Két nemrégiben megjelent cikk szemléletesen hozta ezt felszínre.
Megan Stack a The
New York Times-ban:
Izrael megkeményedett, és ennek jelei jól láthatóak. Embertelen nyelvezet és megsemmisítési ígéretek a katonai és politikai vezetők részéről. A közvélemény-kutatások szerint széles körű támogatottsága van annak a politikának, amely pusztítást és éhínséget okozott Gázában. Szelfik, amelyeken izraeli katonák büszkén mutatkoznak a bombákkal szétzúzott palesztin városrészekben. Az izraeliek körében a véleménykülönbség még enyhe formáinak elfojtása is.
Az izraeli baloldal - a palesztin területek megszállását bíráló, és ehelyett a tárgyalásokat és a békét támogató frakciók - mára egy egykor erőteljes mozgalom elsorvadt csonkja. Az elmúlt években sok izraeli hozzáállása a "palesztin problémához" a távolságtartó fáradtságtól a keményvonalas hitig terjedt, amely szerint a palesztinok földjükről való elűzése és behódolása Isten műve. ...
De Izrael gázai mészárlása, a kúszó éhínség, a városrészek nagyarányú lerombolása - a felmérések szerint ez az a háború, amelyet az izraeli közvélemény akart. Egy januári felmérés szerint a zsidó izraeliek 94 százaléka szerint a Gáza ellen alkalmazott erő megfelelő, sőt elégtelen volt. Februárban egy felmérés szerint a legtöbb zsidó izraeli ellenezte, hogy élelmiszer és gyógyszer jusson Gázába. Nem Netanjahu úr volt az egyetlen, hanem a háborús kabinet tagjai (köztük a Netanjahu úr mérsékelt alternatívájaként gyakran emlegetett Benny Gantz), akik egyhangúlag elutasították a Hamász egyezségét az izraeli túszok kiszabadításáról, és ehelyett támadást indítottak Rafah városa ellen, amelyet elárasztottak a kitelepített civilek.
"Sokkal könnyebb mindent Netanjahura kenni, mert akkor az ember olyan jól érzi magát, és Netanjahu a sötétség" - mondta Gideon Levy izraeli újságíró, aki évtizedek óta dokumentálja Izrael katonai megszállását. "De a sötétség mindenhol ott van." ...
Mint a legtöbb politikai fejlődés, Izrael megkeményedése részben a generációváltással magyarázható - az izraeli gyerekek, akiknek legkorábbi emlékeit öngyilkos merényletek szövik át, mostanra felnőttek. A jobbra kúszás a demográfia miatt lehet tartós, mivel a modern ortodox és ultraortodox zsidók (akik aránytalanul nagy arányban szavaznak a jobboldallal) következetesen több gyermeket szülnek, mint világi honfitársaik.
A legfontosabb, hogy a második intifádából sok izraeli úgy került ki, hogy a tárgyalásokra és tágabb értelemben a palesztinokról, akiket békére képtelennek gúnyoltak, ferde szemmel nézett. Ez a logika kényelmesen kitörölte Izrael saját szerepét a békefolyamat szabotálásában a földfoglalással és a települések bővítésével. De valami tágabb értelemben vett dolog is eluralkodott - egy olyan tulajdonság, amelyet az izraeliek úgy jellemeztek nekem, mint a palesztinok egész témájának zsibbadt, távolságtartó tagadását.
"A települések vagy a palesztinokkal való kapcsolatok kérdése évekig nem került szóba" - mondta nekem Tamar Hermann. "A status quo rendben volt az izraeliek számára."
