Etiópia a szakadékban
Az utcákon hiénák és keselyűk lakmároznak a holttestekből, a templomban botokkal felfegyverkezett papok és híveik védik a frigyládát.
Négy hónappal az első fegyveres összecsapások után már egyértelmű, hogy Etiópia északi részén polgárháború pusztít.
Tigré (Tigray) tartományban legalább két ország hadserege gyilkol, és a különböző kisebb milíciák is aktívak a tömeggyilkosságokban, etnikai tisztogatásban.
Senkinek sincs fogalma sem, hogy ennek hogy lehet vége. Az egyetlen megoldásnak a tárgyalás tűnik, de annak még esélye sem látszik. És ha nem lesz sürgősen béke, Tigrében olyan éhínség jöhet, amilyen az 1980-as években elborzasztotta a világot.
November eleje ideális időpontnak tűnt egy renitens tartomány megrendszabályozására. Amikor az egész világ a körmét rágta az amerikai elnökválasztás eredményét várva, Abij Ahmed etióp miniszterelnök elvágta Tigré valamennyi kommunikációs csatornáját a külvilággal, és beküldte a hadsereget országa északi tartományába.
Abij, aki egy évvel korábban Nobel-békedíjat kapott a szomszédos Eritreával kötött békemegállapodásért, azzal indokolta a katonai hadműveletet, hogy Tigrében nem voltak hajlandóak elfogadni az etióp hadsereg Addisz-Abebából elrendelt átszervezését, ami a katonaság tigrinya (ők Tigré lakói) részéhez is új parancsnokokat nevezett volna ki.
Ahogy tavaly novemberben írtuk, valójában nem erről volt szó. Az etióp alkotmány az országot kilenc szövetségi államra osztja, többségük határait egy-egy, az országban élő nagyobb népcsoport által őshazájuknak tartott területtel többé-kevésbé összhangban kijelölve. Ezt a Jugoszlávia-szerű képződményt csak erős kézzel lehetett egyben tartani, a Nobel előtt óvatos liberalizációba kezdő Abij miniszterelnöknek pedig ezzel gyűlt meg a baja.
Abij Etióipia legnagyobb népcsoportjához, az oromókhoz tartozik, de azoknak az amharáknak köszönhetően került hatalomra, akik hagyományosan az ország irányítói, és akik nyelvüket, kultúrájukat, ortodox keresztény vallásukat az „igazi etiópság” letéteményesének érzik. A másik, Etiópiában erején felül befolyásos népcsoport éppen azoké a tigrinyáké, akik ugyan az ország lakosságának mindössze 6 százalékát adják, de relatíve jómódúak, jól szervezettek, és hagyományosan jó harcosok.
Amikor Abij az őt hatalomban tartó amharák érdekeit szem előtt tartva visszavett a liberalizációból és központosítani kezdett, a tigrinyák ellenálltak. A tartományban de facto állampárként működő Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) nyíltan szembeszállt az addisz-abebai kormánnyal, és ez vezetett a novemberi megszálláshoz.
Hogy az elmúlt négy hónapban mi történt Tigrében, nehéz pontosan megmondani. Észak-Etiópia november óta változatlanul egyfajta kommunikációs fekete lyukban létezik, elvágott telefonvonalakkal és internetkapcsolattal. Újságírókat, különösen külföldi újságírókat az addiszi kormány nem enged be a tartományba. Amit tudunk, azt vagy a Tigréből kijutott menekültektől tudjuk, vagy azoktól, akik valahogy, leginkább műholdas telefon segítségével ki tudnak juttatni üzeneteket. Esetleg olyan, leginkább etióp újságíróktól, akik szó szerint az életüket kockáztatva igyekeznek megtudni, mi a helyzet a tartományban.
