Valahol 800.000-1millió közt lehet a realitás, de semmiképp sem a hivatalos statisztika a frankó. Az meg hogy te kit tartasz cigánynak teljesen mellékes ebben az esetben, cigány származású emberekről van szó. Nekem ahogy már többször utaltam is rá, van olyan kollégám akit nagyon szeretek/tisztelek, és értelmiségi cigány származású ember, illetve ismerek több olyat is akik bár nem értelmiségiek, de teljesen korrekt becsületes kétkezi munkás életet élnek. NEM cigányozni akartam egy sort, csak felnyitni néhány szemet azzal kapcsolatban, hogy az hogy ki a cigány származású valóban, meg az hogy mit mond a statisztika, amit BEVALLÁS alapján készítenek, az két egymástól távol álló dolog. S ez sem öncélúan jött elő, hanem azért, mert én azt állítottam hogy a hivatalos Német számok a bevándorló/török vonalon is pont úgy elütnek a valóságtól, a 6.6% al, mint nálunk ez a statisztika. Ennyit állítottam, semmi többet.Egyébként veled sem értek egyet.
A hivatalosnál bizonyára többen vannak, de a 10% az szerintem túlzás.
Én kissé képlékenynek tartom a cigány fogalmat. Cigánynak én azt tartom, aki azt az életformát éli.
Aki saját magát magyarnak tartja, magyarul beszél otthon a családban is, rendesen dolgozik, nem lopásból él, az nálam magyar akkor is, ha kicsit tovább volt a napon.
Viszont vannak olyanok is, akik ugyan magyarul beszélnek, magyarnak tartják magukat, de pont olyan életformát élnek, mint a cigányok. Putriban lakik, nem dolgozik, nem törődik a gyerekekkel, csak a napi kaja, pia legyen meg, stb.