Itt egy nyugati baloldali vélemény (Craig Murray):
"Két kérdés: mi fog történni nemzetközi szinten, és mi történik a nyugati társadalmakban. Izrael egyértelműen a további eszkaláció irányába halad, és további sok ezer palesztint szándékozik megölni. Nincs katonai oka annak, hogy Izrael miért ne folytathatná Gáza lövetését és légi bombázását hónapokig, és miért lenne muszáj bemennie. Egyszerűen kiéheztetheti azokat, akiket nem ölnek meg a bombák. Csak a nemzetközi közösség és a nyugati közvélemény felháborodása akadályozhatná meg Izraelt abban, hogy azt tegye, amit akar, és azok az országok, amelyek befolyással rendelkeznek Izraelre.
A kérdés az, hogy mi Izrael célja? Szándékukban áll-e a Gázai övezetet még tovább csökkenteni, és annak felét vagy még nagyobb részét annektálni? Az éhínség és a borzalom lehetővé teszi majd a nemzetközi közösség számára, hogy Egyiptomot rákényszerítse, hogy "humanitárius" lépésként elfogadja a gázai lakosság kiűzését a Sínai-sivatagba?
Úgy tűnik, ez a végjáték: a lakosság kiűzése és a Gázai övezet területi annektálása. Ehhez szárazföldi invázióra lenne szükség, de valószínűleg csak még intenzívebb légi bombázások után, hogy minden ellenállást felszámoljanak. Ez a területi törekvés természetesen összhangban van a ciszjordániai illegális települések erőszakos bővítésével, amely jelenleg is zajlik, miközben a világ szinte egyáltalán nem figyel oda. Valóban nagyon nehéz megérteni a Fatah és Mahmúd Abbász passzivitását jelenleg.
Netanjahu politikai helyzete Izraelben olyan nehéz volt, hogy csak úgy tud talpra állni, ha nagy lépést tesz a palesztinkérdés végső megoldása és Nagy-Izrael megvalósítása felé.
Nem látom, hogy a Hezbollah segíteni tudna a Hamasznak. Ha a Hezbollah bevetné az állítólagos rakétacsapási képességeit, akkor most lenne a legalkalmasabb a pillanat, amikor az izraeli páncélosok hatalmas parkolókban tömörülnek Gázán kívül, ami tökéletes célpont lenne még a korlátozott pontosságú, nagyobb hatótávolságú rakéták számára is.
A Hezbollah most még jobban fel van szerelve egy védelmi háború megvívására Libanonban, mint amikor 2006-ban alaposan megnehezítette az izraeli előrenyomulást. Ha a Hezbollah ismét ki tudna provokálni egy hasonló izraeli behatolást Dél-Libanonba, az lehetővé tehetné számára, hogy jelentős veszteségeket okozzon, de Izrael nem fogja ezt úgy megtenni, hogy az a gázai képességeiből elvonjon.
Irán az elmúlt évben nagymértékben javított diplomáciai helyzetén. A Szaúd-Arábiával való ellenségeskedés kínai közvetítéssel elért enyhülése potenciálisan forradalmasíthatja a közel-keleti politikát, és ennek előnyeit Teherán nem fogja könnyedén félretenni. Irán a Biden-adminisztrációval is valódi előrelépést ért el a Trump-évek vak ellenségeskedésének leküzdésében.
Irán nem kívánja eldobni ezeket az eredményeket. Ezért tűnik számomra rendkívül valószínűtlennek, hogy Irán támogatta volna a Hamász október 7-i támadásait. Irán most a Hezbollahot tartja vissza. Irán türelmének azonban vannak határai. Ha palesztinirtás túl nagy méreteket ölt, Irán túl messzire mehet.
Szaúd-Arábia MbS alatt már nem az a megbízható amerikai/izraeli bábu, mint amilyen történelmileg volt. Szaúd-Arábiának van befolyása. A Biden-kormányzat mindent megtett a regionális dominanciáért, két repülőgép-hordozó csoportot küldött egy olyan helyzetbe, amely, ha eszkalálódik, minden idők legmagasabb szintjére emelheti az olajárakat, miközben Oroszországot kizárják a piacról. Biden egy hatalmas benzináremelést kockáztat egy választási évben.
