XXL Észak-Korea? Ez jó, tetszik!
A viccet félretéve a magam részéről eljutottam oda, hogy csak az izraeli szakértőknek hiszek.
Az orosz, ukrán, brit és amerikai okostojásokra teszek magasról, azt sem hiszem el nekik, amit kérdeznek.
Kíváncsian várom az egész balhé folytatását (nem örömmel, hanem csak kíváncsian), Putyinnak valami baromi nagy húzást kell itt a végén bemutatnia, ellenkező esetben valóban csak egy stratégiai baklövés volt az Ukrajna elleni támadás.
A magam részéről a kezdetektől fogva ezt gondolom, de persze érhet még meglepetés és kiderülhet, hogy a Grand Strategy egy fejezetét láttuk csak, ami direkt ilyenre lett csinálódva. Nem gúnyból írom, komolyan így vélem, tehát ennek az esélyét se zárjuk ki, de most nem én akarok ötletelni, hanem végre hagyjuk kibontakozni az eseményeket és mutassa meg végre önmagát a saját valójában.
Nahát, kirúgta magát a francia hírszerzés vezetője.
Jó példával járt elől, szerintem a világ háromnegyedének a vezetése követhetné és kirúghatná magát a pics@ba végre.
Lemondott a francia hírszerzés vezetője, mert tévedett a háború kitörésével kapcsolatban - Portfolio.hu
Olvasom, Putyin stresszes és pszichológiailag instabil.
RTL.hu – Egy hangelemzés szerint Putyin stresszel, pszichológiailag instabil
Nem röhögni!
Mindezt a hangmintákból elemezték.
Ez egyébként jó hír, ha Putyin igazi vérbeli pszichopata lenne, akkor nem stresszelne olyan apróságokon, hogy kirobbantott egy háborút.
Állítólag valami hatalmas orosz haderő gyülekezik Ukrajnáról keletre, remélem nem a második menet jön, ahol az eddig szereplést követően most „szépíteni” akar az orosz hadsereg amolyan emberes módon tömeges tüzérségi csapásokkal és szőnyegbombázásokkal.
Ha Putyint „megtévesztették” és benézte az egész bulit, akkor itt az ideje elgondolkodnia azon, hogy talán távoznia kellene és átadni a stafétát valami ifjabb vezérpalántának.
A történelem ugyanis nem ismer pardont.
Ha pedig nem nézett be semmit és valójában a fentebb már említett Grand Strategy egy köztes fejezetét látjuk, akkor nosza, tényleg lássunk végre valami változásfélét.
Egyelőre baromi csalódott vagyok, bár lassan ehhez is hozzá lehet szokni. Valamikor a 90-es évek közepe táján még reménykedve néztem az USA-ra is és még olyan érzésem is volt, hogy a megfelelő szuperhatalom maradt állva és ennek így is kellett lennie, jó ez így.
Na, 2001. után ez az életérzés hamar elmúlt, de nem baj, jött egy új vezető orosz oldalról, aki talán majd képes lesz pozitív irányba változtatni a világon.
Erre tessék, alig telik el húsz év és megint pepitában ugyanott vagyok.
Úgy érzem, szop@tnak.
Végezetül csak ismételni tudom magam, még akkor is, ha már uncsi kezd lenni. Nem fér a fejembe az, hogy hogyan lehet egy háborút úgy elindítani, hogy az ellenfelem szinte ugyanaz, mint én (mert itt azért hatalmas kulturális és történelmi különbségekről azért nem beszélhetünk orosz és ukrán vonatkozásában), közben nekem, mint támadónak már eleve kisebb a létszámom a védekező fél reguláris hadseregénél és még bele sem számolom az önkéntesen harcba állókat.
Nem fogom fel, mert kicsi és gyenge az agyam.
Az izraeli hírszerzés és haderő szorosan figyeli az eseményeket és gyorsan tanulni is akarnak belőle. Jól teszik, nekik legalább még nem mentek el otthonról, nem úgy, mint lassan egész Európának.
Egyvalamit viszont látni már most és ezt nem árt megjegyezni!
Ezeket a szlávokat nem érdekli, hogy brutál mennyiségű precíziós csapásmérést kaptak (több, mint ezer db kilőtt cirkálórakéta) és szétverték a fél országukat, simán beleálltak a sokkal nagyobb, erősebb és fejlettebb technikai színvonalat képviselő támadóba, mégpedig sikerrel.
Ha egyszer valaki kívülről rápróbálna Oroszországra, valószínűleg ugyanez történne, hiába nagyobb, erősebb és fejlettebb az ellen.
Ukrajna kemény tükör nemcsak Moszkvának, de az egész világnak is – pláne, ha felfogjuk, hogy mit is látunk éppen.
