A múlt hét elején Kína világos üzenetet küldött az amerikai kormányzatnak: a kereskedelmi háborúnak nevezett konfliktus eszkalációja esetén kész bevetni az „atombombát”, a jüan leértékelését, alighanem globális leértékelési háborút indítva el ezzel a világgazdaságban. Éppen akkor, amikor a bő egy évtizede tartó konjunktúraciklus szinte minden fontosabb régióban a kifulladás jeleit mutatja.
A gazdasági kapcsolatok terén a kínai arzenálban két olyan eszköz van, amellyel elvileg sarokba szoríthatná az Egyesült Államokat. Elvileg, mert mindkettő olyan válaszreakciókat váltana ki, amely Kínában sokkal nagyobb károkat okozna, mint amit a riválisnak el kellene szenvednie. Ezek egyike Kína gigantikus amerikai államkötvény-portfóliója, a másik az árfolyam-politika, azaz a jüan leértékelésének lebegtetése.
Elvileg Kína megtehetné, hogy nem vásárol több amerikai állampapírt, sőt, elvileg azt is megtehetné, hogy a piacra önti a meglévő állományát. Ez szétverhetné az amerikai állampapírpiacot, a gyakorlatban azonban néhány valóban apokaliptikus nap után mindössze azzal a következménnyel járna, hogy a kínai árukat kitiltanák az amerikai piacokról, súlyos szankciós rezsimeket vezetnének be ellene, a kötvénycunami hullámait pedig egy slukkra elnyelné a Fed, mintha sosem lettek volna.
A másik lehetőség közelebb van a realitásokhoz. A jüan leértékelésével Kína ellensúlyozhatná a vámok árhatását, az amerikai piacon meglévő részesedésének védelmében, azonban a volumenek sikeres fenntartása is az Amerikába irányuló export jövedelmezőségének romlását vonná maga után. A cserearányok romlása megjelenne a politikailag nagyon érzékeny inflációban, miközben a várható büntető intézkedések tovább rontanák a gazdasági klímát, végső soron mégis próbára téve a kínai berendezkedés jóléti legitimációját.
A nemzetközi következmények is súlyosak lennének. Egy materiális kínai leértékelés szinte elkerülhetetlenül globális leértékelési háborút indítana el, amelyben minden deviza kibocsátója igyekezne éppen nem leghátul haladni a versenyfutásban, permanens válságba taszítva a nemzetközi pénzügyi rendszert. Ha a Kínán kívüli világ mégis képes lenne ezt, a devizaháborút, a leértékelési versenyt koordináltan elkerülni a jövőben is, ami egyébiránt a G20 együttműködés talán legfontosabb hozadéka volt az elmúlt évtizedben, akkor az definíciószerűen Kína elszigetelődésével járna együtt, annak minden következményével.
A fentebb említett hosszú távú stratégiai célkitűzésektől egyelőre biztosan nem fognak elállni a riválisok, az azonban ettől függetlenül bármikor megtörténhet, hogy különböző okokból tűzszünetet kössenek, vagy akár kisebb engedményeket tegyenek, időleges, látszólagos kompromisszumokat kössenek, vagy egyszerűen megpróbálják becsapni egymást egy megegyezéssel.
Bármikor, de most aligha. Trumpnak lassan át kell állnia kampány-üzemmódba a jövő évi elnökválasztás miatt, ráadásul meggyőződése, hogy a kínai sebek erősebben fognak vérezni, mint az amerikaiak. Ha kell, inkább szerelmet fog vallani Kim Dzsongunnak, mint hogy mostanában engedje Kínát közvetítő szerepbe kerülni egy esetleg újra felizzó koreai válságban. Ha kell, akkor az EU-t, benne Németországot, továbbá Mexikót ugyanabban az üzenetben fogja dicsérni a Twitteren, de a kínai projektet nem adja fel.
Hszi ugyancsak nem engedhet. Nem is az a típus, hogy visszafogottan fogalmazzunk, de ha valamikor nem mutathat gyengeséget, akkor a hongkongi válság idején biztosan nem. Talán éppen arra készül, hogy túlessen a maga, a generációja Tienanmen terén, ehhez képest egy leértékelési háború igazán semmiség. A világgazdasági jelentősége azonban óriási lenne, lényegében átírná a globális gazdasági versengés és együttműködés szabálykönyvét, felrúgná a 2008–09-es válságból való közös kilábalás békéjét. Most, a konjunktúraciklus tizenegyedik évében.
Mindez nem sok jót ígér.
Kína devizaháborúval fenyeget
Mindig amikor mélységében belegondolok, hogy a világ vezetői egy fogalom köré írt fikcióhalmaz gondolatban történő megváltozásától pánikba esnek és a hülyevallás teljes hitével elkezdik hergelni a környezetüket amitől emberek nem tudnak hozzájutni akár létfontosságú és a tömegében ugyanúgy létező javakhoz, újra meg újra rádöbbenek, hogy ez egy nagy elmegyógyintézet. Csak szabadon kiélhetik a betegek a téveszméiket és másokat is beleránthatnak. Baszki, ha emiatt luxuscikk lesz a krumpli és talicskával kell tolni a fiktív értéket, hogy megvegyem, kiszállok a békés társadalomból.