[BIZTPOL] A nagy sakktábla

Status
Not open for further replies.
A hazánkba érkező migránshullám kapcsán, talán az egyik legfontosabb kérdés hosszútávon, hogyan tudunk együttélni, mi Európaiak a Közel-Keletről érkező, más vallással és kultúrával rendelkező társadalom tagjaival. Bele tudnak-e kellőképpen olvadni a mi „világunkba”, tudnak-e majd dolgozni és együtt élni velünk. A másik fontos kérdése pedig, hogy az Iszlám Állam fenyegetései mennyiben gátolják majd ezt a folyamatot, ugyanis több fórumon is hírt adott arról a terrorszervezet, hogy iszlamista merénylőket, terroristákat szivárogtatnak Európába a bevándorlók között. Kell-e tartanunk terroristáktól, miért nehezíti meg az Iszlám Állam ily’ módon a menekültek befogadását és mi lesz azzal a több ezer emberrel, aki egy jobb élet reményében jön Európába?

Sehogy nem illeszkednek. Ezt már évtizedes gyakorlat igazolja.
Jelenleg 25 millió muzulmán él az EU-ban és már ez is rettenetesen sok. Ha megnő a számarányuk a hozzáállásuk is más lesz a dolgokhoz, de legfőképpen hozzánk, őslakosokhoz.
Botrány ez a Merkel-féle vezetés. Inkompetens, hozzá nem értő agyalágyult banda.
Ez a tegnapi szavazás annyira felhúzott, hogy mostmár szerezni fogok egy "EU-fuck" matricát valahonnan.

Lassú hódítás folyik, ehhez nem fér kétség, a keresztény Európa eltüntetése.
http://www.hirado.hu/2015/09/15/migracio-a-csendes-hodito/

<b>"Egy ilyen sokaság érkezése már puszta méreténél fogva is megrázza a társadalmakat, ehhez még rossz szándék sem kell. Egy terület kultúráját pedig hosszú távon az ott élő legerősebb, legnagyobb számú etnikum határozza meg."</b>

Ennek semmi köze a humánumhoz, itt a mi életünkről és a gyerekeink jövőjéről van szó.

Soros fater is nagyon jól tudja ezt, ezért:

http://www.hirado.hu/2015/09/22/kezikonyv-segiti-az-europaba-tarto-migransokat/

http://news.sky.com/story/1551853/sky-finds-handbook-for-eu-bound-migrants?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201509
 
A finnek keményen válaszoltak a bevándorlóknak, nem a rendőrök, hanem a lakosság kergette el a kontinensfoglalókat.
http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/a-fenyegetesek-hatasara-hatat-forditottak-finnorszagnak-2401249

https://www.youtube.com/watch?v=Z8LSMOI66Hk
 
A VW dologhoz annyit, hogy kb. évek óta mindenki, akit érdekel a téma sejthette, hogy ez a VW környezetbarát dízel dolog - amit amúgy orrba szájba promotáltak, még a versenysportban is (Le Mans, Dakar, WTCC) egy ordas nagy kamu volt.

Az, hogy most buktak be vele, lehet politikai dolog is, de ettől még ne sajnáljuk már őket, mert szvsz az üzleti modelljük egyik alapja volt.

Most pedig válaszul tessék szépen buktatni az így vagy úgy csaló jenki és egyéb cégeket is.
 
Érdekes módon mindig akkor jonnek elo ilyen dolgokkal (lásd BNP Paribas esete -Mistral) amikor poltikaialag valamit ráakarnak kényszeriíteni a "szovetségeseikre" .
 
minden autógyár csal a teszten, sőt az egész kisköbcentis turbómotor egy csalás amire az alapot a tesztciklus adja. Olyan gyorsítások vannak benne mint: 15km/h 4 másodperc alatt, 32km/h 12s alatt, 50km/h 26s, 70km/h 41s egy kismotoros turbós autó ezt a tesztet a turbó nélkül is teljesíti, a mindennapokban meg 2x-3x annyit fogyasztanak és ezáltal több károsanyagot is bocsájtanak ki. Tehát mindenki csal de most a VW kapta be a bránert.
 
