Valamiért nem mûkszik a link,
Addig is bemásolom:
A legújabb marsszonda a május elején nyíló startablakban indul útjára egy Atlas V rakéta csúcsán. A felbocsátásra egészen június 8-ig van lehetőség, ha a május 5-i dátum alkalmával valami közbejönne. E sorok írásakor azonban még felbocsátásra vár, a lap megjelenésekor pedig már bizonyára úton lesz bolygószomszédunk felé. Eredetileg 2016-ban kellett volna elstartolnia, azonban egy európai műszer szivárgása miatt az indítást bő két évvel elhalasztották. (Ahelyett, hogy a hibás egységet kicserélték volna a rendelkezésre álló négy hónap alatt…) Már ez év novemberében le is száll a Mars felszínére. A Légierő Vanderbergi bázisáról fog elindulni, tehát katonai űrközpontból, nyilván bőségesen megpakolva titkos katonai eszközzel. Fontos megjegyezni, erről a helyszínről még soha nem indult bolygóközi vállalkozás.
A szonda elnevezése mozaikszó, a teljes név a következő: Felszín alatti kutatás: szeizmikus-, geodéziai- és hőátadási mérések. A bolygó múltjára kíváncsiak tehát a kutatók, a geológiai fejlődésére, várhatóan egy közel öt méter mélységű fúrás elvégzése mellett. Az InSight szonda felépítése, technikai kivitelezése, leszállási módja, igen hasonlatos a bő 10 évvel ezelőtt a felszínen kutató Phoenix űrszondáéhoz. A tervezett leszállási hely az Elysium térség, ahol még nagyobb sziklák sem találhatók, s – a tudósok szerint is – teljes mértékben unalmas táj, sivatag. Geológiailag is teljesen egységes. Mégis, éppen ilyen helyet szemeltek ki. A két év csúszás 155 millió dollárba került, 675 millió dollárról 830 millióra emelkedett a szonda ára. Azaz kb. 40 milliárd forinttal. Bizonyára a világon nincs olyan ember, aki meg tudná indokolni, hogy mi kerül 40 milliárd forintba egy szivárgó műszer tartalékjával való kicserélésben és két év raktározásban. Sajnos megszokhattuk, hogy a NASA gigászi pénzekkel dolgozik, és az általuk költött összegek mértéke messze nem állnak összhangban az úgymond haszonnal.
2. ábra. A kijelölt leszállási terület, az Elysium vidéke.
Sajnos az sem teljesen világos, hogy milyen szeizmikus méréseket kívánnak elvégezni egy hatalmas síkság közepén, mely oly nagy kiterjedésű, hogy a leszállást akár 100 km-rel is el lehetne véteni, akkor sem állna elő lényeges különbség. Az egyenlítői vidék kiválasztása a napelemek egész évben történő energia-ellátása miatt történt, ebben viszont van logika. A sziklamentes terület kijelölése a fúrások könnyebb végrehajtása okán szintén megfontolandó, ám mivel nem látnak a talaj felszíne alá, a leszállásra kerülhet olyan helyen is sor, ahol már rögtön a talaj felszíne alatt sziklaágy van. Ennek eldöntéséhez fel kellett volna használni a korábbi és jelen marsszondák adatait, ám ilyesféle elemzőmunkára nem került sor. Az az érvelés viszont, hogy az egyenlítő térségében sűrűbb a légkör, s amiatt a légkör segítségével történő fékezés hatékonyabban végrehajtható – teljesen komolytalan.
3. ábra. Az InSight szonda leszállásának végső fázisa.