Biden, illetve biztonsági szolgálatainak számítása az, hogy senki sem tud vagy akar beavatkozni a palesztinok megmentése érdekében. A népirtást megfékezhetőnek ítélik. Ez egy rendkívüli kockázat.
Az Izrael-barát kommentátorok rendkívüli mennyiségű vitriolt zúdítottak Katarra, amiért az a Hamász irodájának és vezetőségének otthont ad. Ez rendkívüli tudatlanság. Katar a Hamásznak úgy adott otthont, ahogyan az Egyesült Államok közvetlen kérésére a tálib információs irodának is otthont adott. Ez biztosítja a párbeszéd lehetőségét az Egyesült Államok és a Hamász között (pontosan úgy, ahogyan a tálibokkal tette), mind tagadható szinten, mind pedig harmadik feleken keresztül, beleértve természetesen a katari kormányt is. Így amikor Blinken egyik nap Katarba érkezett, másnap pedig az iráni külügyminiszter, ezek valójában "proxy tárgyalások" voltak a Hamász bevonásával.
Honnan tudom én ezt? Nos, Julian [Assange] kérésére öt évvel ezelőtt Katarba látogattam, hogy megvitassuk, hogy Julian és a Wikileaks esetleg áttelepülhetne-e Katarba, amelyet Julian "az új Svájcnak" nevezett semleges diplomáciai helyszínként.
A katariak nagyon magas szinten elmagyarázták nekem, hogy Katar azért látta vendégül a tálib információs irodát és a Hamászt, mert az Egyesült Államok kormánya erre kérte őket. Katar egy jelentős amerikai katonai bázisnak adott otthont, és függött az USA támogatásától egy szaúdi hatalomátvétel ellen. Ha tudnék generálni egy kérést az akkori Trump elnöktől, hogy Katar adjon otthont a Wikileaksnek, akkor ezt megtennék. Máskülönben nem.
Ennek a katari közvetítésnek egy apró, de jó eredménye volt két amerikai állampolgárságú túsz szabadon bocsátása. Brit diplomaták azt mondták nekem, hogy a katari tárgyalások eddig visszatartották az izraeli szárazföldi offenzívát, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy Izrael valóban ezt akarta volna tenni egyelőre.
Katarból származnak azok az egyezmények is, amelyek lehetővé teszik, hogy egy kis mennyiségű segélyt juttassanak Gázába, de ez olyan csekély, hogy szinte lényegtelen. Ez a Nyugat színlelt humanitárius tevékenysége.
Gyakran dicsértem Kínát azért, hogy gazdasági dominanciáját nem kíséri a világ hegemóniájára irányuló agresszív törekvés, de ennek is megvan a maga árnyoldala. Kína a gyakorlatban nem látja hasznát a palesztinok megsegítésének. A Kína hadihajók küldéséről szóló reményteljes jelentések egyszerűen előre tervezett gyakorlatokra utalnak, főként az Öbölben. Az, hogy Kína ilyen közös gyakorlatokat hajt végre az Öböl-államokkal, valóban része a befolyás hosszú távú növelésének, de a közvetlen valóság szempontjából nem releváns.
Oroszországnak természetesen tele van a keze Ukrajnában. Engedi, hogy szíriai támaszpontjait a szíriai repülőterek fokozott izraeli bombázását követően csatornaként használják, de ennél többet nem nagyon tehet. Erdoğan őszintén dühös a Gázában történtek miatt, de Törökország nehezen találja a nyomásgyakorlás módját, hacsak nem kapcsolja össze az ukrajnai hajózási kérdésekkel (amit Erdoğan fontolgat).
A nyugati politikai és médiaelit és a nép között ebben a kérdésben egyszerűen óriási a szakadék. A nyugati vezetők nemhogy nem tudták megfékezni Izraelt, hanem szinte egyhangúlag felbátorították Netanjahut, az "Izrael önvédelemhez való joga" kifejezés folyamatos ismételgetésével, amely egy egész civil lakosság tömeges bombázását, kitelepítését és kiéheztetését igazolja.
Megdöbbentő, hogy a nyugati vezetés milyen örömmel vétózza meg az ENSZ-ben a tűzszüneti határozatra tett minden kísérletet."