváját Zaire felől, amelyet portugál különleges erők, zairei csapatok és nyugati zsoldosok támogattak. Április 28. és május eleje között 1200 fős zairei kontingens érkezett Angola északi részére, hogy segítse az FNLA-t. Az FNLA felszámolta az MPLA jelenlétét az északi tartományokban, és Kifangondótól keletre, Luanda keleti külterületén foglalt pozíciókat, ahonnan továbbra is fenyegette a fővárost. A MPLA luandai helyzete egyre bizonytalanabbá vált. Északon a Cabinda Enklávé Felszabadításáért Front (FLEC) küzdött az MPLA-val Cabinda tartomány irányításáért, szintén Zaire támogatásával. Délen a dél-afrikai csapatok augusztus 11-én lépték át az Angola és Namíbia közötti határt, és elfoglalták a határon átívelő Cunene folyó gátjait. Néhány héten belül más dél-afrikai csapatok elfoglalták Pereira d'Eça és Roçadas városokat, ezzel elzárva az északról a gátakhoz vezető utat. A dél-afrikai erők észak felé haladtak. Szeptemberre az MPLA Angola tizenhat tartományából kilencet tartott ellenőrzése alatt, beleértve a fővárost, a Luandától Namíbiáig tartó partvonalat és a part menti hátországot. Angola öt fő kikötője, az olajban gazdag Cabinda enklávé és a gyémántban gazdag Lunda körzet nagy része szintén MPLA ellenőrzése alatt állt.
Kuba gyorsan reagált az angolai forradalomra leselkedő veszélyekre. Júliusban 50 fegyverszakértőt küldtek az MPLA hadseregének, az Angolai Felszabadítás Népi Fegyveres Erőinek (FAPLA) megsegítésére, majd szeptemberben 480 tanácsadóval és kiképzővel bővítették a kontingenst. Castro a kubai hadsereg „önkénteseit” küldte harcba Angolába. Szeptember elején a kubai Vietnam Heroico, az Isla Coral és a La Plata kereskedőhajók, fedélzetükön csapatokkal, járművekkel és 1000 tonna benzinnel megpakolva indultak Afrikába. A kubai csapatok október elején érkeztek meg Angolába.
A namíbiai határtól észak felé haladó dél-afrikai haderő jelentette a legnagyobb veszélyt az MPLA számára, így a nemrég érkezett kubai csapatok egy része csatlakozott Nova Lisboa (ma Huambo, Luandától 300 mérföldre délre) és Lobito (220 mérföldre Luandától délre) elleni támadáshoz. A maradék erők kiképző táborokat létesítettek Benguelában, Saurimóban, Cabindában és Delatandóban.
Október 6-án Kuba és az MPLA erői összecsaptak az UNITA és a Dél-Afrika csapataival Norton de Matosnál. Az angolai erők 3 hadoszlopa próbálta meg elfoglalni a várost, a védekező UNITA erőket 3 páncélkocsi és számos dél-afrikai tanácsadó támogatta. Állítólag az UNITA vezetője, Jonas Savimbi részt vett a csatában. Eleinte az angolai erőknek eredményesen támadták az UNITA erőit, megsemmisítve egy páncélkocsit. A tapasztalatlan UNITA harcosok pánikban kezdtek szétszóródni, és csak nagy erőfeszítéssel sikerült a dél-afrikai tanácsadóknak összeszedni őket, és végül visszaszorítani az angolai erőket. A jelentések szerint az angolai erők 100 embert veszítettek, ismeretlenek az UNITA veszteségei.
T-34 harckocsi Luandában, 1975
Dél-afrikai Eland-60 páncélkocsik a namibiai-angolai határvidéken
OPERATION SAVANNAH(Szavanna hadművelet)
Hadműveletek 1975-76-ban
Október 14-én a dél-afrikaiak titokban megkezdték a Savannah hadműveletet, amikor a ’Zulu’ harccsoport, amely a dél-afrikai oszlopok közül az első, Namíbiából átjutott Cuando Cubango tartományba. A művelet lehetővé tette az MPLA felszámolását a déli határvidékről, majd Angola délnyugati részéről, a középső régióból, végül Luanda elfogását. John Stockwell, a CIA egykori tisztje szerint "szoros volt a kapcsolat a CIA és a dél-afrikaiak között", és Pretoriában a" magas rangú tisztviselők" azt állították, hogy angolai beavatkozásuk az Egyesült Államokkal való”egyetértésen alapult". A beavatkozást Zaire és Zambia is támogatta.
A dél-afrikaiak a Savannah hadművelet során számos harci csoportot vetettek be - kezdetben csak az A és B harci csoportokat vetették be, a fennmaradó csoportokat pedig a hadjárat során később Angolába telepítették és bevonták a harcokba. Sok vita volt a ’Zulu’ harccsoport teljes méretéről. A jelenlegi bizonyítékok azt mutatják, hogy a harccsoport körülbelül 500 emberrel indult, és összesen 2900 főre nőtt a ’Foxbat’, az ’Orange’ és az ’X-Ray’ harci csoportok megalakulásával.
A felszabadító erők egymás elleni küzdelme következtében az SADF nagyon gyorsan nyomult előre. A Foxbat harci csoport október közepén csatlakozott az invázióhoz. Az MPLA délen megszerzett területe gyorsan elveszett a dél-afrikai támadás miatt. Miután a dél-afrikai tanácsadók és a páncéltörő fegyverek október elején segítettek megállítani az MPLA előrenyomulást Nova Lisboa (Huambo) területén, Zulu október 20-ra elfoglalta Rocadas-t (Xangongo), Sa da Bandeira-t (Lubango) október 24-re, Mocamedes pedig október 28-ig.
Dél-afrikaiak által zsákmányolt BM-21
A dél-afrikai támadás igen szorult helyzetbe hozta a marxista MPLA kormányzatot, amelynek fegyveres erői (FAPLA) mintegy 20-25 ezer főt, 50 harckocsit és 200 páncélozott járművet számláltak. Ezen kívül Cabindában további 2 ezer fegyveresük volt, akiket harckocsikkal és tüzérséggel erősítettek meg. A kommunisták hatalmát észak-északkeleti irányból zairei katonasággal és fehér zsoldosokkal megerősített FNLA csapatai(mintegy 25 ezer fő), míg délről a dél-afrikaiak által támogatott UNITA erők(kb. 20 ezer fegyveres) fenyegették.
