[BIZTPOL] A nagy sakktábla

Status
Not open for further replies.
Üdv Fiúk!
Mindjárt elolvasom az Ukrajnás topicban amiket írtatok.
Egyébként nem gondolom, hogy Oroszország legyőzése jelen körülmények között és módszerekkel összejöhet, de ki vagyok én hogy felül bíráljam a nagynevű elemzőket Londonban.
Az oroszok brutális mennyiségű ásványkincsen ücsörögnek és a fennhatóságukat hasonlóan brutál méretű nukleáris arzenál garantálja.
A BRICS új pénzügyi központja valamint a kereskedelmükből a dollár ejtése mint jövőbeni opció nem Moszkva geopolitikai hanyatlását vetíti előre, mivel vasérc, szén, földgáz és kőolaj pedig még belátható időn belül kelleni fog.
Ettől függetlenül helye van a nyugati gondolatoknak is, szerintük a Nyugat nyerni fog, Moszkva pedig a könnyeit törölgetve majd kegyelemért könyörög.
 
Obama szerint az USA-ra az USA jelenti a legnagyobb veszélyt.
Egyetértek.
http://nepszava.hu/cikk/1029834-obama-amerika-szamara-onmaga-jelenti-a-legnagyobb-fenyegetest/
 
Obamának még mennyi ideje van? Selyemzsinór elindult?
Én úgy látom, hogy O. bármilyen szerepet képes eljátszani. Ha a rendező/k/ azt mondják, hogy most diktátorosra vegyük a figurát, akkor O. képes túltenni minden eddigin...
Ha hirtelen a saját háza táján kellene előadnia magát, talán fellélegezhetnénk. Talán.
 
Lényeglátó interjú, ajánlom mindenkinek:
http://mno.hu/lanchidradiokulfold/nem-erdekuk-az-oroszoknak-ukrajnaba-vonulni-1241552
 
Úgy tűnik, hogy ezt az embargó dolgot az ami cégek sem veszik komolyan.
http://thebricspost.com/exxonmobil-starts-russian-drilling-with-us-sanctioned-rosneft/#.U-edMeOSxZg
 
Inkább az ábra miatt teszem be, de a cikker is érdemes elolvasni.

http://rt.com/op-edge/174320-west-brics-new-development-bank/

rtr3yul8.png
 
Kicsit bulvár, de attól még...:

Magyarország mellett fog kitörni a Harmadik világháború?
Lehet finomkodni, lehet kertelni, de keleti szomszédunk, Ukrajnai gyakorlatilag háborúban áll Oroszországgal. Márpedig egy ilyen háború a legkomolyabb európai konfliktus nagyon régóta: az egész világ feszült figyelemmel kíséri, hogy mi lesz a vége ennek az egésznek. És bizony, ha rosszul sülnek el a dolgok, akkor még bőven lehet belőle egy újabb világháború is. Ami különösen kellemetlen, mert gyakorlatilag a mi közvetlen szomszédságunkban zajlik.
http://mediapanda.blog.hu/2014/05/14/magyarorszag_mellett_fog_kitorni_a_harmadik_vilaghaboru
 
A lengyel földművelésügyi minisztérium közlése szerint a bevételkiesés elérheti a 750 millió €-t is. A jelenlegi állapot szerint Lengyelország Oroszországba irányult élelmiszerexportja megfeleződött. A lengyelek a tegnapi nap folyamán már könyörögtek az Egyesült Államoknak, hogy vegyék meg az almát, mert az rájuk fog rohadni, és az almatermelők csődbe jutnak. Az Egyesült Államok, jó szövetséges révén, válaszra se méltatta a kérést.
http://www.hidfo.net/2014/08/12/lengyelorszag-elelmiszerexportja-oroszorszagba-megfelezodott
 
Akkor meg kell venni tölük olcsón az almát, pálinkát főzni belőle és eladni az oroszoknak.
 
Nézzétek lengyelek lassan a Visegrádi együtt működésnek is háta akartak fordítani. Mivel ők közép hatalom és USA fő Európai szövetségesei.
Azt hiszik ők lehetnek a következő Törökország.
Apropó ott meg Endragon nyert ! Amit után fokozódik a BRICS államok felé való közeledésűk?
 
"Mivel ők közép hatalom és USA fő Európai szövetségesei.
Azt hiszik ők lehetnek a következő Törökország."

Annyira elbizakodottak hogy ha lenne f-35 és pl-01 tankjuk már az oroszoknak is neki mentek volna .
 
"A „hangulat” pont olyan, mint 1914 tavasza. Mindenki a háború elkerüléséről beszélt, de akik számítottak pontosan a háborúra készültek fel."
http://www.antalffy-tibor.hu/?p=14611
 
Na akkor drukkolhatunk,hogy régiónkat ért első csapások tőlünk Északra és a románok fejére hulljon.

Roni ezzel egy bajvan, ha jön a gebasz akkor a hadműveleti térképen Oroszok is szelektálnak. Ki tartanak érdemesnek háború utánni eggyütt müködésre. Illett ki azok aki jobb ha likvidálnak.
USA is ezt teszi.
Ez a polák magatartás megint eggyérteművé teszi.
Ha mákuk van. Hazánk kimarad valamennyire mint a Napóleoni háborúk idején.
 
Addig van béke a világban, ameddig a nagyhatalmaknak érdeke a status quo fenntartása, ha újra akarják osztani a lapokat (mint most), akkor kitör a háború. Az atomfegyver felejtős, csak ilyesztegetésre való, mert ha bevetik már semmit sem lehet majd újraosztani. Ha jól helyezkedünk, megúszhatjuk.
 
czulu nézd meg milyen egy háború, nincsenek egymásra túl nagy tekintettel ezt most nagyon jól láthatjuk. 40 éves szovjet kovencionális fegyverekkel lövik egymást, amiknek az össz-tűzereje a Topol-M -hez képest a kerekítési hiba 1%-a. Mégis annyi a járulékos veszteség ember és anyagiak terén, hogy nem lehet lépést tartani vele. Ha itt elkezdenek atomszivarok repkedni, akkor a járulékos veszteségnél is ezzel kell számolni. Erdély Románia része, és ha Románia célpont lesz, akkor nem biztos, hogy nem szarják le, hogy az erdélyi lakosság 20%-a magyar és párszázezer ebből magyar állampolgár is.
 
Status
Not open for further replies.