<blockquote rel="haubagoi"><blockquote rel="boki"><blockquote rel="marton">Nem gyanus nektek ez a Volkswagen balhé? Éppen most veszi elő az USA ezt a dolgot, mikoréverk óta ömlik a négy hengeres tdi hozzájuk?
Mafla Merkel meg előadja a segítőkészet... valami irdatlan milliárdos bírságra számíthat a VW ha bebizonyosodik (márpedig be fog) USA igaza,,, a VW pedig a németek egyik leggnagyobb cége...

Ma jelentették be , hogy 20( legújabb fejlesztésu) atomtoltettel ellátott légibombát telepít Németországba. A hidegháborúból maradt még 20 atombombájuk No-ban. </blockquote>

<b>Washington atomfegyverekkel tartaná kontroll alatt Európát</b>

"<b>Európa újra egy lehetséges atomháború ütközőzónájában van.</b> A német sajtó épp az imént számolt be arról, hogy az Egyesült Államok újabb 20 atomfegyvert telepít Németországba, és ez már részét képezi a 2015-ös amerikai költségvetésnek.

Az újabb amerikai atomfegyverek érkezéséről <b>a ZDF német televízió számolt be</b>. Az Egyesült Államok immár bevallottan modernizálja nem csak a Németországban elhelyezett atomfegyvereit, de egész Európa azzal kell szembenézzen, hogy az amerikaiak egyre nagyobb atomfegyver-arzenált akarnak idetelepíteni. Belgiumban, Hollandiában, Olaszországban, Törökországban szintén <b>készenlétben vannak az amerikai atomfegyverek</b>, hogy egy háború esetén csapást mérjenek a politikai ellenfélre.

Marija Zaharova, Oroszország külügyminisztériumának szóvivője a hír leközlését követően rendkívüli interjút adott a ZDF televíziónak, melyben kijelentette; Moszkva számára fokozott aggodalomra ad okot, hogy az Egyesült Államok modernizálja a Németországba telepített amerikai atomfegyvereket, mert <b>ez egyértelműen az Oroszország elleni háborús készülődés részét képezi</b>. Egyértelműen – hiszen a német TV-csatorna szerint az atomtöltetek az “orosz veszély” miatt kerülnek Európába.
...

<b>Zaharova szerint a nukleáris leszerelés ezzel globális szinten lehetetlenné válik. Felbomolhat a nukleáris leszerelésről 1970-ben, 191 ország által aláírt egyezmény</b>, és a világ országai újra atomfegyverek felhalmozására fognak törekedni, mert az Egyesült Államok egyértelmű jelzést adott arra, hogy a nukleáris csapásmérő erő fokozásával akarják megtartani az amerikai katonai fölényt az Egyesült Államok határain kívül."

http://hidfo.ru/2015/09/washington-atomfegyverekkel-tartana-kontroll-alatt-europat/

USA-atomfegyver-hidfo.ru_1.jpg


+ <b>A NATO atomtámadásra készíti fel Ukrajnát</b>

http://www.karpatinfo.net/cikk/belfold/nato-atomtamadasra-kesziti-fel-ukrajnat

illetve

<b>Nato helps Ukraine prepare for dirty bomb attack</b>

http://www.thetimes.co.uk/tto/news/world/europe/article4563757.ece

továbbá

<b>Stationierung neuer US-Atomwaffen in Deutschland</b>

http://www.zdf.de/frontal-21/stationierung-neuer-us-atomwaffen-in-deutschland-russland-beklagt-verletzung-des-atomwaffensperrvertrages-40197860.html

és

<b>U.S. Will Station New Nuclear Weapons in Germany Against Russia</b>

http://www.globalresearch.ca/u-s-will-station-new-nuclear-weapons-in-germany-against-russia/5477506

</blockquote>

Nos, amikor én erről utoljára olvastam, akkor még arról volt szó, hogy modernizálás lesz. Vagyis, ugyanannyi töltet marad, csak a régieket (vagy egy részüket?) újakra cserélik. Szóval nem lesz több, mint eddig volt. Azóta ez változott, vagy csak a sajtó ferdít már megint?

