[BIZTPOL] A nagy sakktábla

Status
Not open for further replies.

Fegyencsziget. Ha törik a követ egy kopár szigeten a Déli-Óceánon és A pontból B pontba szállítják taligán, majd vissza vagy húsz évig csak azért, hogy utána ugyanezen a szigetnek lehessenek büszke telepesei a nekik ott kijelölt kényszerlakhelyen, akkor majd kevésbé lesz népszerű a radikalizmus, mint életforma az anyaországban.
 
Az Iszlám Állam a nyugati vezetők kezére játszik. Az Európai Unió tagállamaiban az állam- és kormányfőknek sikerült teljesen lejáratniuk magukat azzal, ahogyan a menekültek ügyében szónokoltak. Hol ilyen, hol olyan dörgedelmeket, sőt ostobaságokat kiáltottak világgá, de valójában tehetetlenkedtek, költséges pótcselekvésekkel múlatták az időt. Nyugatabbra és Keletebbre is igazából csak arra futotta erejükből, hogy egymás alá pakoljanak. Viszont a péntekről szombatra virradó éjszakán, Párizsban végrehajtott hat merénylet ismét hősies pózba merevíti őket.
http://bekialtas.blog.hu/2015/11/14/megtorlast_kovetel_a_nep
 
Merkel megbukhat egy hónap múlva?
http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/merkel_megbukhat_egy_honap_mulva.605922.html
 
A Balkánt, mint a Közel-Kelet európai nyúlványát egyszerűen le kell írni. Amúgy le is írjuk, itt tart most az új limes építése:
67844d7869a9b75c7add133fb6154dd6.jpg


Geopolitikailag ez a kerítés nagyon meghatározó, mivel gyakorlatilag az elkövetkező évszázadokra Európa határa lesz. Semmi ideiglenes nincs ebben, az olyan fogalmak, mint Európa/Balkán, Kelet-Európa/Közép-Európa, stb most éles határvonalat kapnak, az átmeneti zónák, fogalomzavarok megszűnnek. A <b>falon innen és túl</b> az új narratíva és okulva a római limes történetéből, az elkövetkező évszázadokra meghatározó rend lesz ez.

Huntington már régen megmondta, Európa határai ott húzódnak ahol a nyugati kereszténység végetér, ez pedig Magyarország (a teljes, nem ez a csonka jelenlegi) déli és keleti határa.
 
Miért nincsenek az ismert szélsőségesek a föld alatt?
Miért nem éri őket "véletlenül baleset"?

mert a franciak liberalisak...+ meg nyaron voltak kepek amit a szirek tetek a netre, osszehasonlitotak a isis tagokat a videokon a migrans kepekkel, es kiszurtak egy parat. ES mi tortent> semmi..setalgattak tovabb is.

en birom az amcsikat es a ruszkikat, meg a zsidokat is.

ott nem targyalnak a tamadokkal.
ha balhe van, ott ko kovon nem marad. hulyebbek mint a teroristak, azok kepesek kinyirni a teroristakat, es a tuszikat is, meg az egesz epuletet szetbaszni.
tudjak ezt a teroristak is, azert inkabb ott tamadnak ahol van valami eselyuk is.

kulonben ugy latszik elmenekult par tamado tegnap este, most hajkurazak oket a belgak.
 
Huntington már régen megmondta, Európa határai ott húzódnak ahol a nyugati kereszténység végetér, ez pedig Magyarország (a teljes, nem ez a csonka jelenlegi) déli és keleti határa.

Huntington egy hülye volt. Az igazi kérdés, hogy vajon ki védekezik itt, ezen a kerítésen? Merthogy nem a Nyugat, az már biztos, hiszen csak a kelet-európai országok, a szlávok és magyarok védekeznek, márpedig a V4-ek inkább tűnne a lényegében a volt Szovjetuniót magába foglaló eurázsiai civilizáció más vallású részének, mint a nyugaténak. Nagyobb a kulturális szakadék a nyugat és a V4-ek között, mint a V4-ek és Eurázsia között. Könnyen lehet, hogy az ún nyugatot itt most Eurázsia nyugati, az Adriától a Baltikumig elterülő nyúlványa védelmezi, pusztán földrajzi véletlen okán, önvédelemből torlaszolva el a balkáni útvonalat a Nyugat irányába.
 
A francia elnök szerint háborús cselekmény volt a párizsi támadássorozat, és a holland kormányfő szerint is hadban állnak. Ha ezt elfogadjuk, akkor az egész NATO-nak – így Magyarországnak is – hadba kell lépni, hiszen pont erről szól a szerződés, és egy nagyon hasonló helyzetben volt már példa erre a lépésre.
http://vs.hu/mind/osszes/az-egesz-nato-haboruba-mehet-az-iszlam-allam-ellen-1114
 
A francia elnök szerint háborús cselekmény volt a párizsi támadássorozat, és a holland kormányfő szerint is hadban állnak. Ha ezt elfogadjuk, akkor az egész NATO-nak – így Magyarországnak is – hadba kell lépni, hiszen pont erről szól a szerződés, és egy nagyon hasonló helyzetben volt már példa erre a lépésre.
http://vs.hu/mind/osszes/az-egesz-nato-haboruba-mehet-az-iszlam-allam-ellen-1114

És melyik ország hadserege támadta meg Franciaországot?
 