Mivel a dél-afrikaiak gyorsan haladtak Luanda felé, a kubaiaknak csak 3 nappal azután kellett felszámolniuk a kiképző központot(CIR) Salazarban, hogy az megkezdte működését, a kiképzők és az angolai újoncok többségét Luandába telepítették át. November 2–3-án került sor benguelai CIR 51 kubai kiképzőjeés dél-afrikai katonaság az első közvetlen találkozására Catengue közelében, ahol a FAPLA sikertelenül próbálta megállítani a ’Zulu’ harccsoport előretörését. Ez a találkozás arra következtetésre késztette Breytenbach zulu-parancsnokot, hogy csapatai az eddigi legjobban szervezett FAPLA ellenállással szembesültek.
SADF Eland-90 páncélkocsija
A catengue-i MPLA-katasztrófa után a kubaiak nagyon tudatában voltak a dél-afrikai beavatkozásnak. November 4-én Castro úgy döntött, hogy példátlan mértékű beavatkozásba kezd: ez volt a "Carlota hadművelet". Castro 36 ezer kubai katona és 300 harckocsi küldését ígérte „internacionalista segítségnyújtás” címén. Ugyanezen a napon az első repülőgép 100 nehézfegyveres szakemberrel, amelyet az MPLA szeptemberben kért, Brazzaville-be indult, november 7-én érkezett Luandába. November 9-én az elit különleges erők 650 fős zászlóaljának első száz emberét repült Angolába. A különleges erők 88 emberét azonnal a közeli frontra, Quifangondo-ba küldték. November második felére 4000 kubai katona harcolt minden fronton, a Addigra a kubai tanácsadók már átvették az irányítást a háborús erőfeszítések felett. Október végén a kubaiak összeállították Luanda védelmének tervét a délről a fővárost fenyegető SADF / UNITA erőkkel szemben. A kubai segítségnyújtással párhuzamosan megkezdődtek a szovjet fegyverszállítások is. Októberben egy szovjet hajó érkezett Port Noire-ba (Kongó-Brazzaville), amely az első fegyverszállítmányt szállította az MPLA-nak, amely 10 BRDM- 2 páncélozott járművet, 12 db 76 mm-es ágyút és más hadianyagokat tartalmazott. A Szovjetunió megígérte, hogy hamarosan küld egy második szállítmányt, amelyben többek között 10 T-34 harckocsi, 5 BM-21 sorozatvető és 2 repülőgép is lesz.
1975 októberétől 1976 áprilisáig 200 T-54 harckocsit, 50 PT-76 kétéltű harckocsit, 70 T-34 harckocsit szállítottak a Szovjetunióból és Kubából Angolába, többek között Kongón (Brazzaville) keresztül. A harckocsik mellett, több mint 300 BTR-152, BTR-60PB, BMP-1 és BRDM-2 páncélozott harcjármű, mintegy 100 122 mm-es és 140 mm-es BM-21 és BM-14 sorozatvető, valamint D-30 122 mm-es tarackok, aknavetők, légvédelmi ágyúk, Strela-2 kézi légvédelmi rakéták és hatalmas mennyiségben modern kézifegyvereket és lőszert is küldtek a Szovjetunióból Angolába. A szárazföldi eszközök mellett repülőtechnika is szállításra került: 30 Mi-8 helikopter, 10 MiG-17F vadászgép és 12 MiG-21MF vadászgép.
Angolai T-34
Quifangondo-i csata
A Luandát észak felől fenyegető ellenséges csoportosítás a Holden Roberto vezette FNLA 2000 gerillájából, Mamina Lama 1200 zairei katonájából, Santos e Castro 120 portugál zsoldosából és Ben de Wet Roos 52 fős dél-afrikai kontingenséből állt össze. Ez utóbbi biztosította az északi front tüzérségi támogatását. Velük szemben az angolai Ndozi tábornok és kubai Raul Diaz Arguelles parancsnoksága alatt egy szovjet tanácsadó, 850 FAPLA és 88 kubai katona, valamint 200 katangai gerilla állt. A függetlenség napja előtt az FNLA egy utolsó kísérletet tett a főváros elfoglalására, noha a támadást a dél-afrikai tüzérek és repülőgépek segítették borzasztó eredménnyel zárult. A fehér zsoldosok ágyútöltelék gyanánt alkalmazták FNLA katonákat, akiket a kubai/FAPLA erők csapdába csaltak és 6 BM-21 sorozatvetővel tűzcsapást mértek rájuk. Az ENSZ embargója miatt elavult dél-afrikai tüzérség nem volt megfelelő a hosszabb lőtávolságú kubai BM-21 sorozatvetők ellen , ezért nem tudta befolyásolni a csata eredményét. A zairei kontingens két 130 mm-es lövege közül az egyik az első lövésnél felrobbant a karbantartás hiánya miatt. Végeredményben az FNLA harci erőinek nagy részét megsemmisítették, bár egy lengyel forrás azt állítja, hogy az FNLA valójában csak 120 halottat szenvedett. A portugál zsoldosok 5 halottat vesztettek. Az ellenforradalmi erők 6 dzsipje és 20 Panhard páncélozott járműve semmisült meg vagy lett hátra hagyva. A kubai-angolai erők mindössze 1 halottat és 5 sebesültet veszítettek. A vereség az FNLA végét jelentette, amelyről köztudott volt, hogy sorai között civilek ellen elkövetett véres mészárlások miatt (köztük a kannibalizmus epizódjairól) hírhedt etnikai csoportok vannak. A dél-afrikai kontingens 52 tagját november 28-án hajóval menekítették ki az országból.
Dél-afrikai 140 mm-es löveg
Harc a cabindai enklávéért
A cabindai szeparatista erők 2000 fegyveres alkotta, köztük FLEC-harcosok, Zaire katonái és legalább 150 nyugati zsoldos (főleg észak-amerikai, francia és portugál), a FLEC parancsnokának és Henrique Tiago parancsnoknak és egy meg nem nevezett észak-amerikai zsoldosparancsnok irányítása alatt. Egy másik kubai forrás 3000 FLEC katonát, 1000 zaire-i katonát és 120 nyugati zsoldost sorol fel. A kubai Ramon Espinosa Martin parancsnoksága alatt 600 harcos állomásozott ( kubai és angolai) Cabindában, de a hivatalos kubai források szerint 1000 angolai és 231 kubai (közülük 40 tüzérségi legénység) volt.
Annak ellenére, hogy az ellenség első támadása visszavonulásra kényszerítette az angolaiakat, később két másik támadást visszavertek, aztán az angolaiak visszavonultak Cabindába, és az ellenség számos kubai aknamezővel és a ZPU-4 légvédelmi géppuskák súlyos tüzével nézett szembe. Az ellenség közvetlen támadást próbált a város ellen, de súlyos veszteségeket szenvedett és kénytelen volt visszavonulni, a visszavonulás során az észak-amerikai meg nem nevezett zsoldos parancsnok akció közben meghalt. Legalább 600 ellenséges katona (csak a FLEC veszteségeit számolva) halt meg a támadás során, míg az angolaiak 30 halottat és 50 sebesültet szenvedtek. Kubai források az ellenség veszteségeit 1600 halottra becsülik, figyelembe véve Zaire hadseregének és a nyugati zsoldosok súlyos veszteségeit is.
