Olyat mondasz, amit nem állítottam, nagyon elegem van már az ilyen hazudozásból...
A távolság és nem velünk padlófelmosás meg pont azt mutatja, hogy miért nem volt kurvára nagyhatalom Kína 1800-as évek táján. Mert más ment oda a világ túlsó feléről és tette meg ezt velük. Nézd már meg az ópium háború következményeit, hogy mit kényszerítettek rá... A boxerlázadás is "nagyon sikeres" volt, amit kb. kardcsörte szintű erőkkel vertek le...
Zoli könyvét nem olvastam végig, de visszakerestem. A kis Japán egyik háborúja után a japán éves GDP kb. 4-6-szorosának megfelelő sarcot nyomott ki belőlük a az 1800-as évek végén. Ez a kurva nagy és erős Kínai Briodalom?
Alternatív tények világában élünk vagy mi a túró van...?
Te voltál az, aki azt írta, hogy Kína soha nem volt világhatalom és ezt bizonyítod azzal, hogy az elmúlt 200 évben mit csinált Európa Kínával.
Én meg azt írtam, hogy az elmúlt 200 évben Kínával valóban Európa felmosta a padlót, azelőtt viszont 2000 évig végig Kína volt katonailag is és gazdaságilag is a toppon és csak azért nem mosta fel a padlót az egész Európával, mert a technika nem tette lehetővé, hogy idejőjjenek.
Ma meg eljutottunk ismét oda, hogy Kína GDP-je annyi, mint az egész EU vagy az USA GDP-je, és sanszosan még jó ideig gyorsabban fognak nőni, mint a nyugatiak.