A NASA rendkívül hangzatos leírást adott a szonda kutatási programjához, miszerint tanulmányozni kívánják a Mars bolygó geológiai fejlődését, a sűrűségét, a talaj keménységét, a bolygó teljes szerkezetét, annak magját, kérgét és köpenyét. A Mars bolygó hajdani növekedésének fázisait, a kőzetek differenciálódását, a meteor-becsapódások gyakoriságát, a marsholdak árapálykeltő hatását (ha van egyáltalán), stb. Nagyon szép célok. A kérdés az, hogy ezt miként lehet végrehajtani egyetlen szeizmométerrel és egyetlen, kb. 5 métert elérő fúrással megállapítani, hogy a Mars magja hogyan adja át a hőt? A válasz egyszerű: sehogy. Ha a Mars esetleges rengéseit valóban komolyan szeretnék tanulmányozni, akkor legalább két - de inkább három – pontosan ugyanilyen szondát kellene egy időben a bolygó felszínére küldeni, lehetőleg jó nagy távolságban egymástól. Sőt, ha ilyen jellegű rezgések pontos és alapos tanulmányozása a cél, akkor ezen szondák egyike-másika mindenképpen a gigászi pajzsvulkánok területét kellene, hogy vizsgálja. Érdekes módon, ez a lehetőség még felvetés szintjén sem kapott helyet… Viszont sikerült elkölteni 830 millió dollárt, azaz kb. 200 milliárd forintot. Ebből is látszik, a tényleges kutatás huszadrangú feladat, az elsőszámú cél a gigászi összegek elverése, de azért adnak a látszatra is: néhány tudományos eredményt talán megosztanak a nyilvánossággal, a jelentéktelenebbek közül.
Két kamera is helyet kap a szonda fedélzetén, az egyik a műszekerek fogja fotózni, 1024 x 1024 pixel, azaz 1 db(!) megapixel felbontással, továbbá egy panoráma kamera, 45 fokos függőleges és 120 fokos vízszintes látószöggel, ugyancsak 1024 x 1024 pixeles, tehát 1 db(!) megapixeles felbontással. Ez a „technikai színvonal” már 50 évvel ezelőtt is elavultnak számított, a NASA ezt nyújtja, mert megteheti, 200 milliárd forintért… Ez még a szégyenletes kategóriát is több nagyságrenddel alul múlja. Ráadásul, mindezt el is akarják velünk hitetni, hogy ez lenne a 21. század technikai színvonala, s ami még rosszabb, valaki el is hiszi.
4. ábra. A szonda elhelyezkedése a felszínen, a műszerek a kívánt helyzetben, a felszín alá, akár öt méterre is lehatolni képes „vakonddal”.
A szonda napelemekkel működik, élettartamát két évre tervezik, a teljes tömege 721 kg, ebből 358 kg száll le a felszínre. Egy helyben fog dolgozni, nem lesz képes önálló mozgásra. Számos műszere mellett helyet kap egy robotkar is, ezzel 2,5 méteres távolságra tud kinyúlni. Természetesen a mai technika lehetővé tenné, hogy az űrszonda mintákat vegyen és elemezze azokat, akár több méteres mélységből is, már egészen komoly mini-laboratóriumokat össze lehet állítani, még akár egy kg-nál is kevesebb össztömeggel, ám hivatalosan nem végeznek ilyen jellegű kutatásokat.
Aki akarta, elküldhette a nevét a Marsra, két mikrocsipen tárolták s helyezték el az űrszondán. Összesen négy millió nevet „jegyeztek fel” elektronsugár segítségével. A betűk nagysága az emberi hajszál vastagságának ezredrésze.
Az InSight marsszondával két mikroműhold is utazik majd, a MarCo 6U A és B - 30 x 20 x 10 cm-es a méretük, napelemmel felszereltek. Nem állnak marskörüli pályára, a mélyűr felé indulnak, lényegében kísérleti eszközök, reléállomásként fognak működni, kommunikációs rendszer részeként. Működésük fontos szakasza, amikor az Insight szonda telemetrikus adatait fogják valós időben közvetíteni a Földre a repülés leszállási szakaszán. Párban dolgoznak majd, a redundancia végett. Munkájuk végeztével tovább repülnek.
Összegzésül elmondható, hogy a NASA közepes költségvetésű (200 milliárd forint!) marsszondájának (polgári) műszerezettsége rendkívül sekélyes, következésképpen jelentős felismeréseket sem várhatunk tőlük. Kamerájának felbontása kritikán aluli. A teljes koncepció hiányos, csupán részterületeket fed le, ezek egymással nincsenek összhangban, nem jól átgondolt, nem logikus. Messze, de messze nincs arányban az ár és a minőség a várható felfedezések nagyságával, ha egyáltalán sikerül az űrszondával le is szállni, mert erre sincs semmi garancia.