Ez a győzelem nagyon fontos volt, mert Cabinda enklávéját megmentették az ellenforradalmi csoportok és a nyugati zsoldosok elől, és a zaire-i kormány úgy döntött, hogy nem kockáztat meg más nyílt akciókat Angola ellen.
1976 januárjában / februárjában a kubai hadsereg jelentős támadást indított, a „Panuelo Blanco” hadműveletet Cabindában. Az 5000 főnyi kubai erőket T-34 harckocsi szakaszok támogatták. A kubaiak szétzúzták a FLEC-et és kiütötték őket a polgárháborúból.
Harcok Cabindában
Hadműveletek 1975-76-ban
Október 14-én a dél-afrikaiak titokban megkezdték a Savannah hadműveletet, amikor a ’Zulu’ harccsoport, amely a dél-afrikai oszlopok közül az első, Namíbiából átjutott Cuando Cubango tartományba. A művelet lehetővé tette az MPLA felszámolását a déli határvidékről, majd Angola délnyugati részéről, a középső régióból, végül Luanda elfogását. John Stockwell, a CIA egykori tisztje szerint "szoros volt a kapcsolat a CIA és a dél-afrikaiak között", és Pretoriában a" magas rangú tisztviselők" azt állították, hogy angolai beavatkozásuk az Egyesült Államokkal való”egyetértésen alapult". A beavatkozást Zaire és Zambia is támogatta.
A dél-afrikaiak a Savannah hadművelet során számos harci csoportot vetettek be - kezdetben csak az A és B harci csoportokat vetették be, a fennmaradó csoportokat pedig a hadjárat során később Angolába telepítették és bevonták a harcokba. Sok vita volt a ’Zulu’ harccsoport teljes méretéről. A jelenlegi bizonyítékok azt mutatják, hogy a harccsoport körülbelül 500 emberrel indult, és összesen 2900 főre nőtt a ’Foxbat’, az ’Orange’ és az ’X-Ray’ harci csoportok megalakulásával.
A felszabadító erők egymás elleni küzdelme következtében az SADF nagyon gyorsan nyomult előre. A Foxbat harci csoport október közepén csatlakozott az invázióhoz. Az MPLA délen megszerzett területe gyorsan elveszett a dél-afrikai támadás miatt. Miután a dél-afrikai tanácsadók és a páncéltörő fegyverek október elején segítettek megállítani az MPLA előrenyomulást Nova Lisboa (Huambo) területén, Zulu október 20-ra elfoglalta Rocadas-t (Xangongo), Sa da Bandeira-t (Lubango) október 24-re, Mocamedes pedig október 28-ig.
Dél-afrikaiak által zsákmányolt BM-21
A dél-afrikai támadás igen szorult helyzetbe hozta a marxista MPLA kormányzatot, amelynek fegyveres erői (FAPLA) mintegy 20-25 ezer főt, 50 harckocsit és 200 páncélozott járművet számláltak. Ezen kívül Cabindában további 2 ezer fegyveresük volt, akiket harckocsikkal és tüzérséggel erősítettek meg. A kommunisták hatalmát észak-északkeleti irányból zairei katonasággal és fehér zsoldosokkal megerősített FNLA csapatai(mintegy 25 ezer fő), míg délről a dél-afrikaiak által támogatott UNITA erők(kb. 20 ezer fegyveres) fenyegették.
Mivel a dél-afrikaiak gyorsan haladtak Luanda felé, a kubaiaknak csak 3 nappal azután kellett felszámolniuk a kiképző központot(CIR) Salazarban, hogy az megkezdte működését, a kiképzők és az angolai újoncok többségét Luandába telepítették át. November 2–3-án került sor benguelai CIR 51 kubai kiképzőjeés dél-afrikai katonaság az első közvetlen találkozására Catengue közelében, ahol a FAPLA sikertelenül próbálta megállítani a ’Zulu’ harccsoport előretörését. Ez a találkozás arra következtetésre késztette Breytenbach zulu-parancsnokot, hogy csapatai az eddigi legjobban szervezett FAPLA ellenállással szembesültek.
SADF Eland-90 páncélkocsija
A catengue-i MPLA-katasztrófa után a kubaiak nagyon tudatában voltak a dél-afrikai beavatkozásnak. November 4-én Castro úgy döntött, hogy példátlan mértékű beavatkozásba kezd: ez volt a "Carlota hadművelet". Castro 36 ezer kubai katona és 300 harckocsi küldését ígérte „internacionalista segítségnyújtás” címén. Ugyanezen a napon az első repülőgép 100 nehézfegyveres szakemberrel, amelyet az MPLA szeptemberben kért, Brazzaville-be indult, november 7-én érkezett Luandába. November 9-én az elit különleges erők 650 fős zászlóaljának első száz emberét repült Angolába. A különleges erők 88 emberét azonnal a közeli frontra, Quifangondo-ba küldték. November második felére 4000 kubai katona harcolt minden fronton, a Addigra a kubai tanácsadók már átvették az irányítást a háborús erőfeszítések felett. Október végén a kubaiak összeállították Luanda védelmének tervét a délről a fővárost fenyegető SADF / UNITA erőkkel szemben. A kubai segítségnyújtással párhuzamosan megkezdődtek a szovjet fegyverszállítások is. Októberben egy szovjet hajó érkezett Port Noire-ba (Kongó-Brazzaville), amely az első fegyverszállítmányt szállította az MPLA-nak, amely 10 BRDM- 2 páncélozott járművet, 12 db 76 mm-es ágyút és más hadianyagokat tartalmazott. A Szovjetunió megígérte, hogy hamarosan küld egy második szállítmányt, amelyben többek között 10 T-34 harckocsi, 5 BM-21 sorozatvető és 2 repülőgép is lesz.
1975 októberétől 1976 áprilisáig 200 T-54 harckocsit, 50 PT-76 kétéltű harckocsit, 70 T-34 harckocsit szállítottak a Szovjetunióból és Kubából Angolába, többek között Kongón (Brazzaville) keresztül. A harckocsik mellett, több mint 300 BTR-152, BTR-60PB, BMP-1 és BRDM-2 páncélozott harcjármű, mintegy 100 122 mm-es és 140 mm-es BM-21 és BM-14 sorozatvető, valamint D-30 122 mm-es tarackok, aknavetők, légvédelmi ágyúk, Strela-2 kézi légvédelmi rakéták és hatalmas mennyiségben modern kézifegyvereket és lőszert is küldtek a Szovjetunióból Angolába. A szárazföldi eszközök mellett repülőtechnika is szállításra került: 30 Mi-8 helikopter, 10 MiG-17F vadászgép és 12 MiG-21MF vadászgép.
