[BIZTPOL] A nagy sakktábla

Status
Not open for further replies.
<blockquote rel="plushun">Azért ez a kijelentés elég érdekes: " a katonai pályát megnyitják a nem német uniós állampolgárok előtt." Mi van? Akkor ez azt jelenti, hogy akár foghatom magamat és jelentkezhetek a Kriegsmarine-be, hogy kérem szépen én szeretnék valamelyik U-bootra jelentkezni matróznak?

Nem is túl régen azt olvastam, hogy a német haditengerészetnél emberhiány van :)</blockquote>

Hamar kiosztanak pár német állampolgárságot a migránsok között,és fel is lesz töltve a létszám......
Mintha a us army is adna lehetőséget x szolgálai idő után állampolgárságra külföldieknek.
 
Szíriához hasonló válság fenyeget a Kaukázusban és az egykori szovjet Közép-Ázsiában
Erről beszélt Oroszország védelmi minisztere egy konferencián, melyen az iszlamisták elleni harc volt a fő téma. Szergej Sojgu elmondta: több mint 4500 olyan dzsihádharcos küzd az Iszlám Állam hadseregében, akik Oroszországból illetve az egykori szovjet Közép-Ázsiából érkeztek Szíriába és Irakba. Ha összeomlik az Iszlám Állam, akkor nem nehéz kitalálni, hogy hova térnek vissza – hangsúlyozta Sojgu hadügyminiszter.
http://www.globoport.hu/167501/sziriahoz-hasonlo-valsag-fenyeget-a-kaukazusban-es-az-egykori-szovjet-kozep-azsiaban/
 
Na ez azért nem meglepő, mert már egy jó ideje mondom, hogy ahhoz, hogy Kína ne tudjon szárazföldi kereskedelmi útvonalakat kiépíteni az EU-ba Oroszo. megkerülésével, Közép-Ázsia felforgatása szükséges.
 
Feloldották a titkosítást egy szeptember 11-i merénylettel kapcsolatos FBI-dokumentumról

http://index.hu/kulfold/2016/07/16/feloldottak_a_titkositast_egy_szeptember_11-i_merenylettel_kapcsolatos_fbi-dokumentumrol/
 
Ez melyik Bandar a sok közül mert elveszek a sok ibn, bin, al, között. Van egy vagonnyi Bandar a Szaudiaknál. Gondolom a Bandar Bush néven ismert lehet, ő volt akkoriban a porondon sokat.
 
Ez melyik Bandar a sok közül mert elveszek a sok ibn, bin, al, között. Van egy vagonnyi Bandar a Szaudiaknál. Gondolom a Bandar Bush néven ismert lehet, ő volt akkoriban a porondon sokat.

Bandar Bush.
 
Él még az öreg terrorista? Nem sikerült elpatkolnia? Pedig bíztam benn a múltkor hogy polóniumot evett. Jó orvosai lehetnek.
 
Még él.
Egy 2002-es kép.
Prince_Bandar_bin_Sultan_with_G.W._Bush.jpg
 
Új tüntetés-szervezési módszer? :)

Hisztérikus nyüzsgést okozott egy ritka pokemon feltűnése a Central Parkban

http://444.hu/2016/07/16/hiszterikus-nyuzsgest-okozott-egy-ritka-pokemon-feltunese-a-central-parkban
 
A Bundeswehr külföldi bevetésekért felelős műveleti parancsnokságának szóvivője később a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva cáfolta a támaszpont lezárásáról szóló amerikai bejelentést.
http://www.hirado.hu/2016/07/16/cafolta-a-bundeswehr-hogy-az-incirliki-legi-tamaszpontot-lezartak-volna/

Recep Tayyip Erdogan török elnök felszólította az Amerikai Egyesült Államokat, hogy adja ki Törökországnak vagy utasítsa ki a száműzetésben élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónokot az országból.
http://24.hu/kulfold/2016/07/16/felhivassal-fordult-az-usa-hoz-erdogan/
 
Földi László szerint a péntek esti törökországi puccskísérlet nem egy amatőr, hanem egy jól megtervezett, ám kétlépcsős akció lehetett. Egy szűkebb katonai egység az éjszaka profi módon, szabályosan megszállta a kulcsobjektumokat, logisztikai rendszereket, blokkolta a kommunikációt, a hadsereg nagyobb része pedig akkor csatlakozott volna, ha Erdogant sikerül vagy elfogni, vagy kiűzni az országból, és a katonák azonnal átadták volna a polgári ideiglenes kormánynak a vezetést – fejtette ki Földi.
http://www.hirado.hu/2016/07/16/foldi-ez-mentette-meg-erdogant/
 
Földi László: bárki lehet iszlám katona
A biztonságpolitikai szakértő nem hiszi, hogy az elmúlt másfél évben beérkezett muszlim katonák hajtják végre most a terrorcselekményeket, mert őket csak később aktivizálnák, megjelent azonban az Iszlám Állam, és ez olyan erkölcsi, ideológiai hátteret jelent az elsősorban európai születésű muszlim fiataloknak, amely arra sarkallja őket, hogy magukat a hadsereg részének tekintsék.
Európában háború van, a legnagyobb probléma az, hogy, bár olyan intézkedéseket hoznak, amelyek sugallják ezt az élethelyzetet, ezt senki nem mondja ki – jelentette ki a Ma Estében Földi László. Pedig a képlet nagyon egyszerű: a NATO évekkel ezelőtt megelőző csapásként megtámadott országokat, azaz, bár nem Európa földjén, de háborúba keveredett. Aztán ez a folyamat átterjedt Európára is, amikor kinyitotta a kapuit, ezzel pedig esély adott az ellenségnek az öreg kontinens földjére lépni.
http://www.hirado.hu/2016/07/17/foldi-mondjuk-mar-ki-ez-haboru/
 
Status
Not open for further replies.