Február 24-én az etióp kormány bejelentette, hogy meghívják a nemzetközi média képviselőit, hogy a saját szemükkel lássák, mi folyik Tigrében. Néhány nappal később Tigrében etióp katonák letartóztattak négy, a nyugati sajtónak dolgozó újságírót és tolmácsot. Nem tudni, hova vitték őket, és azt sem, hogy mi ellenük a vád, de korábban egy magas rangú etióp hivatalnok arról beszélt, hogy a kormány meg fogja akadályozni, hogy a nemzetközi sajtót „téves információkkal lássák el”.
Két dolog azonban a titkolózás ellenére teljesen egyértelműen látszik. Egyrészt hogy Abij és az addiszi kormány elszámította magát. Abban bíztak, hogy amíg a világ a Trump-Biden meccsel van elfoglalva, gyorsan nyernek Tigrében, és utána már nem fogja érdekelni a világot, hogy ehhez milyen módszerekhez nyúltak. Ehhez képest nem sikerült gyorsan eredményt elérni, és a világot elkezdte érdekelni, hogy mi folyik Észak-Etiópiában. Abijék gondosan igyekeznek elkerülni a „háború” kifejezést, a hivatalos álláspont szerint Tigrében csak az alkotmányos rend helyreállítása zajlik. De hiába a szómágia, ez bizony már polgárháború, még ha a hatalmas Etiópia jelentős részében nem is érzékelni belőle sokat.
A másik dolog, ami az etióp kormány minden titkolózása ellenére is ma már világosan látszik, hogy Tigrében az elmúlt hónapokban iszonyatos dolgok történtek.
Amint az etióp hadsereg november elején bevonult Tigrébe, az eleve ott állomásozó csapatok három részre szakadtak. A legnagyobb részük, akik tigrinyák, egyszerűen átálltak a TPLF-hez, és vitték magukkal a fegyvereiket is. Az amhara tisztek egyszerűen átszöktek Eritreába, a többiek pedig a laktanyáikba zárva maradtak.
Abij november 22-én ultimátumot adott a TPLF-nek, és felszólította a tigrinyákat, hogy 72 órán belül adják meg magukat. Ebből nem lett semmi, amire válaszul az etióp csapatok lerohanták Mekellét, Tigré fővárosát. Ott azóta is az addiszi kormány az úr, a környék nehezen járható hegyeibe visszavonult TPLF-egységek viszont egyáltalán nem adták meg magukat, hanem onnan folytatnak gerillaháborút.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a szomszédos Eritrea azonnal belépett a konfliktusba. Abij ugyan az eritreaiakkal kötött békéért kapott Nobelt, de ettől még a két ország viszonya közel sem baráti. Az Eritreát harminc éve vezető diktátor, Isaias Afewerki egyfelől évtizedek óta a TPLF esküdt ellensége, másrészt minden lehetőséget megragad Etiópia gyengítésére és bomlasztására.
A TPLF november végén azzal vádolta az eritreaiakat, hogy etióp csapatoknak engedték át egy légibázisukat, és ezért rakétákkal támadták Asmarát, Eritrea fővárosát. Ezzel nagyjából egyidőben eritreai katonák átlépték az etióp határt, és azóta is ők tartják ellenőrzésük alatt Tigré legészakibb részét. Asmarából ugyan tagadják, hogy katonáik lennének Etiópiában, de ez nyilvánvalóan nem igaz.
Az etióp és az eritreai hadsereg, valamint a TPLF mellett jelen vannak Tigrében a Fano gyűjtőnéven ismert amhara milíciák is, akik az utóbbi években több etnikai indíttatású mészárlásban is részt vettek Etiópiában. Az addiszi kormány érdekeivel egybecsengő piszkos munkát elvégző, látszólag függetlenül cselekvő Fano minden szakértő szerint erősen hasonlít az 1994-es ruandai népirtásban aktív hutu milíciákra, és most Tigréből érkező beszámolók szerint a legbrutálisabb rémtettek közül többnek is ők voltak a főszereplői.