Angolai T-34
Quifangondo-i csata
A Luandát észak felől fenyegető ellenséges csoportosítás a Holden Roberto vezette FNLA 2000 gerillájából, Mamina Lama 1200 zairei katonájából, Santos e Castro 120 portugál zsoldosából és Ben de Wet Roos 52 fős dél-afrikai kontingenséből állt össze. Ez utóbbi biztosította az északi front tüzérségi támogatását. Velük szemben az angolai Ndozi tábornok és kubai Raul Diaz Arguelles parancsnoksága alatt egy szovjet tanácsadó, 850 FAPLA és 88 kubai katona, valamint 200 katangai gerilla állt. A függetlenség napja előtt az FNLA egy utolsó kísérletet tett a főváros elfoglalására, noha a támadást a dél-afrikai tüzérek és repülőgépek segítették borzasztó eredménnyel zárult. A fehér zsoldosok ágyútöltelék gyanánt alkalmazták FNLA katonákat, akiket a kubai/FAPLA erők csapdába csaltak és 6 BM-21 sorozatvetővel tűzcsapást mértek rájuk. Az ENSZ embargója miatt elavult dél-afrikai tüzérség nem volt megfelelő a hosszabb lőtávolságú kubai BM-21 sorozatvetők ellen , ezért nem tudta befolyásolni a csata eredményét. A zairei kontingens két 130 mm-es lövege közül az egyik az első lövésnél felrobbant a karbantartás hiánya miatt. Végeredményben az FNLA harci erőinek nagy részét megsemmisítették, bár egy lengyel forrás azt állítja, hogy az FNLA valójában csak 120 halottat szenvedett. A portugál zsoldosok 5 halottat vesztettek. Az ellenforradalmi erők 6 dzsipje és 20 Panhard páncélozott járműve semmisült meg vagy lett hátra hagyva. A kubai-angolai erők mindössze 1 halottat és 5 sebesültet veszítettek. A vereség az FNLA végét jelentette, amelyről köztudott volt, hogy sorai között civilek ellen elkövetett véres mészárlások miatt (köztük a kannibalizmus epizódjairól) hírhedt etnikai csoportok vannak. A dél-afrikai kontingens 52 tagját november 28-án hajóval menekítették ki az országból.
Dél-afrikai 140 mm-es löveg
Harc a cabindai enklávéért
A cabindai szeparatista erők 2000 fegyveres alkotta, köztük FLEC-harcosok, Zaire katonái és legalább 150 nyugati zsoldos (főleg észak-amerikai, francia és portugál), a FLEC parancsnokának és Henrique Tiago parancsnoknak és egy meg nem nevezett észak-amerikai zsoldosparancsnok irányítása alatt. Egy másik kubai forrás 3000 FLEC katonát, 1000 zaire-i katonát és 120 nyugati zsoldost sorol fel. A kubai Ramon Espinosa Martin parancsnoksága alatt 600 harcos állomásozott ( kubai és angolai) Cabindában, de a hivatalos kubai források szerint 1000 angolai és 231 kubai (közülük 40 tüzérségi legénység) volt.
Annak ellenére, hogy az ellenség első támadása visszavonulásra kényszerítette az angolaiakat, később két másik támadást visszavertek, aztán az angolaiak visszavonultak Cabindába, és az ellenség számos kubai aknamezővel és a ZPU-4 légvédelmi géppuskák súlyos tüzével nézett szembe. Az ellenség közvetlen támadást próbált a város ellen, de súlyos veszteségeket szenvedett és kénytelen volt visszavonulni, a visszavonulás során az észak-amerikai meg nem nevezett zsoldos parancsnok akció közben meghalt. Legalább 600 ellenséges katona (csak a FLEC veszteségeit számolva) halt meg a támadás során, míg az angolaiak 30 halottat és 50 sebesültet szenvedtek. Kubai források az ellenség veszteségeit 1600 halottra becsülik, figyelembe véve Zaire hadseregének és a nyugati zsoldosok súlyos veszteségeit is.
Ez a győzelem nagyon fontos volt, mert Cabinda enklávéját megmentették az ellenforradalmi csoportok és a nyugati zsoldosok elől, és a zaire-i kormány úgy döntött, hogy nem kockáztat meg más nyílt akciókat Angola ellen.
1976 januárjában / februárjában a kubai hadsereg jelentős támadást indított, a „Panuelo Blanco” hadműveletet Cabindában. Az 5000 főnyi kubai erőket T-34 harckocsi szakaszok támogatták. A kubaiak szétzúzták a FLEC-et és kiütötték őket a polgárháborúból.
Az északi fronton és Cabindában folyó harcok mellett a legsúlyosabb kihívást a SADF és az UNITA dél-angolai előrenyomulása jelentette. . A dél-afrikaiak elfogadták az izraeli katonai doktrínát, az izraeli tisztek sok dél-afrikai csapatot képeztek ki, és számos SADF-tiszt tanult Izraelben. A dél-afrikaiak jól tanultak, és olyan módon mozogtak és manővereztek, hogy bizonyára büszkévé tették mentoraikat.
SADF Eland-90 páncélkocsija
Tipikus SADF motorizált oszlop Angolában
1975. november 6-án és 7-én ’Zulu’ elfoglalta Benguela (a benguelai vasút végállomása) és Lobito kikötővárosait. Az SADF által elfoglalt városokat az UNITA kapta. Közép-Angolában ugyanakkor a Foxbat harci egység 800 kilométert (500 mérföld) mozgott északra Luanda felé. Addigra a dél-afrikaiak rájöttek, hogy Luandát nem lehet elfogni a november 11-i függetlenségi napon, és a dél-afrikaiak fontolóra vették az előrenyomulás befejezését és visszavonulást. Ám 1975. november 10-én Vorster beletörődött az UNITA sürgős kérésébe, hogy tartsa fenn a katonai nyomást azzal a céllal, hogy minél nagyobb területet foglaljon el az Afrikai Egység Szervezetének közelgő ülése előtt. Így ’Zulu’ és ’Foxbat’ két új harccsoporttal bővült(’X-Ray’ és ’Orange’), és "kevés oka volt azt gondolni, hogy a FAPLA képes lesz megakadályozni, hogy ez a kibővített erő egy héten belül elfoglalja Luandát". 1975 novemberében és decemberében az SADF angolai jelenléte 2900-3000 fő volt.