</blockquote>

Szinte teljesen mindegy. Ha "csak" modernizálás, akkor sem sokkal jobb a helyzet. (Ha van 200 töltetem, és azokat kicserélem 2x-3x-... pontosabbakra és/vagy 2x-3x-... erősebbekre, az is megnövekedett fenyegetést jelent Oroszo.-ra, így növeli az atomháború esélyét.)
Ezt a "csak modernizálásról volt szó és valószínűleg még mindig csak az történik de a sajtó elferdíti" című kifogást hasonlatosnak érzem ahhoz, ahogyan a Fekete-tengeren való maximum X napos tartózkodás szabályát játszák ki úgy az amerikaiak, hogy X naponként váltják a hajóikat: szó szerint betartják a megállapodást, de a megállapodás ÉRTELMÉT megszegik. (A jogban is van ehhez hasonlatos fogalom: a törvényhozó szándéka ill. a törvény betű szerinti értelmezése, a kettő nem ugyanaz.)
Szóval "a régit modernizálják, újakra cserélik és nem lesz több" ehhez hasonló mosdatás. Akár így van, akár úgy, a fenyegetettség mértéke növekszik.
 
"A 16 ezres Kronoberg megyei kisvárosban, Ljungbyban az a hír járja, hogy nemsokára megnyílik az első mecset, mégpedig az anyagi gondokkal küzdő, apró katolikus templom helyén. – Itt nem sok katolikus svéd él, főleg a helyi lengyelek és magyarok használják a templomot, amelynek egyébként magyar kötődése is van, például egy Szent István-szobor és a sekrestyében több kép is van különféle erdélyi Mária-kegyhelyekről. Az épület nincs jó állapotban, a renoválás 50-60 ezer svéd koronába kerülne, ami nem egy nagy összeg helyi viszonylatban, de valamiért mindenki kivár, a hívek nem adják össze a pénzt – értetlenkedik Éva. – A helyi muzulmánok közben a nyelviskolában már azt terjesztik, hogy mecset lesz a helyén."

http://magyaridok.hu/belfold/miert-eppen-mi-templomunk-kell-nektek-22822/
 
Nem gyanus nektek ez a Volkswagen balhé? Éppen most veszi elő az USA ezt a dolgot, mikoréverk óta ömlik a négy hengeres tdi hozzájuk?
Mafla Merkel meg előadja a segítőkészet... valami irdatlan milliárdos bírságra számíthat a VW ha bebizonyosodik (márpedig be fog) USA igaza,,, a VW pedig a németek egyik leggnagyobb cége...

En egyreszt orulok ennek a balhenek. A Mercedes maris bejelentette, hogy atternek a hibridek (benzin-villany) gyartasara a dizel helyett.
Legalabb vegre komolyan fellendul az elektromos autok gyartasa.
Az viszont gaz, hogy mar megint europai ceget buntet meg az USA. Dehat mi vagyunk a hulyek, mi is ra kellene szalljunk az amerikai cegekre es mindenert milliardos birsagokkal sulytani oket.
 
A B61-ről:

