Libanon mélyen megosztott és diszfunkcionális: a központi állam gyenge, az igazi hatalom különböző félfeudális vezetők kezében van. Lakossága négy fő vallási csoportra - síita és szunnita muzulmánra, keresztényre és drúzra - oszlik, akik az ország területén szanaszét szóródva élnek, és különböző politikai klánokba tömörülnek. A csoportok 17 éven át tartó polgárháborút vívtak egymással 1991-ig, melybe különböző külföldi hatalmakat - elsősorban Izraelt, Szíriát és Iránt - próbáltak bevonni, a saját honfitársaikkal szemben. A polgárháborúnak a szíriai megszállás vetett véget, a milíciák nagy részét lefegyverezték, de a különböző vallási csoportok közti rivalizálás, bizalmatlanság és sok esetben gyűlölet nem sokat csökkent. Függetlenül attól, hogy a Hezbollah mekkora támogatást kap Szíriától és Irántól, és mennyiben része mindez egy tágabb közel-keleti konfliktusnak, a síita milíciát (és július 12-i támadását Izrael ellen) részben ebben a kontextusban kell értelmezni, ahogy a jövő alakulása is jórészt a Libanonon belüli eseményektől függ.
A Bejrút különböző vallású negyedeiben és Dél-Libanonban a háborút követő két hét alatt folytatott beszélgetések alapján nem sok jelét találtuk annak, hogy az izraeli támadás számottevően egyesítette volna a libanoniakat és nö-velte volna a Hezbollah népszerűségét a (nép mintegy 60 százalékát kitevő) nem síita vallásúak körében. "A legtöbb ember úgy érzi, hogy erről a háborúról a Hezbollah tehet. A lakosság legalább kétharmadának elege van belőlük, mert látják, hogy az akciózásuk hova vezetett" - mondja Rola Muawad, a vezető libanoni liberális napilap, az an-Nahar egyik szerkesztője. A helyi francia nyelvű újság, a L'Orient du Jour egy héttel a tűzszünet után közölt felmérése szerint az ország lakosságának 51 százaléka, vagyis a nem síita lakosság több mint 80 százaléka azt akarja, hogy szereljék le a Hezbollahot.
"2000-ig támogattam őket, mert Libanon felszabadításáért küzdöttek Izrael ellen. De azóta nem, mert úgy látom, hogy csak Irán és Szíria utasításait követik"
Mancs, 2000.