Agostinho Neto, az MPLA vezetője november 11-én kikiáltotta az Angola Népköztársaság függetlenségét és megalakulását. Miután Luandát észak ellen biztosították és Kubából érkező erősítésekkel a ’Zulu’ harccsoport erősebb ellenállással nézett szembe Novo Redondo (Sumbe) területén. Az első kubai erősítés megérkezett Porto Amboimba, csak néhány km-re északra Novo Redondótól, és gyorsan megsemmisítette a Queve folyót keresztező három hidat, és gyakorlatilag megállította a dél-afrikai előrenyomulást a part mentén 1975. november 13-án, az SADF nem tudta áttörni az FAPLA védekezését.
Ebo-i csata
A kubai hadsereg, dél-afrikai előrenyomulásra számítva Ebo város felé, ott egy folyó átkelőhelyén állásokat létesített, hogy megakadályozza a támadásokat. A 70 kubai katonából álló csapat egy BM-21 üteggel, egyetlen 76 mm-es ágyúval és több páncéltörő egységgel volt felszerelve. A kubaiak mellett egy 140 fős angolai egység is a körzetben volt, de a tényleges harcban nem vett részt. November 25-én a dél-afrikaiak és az ellenforradalmi UNITA lázadók hatalmas veszteségeket szenvedtek, köszönhetően a páncélos járműveik számára nehéz terepének. A csatában öt vagy hat dél-afrikai Eland páncélkocsit megsemmisítettek és egyet sértetlen állapotban hátrahagytak. A kubaiak szerint az ellenség együttes vesztesége 76 halottat tett ki, noha dél-afrikaiak csak 5 halottat és 50 UNITA halottat ismertek el. Másnap Ebo felett lelőttek egy Cessna felderítő repülőgépet, a két fős személyzete életét vesztette. A csata során csak egy kubai katona halt meg, további 5 pedig megsebesült.
Az ebo-i csatában kilőtt Eland páncélkocsik
„14-es híd csatája”
December 9. és 12. között a kubai és a dél-afrikai csapatok harcoltak Santa Comba (Luandától 180 mérföldre délre) és Quibala (Luandától 150 mérföldre délre) között; a kubaiak vereséget szenvedtek. A kubai áldozatok között volt a parancsnok, Raúl Argüello, a kubai forradalom veteránja. Életét vesztette, amikor járműve szárazföldi aknába ütközött. Az utolsó sikeres támadás során a dél-afrikai ’X-Ray’ harccsoport követve a benguelai vasút vonalát Silva Portótól (Kuito) keletre Lusóig, amelyet 1975. december 10-én körbezártak. A dél-afrikai kontingens magját egy páncélkocsi század alkotta, amelyet gyalogos egységek támogattak, tüzérség, műszakiak és az UNITA irreguláris csapatai. Legfőbb céljuk a lusói repülőtér elfoglalása volt, amely később ellátási pontként szolgált, míg a dél-afrikaiak végül 1976 január elején elhagyták Angolát.
Dél-afrikai páncélos oszlop halad keresztül egy angolai városon
Ezeket a vereségeket követően az Angolába szállított kubai csapatok száma több mint megduplázódott, heti 400-ról talán ezerre. E csapatok között voltak a kubai forradalom és a latin-amerikai háborúk tapasztalt veteránjai.
Az Ebo-nál történt fiaskó után a ’Foxbat’ dél-afrikai harccsoport megpróbálta áttörni a Nhia folyón a "Bridge 14" -nél, egy stratégiai átkelőnél a FAPLA főhadiszállása közelében, Quibalától északra. December elején ’Foxbat’ két tüzér megfigyelővel beszivárgott a dombra, akik tüzet irányítottak a FAPLA pozíciókba egy 5,5 hüvelykes BL ütegől. Ez a fejlemény arra késztette Raúl Arguelles kubai parancsnokot, hogy elrendeljen egy tervezett ellentámadást és átcsoportosítást Ebo-n keresztül, utasítva egységeit, hogy vonuljanak ki Nhiából. A taposóaknák robbanásában bekövetkezett későbbi halála sok zavart okozott a védelmi vonal egyes szektoraiban, a védekező egységek közül több pedig a félreértések sorozata következtében a 14-es hídra nézett. Eközben a dél-afrikai utászok december 11-én megkezdték a híd javítását a FAPLA heves ellenállása ellenére. Reggelre a kubaiak helyzete tovább romlott, a ’Foxbat’ teljes erővel haladt előre. Körülbelül reggel 7 órakor a védekező csapatok támadásba kerültek. Nehéz tüzérség dübörgött az északi parton, eltörölve több aknavetőállást és legalább egy lőszerszállító járművet. A kubaiak a ZPU-4 és a BM-21 Grad-ok támogatásával Sagger drótvezetésű rakétákkal támadták a főutat, hogy megakadályozzák a dél-afrikai előrenyomulást. Ennek ellenére áttört tizenkét gyalogság által támogatott Eland-90 páncélosból álló hadoszlop, amely az megzavarta a rakétacsapatokat. Az Elandok gyorsan megsemmisítették a fennmaradó aknavetőket elűzve a személyzetet. Becslések szerint több száz kubai vesztette életét a támadás során; az SADF 4 halottat szenvedett.
Kilőtt BRDM-2
A hadjárat harminchárom napja alatt a ’Zulu’ harccsoport 3 159 km-t haladt előre, és tizenhat hevenyészett és tizennégy előkészített támadás mellett huszonegy csatát vívott. A harccsoport becslések szerint 210 MPLA halottat, 96 sebesültet és 50 hadifogságot számolt el, miközben 5 halottat és 41 sebesültet veszített.
Zulu harccsoport tevékenysége 1975 október-november
1976 januárjában a kubaiak és a FAPLA támadásba lendültek egy sor kubaiak tervezett és vezetett támadással. Több támadást indítottak a dél-afrikai és az UNITA állásai ellen a Medunda-dombságon Luandától délre. Heves harcokban a félelmetes BM-21-ek által támogatott kubai gyalogosok kiszorították az SADF-et és az UNITA-t ezekből a pozíciókból. Ez a vereség meggyőzte Pretoriát arról, hogy a baráti kormány Luandába történő felállítására irányuló kísérlete kudarcot vallott, ezért az SADF visszavonult Namíbiába.
A kubaiak gyorsan felismerték, hogy a dél-afrikai kivonulás alkalmat teremtett az UNITA összezúzására, és páncélos oszlopokat küldtek délre, amilyen gyorsan csak lehetett. Ezek az erők többször bizonyították a jó kombinált fegyvereket, a taktikai manőver megfelelő használatát, a taktikai problémák megoldásának jó improvizálási képességét és az előrelépés kiváló sebességét. Az offenzíva alig több mint három hét alatt 400 mérföldet tett meg, és megbénította az UNITA konvencionális katonai képességeit, és arra kényszerítette, hogy hozzon fájdalmas döntést a gerilla műveletekhez való visszatéréshez.