- Elvileg cseréről van szó, de persze ezt nehéz ellenőrizni.
- Az új B61-12-es nemerősebb, hanem gyengébb lesz. A B61 leváltandó taktikai változatai, a 3, 4, és a 10 egyenként 4 különböző hatóerőre állíthók be (B61-3: 0,3, 1,5, 60, és 170, B61-4: 0,3, 1,5, 10 és 45, B61-10: 0,3, 5, 10 és 80 kt). A stratégiai változat a B61-7-es 4 is hatóerő fokozattak rendelkezik 10 és 340 kt között. A bunker romboló változat a B61-11-es nem állítható. Van forrás 10 kt hatóerőr, de valószínűbb a 340 kt. Ezzel szemben az ezeket leváltó B61-12 0,3, 5, 10 és 50 kt hatórerőre állítható. Azért kell kevesebb hatóerő, mert a korábbi változatokhoz képest pontosabb. A B61-12 szórása 30 méter. A B61-11-esé 110-170 méter volt.
- Az új bombában tehát nem a nagyhatóereje a veszélyes hanem pont a korlátozott pusztítási képessége, ami arra ösztönözheti a döntéshozókat hogy be is vessék. Például 5 kt hatóerővel és 30 métere szórással úgy semmisíthető meg a városi, vagy város mellett lévő célpont, hogy a környező lakónegyedek csak korálátozott károkat szenvednek, a polgári áldozatok száma nem lesz túl magas.
- A másik veszélye, hogy ezt a bombát szánják az F-35 nukleáris fegyverének. A lopakodó géppel együtt pedig már első csapásmérő fegyverként használható.
- Nem csak a ZDF által megnevezett német repülőtéren tárolt 20 bombát akarja lecserélni erre a változatra az USA, hanem az összeset Európában, mind a 180-at (Belgium: Kleine Brogel 20
db, Németország: Buchel 20 db, Olaszország: Aviano 50 db, Ghedi Torre 20 db, Hollandia: Volkel 20 db, Törökök: Incirlik 50 db) Ennek a bombának az elsődleges telepítési helye Európa jelenleg 6 reptere, a fejlesztése is kifejezetten az európai hadszíntérre koncentrál. Az amcsik 10 milliárd dolárt öltek a B61-12-es változatba.
- A németek pár éve még szabadulni akartak a náluk tárolt B61-esektől. Erről politikai döntés is született. F-35-öt nem vesznek. A Tornadokat viszonylag záros határidőn beléül ki akarták vonni. Réadásul a tornadokra csak régebbi változatok vannak integrálva és az újat nem is tervezték. Az EF-hez meg nincs a típus sincs integárlva. Na ehhez képest most fejlesztik a bázisrepteret. Integrálják a 12-es változatot a Tornadokra és tovább tartanak rendszerben annyi Tornadot, amennyi a hordozásukhoz elég.
 
A VW dologhoz annyit, hogy kb. évek óta mindenki, akit érdekel a téma sejthette, hogy ez a VW környezetbarát dízel dolog - amit amúgy orrba szájba promotáltak, még a versenysportban is (Le Mans, Dakar, WTCC) egy ordas nagy kamu volt.

Az, hogy most buktak be vele, lehet politikai dolog is, de ettől még ne sajnáljuk már őket, mert szvsz az üzleti modelljük egyik alapja volt.

Most pedig válaszul tessék szépen buktatni az így vagy úgy csaló jenki és egyéb cégeket is.

Mercédesz másnap bejelentette, hogy ejtik a dízelmotort, elektromos autók veszik át a helyüket a termékpalettájukon.
Szóval náluk is ment kőkemény a trükközés, ahogy az összes német gyártónál.
Érdekes módon a Japánoknak nem esik nehezükre <b>Jó</b> dízelmotort gyártani, pl. az Isuzu motoros Opelek elnyűhetetlenek, míg a sokkal fiatalabb saját gyártású motorral szereltek sorra döglenek meg.
 
http://www.kulfoldihirek.com/igaz-a-hir-is-egyik-ugynoke-elarulta-hogy-a-menekulthullammal-eddig-negyezer-dzsihadistat-juttattak-be-europa2/
 
Exclusive: The Pentagon Is Preparing New War Plans for a Baltic Battle Against Russia. But the really troubling thing is that in the war games being played, the United States keeps losing.
http://foreignpolicy.com/2015/09/18/exclusive-the-pentagon-is-preparing-new-war-plans-for-a-baltic-battle-against-russia/

Torlódás a damaszkuszi úton – a geopolitikai magyarázatok korlátai
Vita a PC blogon. Horváth Csaba Miért nem semmisíti meg az USA az ISIS-t? című elemzésére az alábbiakban Wagner Péter, kül- és biztonságpolitikai elemző, a Biztonságpolitika és terrorizmus blog szerzője reagál.
http://pcblog.atlatszo.hu/2015/09/23/torlodas-a-damaszkuszi-uton-a-geopolitikai-magyarazatok-korlatai/
 
http://www.kulfoldihirek.com/igaz-a-hir-is-egyik-ugynoke-elarulta-hogy-a-menekulthullammal-eddig-negyezer-dzsihadistat-juttattak-be-europa2/

Ha egy bejut, az is sok. A veszély még meglévő határok esetén is reális, nemhogy a "határok nélküli Európában".

