W
Wilson
Guest
A Hamász majdnem elérte Eilatot a legnagyobb hatótávolságú rakétájával
Hamász harcosok egy A-120-as rakéta idítót töltenek. Illusztráció: defenseworld.net
A Gázai övezetből kilőtt Hamász-rakéta, amely, május 13-án csapódott be az Izrael déli részén fekvő Eilat üdülőváros közelében lévő Hevel Eilot negyedben, lett a palesztin frakciók által a zsidó államra valaha kilőtt leghosszabb hatótávolságú rakéta - jelentette a The Times of Israel.
A rakéta mintegy 250 kilométer mélyen repült be izraeli területre. Nem sokkal a kilövés előtt a Hamász militáns szárnya azt mondta, hogy egy új rakétát kezdett el használni, amely "Izrael bármely pontját" képes eltalálni.
A rakéta neve Ayyash 250, a híres Hamász parancsnok, Yahya Ayyash után (akit 1996 januárjában az izraeli titkosszolgálat meggyilkolt).
A rakéta indításának illetve bevetésének a célja, hogy a Tel-Aviv melletti Ben-Gurion nemzetközi repülőtér "kiiktatása" után az a Hámász célja,hogy nemzetközi járatok ne szállhassanak le Izraelben, többek között az Eilat melletti Ramon repülőtéren sem. Ugyanis a Tel-Aviv melletti Ben-Gurion nemzetközi repülőteret többször érte rakétatámadás, ami miatt a járatokat Ramonba irányították át - írja a The Times of Israel.
A Hamász az Ayyash 250-es mellett egy másik új rakétát is használt a május 10-i jeruzsálemi támadásban, amelyet A-120-asnak neveztek el . Az A-120-as rakéta hatótávolsága körülbelül 120 kilométer (a Gázai övezetből Jeruzsálemig a távolság egyenes vonalban kevesebb mint 100 kilométer). A rakéta a Hamász által korábban közzétett felvételeken látható volt, amelyeken maszkos harcosok egy hosszú rakétát raknak egy idítóba.
A palesztin csoportok arzenáljában különböző hatótávolságú rakéták vannak.
Ezek többsége ellen az IDF Iron Dome rakétaelhárító rendszere (amelyet a négy és 70 kilométer közötti hatótávolságú, nem irányított taktikai rakéták elleni védelemre terveztek).