Addig is bemásolom:
A legújabb marsszonda a május elején nyíló startablakban indul útjára egy Atlas V rakéta csúcsán. A felbocsátásra egészen június 8-ig van lehetőség, ha a május 5-i dátum alkalmával valami közbejönne. E sorok írásakor azonban még felbocsátásra vár, a lap megjelenésekor pedig már bizonyára úton lesz bolygószomszédunk felé. Eredetileg 2016-ban kellett volna elstartolnia, azonban egy európai műszer szivárgása miatt az indítást bő két évvel elhalasztották. (Ahelyett, hogy a hibás egységet kicserélték volna a rendelkezésre álló négy hónap alatt…) Már ez év novemberében le is száll a Mars felszínére. A Légierő Vanderbergi bázisáról fog elindulni, tehát katonai űrközpontból, nyilván bőségesen megpakolva titkos katonai eszközzel. Fontos megjegyezni, erről a helyszínről még soha nem indult bolygóközi vállalkozás.
A szonda elnevezése mozaikszó, a teljes név a következő: Felszín alatti kutatás: szeizmikus-, geodéziai- és hőátadási mérések. A bolygó múltjára kíváncsiak tehát a kutatók, a geológiai fejlődésére, várhatóan egy közel öt méter mélységű fúrás elvégzése mellett. Az InSight szonda felépítése, technikai kivitelezése, leszállási módja, igen hasonlatos a bő 10 évvel ezelőtt a felszínen kutató Phoenix űrszondáéhoz. A tervezett leszállási hely az Elysium térség, ahol még nagyobb sziklák sem találhatók, s – a tudósok szerint is – teljes mértékben unalmas táj, sivatag. Geológiailag is teljesen egységes. Mégis, éppen ilyen helyet szemeltek ki. A két év csúszás 155 millió dollárba került, 675 millió dollárról 830 millióra emelkedett a szonda ára. Azaz kb. 40 milliárd forinttal. Bizonyára a világon nincs olyan ember, aki meg tudná indokolni, hogy mi kerül 40 milliárd forintba egy szivárgó műszer tartalékjával való kicserélésben és két év raktározásban. Sajnos megszokhattuk, hogy a NASA gigászi pénzekkel dolgozik, és az általuk költött összegek mértéke messze nem állnak összhangban az úgymond haszonnal.
2. ábra. A kijelölt leszállási terület, az Elysium vidéke.
Sajnos az sem teljesen világos, hogy milyen szeizmikus méréseket kívánnak elvégezni egy hatalmas síkság közepén, mely oly nagy kiterjedésű, hogy a leszállást akár 100 km-rel is el lehetne véteni, akkor sem állna elő lényeges különbség. Az egyenlítői vidék kiválasztása a napelemek egész évben történő energia-ellátása miatt történt, ebben viszont van logika. A sziklamentes terület kijelölése a fúrások könnyebb végrehajtása okán szintén megfontolandó, ám mivel nem látnak a talaj felszíne alá, a leszállásra kerülhet olyan helyen is sor, ahol már rögtön a talaj felszíne alatt sziklaágy van. Ennek eldöntéséhez fel kellett volna használni a korábbi és jelen marsszondák adatait, ám ilyesféle elemzőmunkára nem került sor. Az az érvelés viszont, hogy az egyenlítő térségében sűrűbb a légkör, s amiatt a légkör segítségével történő fékezés hatékonyabban végrehajtható – teljesen komolytalan.
3. ábra. Az InSight szonda leszállásának végső fázisa.