Agyalágyult Merkel, Hollande, Juncker és a többi. A saját országukat tönkrevághatják felőlem, de a miénket nem.
 
A Déli Áramlat megfúrásának rációja. Az orosz gáz fizikailag történő kizárása a kelet-európai és egyáltalán az európai piacról.
http://hvg.hu/gazdasag/20150923_Mar_nem_kell_mar_betojni_ha_az_oroszok_el
Na mit nyomnak be helyette ?
A közel-keleti, de legfőképpen az amerikai LNG-t ...
 
Az 1950-es évek óta először az USA kész felszámolni nettó importőr szerepét az energiahordozók terén a bőségesen rendelkezésre álló fosszilis tüzelőanyagoknak és hatékonyságbeli javításainak köszönhetően. Az amerikai kormány energiaügyi hivatalának (EIA) éves elemzése úgy találta, hogy 2028-ra teljesen megszűnik a nettó energiaimport országukban, de akár 2019-re is bekövetkezhet növekvő árak és intenzívebb kőolajtermelés mellett, a megújuló energiaforrások szélesebb körű használatával, valamint a keresleti oldal hatékonyságának javításával. Ez újraértelmezi a kapcsolatokat és a rangsort a világ legjelentősebb olajtermelő országai között.
http://kitekinto.hu/amerika/2015/09/23/a_feje_tetejere_allithatja_a_vilagot_amerika/
 
Egy szeptember 15-én nyilvánosságra hozott elemzésében az Egyesült Államok legnagyobb és legbefolyásosabb privát hírszerző szolgálata, a Stratfor azt vetíti előre, hogy a Nyugat-Európába özönlő menekültek olyan feszültségeket és megoldhatatlan konfliktusokat okoznak, amelyek a nemzetállamok kiszakadásához és végül az Európai Unió széteséséhez vezetnek.
http://itthon.ma/nagyvilag.php?cikk_id=9756
 
Netanjahu és Putyin megegyeztek:
Az egyre aktívabb orosz katonai jelenlét Szíriában aggasztja az izraeli vezetést, miután a zsidó állam szerint az egy Moszkva-Teherán-Hezbollah tengely elmélyülését teszi lehetővé, amelynek következményeként komolyabb erőforrásokhoz juthat a libanoni síita szervezet. Mindenesetre a két vezető megegyezett: Szíriában koordinálják tevékenységüket.
http://kitekinto.hu/iszlam/2015/09/23/netanjahu_es_putyin_megegyeztek/
 
Az Egyesült Államok hadserege új atomfegyvereket fog állomásoztatni Németországban, derült ki a ZDF német közszolgálati tévé műsorából. Az előkészületek már meg is kezdődtek a német honvédség bücheli légitámaszpontján.
http://index.hu/kulfold/2015/09/23/az_usa_atombombakat_telepit_nemetorszagba/

Oroszország nukleáris töltet célba juttatására képes rakétarendszereket telepíthet a Lengyelországgal határos Kalinyingrádi területre, ha az Egyesült Államok új típusú atombombákat szállít a nyugat-németországi Büchel település melletti légi támaszpontra – közölte az Interfax orosz hírügynökség szerdán egy katonai forrásra hivatkozva.
http://karpathir.com/2015/09/23/raketakat-telepithetnek-az-oroszok-kalinyingradba/
 
Egy szeptember 15-én nyilvánosságra hozott elemzésében az Egyesült Államok legnagyobb és legbefolyásosabb privát hírszerző szolgálata, a Stratfor azt vetíti előre, hogy a Nyugat-Európába özönlő menekültek olyan feszültségeket és megoldhatatlan konfliktusokat okoznak, amelyek a nemzetállamok kiszakadásához és végül az Európai Unió széteséséhez vezetnek.
http://itthon.ma/nagyvilag.php?cikk_id=9756

Ez a cél!
Egy széthullott Unió már semmilyen veszélyt nemjelent az USA világuralmi státuszára.
 
Status
Not open for further replies.