Egyiptomi gyártású Fahd páncélozott jármű az UNITA vagy FNLA szolgálatában
A dél-afrikaiakat és az UNITA-t megszelídítve a kubaiak és az angolaiak észak felé fordultak, hogy az FNLA-val és zairei szövetségeseikkel foglalkozzanak. Ez is rendkívül lenyűgöző hadjárat volt, amelyet egy kubai parancsnok, Víctor Schueg Colás dandártábornok vezetett. A kubai páncélos alakulatok köré épített FAPLA egységek hirtelen támadást indítottak, amely elfoglalta az FNLA fő bázisait Negage és Camabatela, valamint egy nappal később az FNLA „fővárosát”, Carmonát. Ezután elfoglalta az FNLA utolsó nagy bázisát Sao Salvadorban. Olyan teljes volt a kubai / FAPLA győzelem, hogy az FNLA soha többé nem tudott jelentős veszélyt jelenteni az MPLA-rezsimre. 1976 márciusának végéig, nagyrészt a kubaiaknak köszönhetően, Angola újra MPLA kezébe került, az FNLA gyakorlatilag megsemmisült, és az UNITA olyan súlyosan megtépázott volt, hogy több évbe telt, mire akár gerillaként is újra felvehette a harcot.
Dél-afrikai katonák kilőtt T-34 harckocsit vizsgálnak
SADF Eland-90 páncélkocsija
Tipikus SADF motorizált oszlop Angolában
1975. november 6-án és 7-én ’Zulu’ elfoglalta Benguela (a benguelai vasút végállomása) és Lobito kikötővárosait. Az SADF által elfoglalt városokat az UNITA kapta. Közép-Angolában ugyanakkor a Foxbat harci egység 800 kilométert (500 mérföld) mozgott északra Luanda felé. Addigra a dél-afrikaiak rájöttek, hogy Luandát nem lehet elfogni a november 11-i függetlenségi napon, és a dél-afrikaiak fontolóra vették az előrenyomulás befejezését és visszavonulást. Ám 1975. november 10-én Vorster beletörődött az UNITA sürgős kérésébe, hogy tartsa fenn a katonai nyomást azzal a céllal, hogy minél nagyobb területet foglaljon el az Afrikai Egység Szervezetének közelgő ülése előtt. Így ’Zulu’ és ’Foxbat’ két új harccsoporttal bővült(’X-Ray’ és ’Orange’), és "kevés oka volt azt gondolni, hogy a FAPLA képes lesz megakadályozni, hogy ez a kibővített erő egy héten belül elfoglalja Luandát". 1975 novemberében és decemberében az SADF angolai jelenléte 2900-3000 fő volt.
Agostinho Neto, az MPLA vezetője november 11-én kikiáltotta az Angola Népköztársaság függetlenségét és megalakulását. Miután Luandát észak ellen biztosították és Kubából érkező erősítésekkel a ’Zulu’ harccsoport erősebb ellenállással nézett szembe Novo Redondo (Sumbe) területén. Az első kubai erősítés megérkezett Porto Amboimba, csak néhány km-re északra Novo Redondótól, és gyorsan megsemmisítette a Queve folyót keresztező három hidat, és gyakorlatilag megállította a dél-afrikai előrenyomulást a part mentén 1975. november 13-án, az SADF nem tudta áttörni az FAPLA védekezését.
Ebo-i csata
A kubai hadsereg, dél-afrikai előrenyomulásra számítva Ebo város felé, ott egy folyó átkelőhelyén állásokat létesített, hogy megakadályozza a támadásokat. A 70 kubai katonából álló csapat egy BM-21 üteggel, egyetlen 76 mm-es ágyúval és több páncéltörő egységgel volt felszerelve. A kubaiak mellett egy 140 fős angolai egység is a körzetben volt, de a tényleges harcban nem vett részt. November 25-én a dél-afrikaiak és az ellenforradalmi UNITA lázadók hatalmas veszteségeket szenvedtek, köszönhetően a páncélos járműveik számára nehéz terepének. A csatában öt vagy hat dél-afrikai Eland páncélkocsit megsemmisítettek és egyet sértetlen állapotban hátrahagytak. A kubaiak szerint az ellenség együttes vesztesége 76 halottat tett ki, noha dél-afrikaiak csak 5 halottat és 50 UNITA halottat ismertek el. Másnap Ebo felett lelőttek egy Cessna felderítő repülőgépet, a két fős személyzete életét vesztette. A csata során csak egy kubai katona halt meg, további 5 pedig megsebesült.
Az ebo-i csatában kilőtt Eland páncélkocsik
„14-es híd csatája”
December 9. és 12. között a kubai és a dél-afrikai csapatok harcoltak Santa Comba (Luandától 180 mérföldre délre) és Quibala (Luandától 150 mérföldre délre) között; a kubaiak vereséget szenvedtek. A kubai áldozatok között volt a parancsnok, Raúl Argüello, a kubai forradalom veteránja. Életét vesztette, amikor járműve szárazföldi aknába ütközött. Az utolsó sikeres támadás során a dél-afrikai ’X-Ray’ harccsoport követve a benguelai vasút vonalát Silva Portótól (Kuito) keletre Lusóig, amelyet 1975. december 10-én körbezártak. A dél-afrikai kontingens magját egy páncélkocsi század alkotta, amelyet gyalogos egységek támogattak, tüzérség, műszakiak és az UNITA irreguláris csapatai. Legfőbb céljuk a lusói repülőtér elfoglalása volt, amely később ellátási pontként szolgált, míg a dél-afrikaiak végül 1976 január elején elhagyták Angolát.
Dél-afrikai páncélos oszlop halad keresztül egy angolai városon
Ezeket a vereségeket követően az Angolába szállított kubai csapatok száma több mint megduplázódott, heti 400-ról talán ezerre. E csapatok között voltak a kubai forradalom és a latin-amerikai háborúk tapasztalt veteránjai.