Európa nem tagnap lépett hadba, hanem 2001-ben, csak a lakosság ezt nem volt hajlandó elfogadni. Szerintem igazából sem ma, sem jövő héten nem is lesz hajlandó elfogadni.
 
A francia elnök szerint háborús cselekmény volt a párizsi támadássorozat, és a holland kormányfő szerint is hadban állnak. Ha ezt elfogadjuk, akkor az egész NATO-nak – így Magyarországnak is – hadba kell lépni, hiszen pont erről szól a szerződés, és egy nagyon hasonló helyzetben volt már példa erre a lépésre.
http://vs.hu/mind/osszes/az-egesz-nato-haboruba-mehet-az-iszlam-allam-ellen-1114
És a végén addig csürnék csavarnák a dolgot, hogy kizárólag Sziriát és Asszadot támadnák. Ami viszont jó eséllyel Oroszországgal szembeni nyilt konfliktussá szélesedhetne minimum Sziria területén.
És egy EU - Oroszország összecsapás, ami minimum a kapcsolatok teljes megszüntetését, és az EU hadereinek egy jelentôs részének Oroszország határához való telepítését, és elsôsorban az USA haderejének korlátlan szabadkezet adásával járna- ez mégis kinek lenne az érdeke?
Egy EU 911 folyamat elindítása , méghozzá ugyanazon elvek szerint- kinek az érdeke?
Nagyon meg kellene fontolniuk egy döntés elött az EU vezetôinek, milyen folyamatok, és törekvések révén jutott idáig Európa!
 
Albán sajtóértesülés: Tirana lehet a következő célpont

A Saimir Tahiri albán belügyminiszter magán email-címére érkezett fenyegető üzenetben az áll: "Most ti következtek! Elkezdődött a szent háború mindazok ellen, akik részt vesznek az Iszlám Állam elleni háborúban. Reszketni fogtok és térdre rogytok Allah előtt. Allah hatalmas".
http://www.bumm.sk/kulfold/2015/11/14/alban-sajtoertesules-tirana-lehet-a-kovetkezo-celpont
 
<blockquote rel="Python">A francia elnök szerint háborús cselekmény volt a párizsi támadássorozat, és a holland kormányfő szerint is hadban állnak. Ha ezt elfogadjuk, akkor az egész NATO-nak – így Magyarországnak is – hadba kell lépni, hiszen pont erről szól a szerződés, és egy nagyon hasonló helyzetben volt már példa erre a lépésre.
http://vs.hu/mind/osszes/az-egesz-nato-haboruba-mehet-az-iszlam-allam-ellen-1114

És melyik ország hadserege támadta meg Franciaországot?</blockquote>

az Egyesült Királyságé
 
Most látom hogy fészbukon hogy osszák ezt a Francia gyász érdekében kirakom a zászlós Fa..ságot!!!

Még nyár előtt töröltem a fészbukot de nagy képmutatás van most is ezzel holott csak azt kapták a franciák amit ŐK exportáltak Líbiában és ott reggel ak és rpg hangra keltek és ha volt szerencséjük arra is feküdtek le. De akinek még nagyobb szerencséje volt az Európába húzta meg magát .

A vén kadhafi pedig megmondta hogy mi fog történni Európával ha nem hallgatnak rá HÁÁÁT mondanom sem kell .....
De Putyin bácsi is szólt előre

De ugye tudjuk ezek őrült diktátorok!
 
"Most látom hogy fészbukon hogy osszák ezt a Francia gyász érdekében kirakom a zászlós Fa..ságot!!!

Még nyár előtt töröltem a fészbukot "

Persze a tesóm fészbukját használva látom .
 
Amikor az Iszlám Állam magára vállalta az orosz utasszállító gép lelövését! Vajon miért nem borult orosz zászlóba a FÉSZBUK???????????????
 
Amikor az Iszlám Állam magára vállalta az orosz utasszállító gép lelövését! Vajon miért nem borult orosz zászlóba a FÉSZBUK???????????????
Ugyanazért amiért a bosztoni robbantásnál megint "gyászolt a világ", mert sokkal jobb a marketingje Európában az amerikaiaknak és egy nagy európai országnak, mint az oroszoknak. Nem emlékszem, hogy a három héttel ezelőtti bukaresti tűzesetben meghalt mostmár 50+ személy miatt mindenki román zászlósan lett volna a fészbukon, de nem is várom el. Részemről rohadt nagy képmutatásnak tartom aki kitette a francia zászlót, nem mintha nem ítélném el a mészárlást, elvégre civileket mészároltak akiknek semmi köze nem volt az egészhez, de napi szinten vannak tragédiák és folyamatosan dúlnak a háborúk és azok a médiavisszhang hiánya miatt nem érik el az ingerküszöböt.
 
Status
Not open for further replies.