A NASA rendkívül hangzatos leírást adott a szonda kutatási programjához, miszerint tanulmányozni kívánják a Mars bolygó geológiai fejlődését, a sűrűségét, a talaj keménységét, a bolygó teljes szerkezetét, annak magját, kérgét és köpenyét. A Mars bolygó hajdani növekedésének fázisait, a kőzetek differenciálódását, a meteor-becsapódások gyakoriságát, a marsholdak árapálykeltő hatását (ha van egyáltalán), stb. Nagyon szép célok. A kérdés az, hogy ezt miként lehet végrehajtani egyetlen szeizmométerrel és egyetlen, kb. 5 métert elérő fúrással megállapítani, hogy a Mars magja hogyan adja át a hőt? A válasz egyszerű: sehogy. Ha a Mars esetleges rengéseit valóban komolyan szeretnék tanulmányozni, akkor legalább két - de inkább három – pontosan ugyanilyen szondát kellene egy időben a bolygó felszínére küldeni, lehetőleg jó nagy távolságban egymástól. Sőt, ha ilyen jellegű rezgések pontos és alapos tanulmányozása a cél, akkor ezen szondák egyike-másika mindenképpen a gigászi pajzsvulkánok területét kellene, hogy vizsgálja. Érdekes módon, ez a lehetőség még felvetés szintjén sem kapott helyet… Viszont sikerült elkölteni 830 millió dollárt, azaz kb. 200 milliárd forintot. Ebből is látszik, a tényleges kutatás huszadrangú feladat, az elsőszámú cél a gigászi összegek elverése, de azért adnak a látszatra is: néhány tudományos eredményt talán megosztanak a nyilvánossággal, a jelentéktelenebbek közül.
Két kamera is helyet kap a szonda fedélzetén, az egyik a műszekerek fogja fotózni, 1024 x 1024 pixel, azaz 1 db(!) megapixel felbontással, továbbá egy panoráma kamera, 45 fokos függőleges és 120 fokos vízszintes látószöggel, ugyancsak 1024 x 1024 pixeles, tehát 1 db(!) megapixeles felbontással. Ez a „technikai színvonal” már 50 évvel ezelőtt is elavultnak számított, a NASA ezt nyújtja, mert megteheti, 200 milliárd forintért… Ez még a szégyenletes kategóriát is több nagyságrenddel alul múlja. Ráadásul, mindezt el is akarják velünk hitetni, hogy ez lenne a 21. század technikai színvonala, s ami még rosszabb, valaki el is hiszi.
4. ábra. A szonda elhelyezkedése a felszínen, a műszerek a kívánt helyzetben, a felszín alá, akár öt méterre is lehatolni képes „vakonddal”.
A szonda napelemekkel működik, élettartamát két évre tervezik, a teljes tömege 721 kg, ebből 358 kg száll le a felszínre. Egy helyben fog dolgozni, nem lesz képes önálló mozgásra. Számos műszere mellett helyet kap egy robotkar is, ezzel 2,5 méteres távolságra tud kinyúlni. Természetesen a mai technika lehetővé tenné, hogy az űrszonda mintákat vegyen és elemezze azokat, akár több méteres mélységből is, már egészen komoly mini-laboratóriumokat össze lehet állítani, még akár egy kg-nál is kevesebb össztömeggel, ám hivatalosan nem végeznek ilyen jellegű kutatásokat.
Aki akarta, elküldhette a nevét a Marsra, két mikrocsipen tárolták s helyezték el az űrszondán. Összesen négy millió nevet „jegyeztek fel” elektronsugár segítségével. A betűk nagysága az emberi hajszál vastagságának ezredrésze.
Az InSight marsszondával két mikroműhold is utazik majd, a MarCo 6U A és B - 30 x 20 x 10 cm-es a méretük, napelemmel felszereltek. Nem állnak marskörüli pályára, a mélyűr felé indulnak, lényegében kísérleti eszközök, reléállomásként fognak működni, kommunikációs rendszer részeként. Működésük fontos szakasza, amikor az Insight szonda telemetrikus adatait fogják valós időben közvetíteni a Földre a repülés leszállási szakaszán. Párban dolgoznak majd, a redundancia végett. Munkájuk végeztével tovább repülnek.
Összegzésül elmondható, hogy a NASA közepes költségvetésű (200 milliárd forint!) marsszondájának (polgári) műszerezettsége rendkívül sekélyes, következésképpen jelentős felismeréseket sem várhatunk tőlük. Kamerájának felbontása kritikán aluli. A teljes koncepció hiányos, csupán részterületeket fed le, ezek egymással nincsenek összhangban, nem jól átgondolt, nem logikus. Messze, de messze nincs arányban az ár és a minőség a várható felfedezések nagyságával, ha egyáltalán sikerül az űrszondával le is szállni, mert erre sincs semmi garancia.