Az Ebo-nál történt fiaskó után a ’Foxbat’ dél-afrikai harccsoport megpróbálta áttörni a Nhia folyón a "Bridge 14" -nél, egy stratégiai átkelőnél a FAPLA főhadiszállása közelében, Quibalától északra. December elején ’Foxbat’ két tüzér megfigyelővel beszivárgott a dombra, akik tüzet irányítottak a FAPLA pozíciókba egy 5,5 hüvelykes BL ütegől. Ez a fejlemény arra késztette Raúl Arguelles kubai parancsnokot, hogy elrendeljen egy tervezett ellentámadást és átcsoportosítást Ebo-n keresztül, utasítva egységeit, hogy vonuljanak ki Nhiából. A taposóaknák robbanásában bekövetkezett későbbi halála sok zavart okozott a védelmi vonal egyes szektoraiban, a védekező egységek közül több pedig a félreértések sorozata következtében a 14-es hídra nézett. Eközben a dél-afrikai utászok december 11-én megkezdték a híd javítását a FAPLA heves ellenállása ellenére. Reggelre a kubaiak helyzete tovább romlott, a ’Foxbat’ teljes erővel haladt előre. Körülbelül reggel 7 órakor a védekező csapatok támadásba kerültek. Nehéz tüzérség dübörgött az északi parton, eltörölve több aknavetőállást és legalább egy lőszerszállító járművet. A kubaiak a ZPU-4 és a BM-21 Grad-ok támogatásával Sagger drótvezetésű rakétákkal támadták a főutat, hogy megakadályozzák a dél-afrikai előrenyomulást. Ennek ellenére áttört tizenkét gyalogság által támogatott Eland-90 páncélosból álló hadoszlop, amely az megzavarta a rakétacsapatokat. Az Elandok gyorsan megsemmisítették a fennmaradó aknavetőket elűzve a személyzetet. Becslések szerint több száz kubai vesztette életét a támadás során; az SADF 4 halottat szenvedett.
Kilőtt BRDM-2
A hadjárat harminchárom napja alatt a ’Zulu’ harccsoport 3 159 km-t haladt előre, és tizenhat hevenyészett és tizennégy előkészített támadás mellett huszonegy csatát vívott. A harccsoport becslések szerint 210 MPLA halottat, 96 sebesültet és 50 hadifogságot számolt el, miközben 5 halottat és 41 sebesültet veszített.
Zulu harccsoport tevékenysége 1975 október-november
1976 januárjában a kubaiak és a FAPLA támadásba lendültek egy sor kubaiak tervezett és vezetett támadással. Több támadást indítottak a dél-afrikai és az UNITA állásai ellen a Medunda-dombságon Luandától délre. Heves harcokban a félelmetes BM-21-ek által támogatott kubai gyalogosok kiszorították az SADF-et és az UNITA-t ezekből a pozíciókból. Ez a vereség meggyőzte Pretoriát arról, hogy a baráti kormány Luandába történő felállítására irányuló kísérlete kudarcot vallott, ezért az SADF visszavonult Namíbiába.
A kubaiak gyorsan felismerték, hogy a dél-afrikai kivonulás alkalmat teremtett az UNITA összezúzására, és páncélos oszlopokat küldtek délre, amilyen gyorsan csak lehetett. Ezek az erők többször bizonyították a jó kombinált fegyvereket, a taktikai manőver megfelelő használatát, a taktikai problémák megoldásának jó improvizálási képességét és az előrelépés kiváló sebességét. Az offenzíva alig több mint három hét alatt 400 mérföldet tett meg, és megbénította az UNITA konvencionális katonai képességeit, és arra kényszerítette, hogy hozzon fájdalmas döntést a gerilla műveletekhez való visszatéréshez.
Egyiptomi gyártású Fahd páncélozott jármű az UNITA vagy FNLA szolgálatában
A dél-afrikaiakat és az UNITA-t megszelídítve a kubaiak és az angolaiak észak felé fordultak, hogy az FNLA-val és zairei szövetségeseikkel foglalkozzanak. Ez is rendkívül lenyűgöző hadjárat volt, amelyet egy kubai parancsnok, Víctor Schueg Colás dandártábornok vezetett. A kubai páncélos alakulatok köré épített FAPLA egységek hirtelen támadást indítottak, amely elfoglalta az FNLA fő bázisait Negage és Camabatela, valamint egy nappal később az FNLA „fővárosát”, Carmonát. Ezután elfoglalta az FNLA utolsó nagy bázisát Sao Salvadorban. Olyan teljes volt a kubai / FAPLA győzelem, hogy az FNLA soha többé nem tudott jelentős veszélyt jelenteni az MPLA-rezsimre. 1976 márciusának végéig, nagyrészt a kubaiaknak köszönhetően, Angola újra MPLA kezébe került, az FNLA gyakorlatilag megsemmisült, és az UNITA olyan súlyosan megtépázott volt, hogy több évbe telt, mire akár gerillaként is újra felvehette a harcot.
Dél-afrikai katonák kilőtt T-34 harckocsit vizsgálnak
T
Törölt tag
Guest
Sz-125M Pecsora légvédelmi rakétakomplexum 5P73 indítóállványán négy V-601P 5V27U légvédelmi rakéta.
Szovjetek reakciója a dél-afrikaiak Cassinga elleni légitámadására alapvetően légvédelmi rakétarendszerek szállításában nyilvánult meg.
1979 áprilisában megérkezett Luandába 3db Sz-125M Pecsora (NATO jelölése: SA-3B Goa) légvédelmi rakétakomplexum, és hozzájuk három javadalmazásnyi, összesen 108db V-601P 5V27U légvédelmi rakéta. Megalakult a 40. BDAA (spanyolul: Brigada de Defensa Anti-Aérea), három légvédelmi rakétaosztállyal, 100%-ban kubai kezelőkkel.
1980-ban a háromból egy osztály kitelepült Lubango és egy másik Namibe repterének védelmére.
Sztrela-2M (NATO jelölése: SA-7B Grail) kézi légvédelmi rakéta Angolában
Szintén megkezdődött az infravörös önirányítású Sztrela-2M (NATO jelölése: SA-7B Grail) kézi légvédelmi rakéták szállítása, amikkel a háború folyamán 6 dél-afrikai repülőn értek el összesen 7 találatot, 2 gép veszteséget eredményezve.
bal oldalon: Impala Mk II (1056) csatarepülő roncsa
jobb oldalon: Steve Volkerz hadnagy
1980 január 24-én Leon Burger kapitány Impala Mk II (1056) csatarepülőjét érte Sztrela-2M találat.
Vissza tudott repülni a délnyugat-afrikai Ondangwa bázisához, de mivel az oldal és a magassági kormány jó része megsemmisült a találat által és a gép nehezen volt irányítható, a kényszerleszállás megkísérlése helyett inkább a bázis közelében katapultált.
Október tizedikén rácsapás utáni emelkedés közben Steve Volkerz hadnagy Impala Mk II (1042) csatarepülőjét érte egymás után két Sztrela-2M találat is, pilótája sikeresen katapultált, és a földről még integetett is kísérőjének, de elfogása után a gerillák kivégezték.