Hermann asszony, az Izraeli Demokrácia Intézet vezető kutatója, az ország egyik legelismertebb szakértője az izraeli közvéleménynek. Az elmúlt években, mondta, a palesztinok alig keltették fel az izraeli zsidók figyelmét. Ő és kollégái rendszeresen készítettek listákat a témákról, és megkérték a válaszadókat, hogy fontossági sorrendben rangsorolják azokat. Nem számított, hogy a közvélemény-kutatók hány választási lehetőséget mutattak be, mondta - az izraeli-palesztin konfliktus megoldása szinte minden mérésnél az utolsó helyre került. ...
vagy közel két évtizede - a második intifáda elcsendesedésével kezdődően és október 7-én véget ért szerencsétlenül - Izrael figyelemre méltóan sikeresen szigetelte el magát a megszállás erőszakos megnyilvánulásaitól. A Gázából kilőtt rakéták rendszeresen záporoztak izraeli városokra, de 2011 óta az izraeli Vasdóm védelmi rendszer a legtöbbjüket elfogta. A halál matematikája erősen Izraelnek kedvezett: 2008-tól október 7-ig több mint 6000 palesztint öltek meg az ENSZ által "a megszállás és a konfliktus kontextusának" nevezett időszakban; ez idő alatt több mint 300 izraeli halt meg.
Emberi jogi szervezetek - köztük izraeli csoportok - kidolgozott jelentéseket írtak, amelyekben kifejtették, hogy Izrael miért apartheid állam. Ez kínos volt Izrael számára, de igazából semmi sem lett belőle. A gazdaság virágzott. Az egykor ellenséges arab államok hajlandónak mutatkoztak megállapodásokat kötni Izraellel, miután csak egy kis színpadias zaklatást végeztek a palesztinokkal kapcsolatban.
Azok az évek ízelítőt adtak az izraelieknek abból, ami talán a zsidó állam legreménytelenebb álma - egy olyan világból, amelyben egyszerűen nem létezik palesztin probléma.
Daniel Levy, egy volt izraeli tárgyaló, aki most az U.S./Middle East Project agytröszt elnöke, leírja "az évek során felhalmozódott önteltség és arrogancia szintjét". Azokat, akik a palesztin területek megszállásának erkölcstelenségére vagy stratégiai ostobaságára figyelmeztettek, "úgy utasították el" - mondta - "hogy "csak lépjünk túl rajta".".
Ha az amerikai tisztviselők megértik az izraeli politika állapotát, az nem látszik. A Biden-kormányzat tisztviselői folyamatosan egy palesztin államról beszélnek. De az állam számára kijelölt területet folyamatosan illegális izraeli településekkel borították be, és maga Izrael ritkán állt ilyen szemérmetlenül szemben a palesztin szuverenitással.
Netanjahu úr nem véletlenül emlékeztet mindenkit arra, hogy karrierjét a palesztin államiság aláásásával töltötte: ez egy értékesítési szempont. Gantz úr, aki népszerűbb, mint Netanjahu úr, és akit gyakran emlegetnek lehetséges utódjaként, izraeli mércével mérve centrista - de ő is visszautasította a palesztin állam létrehozására irányuló nemzetközi felhívásokat.
Daniel Levy így jellemzi a jelenlegi megosztottságot a főbb izraeli politikusok között: Ez [Yair] Lapid és talán Gantz bizonyos napokon", míg az olyan keményvonalasok, mint Smotrich úr és Itamar Ben Gvir biztonsági miniszter "valójában a palesztinoktól való megszabadulásról szólnak". Kiirtás. Elűzés."
Az izraeliek által október 7-én elszenvedett vérengzésnek és kegyetlenségnek világossá kellett volna tennie, hogy hiába zárkóznak el a palesztinoktól, miközben napi megaláztatásoknak és erőszaknak teszik ki őket. Amíg a palesztinok erőszakos katonai megszállás alatt rekednek, megfosztják őket alapvető jogaiktól, és azt mondják nekik, hogy eleve alacsonyabb rendű lényekként kell elfogadniuk sorsukat, addig az izraeliek a felkelések, megtorlások és a terrorizmus fenyegetése alatt fognak élni. Nincs elég vastag fal ahhoz, hogy örökre elnyomjon egy olyan népet, amelynek nincs vesztenivalója.
t.me
www.theoccidentalobserver.net
