[BIZTPOL] Kína

Repedés ott is van a patyomkini falon.
 
  • Tetszik
Reactions: fip7 and Flamand
Mandzsu szeparatisták/lázadók/szabadságharcosok
 
Az elektromos járművek óriása, a BYD 3 milliárd dollárt költ egy kutatás-fejlesztési központra a kínai Shenzhenben. A BYD már most az első számú NEV autógyártó cég a világon; és egy éven belül meghaladhatja a Teslát az elektromos járművek értékesítésében

GBdype3awAM6Akn
 
Kína katonai magáncégeket (PMC) kíván fejleszteni – írja a South China Morning Post.

A kínai hatóságok biztosítani akarják projektjeik biztonságát a világ hátrányos helyzetű régióiban. Peking arra a következtetésre jutott, hogy szükség van egy ilyen lépésre az orosz-ukrán és palesztin-izraeli konfliktusokkal összefüggésben, amelyek lehetséges kockázatokat mutattak a kínai befektetők számára.

Jelenleg mintegy 47 ezer kínai cég és szervezet működik a világon. A kínai kereskedelmi minisztérium szerint az alkalmazottak összlétszáma 4,1 millió, akiknek csaknem fele kínai állampolgár. A hatóságok problémás régiókat azonosítottak Nyugat-Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában. Emellett Kína érdekelt az ukrajnai és palesztinai konfliktusok megoldásában.

A Kínai Népköztársaság egyelőre nem hajthat végre nagyszabású hadműveleteket az országon kívül, mert a hadseregnek egyetlen külföldi katonai bázisa van: Afrikában található. Emiatt az állami tulajdonú vállalatoknak a PMC-k szolgáltatásait kell igénybe venniük. Ráadásul a kínai biztonsági cégek manapság jelentősen lemaradnak a külföldi versenytársak mögött az üzleti volumen és a tapasztalat tekintetében.
Kína katonai magáncégeket (PMC) kíván fejleszteni – írja a South China Morning Post.

A kínai hatóságok biztosítani akarják projektjeik biztonságát a világ hátrányos helyzetű régióiban. Peking arra a következtetésre jutott, hogy szükség van egy ilyen lépésre az orosz-ukrán és palesztin-izraeli konfliktusokkal összefüggésben, amelyek lehetséges kockázatokat mutattak a kínai befektetők számára.

Jelenleg mintegy 47 ezer kínai cég és szervezet működik a világon. A kínai kereskedelmi minisztérium szerint az alkalmazottak összlétszáma 4,1 millió, akiknek csaknem fele kínai állampolgár. A hatóságok problémás régiókat azonosítottak Nyugat-Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában. Emellett Kína érdekelt az ukrajnai és palesztinai konfliktusok megoldásában.

A Kínai Népköztársaság egyelőre nem hajthat végre nagyszabású hadműveleteket az országon kívül, mert a hadseregnek egyetlen külföldi katonai bázisa van: Afrikában található. Emiatt az állami tulajdonú vállalatoknak a PMC-k szolgáltatásait kell igénybe venniük. Ráadásul a kínai biztonsági cégek manapság jelentősen lemaradnak a külföldi versenytársak mögött az üzleti volumen és a tapasztalat tekintetében

Ez már nagyon tutin tud járni, meg felborítani sem annyira egyszerű.
így van ! és érdemes megnézni a talpát miylen kicsi és akadályokat küzd le se súly sem lökdösődés sem borítja el és még csak nem is egy nagy robot ! Hanem kicsi vékony ! Nem egy 50 literes hordó nagyságú szenzor van a fején !
 
Megvan a menesztett kínai hadügyminiszter utóda

Tung Csün váltja Kínában a hadügyminiszteri posztján a tisztségéből októberben felmentett Li Sangfut. A lépés kikövezheti az utat a korábbinál jobb amerikai–kínai katonai párbeszédhez. Li ugyanis nem volt hajlandó személyesen találkozni amerikai kollégájával, Lloyd Austinnal, miután amerikai szankciók hatálya alá került.

A döntésről a kínai Xinhua hírügynökség számolt be pénteken a Bloomberg szerint. Tung főként az ország haditengerészetében szerzett korábban tapasztalatokat, mely igyekszik a Délkínai-tengeren és a Tajvani-szorosban megerősíteni pozícióját.

Li menesztésének okát nem árulták el, de állítólag a volt tárcavezető ellen korrupciós vizsgálat zajlik. Ezt az is alátámaszthatja, hogy felmentése előtt hónapokra eltűnt a nyilvánosság elől.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby

Azt csak a Jóisten tudja, hogy miért várnak az új minisztertől jobb viszonyt Kina-Us között a leirtak alapján. :)
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Nem kötözködni akarok, de nem hiszem, hogy ez 400 km/óra lenne.
Persze Kínában vagyunk, nem Európában, de az itteni szabályok szerint a 200 km/óra vagy nagyobb sebességű vonatok csak zárt pályán mehetnek, bármiféle kereszteződés nélkül.
Véleményem szerint őrültség lenne pályaudvarokon 400-al átengedni szerelvényeket. Egy 200 körüli sebességet már el tudok képzelni.

Remélem a kínai "tudósítóink" mondanak erre valamit.