1981 augusztus 27-én a 2. repülőszázad Mirage III CZ (811) gépének fúvócsövét találta el egy Sztrela-2M, a gép sikeresen leszállt a délnyugat-afrikai Ondangwa légibázison. A gép hátsórész és hajtómű cserével, javítható volt.
1983 december 1-én Neels Meintijes hadnagy Impala Mk II csatarepülőjét érte Sztrela-2M találat, aminek a harci része nem működött el, így az csak összetörte annak a fúvócsövét.
1986 április 30-án a 44. szállítórepülő század C-47 (6855) gépének farokrészét bontotta le egy Sztrela-2M.
Az oldal és a magassági kormány jó része megsemmisült a találat által, mégis sikerült a géppel épségben leszállni.
Mirage F1 AZ (237) a hajtóművén esett Sztrela-2M találat és a másodlagos tűz után is sikeresen kényszer leszállt.
Hétvégén az Angolai Légierő tényleges megalakulásáról lesz szó (eddig ugye csak kubaiak repültek angolai színekben)...
T
Törölt tag
Guest
A képen középen (napszemüvegben) Alberto Colome Ibarra az Angolában szolgáló kubai kontingens parancsnoka, míg testőreinél az Angolai konfliktus itthon tán kevésbé ismert magyar vonatkozása...
T
Törölt tag
Guest
bal oldalon: Ciel da Conceição Cristóvão “Gato” őrnagy
jobb oldalon: angolai pilóták kiképzésen a Szovjetunióban
1976-ban az agilis Ciel da Conceição Cristóvão “Gato” őrnagy hozzáfogott a FAPA/DAA (portugálul: Força Aérea Popular de Angola / Defesa Aérea e Antiaérea, magyarul: Angolai Légierő) tényleges megalapításához.
Több száz leendő pilótát, és műszakit küldtek ki a Szovjetunióba, és Kubába tanfolyamokra.
Lubango légibázisa
Jugoszláviában, a Planum Beograd céggel megállapodott, hogy 110 millió dollár értékben korszerűsítik Lubango repterét, megépítve a legkorszerűbb angolai légibázist, dupla kifutópályával, a készenléti gépek számára 8 megerősített betonfedezékkel, 20 fedetlen földsánccal védett parkolóhellyel, és burkolt gurulóutak komplex hálózatával.
Angola repterei és az ország három vasútvonala
Arról is megállapodtak Belgrádban, hogy Angola három kelet-nyugati irányú vasútvonala mentén fekvő települések reptereinek kifutópályáit meghosszabbítják és szilárd burkolattal látják el, így a szuperszonikus repülőgépek használatára az esős évszakban is alkalmassá teszik azokat. Mindegyik reptéren építenek fegyver és üzemanyag tárolókat, illetve a gépek számára földsánccal védett parkolóhelyeket, viszont ezeken a reptereken a gurulóutak nagyrésze továbbra is burkolatlan maradt.
A modernizált repterek legnagyobb problémájával azonban a jugoszláv cég sem tudott mit kezdeni, Lubango 1760m, Menongue 1420m, Cuito Cuanavale 1300m tengerszint feletti magasságban fekszik, és ez a magas átlaghőmérséklet által okozott híg levegővel párosítva, jelentősen csökkentette a harcigépek hasznos terhelhetőségét.
A képen (középen) Francisco Lopes Gonçalves Afonso „Hanga” a 26. RACB parancsnoka MiG-17F (C24) gépe előtt
1980 elején a kubai légierő (DAAFAR) üzemeltetéséből átadták az 1976-ban a Szovjetunióból érkezett 9db MiG-17F (C20..28) szubszonikus nappali vadászrepülőgépet, valamint két MiG-15UTI (C01, C02) gyakorlógépet az angolai légierő (FAPA/DAA) számára, így megalakult az első valóban angolai pilóták által repült vadászbombázó ezred, a 26. RACB (portugálul: 26º Regimento de Aviação de Caça/Bombardeiros).
A Szovjetunióban az angolai pilótáknak csak a felszállás, az iskolakör, és leszállás művészetét tanították meg, a reptértől a szovjet oktatókkal sohasem távolodtak el a látótávolságon túlra, így a Luandából a Délnyugat-Afrikához közelebb eső Namibe Jurij Gagarinról elnevezett repterére tervezett 720km-es útvonal repülés komoly kihívást jelentett. Az áttelepülés közben két pilóta is eltévedt és üzemanyaga fogytán katapultálni kényszerült.
Tetézte a helyzetet, hogy első éles bevetésükön Fernando de Brito Texeira de Sousa e Andrade őrnagy gépét saját Sztrela-2M légvédelmi rakéta találat érte, így a 26.RACB gépállománya megalapítása után gyorsan 11-ről 8-ra olvadt.
IAR-823 (I-107) gyakorlógép
1981 február 11-én Angola Délnyugat-Afrikától legtávolabbi, legészakibb repterén Negage településen megalakult a Bula parancsnokról elnevezett 188. ENAM (portugálul: Escola Nacional de Aviação Militar "Comandante Bula") repülőiskola, 12db román gyártású IAR-823 (I100..111) gyakorlógéppel, 141 fő román műszaki és oktató pilóta üzemeltetésében.
A 188. ENAM parancsnoka, Aurel Niculescu tábornok egy angolai pilóta első önálló repülését ünnepli hagyományos módon
A kiképző repülések 1981 május 18-án kezdődtek, és az első angolai pilóta július 30-án teljesítette első önálló repülését.
Az első katasztrófa ugyanebben a hónapban, még 6-án történt, amikor Gheorghe Preda főhadnagy és angolai tanítványa Ruy Nelson IAR-823-asával lezuhant és mindketten életüket vesztették.
1982 decemberében a románokat hazazavarták miután kiderült, hogy a Dél-Afrikai Légierő Alouette-III, és SA.330 Puma helikopterei részére az ENSZ nemzetközi fegyverszállítási embargót megkerülve Zaire közvetítésével román gyártmányú pótalkatrészeket szállítottak.
10db IAR-823 gyakorlógép a 188. ENAM kötelékében maradt, egyet visszaszállítottak Romániába.
A folytatásban Dél-Afrika ismét lecsap ezúttal a másik Angola területén üzemelő SWAPO táborra...
A Szovjetunióban az angolai pilótáknak csak a felszállás, az iskolakör, és leszállás művészetét tanították meg, a reptértől a szovjet oktatókkal sohasem távolodtak el a látótávolságon túlra, így a Luandából a Délnyugat-Afrikához közelebb eső Namibe Jurij Gagarinról elnevezett repterére tervezett 720km-es útvonal repülés komoly kihívást jelentett. Az áttelepülés közben két pilóta is eltévedt és üzemanyaga fogytán katapultálni kényszerült.
Pedig elég lett volna a tengerpartot követni.