A viccet félretéve a magam részéről eljutottam oda, hogy csak az izraeli szakértőknek hiszek.
Az orosz, ukrán, brit és amerikai okostojásokra teszek magasról, azt sem hiszem el nekik, amit kérdeznek.
Kíváncsian várom az egész balhé folytatását (nem örömmel, hanem csak kíváncsian), Putyinnak valami baromi nagy húzást kell itt a végén bemutatnia, ellenkező esetben valóban csak egy stratégiai baklövés volt az Ukrajna elleni támadás.
A magam részéről a kezdetektől fogva ezt gondolom, de persze érhet még meglepetés és kiderülhet, hogy a Grand Strategy egy fejezetét láttuk csak, ami direkt ilyenre lett csinálódva. Nem gúnyból írom, komolyan így vélem, tehát ennek az esélyét se zárjuk ki, de most nem én akarok ötletelni, hanem végre hagyjuk kibontakozni az eseményeket és mutassa meg végre önmagát a saját valójában.
Nahát, kirúgta magát a francia hírszerzés vezetője.
Jó példával járt elől, szerintem a világ háromnegyedének a vezetése követhetné és kirúghatná magát a pics@ba végre.
Lemondott a francia hírszerzés vezetője, mert tévedett a háború kitörésével kapcsolatban - Portfolio.hu
Olvasom, Putyin stresszes és pszichológiailag instabil.
RTL.hu – Egy hangelemzés szerint Putyin stresszel, pszichológiailag instabil
Nem röhögni!
Mindezt a hangmintákból elemezték.
Ez egyébként jó hír, ha Putyin igazi vérbeli pszichopata lenne, akkor nem stresszelne olyan apróságokon, hogy kirobbantott egy háborút.
Állítólag valami hatalmas orosz haderő gyülekezik Ukrajnáról keletre, remélem nem a második menet jön, ahol az eddig szereplést követően most „szépíteni” akar az orosz hadsereg amolyan emberes módon tömeges tüzérségi csapásokkal és szőnyegbombázásokkal.
Ha Putyint „megtévesztették” és benézte az egész bulit, akkor itt az ideje elgondolkodnia azon, hogy talán távoznia kellene és átadni a stafétát valami ifjabb vezérpalántának.
A történelem ugyanis nem ismer pardont.
Ha pedig nem nézett be semmit és valójában a fentebb már említett Grand Strategy egy köztes fejezetét látjuk, akkor nosza, tényleg lássunk végre valami változásfélét.
Egyelőre baromi csalódott vagyok, bár lassan ehhez is hozzá lehet szokni. Valamikor a 90-es évek közepe táján még reménykedve néztem az USA-ra is és még olyan érzésem is volt, hogy a megfelelő szuperhatalom maradt állva és ennek így is kellett lennie, jó ez így.
Na, 2001. után ez az életérzés hamar elmúlt, de nem baj, jött egy új vezető orosz oldalról, aki talán majd képes lesz pozitív irányba változtatni a világon.
Erre tessék, alig telik el húsz év és megint pepitában ugyanott vagyok.
Úgy érzem, szop@tnak.
Végezetül csak ismételni tudom magam, még akkor is, ha már uncsi kezd lenni. Nem fér a fejembe az, hogy hogyan lehet egy háborút úgy elindítani, hogy az ellenfelem szinte ugyanaz, mint én (mert itt azért hatalmas kulturális és történelmi különbségekről azért nem beszélhetünk orosz és ukrán vonatkozásában), közben nekem, mint támadónak már eleve kisebb a létszámom a védekező fél reguláris hadseregénél és még bele sem számolom az önkéntesen harcba állókat.
Nem fogom fel, mert kicsi és gyenge az agyam.
Az izraeli hírszerzés és haderő szorosan figyeli az eseményeket és gyorsan tanulni is akarnak belőle. Jól teszik, nekik legalább még nem mentek el otthonról, nem úgy, mint lassan egész Európának.
Egyvalamit viszont látni már most és ezt nem árt megjegyezni!
Ezeket a szlávokat nem érdekli, hogy brutál mennyiségű precíziós csapásmérést kaptak (több, mint ezer db kilőtt cirkálórakéta) és szétverték a fél országukat, simán beleálltak a sokkal nagyobb, erősebb és fejlettebb technikai színvonalat képviselő támadóba, mégpedig sikerrel.
Ha egyszer valaki kívülről rápróbálna Oroszországra, valószínűleg ugyanez történne, hiába nagyobb, erősebb és fejlettebb az ellen.
Ukrajna kemény tükör nemcsak Moszkvának, de az egész világnak is – pláne, ha felfogjuk, hogy mit is látunk éppen.
.
