Tegnap vagy tegnapelőtt, egy Hámász illetékes azt mondta, hogy Irán is támogatta őket, több más - meg nem nevezett - "ország" mellett (ez azért félreértelmezhető, mert a "hivatalos" állami támogatás, illetve a különböző nemzetiségű donorok, azért nem ugyanazt jelentik).
Mint írtam már, a második legerősebb fegyveres szervezet az Iszlám Dzsihád jelenleg, mely legjobb tudomásom szerint főként iráni támogatásból tartja fent magát. Palesztina, és egyben Jeruzsálem-ügye, a síita szunnita ellenségeskedés felett áll (na meg Irán is ott próbál Ártani Izraelnek, ahol tud).
A szunnita muszlim közel-keleti "világ" vezetéséért két ország "viaskodik" az egyik Törökország, a másik Szaúd-Arábia; ezért Erdogan lényegében nem is adhat más nyilatkozatokat, egyébként szvsz a törököknek nagyon nem jött jól ez a konfliktus. Én kizártnak tartom, hogy a törökök állami intézményeken keresztül, valamilyen formában fegyverekkel/infókkal támogatták volna a jelenlegi támadást.
Tartom magam ahhoz a véleményemhez, hogy a Hámász saját belső pozícióit féltve, "előremenekült" egy támadásba, függetlenül annak a következményeitől (mennyi palesztin életet fog ez követelni), mert így megtarthatta a hatalmát, s az új szervezetek egy jó darabig most nem veszélyeztetik azt. Hogy Irán segíthette fegyverekkel őket? Enélkül is ezt tette. Hogy segíthette a tervezést? Ez is elképzelhető. Hogy ez csak az első felvonása ennek a darabnak? Én nem gondolom azt, hogy ez egy "nagy terv" része, viszont nyíltvégű, magyarán még több irányba is fejlődhet.